Tolna Megyei Népújság, 1972. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-10 / 265. szám
f I í * Valahogy úgy kellene másutt is, mint ahogy a Simontornyai Bőr- és Szőrmefeldol- gozó Vállalatnál tették. Tizenkét éven át szállították a sportlabdákat Európa minden részébe, majd mikor már a külföldi megrendelők is kérték a márkajelzést, akkor terveztettek gyári emblémát. A címer szép: a simontornyai vár kandallójának híres sárkány dísze tekeredik köré. S középen ott a gyár első számú terméke: a sportlábda. —O— A vállalat igazgatója jókedvű. — Tavaly kilencvenhárom- millió forint értékű árut készítettünk. Ennyire mi magunk sem számítottunk. Módosítottuk az idei tervet. Felemeltük száztízmillióra. Százhúsz lesz belőle. — Negyvenhárommillió forintnyi árut exportálunk hét országba. Elsősorban sportlabdákat, de bőrkabátot, sőt bundát is. Ez az összeg ötmillióval több mint a tavalyi export. Talán mondanom sem kell, hogy csak a legszebb álmainkban reméltünk ilyen eredményeket. — Ha minden olyan szép, akkor biztosan a nyereség is szép lesz. Az igazgató szempillantás alatt komolyabbra változik: — Mi sohasem hitegetjük dolgozóinkat. Való igaz: a tavalyi nyereség , összegét rpár Színes munkatér A gyomorbántalmakban szenvedők a sárgát, míg a szívbetegek a rózsaszínt kedvelik — jelezték többek között a Budapesti Műszaki Egyetem számítógépein értékelt vizsgálati eredmények. A Magyar Színbizottság 50 ezer személlyel végzett tesztvizsgálatot, s a több millió adatot komputerekbe táplálták. A vizsgálatokból például kitűnt; a gyerekek a piros, a 20 és 30 év közöttiek a kék, az 50 év körüliek a zöld, az idős emberek pedig ismét a piros színt szeretik. A két éve alakult Magyar Színbizottság vizsgálatainak célja többek között, hogy a színdinamika mint új tudományág elterjedésének útját egyengesse, a művészet, a tudomány és az ipar területén egyaránt. Jelentőségét az utóbbiban az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságnak az a tanulmánya is jelzi, amelynek kidolgozásában a színbizottság kutatói is részt vettek. A tanulmány megállapítja; évente több mint 300 millió forintot takaríthatna meg a népgdz- daság, ha az üzemek fokozott gondot fordítanának a színes munkatér kialakítására. Ezzel ugyanis növekedne a munka intenzitása, kevesebb lenne a baleset és jobb a dolgozók közérzete is. Egy üzemet azonban nem elég egyéni ízlés alapján élénk színekkel kifesteni; a munka tudatos környezetalakítást követel, Az a munkás például, aki órákig piros színű terméket válogat, ha felnéz, a szemközti fehér falat zöldnek látja. Ettől a szeme kifárad, ezért célszerű a falat eleve zöldre festeni. Gyorsan gurul a simontornyai labda október végére elértük. Nem szabad azonban elfelednünk azt, amit nálunk minden dolgozó tud, hogy a nyereségnek csak egy részét osztjuk ki. Hiszem azonban: január elején, ha az értékelés megtörténik, jó hírekkel szolgálhatok. — Huszonkilenc százalékod termelésnövekedés egyetlen év alatt szinte páratlan eredmény. Hogyan sikerült elérni? — Elsősorban — mondja az igazgató — jobb munkaszervezéssel. A létszámunk nem emelkedett lényegesen. Vásároltunk ugyan egy vizes, és egy finomnyírógépet az NSZK- ból 800 ezer forintért, de az önmagában nem jelenthetett volna mennyiségi ugrást. — A dolgozókon múlott, őket