Tolna Megyei Népújság, 1972. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-15 / 295. szám
A hernádi Március 15. Ts? 88 millió forint költséggel baromfifeldolgozó üzemet épített. 1973-ban 800 vagon baromfit dolgoznak fel, melynek egy része exportra, a többi a hazai piacokra kerül. Az új üzemben 300 asszonyt foglalkoztatnak, akiknek Jó része termelőszövetkezeti tag. Múzeumbaráti hör és honismereti szakkör Bonyhádon Megalakult Bonyhádon a járási művelődési központ kezdeményezésére a múzeum- baráti kör és honismereti szakkör. A szekszárdi megyei múzeum is segítségére kíván lenni ezen munkásságnak ép ezért a bonyhádi jellegű anyagot rendelkezésre fogja bocsátani. A későbbiek során már a községi tanács múzeumhelyiséget is rendelkezésre bocsát. Igen nagy feladatot jelent a helytörténeti anyag rendszerezése, annak feldolgozása, melyet dr. Kelta László tanár vállalt magára. A községi tanács elnöke, Soczó Lajos, mint a bizottság egyik tagja, a szakkörök munkájával mélyrehatóan kíván foglalkozni. DB. K. Z. Felsőoktatási intézmények Üzbegisztánban Négyszáz különböző szakma oktatása folyik ma Üzbegisztán közép- és felsőfokú tanintézeteiben, ahol — többek közt — számítástechnikai, kibernetikai, tudományos munkaszervező szakembereket képeznek. 1975-ben, a kilencedik szovjet ötéves terv záróévében, 73 000 szakembert bocsátanak ki — 8,5 ezerrel többet, mint 1970-ben. A forradalom előtt Üzbegisztánban egyetlen felsőoktatási intézmény sem működött, s minden 200 lakosra jutott egy írástudó. Ma az Üzbég SZSZK-ban 10 000 lakosra kétszer annyi egyetemi hallgató jut, mint Franciaországban, 2,5-szer annyi, mint Angliában, s kétszer annyi mint az NSZK-ban. Az oktatás itt is, mint mindenütt a Szovjetunióban, ingyenes. Valamennyi eredményesen tanuló diák ösztöndíjat kap. Az 1972-ben megindult oktatási évtől kezdődően az ösztöndíjak összegét 25 százalékkal emelték. (BU- DAPRESS—APN) ...Apróhirdetések... TÖRZSKÖNYVEZETT szülőktől boxer kutyakölykök eladók. Érdeklődés: Szekszárd, Tartsay B/5. Varga. ___________________(2(H) A SZEKSZÁRDI Kisállattenyésztők Szövetkezete értesíti tagjait és a Szekszárd környéki kistermelő gazdaságokat, hogy kedvezményes áron és kedvező fizetési feltételekkel beszerezhető SHÄWER és SEX- SAL-LINK tojóhibrid napos- és előnevelt jérce. Jövő évi tojóállományát már most rendelje meg. Bővebb felvilágosítást a szövetkezet irodáján kaphat: Pollack M. u. 14. alatt._____________________(222) R EÁLTÁRGYAKBÓL korrepetálást vállal gépészmérnök. Érdeklődés : telefonon 12—505/37 mellékem_____________________________(225) D OMBÓVÁRON 3 szoba összkomfortos családi ház nagy kerttel, beköltözhetően, sürgősen eladó. Érdeklődés Dombóvár 12—49 telefonon._______________________(219) R AKTÁRI segédmunkást csoraa- golói munkakörbe, azonnali belépéssel felveszünk. Érdeklődni lehet: RÖVIKÖT Nagyker. Vállalat szekszárdi lerakat (sportpálya mellett)._________________________(277) A SZEKSZÁRDI ÁFÉSZ pályázatot hirdet Harcon üzemelő vegyesboltjába, vezető és helyettes munkakör betöltésére. Jelentkezés személyesen vagy írásban. Szek- azard, ÁFÉSZ, Jókai U. X (242) Jó karban lévő rövid, kerejzt- húros, páncéltdkés Stingl zongora ejadó. Szekszárd, Petőfi u. 9. Érdeklődni csak délután lehet. (&D RENAULT 10-es eladó, fizetési könnyítéssel is. Dr. Papp, Dombó- vár. Tel.: 10—33. (233) Épülő társasházban % szoba- összkoihfortos lakásomat átadom. Érdeklődés: telefonon, Paks: 317- es számon, 19—20 óra között. , ____________ (259) D OMBÓVÁRON, Nyár u. 3. szám alatti ház. azonnali beköltözéssel eladó.