Tolna Megyei Népújság, 1972. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-15 / 295. szám
r » f / T '« saraimw A szocialista brigádoké az eredmények oroszlánrésze »• Ünnepek előtt 40 százalékos nyereségelőleget fisét a MEZŐGÉP A múlt év végén már előre- bocsátották a körülmények, hogy az 1972-es év rendkívül nehéz lesz, nagy próbatételt jelent a Tolna megyei MEZŐGÉP Vállalat számára. Igen magas volt a vállalat önmaga elé állított mércéje: a múlt évi eredmény — amely- ivei a Szocialista Munka Vállalata, Kiváló Vállalat címet nyert el —< lett az idei terv szintje. Viszont a kereskedel- m: partner visszamondott korábbi megrendeléseket, több megrendelést késve kapott meg a vállalat. Igv kérdéses volt, hogy ki tudja-e tölteni termelőkapacitását, illetve, hogy a késve kapott megrendeléseknek határidőre eleget tud-e tenni. Az év elején megtartott kommunista aktívaülésen is a nehézségekről esett a legtöbb szó — de elhangzottak bizakodó szavak is, hogy a vállalat szocialista brigádjai képesek lesznek olvan munkára, amely az előre látott nehézségek ellenére is megteremti az előre számított eredményt. Nos. a tegnao megtartott szocialista brigád vezetői tanácskozáson már arról adhattak számot, hogy a vállalat dolgozóinak több, mint hatvan százalékát kitevő szocialista közösség, sokszor szinte emberfeletti erőfeszítéssel, eleget tett a feladatnak, ebben az évben is megtermelte a megfelelő anvagi eredményt. Pedig az első negyedév végén csaknem harmincmillió forint volt a mínusz... Apatoczki Pál, a vállalat főmérnöke értékelte, hogyan alakult a szocialista munkaverseny, a KözDonti Bizottság egy évvel ezelőtti határozatát követően. Szekszárdon, a központi telepen már 1962-ben útjára indult a brigádmozgalom. A következő években fellendülések, megtorpanások követték egymást, néha elbü- rokratizálódott a szocialista versenymozgalom. 1969 óta már folyamatos, fokozatos a fejlődés, a vállalat 912 tagot számláló, hatvanöt brigádja a termelés fő ereje. Ami külön is figyelemreméltó: a brigádtagok negyven százaléka KISZ- korosztályú fiatal. A vállalat KTSZ-szervezeteinek védnöksége is közrejátszott abban. hogy a vállalat határidőre elkészítette a 150 cukorrépa- gépsort. Az oroszlánrészt ebből a munkából mégis a bölcskei gyáregység brigádjai vállalták, a rendes munkaidőt megtoldva még külön 398 óra társadalmi munkával. A főmérnök ezek után állapíthatta meg: a vállalat termelési-szállítási kötelezettségeit teljesítette, a nyereség- tervet hasonlóan, így a pénzügyi helyzet szilárd. A jövőbeni feladatokkal kapcsolatban szóvá tette: a korszerű technológia új szemléletet kíván, nem a mennyiségi túlteljesítést, hanem a termékek szigorú minőségét. Ehhez viszont állandó továbbképzésre van, és lesz szükség. A tanácskozás nagy számú hozzászólója is foglalkozott a munka és a tanulás kapcsolatával. Elhangzott, hogy a brigádmozgalom tartalmát még tovább lehet finomítani, csiszolni, de az értékelés alapja elsősorban a termelés legyen, mint ahogyan az a múlt évi KB-határozatban is kifejezésre jut. Zsigovits Ferenc, a vállalat Igazgatója megemlékezett a munkaverseny hagyományairól, a hajdan kiemelkedő teljesítményeket elérő traktorosokról, kombájnosokról, kiváló szakmunkásokról. — A mostani munkahősök Itt ülnek közöttünk, azok között, akiket a jelenlévők képviselnek — mondotta, — A mostani szocialista brigádok nagy többsége képes arra, hogy a szakma, a tröszt, a népköztársaság kiváló brigádja címet is megszerezze. Az igazgató megköszönte az idei évben végzett munkát, amely végül, a nehézségek után is megteremtette azt a jövedelmet, amelyből most, karácsony előtt a vállalat negyvenszázalékos nyereség- előleget fizet ki dolgozóinak, a megmaradó hatvan százalékot pedig a szokásos időben, április 4. előtt. Elmondotta azt is, hogy a vállalat igen kedvező körülmények között kezdheti az 1973-as évet. Vállalati taktika volt, hogy az utolsó negyedévben már nem ráhajtás volt, hanem a jövő évi termelés előkészítése. Mintegy ötmillió Behozzák a lemaradást Szocialista brigádvezetők tanácskozása a Bonyhádi Cipőgyárban őszinte beszéd, nyíltság jellemezte Bonyhádon a cipőgyár 24 szocialista és 12 szocialista címért küzdő brigádja vezetőinek évi tanácskozását. A 442 dolgozó képviseletében megjelent brigádvezetőt a gyár versenyfelelőse, Fenyvesi Jakab tájékoztatta az elmúlt 11 és fél hónap alatt végzett kulturális és társadalmi tevékenységről. Az előző évekhez képest nagyot léptek előre. Jelentősen javult a szervezettség a gyáron belül, és erősödött a kollektív szellem. A tavasszal meghirdetett „Ismerd meg Dél-Dunántúlt” mozgalom elérte célját. 