Tolna Megyei Népújság, 1972. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-30 / 282. szám
t í I 1 Nemcsak a munkához van joguk... a nevelési értekezlet előtt Pedagógusok az oktatáspolitikai határozatról À nők megszokták, hogy jogaik mindenekelőtt a munkában érvényesülhetnek, úgyis mondhatnánk, hogy a még több munkában. Ez statisztikai adatokkal alátámasztott tény, ugyanis az 1970-es nép- számlálás alkalmával megállapították, hogy például a húsz-húszonnégy év közötti, még nem családos nők 82 százaléka kereső foglalkozást folytat, de összességében is 860 ezerrel több az aktív kereső nő, mint 1949-ben. Ezzel azonban — és ezt mindenki tudja — távolról sem valósítottuk meg az egyenlő jogok elvét, sőt néhány évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy talán le is mondtunk a megvalósításáról. Még a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1970-ben hozott határozata sem győzött meg mindnyájunkat arról, hogy az évek óta megszokott rossz, nem feltétlenül végzetes is egyben, s az óvatosabbak — magamat is ide sorolom — úgy vélték, korai még az öröm az elvi állásfoglalás nem azonos a gyakorlati alkalmazással. Mostanában úgy alakult, hogy lehetőségem nyílt néhány helyen megismerkedni a gyakorlati alkalmazással is, s őszintén meglepett, mennyi leleményes, ténylegesen javító intézkedésnek nyithat utat a Központi Bizottság által hozott határozat. Mert ami történt — és sok minden történt — a nők életének könnyítéséért, az jobbára az utóbbi két esztendőben ment végbe. Ez a felismerés nemcsak örvendetes, de aggasztó is, hisz’ arra következtethetünk belőle, hogy legtöbbször valamirevaló szociális intézkedést a központi akaratnak kell su- gallnia, különben nem jut el a megvalósulásig. Elvégre tudták eddig is, hogy milyen nehézségekkel küzdenek a nők a munkában és a társadalmi életben, s a könnyítés módjai ugyanúgy kéznél voltak, mint ezekben az években. Mégis, a gazdasági vezetők többnyire objektív nehézségekre, elháríthatatlan akadályokra hivatkoztak, közben pedig szinte uralkodóvá vált az előítélet, hogy a nő nem teljes értékű munkaerő, ezért nem is remélhet férfi kollégájával azonos elbírálást. Kezdjük mindjárt az anyagi konzekvenciákkal járó intézkedésekkel. Eddig a többi rossz között természetesnek vettük, hogy a szülő nő jövedelme szülési szabadsága, még inkább a gyermekgondozási segélyezés ideje alatt gyakran behozhatatlanul lemarad munkatársaié mögött. Vagyis míg a többiek bére emelkedik, az övé egyhelyben marad. Élet- színvonalát tehát nemcsak plusz 1 fő megjelenése csökkenti — hisz’ a családi létszámemelkedéssel eleve mérséklődik az egy főre jutó jövedelem — hanem az árszintemelkedést figyelembe véve, még hátrányos helyzetbe is kerül azért, mert szülésre adta a fejét. Néhány gyárban „kitalálták”, hogy ezt a hátrányos helyzetet egyszerűen ki lehet küszöbölni, s a szabadságáról visszatérő anya bérét automatikusan 150—200 forinttal emelik. Majd minden üzemben vannak a többinél rosszabbul fizető munkahelyek, ahol valamilyen adminisztratív szabályozás következtében kevesebb az órabér, mint másutt. Az egyik ilyen műhelyben — ahol véletlenül majdnem kizárólag nők dolgoztak — megváltoztatták az úgynevezett besorolást, s ezzel sikerült végére járniuk egy sok éves panasznak: valamennyi itt dolgozó órabére egy forinttal több lett. Több helyen külön megvizsgálták a nagy családos, illetve a gyereküket egyedül nevelő anyák helyzetét. S miután kiderült, hogy sokkal súlyosabb terhek nehezednek rájuk, mint a töbhi állampolgárra, megpróbáltak legalább könnyíteni a