Tolna Megyei Népújság, 1972. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-05 / 262. szám
Kuba közelről Lengyelország 2000-ben Varsói tudósítás Ez év június elején, akinek volt alkalma Magyarországon találkozni Fidel Castróval, az meggyőződhetett róla, hogy a kubai párt első titkára, a forradalmi kormány elnöke nem szereti a protokollt. Az atlétatermetű miniszterelnök rendkívül közvetlen ember. Kubában nem keltett olyan feltűnést, de az amerikai lapok sokáig cikkeztek arról az esetről, amikor tavaly októberben Koszigin Havannában járt. A főváros közelében lévő egyik létesítményt látogatták meg. Egy katonai gépkocsiban ült a két kormányfő. S a kocsit Fidel vezette. A kubaiak természetesnek vették. Éppúgy, mint azt, hogy a miniszterelnököt (vagy ahogy itt nevezik, comandante en jefe — a főparancsnok) 15 éve nem látták civilben. Mindig katonai egyenruhát visel. Egy kicsit jelképezve azt, hogy a mai élet egyenes folytatása a Sierra Maestra-i harcoknak. A kubaiak rendkívül nagyra becsülik Fidel Castro személyes bátorságát, forradalmi elszántságát. Annak idején — 1953-ban — 26 éves jól menő ügyvéd volt (apósa közlekedésügyi miniszter, sógora belügyi államtitkár). Mégis látva népe mérhetetlen nyomorát, egy maroknyi csoporttal együtt megtámadta a Batista- d iktatóra -egyik fellegvárát a Santiago de Cuba-i Moncada laktanyát. Az akció nem sikerült: 15 évre ítélték. Két év múlva kiszabadult, s újból folytatta. Mexikóból a Gran- ma nevű hajón elindult társaival, partra szálltak, a Sierra Maestra-i hegyekben kezdték néhányan. S csapatuk egyre duzzadt. 1959 január elsején győztesen vonultak be Havannába. Magyarország 1960 decemberében vette fel a diplomáciai kapcsolatot Kubával. Akkor ez az aktus egy volt az események sorában, amely jelezte, hogy Amerika első szabad földjének dolgozói szövetségesekre, barátokra találtak a szocialista tábor országaiban. Azóta ez a barátság szélesedik, erősödik. Az utóbbi időszakban növekedett a műszaki és tudományos együttműködés. A korábbi Ikarusz- buszok, Diesel-mozdonyok szállítása mellett, magyarok vesznek részt például a kubai vágóhidak rekonstrukciójában, az ország geológiai térképének elkészítésében. A szigetország laboratóriumaiban, mezőgazdasági üzemeiben több, mint száz magyar szakember ténykedik. De különösen nagyra értékelik a kubaiak a magyar segítséggel épült üvegkombinátot. A két ország közvetlen gazdasági kapcsolatán túl az eszmék és az érdekek azonossága alapján a nemzetközi porondon is szoros együttműködés alakult ki. Kuba és a szocialista országok kapcsolata egyre szorosabb. Még inkább érezhető ez azóta, amióta a Fidel Castro vezette kubai párt- és kormányküldöttség az európai szocialista országokban járt. Fidel a kapcsolatokról szólva Moszkvában kijelentette: „Kuba a gyakorlatban tanulta meg, mit jelent és mekkora erő az internacionalista szolidaritás, a szocialista államok szövetségével való szövetség. A kubai nép maradéktalanul bízik a Szovjetunió elvi politikájában.” A kubai emberek tudják, hogy a szocialista országok politikai, gazdasági, katonai segítsége nélkül sohasem tudták volna megvívni forradalmukat, építeni a szocializmust. Különösen a Szovjetunió támogatását értékelik nagyra. Hiszen a szocialista tábor vezető országa a legnehezebb időkben sietett a ku4. Egy blokád csődje bai nép segítségére. Az USA 1960 július 6-án megtagadta az arra az esztendőre még fennmaradt 700 ezer tonna cukor átvételét Kubától. A szigetország piac nélkül maradt. Akkor Che Guevarra, a kubai nemzeti bank elnöke volt. Meghívták Moszkvába. Az akkor aláírt megállapodás értelmében a Szovjetunió