850 dolgozó látogatott el hazánk délnyugati részének legszebb helyeire. A kollektív szellem javulása maga után vonta a termelési eredmények emelkedését is. Mint azt Zentai József főmérnök elmondta, az anyaghiány okozta lemaradást szeptember óta sikerült jelentősen csökforintot tesz ki például az elő- regyártás, a hazai kereskedelem által rendelt 100 cukorrépa-gépsorhoz, Ismertette, milyen tárgyalásokat folytattak eddig külföldi cégekkel, megrendelőkkel. A perspektíva már előtérbe helyezi a jelenlegihez hasonló, újabb cső-, illetve zártprofilú idomokat gyártó gépsor beszerzését. Az eddig lebonyolított tárgyalások biztató perspektívát ígérnek, több nemzetközi kooperáció lehetőségét, amelyhez az alapot a vállalat dolgozóinak, szocialista brigádjainak munkája teremtette meg. BL PÁRIZS Xuan Thuy, a VDK párizsi tárgyaló küldöttségének vezetője és William Porter, a párizsi vietnami négyes értekezleten részt vevő amerikai küldöttség vezetője pénteken délelőtt bizalmas megbeszélést tart egymással — közölte csütörtökön Howard Isham, az amerikai küldöttség helyettes vezetője. MOSZKVA A szovjet hordozórakéták kipróbálásának sikeres befejeződésével kapcsolatban a TASZSZ hírügynökséget felhatalmazták annak közlésére, hogy a Csendes-óceán északi szélesség 37 fok 15 perc és a keleti hosszúság 170 fok 50 perc koordinátáinál levő 50 tengeri mérföld sugarú térségkenten!. Akkor 20 ezer pár cipővel voltak adósai a bel- és külkereskedelemnek. Októberben hangzott el a József Attila szocialista brigád felhívása, tartsanak társadalmi műszakokat az óvoda bővítési költségének előteremtésére. És míg a munkaszüneti napokon végzett munkával majdnem ezer dolgozó 122 ezer forinttal járult hozzá az óvoda megnagyobbí- tásához, több mint 3 és fél ezer pár cipővel csökkentették is a lemaradást. Ma ott tartanak, hogy a jelenlegi ütemet figyelembe véve, számítanak arra, hogy napokon belül utolérik a tervet. Természetesen emellett vannak még gondok, problémák. Az éles hangú felszólalások is jelezték ezt. De az éles hang szenvedélyes segítő szándékkal is párosult, és ez biztosíték arra, hogy közös összefogással a ma még meglévő gondokat is megoldják. Indulás vissza Több követ hoznak a Holdról Magyarországi idő szerint délelőtt negyed tizenkettőkor jó éjszakát !-tal búcsúzott a földi irányító központtól Cérnán és Schmitt. Nyolc órán át elhatnak: az ébresztést negyed nyolc körül tervezi Houston. A „Challenger” négy perccel éjfél előtt emelkedik majd föl a Hold felszínéről, hogy csatlakozzék az „America”-hoz, a parancsnoki egységhez, amely fedélzetén Evans-szal Hold körüli pályán kering. A Holdon töltött három nap során Cérnán és Schmitt három rekordot állítptt fel, 22 óra 5 percet töltöttek a holdkompon kívül, 36.1 kilométert hajtottak holdautójukon s összesen 150 kilogramm holdkőzetet és talajmintát gyűjtöttek.' Ez a súly magában foglalja a csomagolóanyag súlyát is, ám még így is 18 kilóval több, mint amennyit a Földön terveztek. Schmitt szerint azonban ez nem probléma, mert ő is, Cérnán is legalább kilenc-kilenc kilót leadott a Holdon. A sikerekkel kudarcok is jártak együtt. Váratlanul sikerült fölfedni ugyan a hajdani vulkánok tevékenysége nyomait egy narancsszínű talajmintában, de nem sikerült ilyen leletet fölmutatni ott, ahol várták; a „Van Serg” kráterben. Kudarcnak számít, hogy sern a felszín elektromos viszonyainak mérését szolgáló- műszer nem működött, sem az. .amelynek meg kellett volna