Tolna Megyei Népújság, 1972. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-19 / 273. szám
V I V I V Tevelen csend van. A tűzoltószertár mögött elnyúló épület ajtajában cipők, papucsok. Béniről hang se hallatszik. A ház „gyomrában” hosszú asztalok körül üldögélnek, bóbiskolnak az öregek napközi otthonának lakói. Csend és meleg. Az asszonyok fején gyászos fekete kendő, özvegyek. Egyedül élők, és férjesek és olyanok, akik sohasem mentek férjhez. Németajkúak és magyarok, felvidékiek és székelyek. Nagyon öregek, és fiatalabbak, bőbeszédűek és szófukarok. öregek. Most már öregek. _A fényképezőgép vakuja ijesztően nagyot kattan. Formásra szabályozzák arcuk fésületlen ráncait, feszesre húzzák a flanelruha varrását, a kendőjük bogját. Vajon mikor készült róluk utoljára fénykép? És ki kérdezte tőlük utoljára, hogy mit csináltak, mit dolgoztak fiatalabb éveikben? Mi most megkérdezzük. Csányi néni Ernácskának sugdos. — Mit mond? Mi volt a foglalkozása? — Az igazat. Azt, ami volt. Magda néni a főnökasszonyhoz szalad tanácsért. — Ne röstellje. Mondja csak meg bátran. özv. Kurcz Vendelnél Horgolok, hogy szebb legyen a lakás. Maissl Erna: Egész nap együtt vagyunk. Özv. C . ... * o-C-icné: Másfél hónapja uzsonnát is kapunk. özv. Sveitzer .Márkusné: Jaj, csak nem? Fényképeznek? Most már nem számít. Igen — egy fedél alá hozta az öregkor a napszámost, a kereskedő özvegyét, a válság idejében Amerikát megjárt parasztot, a magas rangú osztrák katonatiszt lányát, gazdálkodót, a szolgálólányt, és az apácát, aki tanítással kereste kenyerét. Egyformák, egyenrangúak. Egy asztalnál eszik az ebédet, és isszák az uzsonnakávét. Számon tartják egymást betegségben, gondban és örömben. Senki sem kevesebb, és senki sem több. mint a másik. Együtt viselik az évek, a megpróbáltatások alatt lerakodott bajokat. Együtt örülnek a jó időnek, és mindenkinek rossz kedve van, ha szomorúra fordul. Azt hittem, az öregséget már csak elviseli az ember. Lassan, tehetetlenül pergeti a hátralévő éveket, napokat. Hogy nincsenek már célok; az ember megtette, ami képességéből, erejéből telt. Kurcz néni csipketerftőt horgol. A keményített csillagos csipkéket szétteregeti a lakásában. Lakodalomban főznek, ápolják a betegeket, tisztítják a baromfit, hazalátogatnak a messzire szakadt rokonok. Labdáznak, mert az ' orvos azt ajánlotta, hogy mozogjanak. Dobják egymásnak a nagy pettyes labdát, felijesztik, aki egy percre elhagyta magát. Viccelődnek. „A kisasszony még férjhez mehet. Van még százesztendős ember, aki most akar nősülni”. Tudják, hisz olvassák az újságokat. Erre is jut idő. Könyvre is, újságra is, amire az évtizedek során nem jutott. Arra is, hogy a napi dolgokon kívül a világ eseményeit is megbeszéljék. Hatvan-hetven esztendős korukban is tágul, szélesedik a világuk. Kire számítanak? Vajon ki hallgatja meg a panaszaikat, kinek tudják elmondani ha fáj valami, vagy ha kínozza őket a reuma? özv. Csányi Ferencné: — Az unokatestvéremnek. És a fiamnak, aki postafőfelügyelő, de nem Tevelen, hanem Pesten lakik. — Sokszor lenne mit elmondani, lenne mit- megosztani? — Van. A szomszédomnak, vagy az unokatestvéremnek elmondom. Vannak azért jó szomszédok, akik együtt éreznek az emberrel. — Milyen gondjai vannak? — Kevés nyugdíjat kapok. Havonta csak 250 forintot, és így néha van egy kis tartozásom. Ma is elvittem a tsz-be 700 forintot, és csak 10 forintot kaptam vissza. Kifizettem a búzát, meg a fuvart. Épp most beszéltem meg a szomszédommal, hogy egész hónapra csak 10 forintom maradt. — A fiával nem tudná megosztani a gondjait? — Sokszor jönnek Tevelre, éppen kéthete voltak itthon. Tóth Ferencnének két fia és egy lánya van. — Áz öregebbik fiam eladó a Bosnyák téri piacon. A másik fiam gépész, a lányom pedig itt lakik velünk. A férjem már 87 éves, otthon üldögél a jó melegben. — Bajban, gondban kire támaszkodik? — A lányomra, a gyerekeimre. Jó családom van. Lehet rájuk számítani. A férjem bizony öregségi segélyt kap, nem valami sok a pénzünk. A bajomat a szomszédokkal beszélem meg. Bódaiékkah • igen rendes székely emberek. — Miről beszélgetnek? — Arról, hogy vagyunk, miképpen vagyunk. Ha valami probléma van, ő nekem mondja el, én meg neki, és azt nem tudja meg senki. Krebs Mátyásnénak nincsenek