Tolna Megyei Népújság, 1972. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-28 / 280. szám
I \ * Á párthatározat végrehajtásáért A tanterv és a gyakorlati élet ' „A minisztérium iskolai főosztályai utasítást kaptak, hogy dolgozzanak ki tananyag- csökkentő javaslatokat, kérjék ezekhez a pedagógusok segítségét, vitassák meg őket tudományos és szakmai körökben..." — mondotta llku Pál művelődésügyi miniszter szeptember 20-án, az országos köz- oktatáspolitikai aktívaértekezle- ten elhangzott beszédében. Közoktatáspolitikánk az elmúlt 28 év során olyan problémákat oldott meg sikeresen, mint a volt uralkodóosztály művelődési monopóliumának felszámolása, a munkás- és oarasztfiatalok továbbtanulásának támogatása, az ingyenes oktatás megteremtése. Az oktatásügy, amely a társadalmi struktúrában a felépítmény részére, fejlődésünk során füg. gött mindazoktól a gazdasági, valamint politikai hatásoktól, változásoktól, amelyek az egyes időszakokban jelentkeztek. Ez nem is lehetett másként. A tantervek sűrűn követték egymást, voltak olyanok, amelyek megvalósítását alighogy megkezdtük és máris egy másik tanterv bevezetéséről született döntés. Helyes volt ez így? A gyakorlat már többször választ adott a kérdésre, nem volt helyes, de ellentmondásos fejlődésünknek mégis szükségszerű velejárója volt ez a jelenség. Nem volt tehát egységes párt- és állami programunk a közoktatás fejlesztésére. Bizonyos feladatok elvégzése sürgősségi sorrendben kapott helyet tanterveinkben és programjainkban; a szakérettségi, a beiskolázás, a dolgozók általános iskolájának és középiskolájának működése, s politikai képzés, a neveléssel kapcsolatos koncepciók és sorolhatnánk még tovább az évek során kiemelten kezelt oktatás- és nevelésügyi problémákat. Végül is minden eddigi tantervűnk — rövidtávúnak bizonyult, ami a köznevelés fejlesztését alaposan megnehezítette. Ha a tudomány termelőerővé válik, s napjainkban ez a folyamat ha nem is ellentmondásmentesen, de nálunk is felgyorsult, nemcsak rövid-, hanem közép- és hosszútávra is tervezni kell a köznevelést. Tervezni viszont csak átgondoltan körültekintően lehet, ha eredméhyt akarunk elérni. így ha a pedagógusképzés során több éve látható, hogy bizonyos szakpárosítások már nem felelnek meg a gyakorlat! élét követelményeinek és szükségleteinek, akkor olyan megoldásokat kell keresni és találni, amelvek ezeket a szükségleteket iobban, ésszerűbben kielégítik. Vagy ha a felsőoktatás a szaktárgyakban felkészültebb jelöltet vár a középiskolákból, meg kell találni a módját annak, hogy az említett iskolák tantervei speciális alapképzésre is alkalmasak legyenek. Oktatásügyünk történetében most először fordul elő, hogy 15 évre szóló egységes programunk van. Megbecsülés és előlegezett bizalom ez az ügy minden tenni vágyó tagja részére, de egyben a megvalósítás nehézségeire is felhívja a figyelmet. Az egyik oldalon a vezető szervek cselekvőkészsége, a másik oldalon a szakmai szervek sokszor erőszakos igénye áll. A megalapozatlanul gyors, időnként ellentmondást nem tűrő döntésele, amelyek a tantervi módosítások mérté. Hogy az élmény megfoganjon A megyei művelődési központ épülete és felszerelése mellett talán a legbüszkébb színházi előadásainak magas nézőszámára. Nem is titkolják az intézmény vezetői, hogy a színház a művelődési központ egyik fő profilja. Lehet-e támadni, vagy akár megkérdőjelezni azt, ha egy művelődési ház gondot fordít városa színházi életére? Nem. Az igazi színház — Kazimir Károly kifejezésével — népművelő színház. Olyan kivételes estékkel ajándékozhatja meg a közönséget, amelyek után több száz ember érzi tisztábbnak, böl- csebbnek magát. Élő színház Szekszárdon azóta működik, amióta az új művelődési központ megnyílt: hogy a kezdeti időszak újdonságmámoránál mélyebb a szekszárdiak színházszeretete, bizonyítja a változatlan érdeklődés az előadások iránt. Azzal persze nem árulunk el titkot, hogy az érdeklődés ma is, a színházi élet harmadik évében, a könnyebb műfaj, az ope- rett-előadásiknál kulminál. A szekszárdi átlagnéző nem is titkolja, hogy a „jó kis operetteket” szereti. Ugyanez az átlagnéző tudja, hogy kedvenc műfaját nem sokra tartják azok, akik hivatottak a kultúra megítélésére; s hogy az operettek, fajsúlytalan bohózatok nem tartoznak a népművelő színház fogalomkörébe — az