terheken. Minden évben rendkívüli segélyben részesítik pket a gyerekek számától függően, kedvezményes áron és rendszeresen biztosítanak számukra helyet a vállalati üdülőben, elsőbbséget élveznek a bölcsődei-óvodai felvételeknél, de még az ioari tanulók felvételénél is. Végül, de nem utolsósorban, első helyen kapnak lakásépítési kölcsönt, méghozzá kamatmentesen, a vállalat fejlesztési alapjából. Senki nem állítja, hogy a példaként említett változások hirtelen és látványos fordulatot hoznak az asszonyok sorsában, hogy egycsapásra másként értékelik nálunk a női munkát, s megváltozik a nők — valljuk be nem egyszer torz — önértékelése. Azt azonban feltétlenül bizonyítják, bizonyíthatják, hogy a jogok gyakorlására 'megfelelő lehetőségeket kell teremteni, sőt talán azt is, hogy még jócskán akadnak felfedezetlen lehetőségek. F. J. December 12-ét követően a megye valamennyi általános és középiskolájában nevelési értekezleteket tartanak a pedagógusok, hogy megvitassák az MSZMP Központi Bizottsága oktatáspolitikai határozatát. A nevelési értekezlet előtt a szekszárdi egészségügyi szakközépiskola két pedagógusával, Bús Imréné biológiakémia szakos, és Péter Mihály magyar-orosz szakos tanárral beszélgettünk a határozatról. Bús Imréné: — Vártuk és örömmel fogadtuk a határozatot. Éreztük, hogy a középiskola nincs szinkronban az általános iskolával és az egyetemi követelményekkel. A diákokban, a szülőkben éppen a pontszámon alapuló felvételi rendszer miatt jegyközpontúság alakult ki és ez természetesen a tanárt is befolyásolta az értékelésben. Másik dolog, amit a határozatból rendkívül fontosnak tartok, hogy nem az információtömeget kell növelni, hanem módot találni arra, hogy az ismereteket önműveléssel is megszerezhesse a diák. A gondolkodásra történő nevelés mellett arra kell megtanítani, hogy tájékozódni tudjon. Ebből következik: nincs ellentmondás a tananyag csökkentése és az egyre több ismeret között. A gimnáziumok, szakközépiskolák diákjai heti 30— 36 órát ülnek az iskolapadban. Ha ehhez hozzászámítjuk a délutáni elfoglaltságot, a másnapra történő felkészülést, ak■ kor láthatjuk, hogy az átlagos képességű gyereknek többet kellene tanulnia* mint ahány órát a felnőttek dolgoznak, A tanulók aztán úgy védekeznek a túlterhelés ellen, hogy délelőtt 1—2 órán „kikapcsolnak”. Mindebből következik: a tanú- ókat az órán kell megtanítani, 's azt elérni, hogy már ott :szség szinten sajátítsák el a manyagot. Ennek elég sok altétele van és úgy látom, zek a feltételek nincsenek iztosítva. Hiányzik a korszerű elszerelés, az előadótermek, ■.zertárak, audio-vizuális eszközök — és elsőként kellett volna említenem: a jól felkészült nevelők. Jobban meg kellene nézni, ki az, akire rábízzuk az ifjúságot. Péter Mihály: — A termelési eszközök fejlődésével együtt kell változnia a termelési ismereteknek is, szükség van a koordinációra. Az utóbbi időben nehezen tudtunk lépést tartani a fejlődéssel, mert az ismeretek átadásának módja még mindig olyan volt, mint a múlt században. Mar az 1961-es iskola- reform során is kimondták, hogy nem a lexikális tudást kell bővíteni, de a gyakorlat nem követte az elméletet. Nem könnyű dolog évszázados beidegződéseket megszüntetni, gondolkodni, tájékozódni megtanítani az embereket. Ha ez megvalósul, akkor majd nem válik ketté az oktatás és a nevelés folyamata. Lehetővé válik a közösen végzett munka: tanár és diák egymás partnere lesz. A gyereknek látnia kell: közös célért munkálkodunk, azért, hogy ő tudjon. A határozat nagyon fontosnak tartja a gondolkodásra nevelést. Ha a gyerekeket