Tolna Megyei Népújság, 1972. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-03 / 260. szám

800 000 forintos forgatom A pártirodalom terjesztői Ma már a rétegigényeket is kielégítik Sok a panas* Bonyhádon Amikor valaki kezébe veszi az MSZMP X. kongresszusá­nak anyagát — KB-jelentés, határozat, szervez.eti szabály­zat — tartalmazó kötetet, már a fellapozás előtt megtudhatja róla, hogy az a Kossuth Könyvkiadó gondozásában je­lent meg. A borítólapon ott a kiadó intézmény neve. Valaki kezébe veszi a Napja'ink kér­dése sorozat valamelyik köte­tét, vagy a Nők magazinját, ugyancsak könnyűszerrel meg­tudhatja róla, hogy kiadója a Kossuth. Nagyon sok és mind több nyomdai termék — könyv, brosúra — kiadója a Kossuth. E kiadványok a politikai iro­dalom fogalomkörébe tartoz­nak. Nálunk úgy alakult a könyvkiadás szervezete, hogy a szorosan vett politikai mű­vek zömét az ellenforradalom után egy kiadó, a Kossuth je­lentette meg, s e kiadó neve a köztudatban egyet jelent a politikai irodalom fő bázisá­val. A Kossuth minden megye- székhelyen kirendeltséget tart fenn. A Tolna megyei 1957. február elsejével jött létre. Két elvtárs „jelenti” a kiren­deltséget: Háhn László kiren­deltségvezető és Zádori Zol­tánná munkatárs. Mi indokolja e kirendeltség létét? A válasz egyszerű: a poli­tikai érdeklődés növekedése, tömegméretűvé válása, és ez­zel párhuzamban a politikai ismeretszerzési igények meg­növekedése. Két évtizeddel ezelőtt még az erősen centralizált politikai irodalomterjesztés is ki tudta elégíteni az igényeket. Amit kinyomtattak, azt egységesen megküldték az ország minden részébe, minden pártszervezet­nek, s ez „elég” volt. Azóta legtöbben túljutottak ezen, ma már az úgynevezett politizálás magasabb szinten folyik, s eb­ből kiindulva a politikai iro­dalom terjesztőinek a sok egyéb mellett, tekintettel kell lenniök a rétegigényekre is, mért hiszen az ábécén túljut­va mindenki igyekszik egy-egy részterületet behatóbban meg­ismerni. Korunk információ- áradatában különben sem kép­zelhető el, hogy mindenki mindennel foglalkozzon, min­dent elolvasson. A Kossuth Kiadó évente több mint két­százféle művet jelentet meg. Ezek mindegyike fontos, hasz­nos a maga nemében, és nyil­ván nem képzelhető el, hogy ezt a információtömeget vala­ki is magába szívja, hozzá­számítva, hogy más kiadók műveiből is kell olvasni. ,-De nem is ez a cél, hanem az, hogy a müvek közt mindenki megtalálja a hivatásának, mű­veltségi színvonalának, egyéni érdeklődési körének megfele­lőt. — A ml kirendeltségünk egyik fő feladata éppen az — tudom meg Háhn Lászlótól —, hogy a különböző rétegek igé­nyeinek megfelelően közvetít­se a politikai irodalmat a ki­adó és az olvasó közt. Persze, ma is jelennek meg, forgalom­ban vannak olyan művek — például a klasszikusok alko­tásai —, amelyekre mindenki­dnek szüksége van a politikai műveltsége gyarapításához, de ma már mind nagyobb jelen­tősége van e téren is a specia­lizálódásnak. Pártszervezeten­ként is rendkívül nagy az el­térés az igények tekintetében, mert hiszen a tagság foglal­kozás, iskolázottság szerint mindenütt más. A Kossuth kirendeltsége —■ amint már említettük is — kis létszámú, és hogy mégis meg tud birkózni a feladatokkal, az azzal magyarázható, hogy a gerjesztő munkát a pártszer­vekkel, pártszervezetekkel kö­zösen végzi. A politikai iro­dalom terjesztése nem egysze­rűen kiadói feladat, hanem na­gyon fontos pártügy. Tulajdon­képpen a pártszervek, párt- szervezetek munkája révén ke­rül felszínre, hogy hol milyen igény is jelentkezik. Az első és