vállalta, hogy átvesz 2,7 millió tonna cukrot Kuba tehát sem akkor, sem azóta „nem fulladt meg saját cukorjában”, mint azt annak idején az amerikai lapok megjósolták. Az ország növekvő gazdasági és politikai súlya az utóbbi években tapasztalt egyértelmű, következetes politikája révén a mesterségesen teremtett, betonnak hitt, amerikai blokád falai nagyon is inognak. Latin-Amerika mind több országának vezető körében erősödik az a meggyőződés, hogy helytelen volt Kuba „kiközösítése”, ami azt jelenti, hogy erőszakkal elvágták azokat a szálakat, amelyek a közös történelem, a gazdasági fejlettség hasonló foka révén összekötötték Kubát és a többi latin-amerikai országot. Allende győzelme után, Chile újból felvette a diplomáciai kapcsolatot Kubával. Ez év júniusában Peru is helyreállította a szigetországgal a kapcsolatokat. De egészségesebbek a kapcsolatok Panama és Kuba között is. S egyre nő azoknak az országoknak a száma, amelyek hajlandók megkérdőjelezni azt a politikai irányvonalat, amelyet az USA kényszerített a latinamerikai országokra. Úgy hírlik, hogy néhány ország az AÁSZ-ban akarja megvitatni a kérdést. Kubának az ezzel kapcsolatos politikája egyértelmű. Raul Roa külügyminiszter világosan fogalmazott nemrég: Kubának semmiféle szándéka nincs visszatérni az AÁSZ-ba, mert nem egyezik forradalmi elveinkkel. A közeledés alapja csak a blokád megszüntetése, az amerikai provokációk felhagyása. Bár az USA nagy hangon igyekszik bizonygatni, hogy Kuba milyen veszélyt jelent a földrészre, Fidel Castro éppen e sorok írójának kérdésére válaszolva mondta el az egyik sajtóértekezleten: „A kubai forradalom nem fe- nyegetődzik. Békében akar élni környezetével, a latin-amerikai népekkel. Kubának nem érdeke a feszültség fokozása. Az USA kormányának kell egyszer, s mindenkor felhagyni Kuba elleni fegyveres akcióival...” A 8,5 milliós kubai nép történelmi küldetést vállalt. Alig 150 kilométerre az USA partjaitól, Amerika földjén elsőként látott hozzá egy új ország, egy új élet építéséhez. Bár tengernyi gonddal birkóznak, az elmúlt 13 év alatt csodát műveltek a kubai emberek a cukorszigeten. (Vége) KIRÁLY FERENC Az elmúlt két évben a lengyel politikai, gazdasági és társadalmi életben bekövetkezett változások világszerte hatalmas érdeklődést keltettek. Egy bizonyos. Mindenki érzi, hogy új szakasz kezdődött, melynek ihletője, ösztönzője és irányítója a párt. A pártmunka új stílusa tömegeket ragad magával. A helyi közigazgatás átszervezéséről szóló határozaton „még meg sem száradt a tinta" — mondják Varsóban — már új plenáris ülést készít elő a Központi Bizottság, ezúttal a fiatalok, az ifjúsági szervezetek ügye kerül napirendre. Hiszen — hangoztatják — azok a perspektivikus feladatok, amelyeket a párt az elmúlt két év alatt felvázolt, magukkal ragadták az egész lengyel ifjúságot, s a végrehajtás főként az ő vállaikon nyugszik majd. (A hosszú távú tervezés ma Lengyelországban szervesen összetartozik a jelen feladatainak megoldásával. Éppen a ma eredményei — az utolsó két esztendő bíztató gazdasági fejlődése, politikai lépései — adnak hitelt a tervezésnek.) A fiatalság számára a párt lelkesítő távlatokat nyitott: „Rajtatok múlik, milyen lesz hazátok 2000-ben!" A 2000. esztendő egyre gyakrabban fordul elő írásokban, tanulmányokban. Tudósok, közgazdászok, művészek, politikusok, írók, az Állami Tervhivatal, az ipar, a mezőgazdaság, a tudományos akadémia kutató- intézetei kötetszámra jelentetik meg a futurológiái előrejelzéseiket. A „Perspektywy” című hetilap minden száma közli a hozzászólásokat, véleményeket arról a szinte mindennapossá vált