illeti a dicséret. Minden termékünkből több készül, mint tavaly. Bőrlabdából például kétszázezer helyett kétszázötvenezer. — Kik azok, akiknek nevét egy dicséretben kiemelné? — A termelés közvetlen parancsnokait, a karbantartókat, az egyre nagyobb törzsgárdát, a jó brigádokat. —o— A Hámán Kató brigádban nem panaszkodhatnak alacsony létszámra. Harmincnégyen vannak. A csaknem teljesen női brigádnak férfi a vezetője. Ez furcsa, de az eredményeken nem rontott, annyi biztos. Az országban is kevés brigád mondhat magáénak olyan töretlen sikersorozatot, mint ők. íme : Tíz éve alakultad. 1965-ben elnyerték a szocialista címet, majd 1967-ben a zöldkoszorús jelvényt, 1968-ban a bronz, 1969-ben az ezüst, 1971-ben az arany fokozatot. Tavaly, az előbbi év teljesítménye alapján a kongresszusi munkaverseny győzteseként is átvehették a jutalmat. A festő- és bőrkikészítő műhely brigádja minden hónapban legalább 50 óra társadalmi munkát végez. Általában többet. Anyagtakarékosságuk évente meghaladja az egymillió forintot. Amióta a brigád alakult, a létszám megkétszereződött. A termelési érték viszont ma tízszer annyi, mint 1963-ban volt. Országos brigádfórumon is elhangzott már az a vélemény, hogy kis létszámú brigád könnyebben ér el jó eredményeket. Ha ez így igaz, akkor a Hámán Kató brigád tevékenysége még inkább dicséretre méltó. A dicséretet a gvárban nemcsak szavakkal mérik. A brigád idén 8700, tavaly 12 ezer forint jutalmat kapott. í —O— — liven brigádokkal könnyű. — Azért nem tükrözné a valóságot, ha .csak a jót hallaná tőlünk —'mondja az igazgató. — Vannak gondjaink is bőségesen. Hogy csak egyet említsek: bőrlabdából még többet el tudnánk adni. A nyersbőrellátás azonban olykor akadozik. Az lenne az igazi, ha annyi alapanyagot kannánk, mint amennyit kérünk. KÁDÁR PÉTER A kőkorszaki ember mindennapi élete A hozzá nem értők gyakran mély megvetéssel nyilatkoznak a kőkorszaki emberről és durva kova-szerszámairól. A valóságban a kőkorszaki ember értette a mesterségét, képes volt maximumot kicsiholni a kőből. Sok szerszáma azért tűnik kezdetlegesnek, mert az acélnál keményebb kova hamar kicsorbul. A kőkorszaki ember fegyvereinek és egyéb használati tárgyainak kidolgozása azonban tökéletes. De nem minden szerszám készült kovából. Egyes vidékeken nem is található kovakő. Itt az ember obszidiánnal helyettesítette, amely élesebb, de törékenyebb is a kovánál. Ismét más vidékeken a finom szemcsés bazaltot és rlo- litot használták. Nem egyszer előfordult, hogy különböző szerszámaik elkészítéséhez más és más kőzetet használtak fel. A szolutrél-korban, mintegy 19 000 évvel i. e. az ember rájött, hogy ha fokozatosan, igen magas hőfokra hevíti a kovát, és azután ugyanolyan lassan lehűti, megváltozik a kőzet struktúrája, könnyebben alakíthatóvá válik. Tekintettel .arra, hogy a könnyen porladó anyagokból készült tárgyak többségét nem ismerjük, főként a csont- és kőtárgyak, valamint az ásatások tanulmányozása, továbbá a jelenleg élő primitív népekkel való összehasonlítás alapján kaphatunk némi képet a kőkorszaki ember mindennapi életéről. A hidegebb éghajlatú vidékeken főként vadászatból élt, emellett foglalkozott halászattal és — ha az időjárási viszonyok megengedték * — ehető növények (gumók, magvak, gyökerek) gyűjtésével egészítette ki