legfontosabb, ami megállapítható a Kossuth Ki­adó Tolna megyei kirendelt­ségének ténykedésén keresztül, az az, hogy állandóan hő az érdeklődés a politikai iroda­lom iránt. Az 1909-es évben még nem érte el a 700 000 fo­rintot a kirendeltség könyv- forgalma, ez évben pedig min­den előjel szerint a 800 000 fo­rintot is meghaladja majd. A párttagok 32 százaléka például járatja valamelyik politikai fo­lyóiratot. Ez az arány országo­san is a jók közé tartozik. A másik: egyre népszerűbb a mai, mégpedig a belpolitikai életünkkel foglalkozó iroda­lom, vagyis az emberek egyre többet foglalkoznak a mai eredményeinkkel, gondjaink­kal. Ezért vásárolják sokan a párt- és állami vezetőink könyveit, amelyek politikai életünk különböző részterüle­teit taglalják. A Napjaink kér­dése sorozatban kül- és bel­politikai jellegű témákkal fog­lalkozó kötetek egyaránt meg­jelentek már. Az egész sorozat népszerű, de a belpolitikai vo­natkozású kötetek olvasótábo­ra nagyobb. Az érdeklődés általában nagy, de nem egyformán jut el mindenhova a politikai iro­dalom, mégpedig azért, mert a pártszervezetek nem min­denütt foglalkoznak kellő gon- dal ezzel a kérdéssel. Egy pél­da: a bonyhádi cipőgyárban a párttagok többségére jut egy- egy politikai folyóirat. Itt te­hát sokkal jobb az olvasottság a megyei átlagnál. Ugyanak­kor a megye egy másik ipari üzemének párttagjai negyed annyi politikai folyóiratot se járatnak. A megye két nagy építőipari vállalata közt is szembetűnő az eltérés ilyen szempontból — a tanácsi ja­vára. Olyan példával is ta­lálkozhatunk, hogy az egyéb­ként jó hírű termelőszövetke­zet nagy létszámú pártszerve­zetébe alig járatnak politikai kiadványokat. Tehát negatív tapasztalatok is akadnak, a jellemző azon­ban nem ez, hanem, hogy egy­re több párttaghoz és párton- kívülihez jut el a párt igaz­sága. — Hiányosak a szolgáltatá­sok. A tervezett szolgáltatóház belátható időn belül nem épül fel. Elsősorban a tartós fo­gyasztási cikkek javítása nem megfelelő. A GELKA szerviz például olyan parányi helyi­ségben működik, hogy ha be­visznek javításra öt televíziót, egy ember már nem fér el mellettük. Panaszkodnak a bonyhádiak. A nagyközség egyre inkább város jellegű. Lakosainak szá­ma meghaladja a tizenkétez­ret. Bonyhád amint lehet, vá­ros akar lenni. A majdani cím csak akkor lesz jogos, s indo­kolt, ha többek között a la­kosság ellátása is városi szín­vonalúvá fejlődik. Mit ígérnek a szolgáltatók? Állami támogatással A GELKA négymillió-há­romszázezer forintot kap a me­gyei tanács szolgáltatásfej­lesztési alapjából, s a vállalat is hasonló nagyságú összeggel járul hozzá javítóhálózatának korszerűsítéséhez. Az összesen csaknem kilencmillió forintból a negyedik ötéves terv során új szervizegység nyílik a nagy­községben, kétszáz négyzetmé­ternyi alapterületen, nyolc szerelőhellyel. A gépkocsik javítása ma,’ enyhén szólva mostoha- körül­mények között folyik. A Bony­hádi Vasipari Ktsz új telephe­lyén azonban gépkocsi-javító­műhely is lesz. A beruházás hatmillió-négyszázezer forint­ba kerül. Ebből az összegből két és fél millió forintot a ta­nács ad támogatásként. Továb­bi félmillióval a KISZÖV, a közös fejlesztési alapból segí­ti a szövetkezetét. Az új javí­tóműhelyben a szerelők éven­te mintegy 40—50 ezer munka­órát teljesíthetnek. Ugyancsak jó hír a gépko­csi-tulajdonosoknak, a Bony­hádi Ruházati Ktsz fejlesztési terve, mely szerint a szövetke­zet dolgozói a jövőben gép­kocsik kárpitos részeinek a javítását, s védőhuzatok kár szításét is vállalják. A mintegy 900 ezer forintos beruházás