Tolna Megyei Népújság, 1972. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-18 / 272. szám
OZORA — ősszel Nem félünk a „farkastól“ Pedig féltünk, oly igen nagyon féltünk, hogy megboldogult kis- és nagyiskolás korunkban mi mindent meg nem tettünk azért, hogy megmeneküljünk a matematikaórák, dolgozatok izzasztó próbatételétől. A „farkas” fénykora lassacskán véget ér. Az Országos Pedagógiai Intézet fölhívására 1963- ban kezdődött el hazánkban a matematikaoktatásnak az a kísérlete, amely a növekvő igényekkel való lépéstartás jegyében ma már olyan reformját ígéri a matematikatanításnak, hogy az már az óvodában elkezdhető játékos módon, de mindenképpen komoly eredménnyel. A kísérletet követő teljesítménymérések legalábbis azt igazolják, hogy valóban lehet matematikát tanulni minden fokon, s ami megint csak nem mellékes: minden tanuló képességeit ki lehet maximálisan fejleszteni. Ha nekem valaki azt mondta volna ezelőtt 25 évvel, amikor is szégyenletesen rossz viszonyban álltam a matematikával, hogy egy mai 5—12 éves gyerek tökéletesen bevezethető a logika, a valószínűség-számítás, a kombinatorika és gráfelmélet rejtelmeibe, legjobb esetben is csak azt tudtam volna föltételezni róla, hogy ugratni akar. S íme, az új matematikatanítási irányzat kidolgozásának tíz éve alatt megközelíthető lett mindaz, ami a korábbiaknál ezerszeresen megbízhatóbb alapot nyújt. Aminek alapján akár első osztályos kisfiúk és lányok képesek egyenletet megoldani, sőt középcsoportos óvodások képesek olyan saját — és azt hiszem, hogy az a saját az igen fontos! — fölismerésekre, amelyek később az algebra bonyolultabb összefüggéseiben is képessé teszik őket a tájékozódásra. A közelmúltban egyik munkatársunk riportban számolt be a matematikatanítás új módszeréről. Nos, hazánkban ma félezerre tehető azoknak az iskoláknak a száma, amelyekben ilyen kísérleti oktatás folyik. A sürgető oktatási feladat kísérleti tíz éve lejártán most az oktatásügy illetékesei úgy határoztak, hogy jöhet a következő lépés. Az általános iskolák első és ötödik osztályába már néhány éven belül, majd ezt követően mindenütt — ahol csak ennek meglesznek a tárgyi, személyi föltételei — fokozatosan életbe lép a matematikaoktatás új tanterve. E sorok íróján a sorra kerülő változás már aligha segít, nem valószínű, hogy matematikarajongóvá változik. De azért szivből örül, hogy a mai gyerekek, játékosan és gondolkodási szintjüknek megfelelően sajátíthatják el a tudás legfontosabb ágát, a matematikát. Pontosabban, azért örül, mert bár tudja, hogy a matematikatanítás új rendszere sem „csinál” gyerekeinkből kis Einsteineket, de tudásuk, alaposságuk szorongásoktól és verítékezésektől mentes lesz. Ez egyben a szocialista oktatásügy új korszakot nyitó győzelme is ... ___________________________________________________— li — D ecember 15 : próbaút a szentendrei HÉV Margit-hídi szakaszán 4. — Unom már, hogy Ozorá- ról mindig csak rosszat írnak! — mondta egyik beszélgető- társunk és bizonyos mértékig igaza volt. Unalmasnál lényegesen több, vétek lenne azzal a céllal kimenni bármelyik újságírónak Ozorára (vagy akár- hová), hogy eleve eldönti magában: „Úgyis nehéz falu, erről rosszat, vagy semmit!” Természetesen nem ilyen szándék vezérelte a látogatót, hanem az, amit többnek hangsúlyozott: — idegen, a hellyel csak felületesen ismerős volta ellenére megközelíteni az igazságot. Segítő szándékkal és senki érzékenységét nem bántva annál erősebben, amennyit a segítő szándék olykor óhatatlanul megkövetel. Ezért is maradt hű frissen szerzett ismerősei többségének ahhoz a kívánságához, hogy írásában maradjanak névtelenek. Alább idézendő szavaiból úgyis ki-ki magára ismer, abban pedig hadd higgyünk, hogy ugyanezekből a szavakból az olvasó is megismer valamit Ozorából és az ozoraiakból. • (1972. november 10-én az autóbuszon. Pincehelyről Ozorára tartva, hazatérő ingázó munkások között. A mögöttünk ülők beszélgetése.) — Ez az új csoportvezetőnk, ez nem sok érő... — Miért? — Szigorú! öregem, ennél nincsen kecmec. Ez csak azt írja be, amit csináltál! — Csak?! — Csak ! — Mennvi az órabéred? — Tizenkettő ötven. — Az szép! — Betanított munkán? Hát persze, hogy az! Kileneszáz- ötvenet vittem haza előlegbe, most meg