állapítania, léteznek-e az Einstein- föltételezte gravitációs hullámok. Schmitt — Houston utasítására — meg-megrázta a szerkezetet, de hiába. (Reuter) Brandt ismét kancellár A nyugatnémet szövetségi gyűlés négy esztendőre megerősítette hivatalában Willy Brandt nyugatnémet kancellárt. A parlament csütörtök délelőtti ülésének egyetlen napirendi pontja volt: a szövetségi kancellár megválasztása. A jelen levő 493 parlamenti képviselő közül 269 szavazott Brandtra, 223 képviselő mondott nemet és egy tartózkodott. Ez az eredmény csak a leadott szavazatok második ellenőrző megszámolásakor derült ki: húsz vokssal csökkent az igen szavazatok száma. A tévedés abból adódott, hogy húsz nemleges szavazólap az igen szavazatok közé keveredett. Az így kiszámított eredményből mindenki arra következtetett, hogy 18 CDU- képviselő is Brandt mellett foglalt állást. Kínos incidens is támadt: az ellenzék soraiban felelősségre vonást emlegették, „összeesküvésről” beszéltek, és keresték a tetteseket. A módosított eredmény szerint Brandt nem kapta meg a koalíció valamennyi képviselőjének szavazatát, mert az SPD- nek és az FDP-nek együttvéve 271 mandátuma van a parlamentben. A Bundestag, a nyugatnémet szövetségi gyűlés — a november 19-i választások utáni első ülésszakán — Willy Brandtot választotta meg az NSZK kancellárjává. Képünkön: Barzel, az ellenzék vezére és kancellár jelölt je gratulál a győztesnek. ben december 15-től feloldották a tengerhajózást és a légiközlekedést érintő korlátozásom kát. BERLIN Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára Berlinben fogadta a Finn Kommunista Párt küldöttségét, amelyet Aarne Saarinen, a Finn Kommunista Párt elnöke vezet. A testvéri légkörű megbeszélésen különleges figyelmet fordítottak a két párt azon erőfeszítéseire, amelyek a nemzetközi kommunista mozgalom erősítését szolgálják. PÁRIZS A francia kulturális ügyek minisztériuma odaítélte az idei nemzeti nagydíjakat. Az irodalmi nagydíjat Henri Petit irodalomkritikus, a zenei nagydíjat André Jolivet, a színházi nagydíjat Madeleine Renaud, a képzőművészeti nagydíjat pedig Raoul Ubac festő és szobrász kapta. MOSZKVA A moszkvai Miszl (Gondolat) Könyvkiadó' „Lenin és a kulturális forradalom” címmel válogatást adott ki, amelyben Leninnek a szocialista kultúra megteremtésével kapcsolatban 1917 és 1923 között írt művei szerepelnek. KABUL Az afganisztáni parlament jóváhagyta Mohammed Musza Safik miniszterelnök új kormányának programnyilatkozatát. A programnyilatkozat hangsúlyozza, hogy Afganisztán a békés együttélés politikáját fogja folytatni, és rámutat a Szovjetunióval való baráti és jószomszédi kapcsolatok fontosságára. NEW YORK A cionista zsidó védelmi ligához tartozó suhancok szerdán sikertelenül akarták megzavarni a New York-i Madison Square Garden-ben nagy sikerrel vendégszereplő moszkvai nagycirkusz műsorát. A rendőrség négy személyt letartóztatott, de hamarosan szabadon bocsátották őket. POZSONY Csütörtökön Pozsonyba érkezett az MSZMP öttagú pártmunkás-küldöttsége, amely Borbándi Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának és osztályvezetőjének vezetésével tartózkodik Csehszlovákiában. A magyar küldöttséget fogadta dr. Pavol Király, a Szlovák Szocialista Köztársaság igazságügyi minisztere is. DOUNREAY Északkelet-Skóciában, Doun- reay falu nukleáris erőművének igazgatóságát egy névtelen telefonáló csütörtökön délelőtt azzal riasztotta, hogy 24 órán belül robbanás következik be az erőmű területén. Az intézetet azonnal lezárták, 2000 alkalmazottat hazaküldtek, és katonai szakértők vizsgálatot kezdtek az intézetben. Az erőmű pillanatnyilag nem üzemel, a hatóságok szerint azért, mert üzemanyag-feltöltés folyik. BEJRÜT Kilenc katonatisztet Léitek halálra Jordániában ös~zeeskü- vés címén — jelentette a libanoni AI Moharrer. Az egyiptombarátnak Ismert lap úgy tudja, hogy a halálra ítéltek között van Rafei Hin- daui alezredes, a királyi test- őrség páncélos ezredének volt parancsnoka. Hindaui bűnösségét egyébként maga Husszein király jelentette be.