után. A tanács segítsége itt félmillió forint. ORSZÁGOS GOND A LAKASKARBANTÁRTÓ SZOLGÁLTATÁS A Bonyhádi Járási Építő­ipari Ktsz kilencszázezer fo­rint tanácsi segítséget kap te­vékenységének a bővítésére. A szövetkezet összfejlesztése 1975-ig egymillió-hatszáz­nyolcvanezer forint, melynek több mint a felét korszerűbb gépek beszerzésére fordítják. A terv szerint a szövetkezet a lakosságnak nyújtott szolgálta­tásokból eredő 350 ezer fo­rintnyi árbevételét, 1975-re egymillió forintra emeli. A KISZÖV mintegy félmillió fo­rinttal járul hozzá e fontos szolgáltatási ágazat fejleszté­séhez. Az építőipari szövetkezet munkáját jól egészíti ki a festő ktsz tevékenvsége. A je­lenlegi, alig húszfős létszámot 1975-re másfélszeresére növe­lik, így a lakásfejlesztési ren­deléseket a jövőben kisebb vá­rakozási idővel tudják elfogad­ni. KÖLTÖZIK-E A PATYOLAT? A szekszárdi Patyolat bony­hádi fiókja jelenleg egv kicsi helyiségben, s lassan életve­szélyessé Váló,,rozoga épületben működik. Tárgyalások folynak a községi tanáccsal, hogy új, egvben tágasabb helyiségbe költözhessen a felvevőhely. Bár a Patyolat újabb szol­gáltató egység nyitását a kö­vetkező évek során nem ter­vezi Bonyhádon, a szekszárdi üzem gépparkjának nagysza­bású rekonstrukciója Bonvhá- don is érezteti majd hatását. Rövidebb lesz a mosási, tisztí­tási idő, s ami nem mellékes, az új gének, a minőség javu­lását ígérik. MÉG KONKURRENCIA IS LESZ Egyes szövetkezetek a ta­nács támogatása nélkül is je­lentős fejlesztést terveznek. Olyannyira, hogy a néhány év múlva, rtemcsak hogy elegendő ruha-, és cipőjaví'tó, -készítő műhely lesz, de még verseny is várható közöttük.. A Tolna megyei Háziipari és Ipári szövetkezet, mely ruhák mérték utáni készítését, s ja­vítását is végzi még egy helyi­séget nyit, s a jelenlegi egyet­len dolgozó helyett hetet fog­lalkoztat majd Bonyhádon. Növeli a létszámot a Bonyhá­di Ruházati . Szövetkezet is, mely szintén textiláruk készí­tésével, javításával foglalkozik. A „BONY” Cipőipari Szö­vetkezet új szolgáltató egysé- get hoz létre, ahol hatan cipő­javítással foglalkoznak majd, s növeli mérték utáni cipőt készítő részlegét is. kadar Péter B. Nyomásszabályozó szelepet, vagy más szó­val reduktort mindenki látott már. Elképzel­hetetlen nélküle működő oxigén-, vagy gáz­palack. Megtalálható minden üzemben, mű­helyben, még a sörgyárakban is. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy a reduktort — elhanyagolható mennyiségtől eltekintve — szinte kizárólag az MMG szekszárdi gyáró-r ban készítik. Négyen a tizenkettőből Fischer József a szerelde II. üzemvezetője szeretettel beszél a reduktorrészlegről. — Ók a legjobbak — mondja —, s most nagy próbatétel előtt állnak. Négy éve, mikor a szekszárdi gyárból tizen- ketten Budapestre utaztak, hogy tanfolyamon sajátítsák el a nyomásszabályozó készítésének csínját-bínját, Fischer József is közöttük volt. A tucatnyi dolgozóból ma már csak négyen vannak a végszereidében. Ketten gazdasági vezetők lettek, a többi 1970-ben hátat fordí­tott a gyárnak. — AZ előszerelőkkel együtt huszonegyen dolgoznak a nyomásszabályozók összeállítá­sán — mondja az üzemvezető —, dé a „pro­fesszorok” — így hívják őket — a végszerelők csak kilencen vannak. Karácsonyig : huszonötezer A kis raktárhelyiségben nagy halom nyo­másszabályozó-alkatrész. Rozsdás csavarok, fáradt rugók, kopott menetű öntvényházak. Négyen bontják a meghibásodott készülé­keket. Mindenfajta alkatrész külön ládába kerül. Van, ami egyenesen a vastelepre. A sok használt nyomásszabályozó: a nagy