Tolna Megyei Népújság, 1972. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-21 / 274. szám

Egyre közismertebb lesz egy olyan kifejezés, melyet a szó­tárban valószínűleg még most sem találunk, egy-két évtizede pedig talán senki se hallott. Ez a „felnőttoktatás”-, amely­nek területén Tolna megye or­szágos hírnevet vívott ki ma­gának eddigi kezdeményezé­seivel és eredményeivel. Bárd Flórián és pedagógtistársai munkájával a Népszabadság­ban nemrégiben Harms Ervin bőségesebben is foglalkozott, mi pedig már sűrűn meotet­Egybefolyó hetek Az eljáró, vagy mondjuk így, bejáró dolgozók változat­lanul szoros kapcsolatot tar­tanak a mezőgazdasággal, hi­szen a falun élő üzemi mun­kások többsége családi alapon még mindig érdekelt a ház­tájiban. Ilyenformán nem meglepő, hanem természetes, hogy Szekszárd, Bonyhád, Paks, Tamási, Dombóvár üzemi dol­gozói otthoni munkaként, szombaton és vasárnap kuko­ricát törnek, besegítenek a rokonoknak, a családnak a háztájiban. Rengeteg a dolog, s ha az eső is közbeszól, a tsz-ek csak üggyel-bajjal képesek a ki­esett napokat pótolni. Ez az ősz újból olyan, nincs meg­állás, és a földműves ember akkor fárad ki legjobban, ami­kor menne, tenné a dolgát, de nem teheti, mert visszafogja az idő. Egybefolyó hetek ezek. Ad­dig nincs megállás, nincs nyu­galom, amíg töretlen a kuko­rica, befejezetlen a vetés, a mélyszántás, amely utóbbi a jövő évi biztonságos termelés, hozamszinttartás-növelés leg­fontosabb feltétele. Nagy meg­könnyebbülés túl lenni a be­takarításon, a vetésen, s meg­kezdeni az előkészületeket a zárszámadásra, a téli szakokta­tásra, a jövő évi tervek ki­dolgozására. November vége felé járunk, s sokasodik azon tsz-ek száma, ahol a rengeteg nehézség ellenére mast már érzik a nagy megkönnyebbü­lést, letudták az őszi munkák nagy részét. Persze a mély­szántás kivételével, ami eltart még jó néhány hétig. Október óta se hétköznap, se vasárnap. Nincs olyan tsz a megyében, ahol ne dolgoztak volna vasárnap is az emberek, a gépek. November 7-ét, a kettős ünnepet tnegyeszerte munkával töltötték a mező- gazdaságban. A városi kirán­dulók láthatták: a traktorosok vetették a búzát, a vontatósok hordták haza a földekről a termést. Nincs se hétköznap, se vasárnap? Csak hétközna­pok vannak, még vasárnap is. Ahol lehetett, legutóbb vasár­nap is ment a munka. Örömből, lelkesedésből? Sok­kal inkább kötelességből. Két hét és itt a december, nem szabad tehát leállni, pihenni, várakozni. Erről nincs is szó, elmondhatjuk, a földeken dol­gozó emberek becsülettel helyt­állnak. Sokan persze nem értik: ha olyan nagy a földművelés­szorgalom, miért tart még no­vember végén is a vetés, a be­takarítás, hiszen régebben ok­tóber végére többnyire befejez­ték. A magyarázat tulajdon­képpen egyszerű, kézenfekvő. Vegyük például a kukoricát. Ahol egykor még tíz esztende­je is 10—12 mázsa termett májusi morzsoltban, ott — és ez általános — a régi termés­átlag dupláját, nem ritkán há­romszorosát kell betakarítani, hasonló nagyságú földterület­ről. S a még hiányzó gépeket, az akadozó üzemanyag-ellátást a tsz-tagok szorgalommal pó­tolják, egyebek között munká­val töltött vasárnapokkal TOLNA MiGYIÍ világ proletárjai, egyésöljiteki A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYFI B- .I Z OT T S Á G Á N A K LAPJA XXII. évfolyam, 274. szám AHA: 90 FILLER Kedd, 1972. november 21. Imponáló fölénnyel győzött a szociáldemokrata párt nyugatnémet választásokon Brandt kancellár és a kor­mányon lévő szociáldemokra­ta, szabad demokrata koalíció politikája biztos győzelmet ara­tott a vasárnapi nyugat-né­metországi választásokon, amit a megfigyelők többsége az európai enyhülés diadala­ként könyvel el. DPA nyugatnémet hírügy­nökség hétfőn hajnalban köz­zétett előzetes — de gyakor­latilag majdnem véglegesnek tekinthető — hivatalos ada­tai szerint az SPD és az FDP a Szavazatok 54,3 százalékát szerezte meg, szemben a CDU —CSU 44,8 százalékával. Ez­zel nemcsak újabb, négyéves mandátumhoz jutott a „szo- ciál-liberális'’ koalíció, de — szemben az előző „csonka-’ kormányzati periódussal — a nyugodt, biztos kormányzat föltételeit is biztosítottá ma­gának. A választási statisztika az alábbi képet adja: Szavazásra jogosult volt 41 millió 388 ezer 098 polgár, eb­ből szavazatot adott le 37 mil­lió 731 ezer 983, azaz 91.2 szá­zalék. Az érvényes szavazatok száma ennél valamivel kisebb: 37 millió 438 ezer 553. A sza­vazatok megoszlása: SPD 37 166 952 45,9 száza- ék, 230 mandátum. FDP Î 128 821 8,4 százalék, 42 man- látum. CDU 13 184 017 35,2 százalék, 176 mandátum. CSU i 610 390 9,6 százalék, 48 man- iátum. Az eredményekből kiolvas- aató, hogy a Brandt vezette Vémet Szociáldemokrata Párt ja lett; mandátumainak szá­ma több, mint a CDU—CSU-é együttvéve. Ez a tény alapjá­ban változtatta meg a bonni parlament belső erőviszonyait. Az SPD emellett — mint mondják — megint húzta ma­gával, a kisebb koalíciós part­nert, a Scheel külügyminisz­ter vezette Szabad Demokrata Pártot : az FDP jócskán túllép­te a parlamenti képviselethez szükséges 5 százalékos szava­zatarányt (8,4 százalék), noha 1969-ben, az előző választáso­kon csak egy hajszállal sike­rült a Bundestagban maradnia (5,8 százalék). A Német Kommunista Párt, amely megalakulása óta most első. ízben vett részt parla­menti választáson, a szavaza­toknak összesen 0,3 százalékát szerezte meg. Az újfasiszta NPD eredmé­nye 0,6 százalék, az előző vá­lasztáshoz képest — amikor majdnem bejutott a Bundes­tagba —• súlyos visszaesés (1969: 4,8 százalék). (Folytatás a 2. oldalon) Mai szántunkból FELLENDÜLT A BRIGADMUNKA 3. o. SZEKSZÁRDI VÉLEMÉNYEK AZ ÜZEMI DEMOKRÁCIÁRÓL 4. o. A DOMBÓVÁRI FIATALOK: HELYZETE A PÂRTHATAROZAT UTÁN 5. ©. SPORT 6—7, o. NEMZETI PARK A PUSZTÁN 8. o. A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSORA 9. «. Ülést tartott a megyei pártbizottság A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizott­sága tegnap kibővített ülést tartott. Az ülést Horváth József, a megyei pártbizottság titkára nyitotta meg, aki üdvözölte a megjelenteket, köztük Nemes Dezsőt, a Politikai Bizottság tagját. Ezt követően K. Papp József megyei első titkár az MSZMP Központi Bizottságá­nak 1972. november 14—15-én megtartott üléséről mondott tájékoztatót. Felszólalt az ülésen Nemes. Dezső, a Politikai Bizottság tagja is. Az ülés résztvevői teljes egyetértésüket fejezték ki a KB. határozataival, s úgy döntöttek, hogy járási, városi párt­bizottsági üléseken, majd a pártalapszervezeteknél részle­tes tájékoztatót