is kétségtelen. Még akkor sem, ha egy népművelési intézmény prezentálja őket. Hogy az ún. átlagnézők hány százalékában feszeng ez az ellentmondás, hányán vannak Szekszárdon, akik nem értik, de szeretnék megérteni a művészet magasabb szintjeit — erről nincs adatunk. De a feltételezést, hogy számosán vannak, nincs okunk megkérdőjelezni. Számukra az utat a művelődési központnak kell kikövezni, hiszen a szekszárdi színház a művelődési központ szerves része, a művelődési központié, amelynek feladata a közművelői, a népművelői munka. Ha úgy tetszik, éppen az, hogy hozzásegítsen bárkit a kultúra igényesebb részéhez is. Módszere erre a kiscsoportos népművelés: a színház esetében a színházbaráti kör működése, aminek hivatása a színházi élmény feldolgozása, tudatossá segítése. Hogy ez a típusú kör hogyan működik, milyén technikával és elképzelésekkel, arra számos példa van. Egyik a drámatörténet fonalára fűzi fel a tudnivalókat, a színre kerülő darabokat programjába illesztve, más elképzelés szerint a műfajok, vagy a színház belső élete adja a foglalkozások vázát. Feltételezhetően e módszereknek szakértői a művelődési központ munkatársai, és minden bizonnyal éppen olyan színvonalon tudnák itt is alkalmazni, mint más klubjaik esetében. Talán csak eddig nem jutott es~ülcbe. Ezért is ejtettünk róla szót éppen most, mielőtt az új munkaterv elkészül. Virág két érintik, nem ksvésbé károsak, mint a makacs ragaszkodás az elavult, korszerűtlen, sehol sem használható ismeret- anyaghoz. Az oktatási maxi- malizmus világjelenség és nem magyar specialitás. Veszélyességét fokozza, hogy nem áramlat, hanem „koncepció”, s mint ilyen komplex nevelési- oktatási tartalma van. Ml több, a tudatban mély hagyományai vannak, hiszen a mai generáció fele már iskolába járt akkor, amikor a „memória”, a „lexikális tudás” még kizárólagos tanulói erénynek számított. Miért kell tudni, mire jó ez? Csak gondolatban és titkon vetődött fel a kérdés: ki merte volna a tanárától megkérdezni és az, mit tudott volna rá érdemben válaszolni? A tananyagcsökkentés, amely az utolsó huszonnégy órában történik, radikális megoldást kíván: törölni kell mindazokat az anyagrészeket a tantervből, amelyek nélkülözhetők. Van belőle bőven: így a középiskolai irodalomtanításban, biológiai és földrajztanításban, de szinte valamennyi szaktárgy keretén belül található ilyen ismeretanyag. A főiskolai és egyetemi tankönyvek lexikális jellege közismert: szinte minden szaktárgyból szükséges a szelekció és a törzsanyag átgondolt kiválasztása. Az elképzelések szerint a tananyagcsökkentés érvénye kiterjed az érettségi, valamint az egyetemi és főiskolai felvételi vizsgára is, ezen felül közelebb kell hozni egymáshoz az érettségi és felvételi Vizsgát is. Nehéz lenne tagadni a túlterhelést az utóbbi esetben, amikor a jelöltek másfél hónap alatt négy döntő fontosságú vizsgát tettek, s ezek az erőpróbák általában egy életre eldöntötték a 18 éves diák pályaválasztását és sorsát! A munkálatok nagy szakértelmet és felelősséget igényelnek. „A jó munkához idő kell” — mondás most kevéssé érvényesülhet: a határidők helyesen vagy helytelenül, igen szorosak. A tantervmódosítás gyorsított üteme, bár általános kívánságot tükröz, mégis hordoz magában hibalehetőségeket is. Vigyáznunk kell ar- ra, hogy a munkálatok át- gondoltabbak, persbektíviku- sabbak legyenek, mint az eddigi hasonló jellegű akciók. Az új tantervi koncepció kialakítása a jövő feladata, arnelv hosszabb időt és kísérteteket igényel. S ez az első döntő lépése ennek a korszerűsítési folyamatnak. Dr. Vuics Tibor Szekszárdon, Dombóvár ott és Tamásiban megoldották az iskolatej-ellátást A megyei tanács vb megbízására vizsgálta meg az iskolatej és kakaó árusításának feltételeit megyénk néhány településén a Tolna megyei Tanács kereskedelmi, művelődésügyi osztálya, továbbá a Tolna megyei Tejipari Vállalat. A vizsgálat eredményeit összegezve, a Tejipari Tröszt arra az álláspontra jutott, hogy megyénkben az iskolatejakció megszervezésére Szekszárdon, Dombóvárott és Tamásiban adottak a lehetőségek. Ezt követően a megyei tejipari vállalat személyesen, a Tolna megyei Tanács művelődésügyi osztálya írásban ■kereste meg a két város és Tamási nagyközség iskoláit. Az eredmény: naponta 1000 pohár tejet és kakaót fogyasztanak el az akcióban