gyermekei. — Egy volt, de 5 kicsi korában meghalt. Van viszont egy öcsém, igaz, hogy már idős. 68 esztendős, ,de benne van minden bizalmam. A lánya is, meg a veje.is igen jók hozzám. Sokszor betegeskedek, ők meg mennek orvosért, segítenek rajtam. Jándi József- nének hívják, ő a tsz-elnö- künk felesége. Tóth Ferencnél labdázunk. — A testvére családjára tehát számíthat. — Nagyon jók hozzám. Csak valami bajuk ne legyen. A fiatalra számíthat az ember, s arra,/ aki nem a harmdik határon túl lakik. — A szomszédai? — Jó szomszédok, de oda nem megy az ember. Inkább a hozzátartozóhoz. Dorjáth Magdolna a testvéreivel lakik. Krebs Mátyásné: Főzőaszszony vagyok a lakodalmakba'*. Játszunk, Özv. Szahm Márkusné: özvegyen maradtam, tsz-járadékot kapok. tanácsnál is, a tsz-ben is, megkapnám. Jó érzés tartozni valakihez, és itt, a napközi otthon szép öregjei között szinte mindenkinek van közelebbi vagy távolabbi rokona, akire támaszkodhat. Csend van Tevelen. A napközi otthon ebédlőjének közepén hatalmas citromfa álL Még nem hozott gyümölcsöt. A társalgó asztalán bordó krizantém hullatja a szirmait. Wirth hogy szépek Biztos, — Kit, kiket érez közel magához? — Úgy érzem, itt Tevelen minden házban megbecsülnek. De elsősorban a testvéreimre számíthatok. Emberi gondolkodás szerint a két fiatalabbik öcsémre. — A községben számít valakire? — Nem számítok senkire, bár érzem, hogy szeretnek az emberek. Négyen évente 360 forintot fizetünk előre a szociális otthoni gondozásra. Majd lia tehetetlenek leszünk, ott ápolni fognak bennünket. Amíg erre nem kerül sor, és bármire szükségem lenne, a Dorjáth Magdolna: Tanítottam. D. VARGA MARTA Foto: Komáromi Özv. Ma.cz Györgyül uram borbély volt. Apróságok ... Nyitott ajtók mellett Ne vegye szó szerint az olvasó a címet, hiszen a szedresí tanácsháza ajtaja átvitt, ha úgy tetszik erkölcsi értelemben van nyitva állandóan azok számára, akiknek itt elintéznivaló dolguk akad. Hogy ez meg miért különleges valami? Azért, mert jó tudni egy hivatalról, hogy nem veszik hivatal számba az emberek. Következésképpen nem is haragusznak rá, de hasra /se esnek előtte. Úgy mennek oda, mintha haza mennének. Kérdezem, faggatom a fiatal vb-titkárnőt, vannak-e szociális gondozásra szorulók, megsegítésre jogosult nagy családosaik? Egyáltalán, a szociális ügyek bonyolításának milyen formája a megszokott náluk, megvárják-e, amíg a rászoruló jön kérelmezni a segítséget, vagy éppen a szomszédok jelzik, hogy valahol baj van? Nem, azt mondja, egyik sem. A községi tanács egy korábbi fölmérés alapján pontosan tudja, hogy a 2377 lelkes községben kik a magatehetetlen egyedülállók, kik azok, akik valami betegség miatt szorulnak rendszeres, vagy rendkívüli megsegítésre. Az is tudott, hogy hány nagy család él a községben, ahol a bőséges gyermekáldás miatt akár minden hónapban elkelne a pótlás. Sajnos, nem gazdálkodik a község olyan magas pénzösszeggel költségvetésének ezen a rovatán, hogy havonta tudjon adni a nagy családosoknak 6—800 forintokat. Hát tartási kötelezettség elhanyagolása miatt vannak-e gondjaik? Nincsenek. Azaz, ami akad, az az örökösödési perek kategóriájába tartozik inkább. Ha megtudjuk, márpedig a falun hamar futnak a hírek, meg szokták próbálni az anyagiakon marakodó testvérek összebékítését, hogy ne csúfkodjanak egymással. Milyen eredménnyel? Van, amikor termékeny talajba hull a józan intelem. Akárcsak azok a dorgálások, amelyek a bepanaszolt felnőtt gyerekeknek szólnak. Valahogyan rászoktak az idősebb emberek arra, hogy ha nem úgy beszél velük valamelyik gyerekük, bejönnek ide és bizalmas négyszemközt vagy az elnök, vagy a vb-titkár asztalára rakják le panaszukat. Dehogy hivatalos intézkedést kérnek ők! Nem. Csak azt, hogy „alkalomadtán szóljanak már néhány jó szót annak a konoknak, mert nagyon goromba volt ám !” És szólnak? Igen ! A szedresi községi tanácsnak 32 rendszeres szociális segélyezettje ,van. A rendkívüli segélyre szorulók száma is ennyire rúg körülbelül. Most éppen azon tűnődnek, hogy milyen karácsonyi meglepetésre futja még abból a pénzből, ami a rendelkezésükre áll. Mert ebben az évben sem takarékoskodjék el azt a pénzt, ámít szociális gondoskodásra tervezlek. Hát ezért mondtam, hogy nyitott ajtók mellett dolgozik a községi tanács... — óa —»