témáról, milyen legyen Lengyelország az évezred fordulóján, illetve az évszázad fordulóján. Mieczyslaw Rakowski, a közgazdasági tudományok doktora, a Lengyel Tudományos Akadémia tagja, az Állami Tervező Intézet tudományos munkatársa egész sor híres munkája után most részletekben jelenteti meg a Perspektywy hasábjain óriási előzetes érdeklődést kiváltó könyvét : „Lengyelország 2000-ben”. A cikksorozat máris óriási vitát váltott ki. Melyek Rakowski legérdekesebb tézisei? A lengyel urbanizációnál arra kell törekedni, hogy a század végére körülbelül 100 olyan városi település legyen az országban, amelynek lakossága 200 000 és 500 000 között váltakozik. (Sem Varsót, melynek lakossága jelenleg 1 300 000, sem Lodz-t, melynek lakossága több mint 700 000, nem fejlesztik több milliós metropolissá.) A városokban él majd a lengyel lakosság több, mint 80 százaléka. A városok közötti vasútközlekedést úgy oldják meg, hogy az ország bármely része 2—3 óra alatt elérhető legyen. A városokat autósztrádák kötik össze, a városi tömegközlekedés fő eszköze a metró lesz. A mezőgazdaságban dolgozók túlnyomó részét is városokba tömörítik, munkahelyük maximálisan 20—30 kilométer távolságnyira lehet lakóhelyüktől, így autóbuszokkal köny- nyen elérhetik azt. Lengyelország földterületének 25 százalékát erdő borítja. Rakowski szerint a századfordulóra az intenzívebb mezőgazdasági termelés miatt 8,3 millió hektárral csökkenteni lehet a mezőgazdaságban hasznosított földterületet és Lengyelország területének 50 százalékát erdő borítja majd. Ez messzemenőleg megváltoztatja az egész környezetet, zöld Lengyelország születhet — állapítja meg. Az ipar a kevésbé anyagigényes és több munkaigényes ágazatok felé tolódik el. A munkaidő az automatizálás útján felére csökken, valamennyi munka elvégzéséhez magasabb képzettségre lesz szükség. A társadalmi életben a kultúráé, a kulturáltságé az első hely. A tanulás és szórakozás, a hasznos pihenésre szolgáló többlet idő megszünteti az emberek között napjainkban tapasztalt elidegenedést és a kulturált társadalmi érintkezésre sokkal több időt fordíthatnak majd. Mindez a néhány példa természetesen csak jelzés a cikksorozatból és a körülötte folyó országos vitából. Jelentősége azonban letagadhatatlan. A lengyelek előre néznek, a jövőt kémlelik, és a horizontot a párt nyitotta meg előttük. A mi lehetőségünk — állapítja meg Rakowski — nem kisebb a világ bármely más népénél és országánál. A jövőnk csak rajtunk múlik. HEGEDŰS BITE DÁNIEL képújság 4 1972. november 5. 500 éves a magyar könyvnyomtatás Karai László budai prépost, magyar al- kancellár, az ország egyik legfőbb bírája és dúsgazdag földbirtokos 1470-ben Mátyás király követeként Rómába érkezett. Európa egyik legnagyobb hatalmasságának követét természetesen illő ünnepélyességgel fogadták. A pápai udvar akkori „külügyminisztere", Caraffa bíboros tárgyalt vele és a szent özsébről elnevezett kolostorban biztosítottak számára szállást. A budai prépost diplomáciai tárgyalásai édeskeveset érdeklik az utókort, az viszont már fontosabb, hogy az ő hívására cserélte fel Rómát Budával az első magyarországi könyvnyomtató, akinek nevét ma már tér viseli Budán a várnegyedben: — Hess András. Rómában ekkoriban virágzott, sőt túlságosan is virágzott a nyomdaipar. Tizenkét nyomdáról tudunk, melyek legalább kétszáz körüli segédet foglalkoztattak. 