______________ (261) R égi EZÜSTPÉNZEKET, kitüntetéseket veszek. „Gyűjtés 14*020” jeligére a szekszárdi hirdetőbe. ___________ (262) L egújabb NSZK Knittax tÍDusú 2 tűágyas KÖTŐGÉP eladó. Bony- hád, Ady 25. Milosev. (266) SIMSON 250-es oldalkocsis motorkerékpár eladó szólóban is. Ma- docsa. Szállá? u. 445. Laposa, (207) 63 éves vagyok, olyan magányos nyugdílas élettársat keresek, akinek lakásgondjai vannak, szívesen várom otthonomba. ..Boldog kará- csony” jeligére a kiadóba. (255) 403-AS Moszkvics eladó, öcsény, Fó u. 28. (250) NÉGYSZQ3 A-komfortos családi ház, OTP-vel, áron alul eladó. Dombóvár, Árpád u. 9L (258) Közgazdasági egyetemi, vagy számviteli főiskolai végzettséggel és 5 éves vállalati gyakorlattal rendelkező dolgozót veszünk fel ÜZEMGAZDASÁGI OSZTÁLYVEZETŐI MUNKAKOR BETÖLTÉSÉRE. Tolna megyei Építőanyagipari Vállalat Szekszárd, Mar* K. u. 11. (272) Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy december 27—31-ig év végi leltározást tartunk ÖSSZES FIÓKTELEPÜNKÖN ÉS LERAKATUNKBAN A LELTÁROZÁS IDEJE ALATT AZ ARUKIADÁS SZÜNETEL. Baranya—Tolna megyei Élelmiszer és Vegyláru Nagykereskedelmi Vállalat Pécs, Kossuth L. u. 21. (140) Tolna megyei Tanácsi Épitő- és Szerelőipari Vállalat AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ tehergépkocsivezetőket, gépszerelőket. Jelentkezni lehet a vállalat gépészeb' osztályán, Szekszárd, Keselyűsi g. 6. (235) Nagyüzemi gyakorlattal rendelkező FAIPARI TECHNIKUST felveszünk műszaki és gyártáselőkészítői munkakörbe. Felsőfokú képzettségűek előnyben. Jelentkezés írásban, vagy személyesen a Bátaszéki Kádár- és Faipari Szövetkezetnél, Bátaszék, Bonyhádi u. 7. (205) ÉRTESÍTÉS! A Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat értesíti Szekszárd város lakosságát, hogy 1972. DECEMBER 17-ÉN 9—14 ÓRÁIG NYOMASCSGKKENÉS ÉS VÍZHIÁNY VARHATÓ A VAROSBAN a lőtéren végzendő elektromos hálózatépítés miatt. (245) Eladó gépjármüvek Kiviteli kapacitás csökkentése miatt eladjuk az alábbi gépjárműveket és gépeket: — 1 db terepjáró 11 személyes GB rendszámú (1 éves) tv. mikrobusz, — 1 db terepjáró 12 személyes tehergépkocsi (1 éves) tv. mikrobusz, — 1 db 21 személyes (3 éves) ROBUR autóbusz, — 1 db 10 tonnás (3 éves) SKODA tehergépkocsi, — 1 db UE—50-es (2 éves) DUTRA traktor, — 1 db MTZ traktor, — 1 db E—304-V tipusú 0,1 m 3-as lánctalpas (2 éves) kotrógép, vonóvederrel és mélyásóval, — 1 db T—100-as (3 éves) lánctalpas traktor tolólappal. A gépjárművek és a gépek kifogástalan, üzemképes állapotban vannak és jelenleg is üzemeltetve vannak. Szükség esetén fizetési kedvezményt biztosítunk, vagy cserében megegyezés szerint értékben elfogadjuk az alábbi üzemképes gépeket: — esztergapad 1000—1600 m/m-ig, — hegesztődinamó, *- tűvibrátor és lapvibrátor, — önjáró vibrohenger, — aggregátor 300 W-os és 10—?0 kW-os teljesítményű — szállítószalagok, — garázsemelő (krokodil), —- autódaru, — MTZ-motor 40—50-es új, — ROBUR motor új, — betonkeverő 250 I. űrtartalmú. Cím: TAMÁSI, VÍZGAZDÁLKODÁSI TÁRSULAT Telefon: 306 vagy 169. Ügyintéző: Topa István vagy Süvegiártó Ferenc / (178) mír au is i megvásárolhatja KARÁCSONY HETI LOTTÓszelvényeit (153) W'BOlAiMOOKh»» Bh db *