végelszámoláskor kétezerháromszázhúszat. Nem is tanulok én pajtás, szakmát, minek? Koptassam a padot? Pénz kell nekem, meg a meló, a papír nem számít! — A másik csoportvezetőtökkel, azzal a kicsiny emberrel mi lett? — Elkerült! ö volt az igazi! Annak, ha egy napig otthon maradt az ember, meg lehetett mondani utólag is, hogy írja jelenlévőnek. Rá se rántott az ilyesmire, csak menjen a meló. Igaz, névnapjakor aztán volt ivászat. ötven liter sört vettünk neki, meg összedobtunk három liter pálinkára valót. A végén mindenki négykézláb járt! * (November 12-én, egy magánház üvegezett verandáján beszélgetünk.) — Helybeli? — Majdnem. Huszonegy éve élek itt. — Miből? — Amióta lehet, a termelőszövetkezetből. — Lehet, vagy kell? — Eleinte kellett, most már lehet. Tudja azt nagyon jól az elvtárs, hogy nem mentünk zeneszóval a közösbe. Ma azonban ha valaki dolgozik, megélhet. — Jó a téesz? — Javult. Az idei év persze megint zablán fogta. — A vezetők? — Mi először helyiekkel kezdtük. Kipróbáltuk őket, nem sikerült. Aztán jöttek az idegenből idekerültek. Volt köztük aki szintén leszerepelt. A doktor urat, hiszen úgyis tudja, hogy az elnökünk itt volt állatorvos, magunk választottuk. — Mielőtt ide indultam, volt aki lebeszélt a látogatásról, mert maga vezetőségpárti. Másszóval hízelgő, nem akarom megsérteni, de úgy is emlegették, hogy nyalós. Mit szól ehhez? — Ha az. aki hallgat az okos szóra hízelgő, akkor engem mondhat bárki nyalósnak. Az egyik fülemen be, a másikon ki. — Érdemes hallgatni a jó szóra? — Csakis arra! * (Ugyancsak november 12-én, délután, egy másik magánháznál.) — Csodálkozik, hogy az ozorai nép nem hisz senkinek? Mert én nem! Milyen emlékeik vannak az ozoraiaknak, akiket folyton csak ütöttek, mit gondol? — Századokon át? — Századokon át, de ez olyan lánc. ami csak akkor szakad szét, ha felrobbantjuk a világot. Én még láttam a tisztára söpört padlások idején sorba állított parasztokat a tanácsház folyosóján... — Tizenhat éve nincs begyűjtés. A ma húsz-huszonöt évesek nem, vagy alig emlékezhetnek rá... — A ma húsz-huszonöt évesek elmennek a faluból. Ha végleg nem, hát dolgozni. — Ilyesformán sirassuk el Ozorát? — Ne sirassák! Hagyják békén! (November 11-én reggel, egy régi ház kapujában.) — Maholnap húsz esztendeje tanítok. Látta az otthonomat? Ugye nyomortanya, bármilyen szépen igyekszem is berendezni. Csoda, hogy még a fejemre nem dőlt. Különbet én itt nem kaphatok. Mi legyen más az emberben, mint a nagy nihil? • (November 13-án reggel, kocsmapultnál féldecizők közt.) — Tudja mi hiányzik legjobban Ozoráról? — Most már igazán szeretném tudni! — Egy borbély!! — Akkor borotválkozna? — Biztos! Meg hajat is nyí- ratnék. Tudja, hogy mit kereshetne itt egy borbélyházaspár, ha az asszony női, az ember férfifejekkel bánna? Négy év alatt meggazdagodnának.» — És? Miért nincs hát borbély? — Eh! Ide még az se jön. Vagy nem tudnak szerezni... • Az autóbusz kikanyarodik a házak közül. Az utas visszanéz. Nem lepi köd a falut, de szikrázó napfény sincs. Boron- gós, őszies időben hagyja el Ozorát. ORDAS IVAN Királyi kihágások II. Erzsébet királynő csalódjanak három nemzedéke került egyidőben összeütközésbe a törvénnyel. Nagybátyjának, Lord Mount- battennek az ügye a Hampshire! Romseyben csütörtökön került rendőrbíró elé. Kimutatták, hogy a Mountbatten-farm által forgalomba hozott tejben egy ízben három, egy ízben pedig két százalék vizet találtak. A lordnak most 40 fontot kell fizetnie a csalásért és 20-at bírósági költségek címén. A királynő unokatestvére, Lichfield grófja, aki — akárcsak Lord Snowdon, II. Erzsébet sógora — fényképész, ugyancsak csütörtökön került bíróság elé. Beismerte, hogy kissé többet ivott a kelleténél, mielőtt a volán mellé ült volna. Ami messzemenően igaznak bizonyult, hiszen a megengedett 80 milligramm véralkoholnak több mint kétszerését mutatta ki nála a szonda. A büntetés ezúttal 50 font és a hajtási engedély bevonása. Ami pedig Anna hercegnőt, It. Erzsébet lányát illeti, ő kétszer akadt a közlekedési rendőrség horgára e hónapban. A legnagyobb megengedett sebesség brit földön 112 kilométer (70 mérföld), de Anna — mint a londoni lapok írják — nemigen adja 144 kilométernél (80 mérföld) alább. A hercegnőt egyébként maga a királyi