megtanítjuk gondolkodni, nemcsak a túlterhelés, a lexikalitás szűnik meg, de lehetővé válik a folyamatos önművelés, az állandó permanens továbbképzés. Ugyanakkor a jobb, magasabb színvonalú oktató-nevelő munka feltételezi a tárgyi, anyagi feltételek javítását. Igaz, hatalmasat léptünk előre: nőtt az iskolák. a pedagógusok, a közép- és felsőfokú oktatási intézményekben tanulók száma, ugyanakkor azok az anyagi, tárgy; feltételek, amelyek jellemzőek a korszerű iskolára, még nincsenek meg. Viszont akkor nem haladunk előre, ha állandóan ezt ismételgetjük, nem hivatkozhatunk arra, hogy ez nincs, az nincs. Azzal keil dolgoznunk, ami van. A tanár oktatógép nélkül is taníthat, igaz, nagyon fáradságos munkával. Éppen ezért, ha az anyagi feltételeket nem is tudjuk máról holnapra megteremteni. legalább a pedagógus személyiségét becsüljük meg. . — ŰV — Mozdon J szerelők Néhány év, s unokáinknak, gyermekeinknek már csak képeken, a Közlekedési Múzeumban tudjuk megmutatni, milyen is volt gyermekkorunk csodamasinája a gőzmozdony. Dombóvárott alig több mint három tucat tüzes masina dolgozik már, annál több Dieselmozdony. Ezek az óriás gépek kétezer lóerősek. Egészen más itt az erőmű, mint a gőzösben. A 424-es sorozatú gőzmozdonyok — Európa legkorszerűbb mozdonyának tartották az ötvenes évek elején — alig több mint hétszáz lóerő teljesítményt tudtak kifejteni. Egy mostani Dieselmozdony ennek majd háromszorosát, kétezer lóerőt. A gőzkazánt három ember szolgálta ki, egy Diesel-mozdonyt egy. A Diesel-mozdonyban akkora erőmű van, hogy közepes falu villamosenergia-igényét ki tudná elégíteni. A kerékpárokra szerelt villanymotorok egyenként is olyan teljesítményűek, hogy akár egy téglagyártó gépsort is el tudnának hajtani. Amíg a gőzösökön a hőcsöveket préselték, a motornál a hengereket tizedmilliméteres pontossággal szerelik. A tüzes masinán akkorka kis generátor volt, hogy éppen csak a mozdonyvilágítást adta, a Diesel-motor hajtotta generátor olyan átmérőjű, mint egy kisebb tartálykocsi és annyi áramot fejleszt, hogy Szek- szárd éjszakai világítását nyugodtan rá lehetne bízni. Az új technikához alkalmazkodtak a Dombóvári Fűtőházban a szerelők is. Tanfolyamokat tartottak részükre, ahol motorszerelés' elektromosság volt a tantárgy. Kirábbi mozdonylakatosokat arra, hogyan kell a Dieselmotoron a szelepet állítani, az adagolást szabályozni. Takács János húsz évig gőzmozdonyokon dolgozott, most mozdonyszerelő. Szocialista volt a brigádja a gőzösöknél, de itt is kiváló munkát végeznek. A megelőző karbantartást, a hibaelhárítást az utasítás szerint végzik: pontosan rögzítették, hogy bizonyos óra eltelte után a mozdonyon milyen karbantartó munkát kell elvégezni. A Takács János vezette brigádot a legTakács János Az idősebb szakmunkások mellé beosztották a fiatalokat is: tanuljanak, legyenek ők is mesterei az új technika szerelésének, javításának. Koleszár József a szelepállítások specialistája. A nagy szakértelmet kivánó munkát önállóan végzi. Egy motor szelepállítása nemcsak fizikai igénybevétel tekintetében nagyobb, mint volt például a gőzösöknél a dugattyú szabályozása, itt műszereket kell segítségül hívni, a szelepállítás: „nagyobb fejmunkát kíván, mint a gőzösnél bármilyeh munka” — mondja Koleszár József. Amikor a gondos kezek elvégzik a Diesel-mozdonyokon a karbantartást, s előkészítik az útra Ács Ferenc mozdony- vezető azzal a tudattal ülhet a vezetőülésbe, hogy 12—15 órás úton mindig hűséges társa marad a kétezer lóerős szovjet Diesel-elektromos mozdony. váló mérnökök oktattok a ko Koleszár József