tartanak a Központi Bizottság üléséről. Felnőtteket tanítani Egy bonyhádi tanár pályadíja Hideg, esős, rossz műben is nagy szorgalommal szedik a káposztát a bátaszéki Búzakalász Termelőszövetkezet asz- saonyai. Foto: Komáromi tűk. Az, hogy felnőtteket ok­tatni kell az általános iskolai ismeretek megszerzésére, saj­nálatos, de tény. Nem cse­kély feladat hárul azonban azokra a pedagógusokra is. akik a magasabb végzettség elérésére törekvő meglettebb korúakkal foglalkoznak. A rá­dió és az országos lapok va­sárnapi számai hírt adtak ar­ról, hogy ezen a téren is szü­letett megyénkben siker. Ni- kodémusz József, a bonyhádi gimnázium tanára, szombaton vette át második helyezésű pályadíját a Szakszervezetek Országos Tanácsa és a Nép­művelési Intézet által közösen meghirdetett országos pályázat eredményhirdetésén, Budapes­ten, a pedagógusok „Fáklya” klubjában. — Mivel foglalkozott pálya­munkájában? — kérdeztük. — Saját oktatási tapasztala­taimat összegeztem, melyeket itt Bonyhádon a dolgozók ci­pőipari technikumában tartott kémiaóráim során szereztem. — Mióta? — 1965 óta tanítok itt. — Mi a tapasztalata a fel­nőtt „tanulókkal” kapcsolat­ban? — Sokan elsősorban abból a meggondolásból ülnek ismét a padokba, hogy egyáltalán ér­demes-e fáradniuk, több lesz-e a fizetésük? Nézetem szerint ezért senkit nem szabad kár­hoztatni. A pedagógusnak az a feladata, hogy ebből az ér­dekeltségből érdeklődést for­máljon, őszinte szeretetet a tárgy iránt. — Milyen módszerekkel? — Irányvonalul a Martin Wagenschein vitálvizuális el­vei alapján készült Bánhidi— Várnagy-féle kémiakönyv szol­gál, egy ritka szerencsés szer­kezetű tankönyv. Ez épít az emberek többségének vizuális gondolkodásmódjára, így pél­dául a halmazállapot-változást először képekkel érzékelteti. Téli-nyári Balaton, felszálló pára, lecsapódó eső és így to­vább. Ezután következik a je­lenség magyarázata,, majd a kísérlet. Az én pályamunkám körülbelül másfél nyomtatott ívnek megfelelő terjedelemben azt igyekezett kifejteni, konk­rét órák sorának ismertetésén keresztül, hogy nálunk miként sikerült ezeket az elveket a gyakorlatba átültetni, sokszor egyáltalán nem túl jó felké­szültségű tanulók közegében. A metodikát, a didaktikai módszert érte az elismerés. Befejezték a Tetést és a cukorrépaszedést Az állami gazdaságok köz­pontja Tolna—Baranya me­gyei főosztályán készült leg­utóbbi jelentés szerint a me­gye tíz állami gazdaságában november 15-ig összesen 10 542 hektáron befejezték az őszi búza vetését. Ugyancsak befe­jezték a cukorrépa betakarí­tását az alsópéli, a dalmandi, a tamási és az alsótengelici gazdaságban. A napraforgó aratásával már a múlt hónap végiére végeztek. Az állami gazdaságok összesen 12 425 hektáron termesztettek kuko­ricát idén, s mind ez ideig a termésnek csupán 85 százalé­kát törték le. A termésered­mények alatta maradnak an­nale, amire számítottak: hol­danként 30—35 mázsa kuko­rica lett a termés májusi mor­zsoltban az eddig learatott táblákon. A kukoricabetakarí­tás elhúzódása miatt az őszi mélyszáhtás sem halad a kí­vánt mértékben : november 15- ig a mélyszántást a területnek csupán a felén végezték el. Október végéig valamennyi szőlőtermesztő gazda,Ságban befejeződött a szüret.

Next

/
Thumbnails
Contents