tevékenységét. Való1- színű, hogy más éghajlatú vidékeken a növények gyűjtögetése volt a kőkorszaki ember legfontosabb tevékenysége, mint ahogy például a dél-afrikai Kalahári-sivatag busmanjai is főként ezzel foglal- , koznak. Ami a kőkorszaki ember lakhelyét illeti, igen gyakran beszélnek „barlanglakókról”, mintha csak a primitív ember a barlangok mélyére húzódva élt volna. A valóságban a barlangok bejáratában vagy pedig a mészkő- és bazaltsziklák erózió következtében kialakult beugróiban lakott. A barlangok bejárata azonban csak a nagy hidegek idején szolgált menedék gyanánt. Feltehető, hogy állati bőrökből készült sátraik és kunyhóik is voltak, találtak ugyanis néhány olyan korúdat, amely alkalmas lehetett a sátor tetejének megtartására, továbbá olyan kör ala-’ kú és szögletes köveket, amelyek a sátor alapját képezhették. A sátrakban, kunyhókban, vagy közvetlen közelükben volt a tűzhely, erre utalnak a megszenesedett kő- és hamumaradványok. Találtak azonban sokkal jobban megépített tűzhelyet is: kőből rakott kör alakú építményeket, gömbölyű kaviccsal kirakott tűzhelyeket, amelyek feltehetőleg konyhául szolgáltak. Vannak olyan tűzhelymaradványok, amelyekben a tűz hatására szétrepedt köveket találtak. A feltételezés szerint ezek a kavicsok egyfajta „hőtároló kályha” szerepét töltötték be, a melegítés folyamán felgyülemlett meleget a tűz eloltása után is sugározták. Az is lehet azonban, hogy a fel- forrósított kavicsdarabokat bedobták egy vízzel teli rézedénybe és így forralták fel a „húslevest”. Ez a gyakorlat a mai eszkimóknál is szokásos. A melegebb éghajlatú _ vidékeken a kunyhókat és sátrakat feltehetőleg csupán a szél ellen védő, kifeszített állatbőrök helyettesítették. A szabad ég alatt való táborozás a mai busmanoknak és az ausztráliai őslakosságnak is kedvelt életformája. Ilyen szabadtéri táborok nyomaira bukkantak azonban a hidegebb éghajlatú vidékeken is, ahol nem voltak lakásra alkalmas barlangok. Közép- Európában és a Szovjetunióban számos ilyen települést tártak fel. Van ezek között egyszerű kör alakú, részben a földbe ásott kunyhó, amelynek falait hatalmas állati csontokkal erősítették meg. Ebben egy család lakott. Vannak azután a Don vidékén olyan hatalmas lakóhelyek is, amelyek talán az Egyesült Államok keleti felén élt indiánok „hosszú házainak” felelnek meg. Ezekben igen sokan lakhattak. Ami a kőkorszakbeli ember ruházkodását illeti, a regényekben általában derekára tekert állati bőrrel ábrázolják. Lehetséges, hogy ez volt az öltözködésmód a melegebb évszakokban, a szebb nyári napokon, vagy a trópusi területeken. A ridegebb éghajlat alatt azonban, és főként télen, amikor a hőmérséklet gyakran süllyedt mínusz 40 fok alá, feltehetőleg a mai eszkimókéval rokon ruházatot viseltek. A tűt csak a felső szolutrél-kor- ban találták fel, vagyis 17 000 —16 000 évvel i. e., ez azonban — bár megkönnyíti a varrást — nem nélkülözhetetlen. Már jóval a tű feltalálása előtt ismerték azokat a csont- és kova-lyukasztókat, amelyekkel könnyen át lehet fúrni a bőrt. Fonalként növényszálakat, vagy állati inakat használtak. Az is valószínűnek látszik, hogy a kőkorszaki ember mo- kasszinszerű lábbelit viselt. À vadászat egyidős az emberrel. A kőkorszaki ember vadászott hajítófegyverrel, később íjjal, a vadászatnál