részt vevő oktatási intézmények ta-' nulói. Tejiparunk egyébként napi 10 000 pohár tej és kakaó értékesítésére is vállalkozna az említett iskolákon túl, ha annak feltételeit — pl. árusítás iskolaszövetkezetekben, raj, őrs, úttörőegységekben — biztosítani lehetne. Az isklatej-ellátás eddig szerzett tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a kezdeti fellendülés után a késő őszi hónapokban csökkenni kezdett a megrendelt tej- és kakaómennyiség, mivel nem megoldott sehol a tej és kakaó melegen tartása. Feltételezhető tehát, hogy míg erre nem találnak megoldást, az iskolatejakcióban részt vevő iskolákban a tél folyamán ismét null- pontra jut az iskolatej-ellátás. Befejeződtek a magyar filmnapok Díszelőadás és vita Szekszárdon Szombaton Gábor Pál: Utazás Jakabbal című filmjének díszbemutatójával befejeződtek a magyar filmnapok, Az előre jelzett vendégeknél kevesebben érkeztek, nem jött meg például a bejelentett zorhbori delegáció sem. A sokak által várt nagyobb lélegzetű vitára, művészek és alkotók eszmecseréjére nem került sor. így azt a következtetést kell levonnunk, hogy a magyar film- napok elnevezést kapott, egyszerre több városban zajló rendezvéhysorozatnak elsősorban a filmpropagandát szolgáló célja van. Ami természetesen egyáltalán nem elvetendő, hiszen értő közönséget is szándékozik nevelni. Erre utalt a szombati előadást követő találkozó megnyitásakor Kardos Ferenc filmrendező is. inti- mebb beszélgetést sürgetve, hiszen — mint mondotta — „a magyar filmgyártásnak közismerten jó kapcsolata van egyfajta európai közönséggel és közismerten rossz az itthonival.” Az intimebb hangulat megteremtése a megyei moziüzemi vállalat részére kemény technikai feladatot jelentett. A találkozó színhelyének szánt előcsarnok szűknek bizonyult, így a beszélgetést a hatalmas moziteremben kellett folytatni, atnely már méretei folytán se biztosíthatott intimitást. Kardos Ferenc egyébként nem érezte katasztrofálisnak ezt a rossz kapcsolatot, melyet említett, hiszen például Ingmar Eergmant is utálják a svédek, ami persze mit sem változtat Képünkön: Ismerkedés a hegedűvel. művészi nagyságán. Utána Gábor Pál vette át a szót és az évente gyártott mintegy húsz magyar film költségeiről szólott. Sokakat felháborít egy- egy magyar film költsége, főleg ha az a film rossz. Az olyasféle kidobott pénzt azonban, melyben saját hanyagságuk is felelős, már kevesebb felháborodás kíséri. „Etikai érzékünk olyan területeken támad fel, melyek távol állnak tölünk. Egyébként világszerte minden nemzet erőfeszítéseket tesz a helyi filmgyártás fellendítéséért. Ezek általában kifelé sikeresebbek, mint befelé, senki sem próféta a saját hazájában.” Említette Jancsó személyét, aki „a világ filmművészetének első öt-hat, vagy tíz legnagyobb alakja közt van”, de itthon nem kedvelik. Ugyanez volt azonban a sorsa Beethovennek, Renoirnak. Mo- netnak, Manetnek, mindazoknak, akik nem a könyebb utat, hanem a faltörő kos szerepét választották. A kérdések közül Gábor Pál bővebben kitért a munkatársunk által feltettek egyikére, mely azt tudakolta, hogy az Utazás Jakabbal miért csak fél igazságokat mond ki félig és mi gátolhatja a rendezőt abban, hogy társadalmunk ideológiai platformjáról maradéktalanul kifejtse véleményét. A kérdés utóbbi részére a rendező nem tért ki, viszont nagyon tartalmasán részletezte filmje célját, amit ha maga a film tesz meg ugyanilyen színvonalon, a legsikeresebb -magyar alkotások közé kellene sorolnunk. Gábor Pál azt fejtegette, hogy a mai fiatalok jobban igénylik a támogatást, mint elődeik bármikor, de kevésbé találják meg. Pontatlanul fogalmazzák meg a saját vágyaikat is, kerülő utakat választanak, a személyiség szabadságának sokféle illúzióját kergetve. A rendező „a világról megszületett víziót tudja csak közvetíteni”, a maga eszközeivel természetesen és nem szociológiai, vagy szociográfiai módszerekkel. (Amelyek híját egyébként senki nem is kérte számon tőle.) A kezdeti akadozás után mind élénkebbé vált a vita, ami hatásosan dokumentálta egyrészt a filmművészet iránt a legkülönbözőbb korúak és foglalkozásúak közt megnyilvánuló érdeklődést, másrészt azt, hogy hasonló jellegű (ha nem is ilyen méretű) eszmecserékre szükség van. Legalább annyira a filmgyártók, mint a közönség érdekében is. (ordas) Zeneoktatás Dombó várott