1468-ban háromszázötvenezer, egy évvel később már egymillió oldalnál nagyobb volt a római nyomdák termése. Lassan túltermelési válság köszöntött be és Hess Andrásnak, aki az Ozséb kolostorban működő Lauer György-féle nyomdában volt első segéd, egyáltalán nem lehetett közömbös, hogy munkalehetőséget teremtenek részére a nagy hírű magyar udvarban. Természetesen bizonyítania kellett tudását. Készített egy próbanyomatot, ami Mátyás királynak tetszett ugyan, de Karai Lászlónak nem. 1472. februárjáig tartott, amíg Hess mester útnak indulhatott Budára. Az út négy-öt hétig tartott. Hess betűöntő műszert vitt magával, nyolcvan ládikó matricát. A nyomda felszerelésének, indulásának költségeit Karai László viselte, ami ak. koriban csillagászati nagy összeget, utólagos számítások szerint (Fritz József) öt-hatszáz aranyat tett ki. Ebben nemcsak a termelés közvetlen költségei foglaltatnak benn, •hanem a szállás és a személyzet élelmezése is. Hess három sajtóval dolgozott. Mindegyik sajtóhoz egy szedőt, egy nyomtatót és egy festékezőt kellett foglalkoztatnia, legelőször azonban betanítania. A mester utáni második személy a nyomdában a korrektor volt, akinek azonban igencsak eltért a feladata a mai hibajavító utódoktól. Ugyanis, ha történetesen egy-egy sor rövidebbre sikerült a kelleténél, a korrektor „hozzáköltött" a szöveghez. Magyarországon akkoriban papírbőség volt. Ezt a nyomdaipar tudósai egyrészt a különböző papírmalmok ismétlődő vízjeleinek változatosságából már.k le, másrészt abból, hogy Hess a kor nyomdatechnikájában teljesen szokatlan, széles margót hagyott, bőséges fejezetcímeket alkalmazott, harminc- három soros „oldaltükrei” levegősek, öntőgépe azonban kopott volt, alig vannak egyenes sorai. A három sajtóhoz több, mint három mázsa súlyú, összesen hozzávetőleg hetvenezer betűt kellett öntenie. Ez hosszú időt vett igénybe, így jól benne járt az őszbe, valószínűleg november volt, — mire a magyarok krónikáját, a „Chronica Hungarorum"-ot kiadhatta. „Nem kevés ideig munka nélkül voltam’’ — írta keserűen. A Chronica Hunga- rorum a budai minoriták ilyen tárgyú művének, illetve Küküllei Jánosénak másolata, továbbfejlesztése. Ma kilenc ismeretes belőle. Kettő Budapesten van, kettő Párizsban és egy-egy Prágában, Krakkóban, Lipcsében, Rómában és Bécsben. Valamennyi kincset ér. Az első budai nyomdász másik könyvéből, a két értekezést magába foglaló „Basi- lius”-ból még kevesebb maradt, mindössze három példány. Több, mint valószínű, hogy Hess nyomtatta 1477-ben Mátyás királynak azokat a politikai propagandaplakátjait is, melyeket a Bécset ostromló király ügynökeivel becsempésztetett és kiragasztatott a városba, hogy Frigyes császár ellen lázítsa az osztrákokat. Magáról a nyomdáról többet nem tudunk és Hess Andrásról sem. 1479-ben a nyomda már biztosan működött, Hess pedig nyom nélkül eltűnt a vizsgálódó utókor elöl. Utódai tömegével azóta könyvtárnyi irodalom foglalkozik. A magyar nyomdaipar fellegvárai nagyon sokáig Erdélyben, a töröktől megkímélt Felvidéken, illetve a nyugati határszéleken (Sárvár, Nagyszombat) voltak. Megyénk jóval később, a XIX. század második felében lépett be a sorba, a rangos dombóvári, dunaföldvári, paksi és a szekszárdi nyomdákkal. Az a nyomda, melynek csak egy részfeladata lapunk mindennapi előállítása, a múlt század vége óta működik és amellett, hogy napjainkban is ad ki könyveket, elsősorban naptárkészitő tevékenységével vívott ki előkelő helyet magának. Az öreg épülettömb rekonstrukciója évek óta folyik, udvari új szárnyát, ahol modem gépek kaptak helyet, nemrégiben adták át. A nyomdák változtak, a mesterség kedvelői azonban máig őrzik az első magyarországi nyomdász, Hess András nevét. A korrektorok pedig — noha ma már nem feladatuk a szövegek átköltése — hajszálra ugyanazokat a jeleket használják, mint elődeik félezer évvel ezelőtt. O. I. I