felhasználta a tüzet, a csapdákat. Bejvált vadászati forma volt a hajtóvadászat. Feltehetőleg így vadásztak rénszarvasra, lóra és bölényre. Ami a halászatot illeti, nem minden korban volt egyforma jelentőségű. A musz- téri-korban alig-alig találunk a feltárt leletek között halmaradványokat. Dohánykombájnok A nagyüzemi mezőgazdaságban a dohányt tartják az egyik legmunkaigényesebb, „legnehezebb” növényfajtának. Egy hektárnyi dohány előállításához legalább 230—240 kézimunkanap, továbbá sok nagy teljesítményű gép szükséges. A mezőgazdaságban idén megkezdték a növénytermesztési ágazat korszerűsítését. Az elmúlt évinél lényegesen nagyobb területen termeltek dohányt a gazdaságok, amelyek a 15 600 hektáros terület csaknem felén Szabolcsi dohányt tartanak, s népszerű még a Hevesi dohány is. Az idén a gépparkot is fejlesztették. 1972-ben 48 Balthes—Harvester kombájnt alkalmaztak. Ez a gép a tapasztalatok szerint jól beválik a nagy levelű dohányok termesztésénél. Idén próbálták ki az amerikai Everett cég dohánykombájnját, amely nemcsak letöri, hanem egyidejűleg különleges keretbe rakja a leveleket. Megoldották a növény vegyszeres gyomirtását is. Idén 1600 hektáron alkalmazták a kitűnő Bálán kémiai anyagot, amely meggátolta a gyomok elburjánzását, és így csökkentették a növény- ápolás kézimunkaigényét. Mindent egybevetve idén 1500 hektárnyi dohányterületen valósították meg a komplex gépesítést. Jövőre további 1500 hektáron alakítják ki a modern technológiákat, s 1975- ig 18 000 hektáron rendezkednek be a legkorszerűbb nagyüzemi gépi eljárásokra. Találtak később hegyes, kétágú csonttárgyakat, amelyek feltehetőleg kezdetleges horgok. Ezenkívül — halászatnál és vadászatnál egyaránt alkalmazható — szigonyokat. Vajmi keveset tudunk a kőkorszaki ember növényi eredetű táplálékairól, azonban a modern kőzettanulmányok arra utalnak, hogy Európában bizonyos időszakokban bőségesen találhattak például mogyorót. Abban az időben már volt vadeper, málna, szilva, áfonya és szeder. Fogyasztottak már vadsárgarépát, sóskát és ehető liliomféléket. A begyűjtés munkája a nőkre és a gyermekekre hárult. Afrikában és Délkelet-Ázsiá- ban feltehetőleg még nagyobb volt a választék. A kőkorszaki ember nem lehetett hosszú életű, az eddigi kutatások alapján azt mondhatjuk, hogy ritkán élte túl az 50 évet. Nagy volt a gyermekhalandóság és nagyon sok nő halálát okozta a szülés. Feltűnően sok a kőkorszakbeli gyermeksír. A ránkmaradt szobrok és festmények művészi értéke a klasszikus Ökör alkotásaival vetekszik. Elsősorban állatokat ábrázoltak, de ismerünk olyan barlangokat is, amelyek falát számos emberábrázolás, gyakran karikatúra-jellegű figurák díszítik. A kőkorszakbeli ember vallásáról számos feltételezés alakult ki, biztosat azonban nem tudunk. A gyászszertartások arra utalnak, hogy a kőkorszaki ember hitt a túlvilágban. Társadalmi szervezetükről vajmi keveset tudunk. A szerszámok és művészeti alkotások hasonlósága arra utal, hogy a különböző embercsoportok között meglehetősen nagy távolságokat áthidaló kapcsolat állt fenn. Egészében véve sok mindent keli még feltárniuk a kőkor- szaki ember mindennapi életével kapcsolatban. Amit azonban tudunk róla, arra utal, hogy ha kemény élete volt is, az esetek többségében ez az élet nem volt szerencsétlen. I