próbatétel. — Nem mindenki vásárol új reduktort. A vállalat felújításra elfogad régit is. Az idegen átvételi meo ilyenkor megállapítja, hogy ja­vítható-e, s hány százalékos selejt. Bizony van olyan, mely már emberként is közép­korúnak számítana. Azokkal rendszerint nincs mit kezdeni. Évek óta gyűlt a készlet Budapesten. Né­melyik tulajdonos, másfél éve várakozik a megjavított reduktorra. A vállalat központja kérte a szekszárdiakat, javítsák meg terven felül a második félévben az elfekvő 25 ezer nyomásszabályzót. Eddig Ötezret javítottak fel félévenként. Most ötször annyira van igény. A szerelőbrigád mégis vállalta: december 25-ig az utolsót is elkészítik. — A felemelt reduktor-program rengeteg többletmunkát jelent — mondja az üzemve­zető. — Ha óvatoskodnék, azt mondanám, hogy aligha sikerül megtartani az ígéretet. De én ismerem az embereket» Lehet-e normában szerelni ? A legtöbb nyomásszabályozó szelep oxigén- és dissouS-gáz palackra kerül. A hegesztés lelke, illetve- a hegesztés biztonságának a lelke a nyomásszabályozó. Készítése pontos, körültekintő munkát követel. A minőségi elő­írások szigorúak. Előfordul, hogy húszszáza­léknyit is visszaküld a meo. Ami szinte tra­gédia a szerelőnek, mert a javításért nem kap bért. A végszereidében is darabbért fi­zetnek. A darabbér bevezetése okozta a megrázkód­tatást 1970-ben. — Normában szerelni? — mondták a régi­ek. — Az meg milyen újítás? Alapos munká­hoz idő kell. Ha lelkiismeretesek leszünk, rá­megy a fél fizetésünk. Ha nem. .. inkább kérjük a munkakönyvét. A hirtelen távozók közül ma már sokan visszajönnének. Mint mér annyiszor, ismét kiderült, hogy darabbérben egy idő után sok­kal vastagabb a pénzesboríték, mint a jó öreg órabér-rendszerben. Érdekes következménye lett ennek. Fel­ütötte a fejét az irigység. Egyes üzemrészek féltékenyen figyelték, figyelik a szomszédok munkáját, béreit. Aztán, amikor kiderült, hogy azonos munkával itt vagy ott többet lehet keresni, megkezdődött a zúgolódás. Betanított szakmunkások A „professzorok” — a végszerelők kilencen vannak. Álljon itt a neve valamennyiöknek : Régi Nándor, Farkas Tibor, Felnagy József, Kovács István, Rózsa Gyula, Takács Márton, Simon Attila, Ignácz József, Vass Sándor. Mi kell ahhoz, hogy valaki a végszerelők közé kerüljön? Elgondolkodtató, hogy a kilenc „professzor” közül mindössze négynek van szakmunkás- bizonyítványa. Mit jelent ez a tény? Nem azt, hogy nem elég körültekintőek a gyárban a végszerelők válogatásánál. Az ott dolgozók valamennyien kitűnően ismerik a nyomásszabályozókat, lehetséges hibáikat. Azokat az apró mesterfogásokat, melyek nél­kül jó szakember nem létezik. A több éves gyakorlatú, betanított szerelők közül az ügyesebbek teljesítménye gyakran felülmúlja azokét, akik oklevéllel rendelkez­nek. — Nálunk normarendszer van — mondja ismét Fischer József. — Mindenki annyi pénzt kap, amennyit teljesít, és amilyen minőség­ben. Nem lenne azonban haszontalan, ha a ki­tűnő, betanított szerelők szakmunkásvizsgát tennének. Bár a munkában egyenrangúak, a keresetük azonos, önbecsülésük mégis meg­kívánná. Régi Nándor például 1970 óta dolgozik a végszereidében. A múlt hónapban 4800 forint volt a fizetése. — Némi túlórával — teszi hozzá gyorsan, mert maga is nagynak találja a számot. — Sa túlóra? — Aki erre az „elitmunkára” kap megbízást — mondja Bercsi Pál a legrégibb munkás a végszereidében —, annak szeretni kell a túl­órát is. — Két éve karácsony Vasárnapján is dolgoztunk. Mit ígérnek a szolgáltatók ? Professzorok a szereidéből

Next

/
Thumbnails
Contents