mama és Fülöp herceg vezette be a hajtás rejtelmeibe. A szentendrei HÉV Margit- hídi állomásának építői a munkálatok látványosabb szakaszához érkeztek: a föld alatt és a felszínen most „öltöztetik”, vonják be márványnyal az újonnan emelt falakat, s helyezik végleges helyükre a HÉV-állomás még hiányzó kellékeit. A Császárfürdőtől nyíló föld alatti alag- útban a Hídépítő Vállalat gyors munkájának eredményeként már csaknem két hónapja a vasútépítők dolgoznak: fektetik, rögzítik a sínszálakat. A sínfektetés után műszeres vizsgálatnak vetik alá az új vágányzónát. A munkálatok a terv szerint haladnak. Az első HÉV- vonatok a kéreg alá vezetett pályán december 15-én indulnak próbaútra. A felszínen ugyancsak jó tempóban dolgoznak az építők: az állomás arculata körvonalaiban már kirajzolódott. A hídfő alatti félkör alakú állomástérben az Országos Szakipari Vállalat munkásai úgynevezett cehalin-anyaggal (műanyag és olajfesték keverékkel) vonják be az állomás mennyezetét. Az impozáns utaselosztótér mozgólépcsője kiállta a kétnapos próbát: a szerelők jelesre vizsgáztak. A villamosmegállókhoz felvezető két fix lépcsősor ugyancsak elkészült, jelenleg burkolásukat végzik. A Margit-hídí munkálatok méreteit jól érzékelteti néhány adat: a kijelölt szakaszon 130 000 köbméter földet mozgattak meg. Az útépítők az egyik útpályát már elkészítették, a másikat várhatóan az év végéig befejezik. A híd környékén sétányt is kialakítanak. (MTI) Kerté HSHxemmel", Tavaszi „előzetes” Szekszárd szépen fejlődik. Szeretem külsőségein keresztül... Kedves, szép, vonzó a képe... a Budapest felől érkező vonatból nézve. Festői panoráma. Zöld foltok tünedeznek elém, a „hegyen”, az új, kiemelkedő épületek között. — Azt hinné az ember, hogy tudatosan hagyták meg ezeket, kímélve a zöldövezetet. Közelebbről azonban úgy tűnik, hogy nem egészen így van. — Talán csak a véletlen hagyta meg „őket”; vagy nem került rájuk még sor a „szanálásban”, a kivitelezők együtt nem érzése vagy közömbössége folytán. Láttam botanikai értékű fákat kivágva.,. Látok elhanyagolt árokpartokat, gyomos területeket a házak és az úttest között, látom, hogy ezeken a területeken hogyan csökken a virág és a gondozottság évről évre. Látok játszás közben kirángatott, elgörbített díszfákat, díszcserjéket... kitaposott fiatal gyepet... 5—10 éve épült hangulatos, kedves emeletes lakóházak között. Látok kopár, szemetes, letaposott, de esőben sáros területeket az újabb bérházak körletében. Örömmel szemlélem a gimnáziumtól a múzeumig húzódó füves-virágos járdaszegélyt; az impozáns, kertészetileg harmonikusan rendezett Felszabadulás teret. — Legfeljebb csak az zavar, hogy a megyei tanács épülete előtt rosszul kialakított átjárót, illetve virágfelületet oly nehezen rendezik el ésszerűen. Sajnálom a régi park és kórház előtti szegély rózsafáit: hova is lettek? — Sajnálom, hogy a gyönyörű, új kultúrhá- zunk és Babits Mihály szobra körül nem sikerült sem tavaly, sem az idén a virágszínek és formák kedvező, térformákat kiemelő, kihangsúlyozó megválasztása. Jobban sikerült ez a kultúrház mögött, egyszerűbb, de mutatósabb virágfol- tokkal. Láttam Debrecenben és Nyíregyházán, a modem, sokszor még épülő épületek között, hogy ott állnak sok helyen a megszokott, régi fák és emelik a hatást külsőségben és bensőségben egyaránt. — Hazagondoltam .., Szekszárdra ... arra, hogy ne mindig csak „építsünk” új parkokat, játszótereket, zöld felületeket, hanem „hagyjuk" is azokat. Debrecen városa szívesen és megbecsültén alkalmazza az ismertebb és igénytelenebb, de mutatós egynyári dísznövényeinket is. Így új jelentőséget ad ezeknek a virágoknak: emelik a hatást a modernebb formák között. Eljön majd nálunk is a fokozottabb „parkrendezés”, városfásítás, virágosítás ideje ... Igen, bizonyára tervezik,... de miért nem folyhat jobban párhuzamban az építkezésekkel? — Amikor az „illetékesek” igényelték a külön munkát és kifejezésre juttatták, hogy ezt megbecsülik... amikor lehetővé tették, szorgalmazták, elősegítették az egyéni ambíciók kibontakoztatását a házak körletében, a lakosság még mindig felzárkózott a közös ügyért, városunk virágosabbá és tisztábbá tételéért. Sz. L.-né : MfiOM POSTA : Minden falu, minden város IRÁNYÍTÓSZÁMOT kapott a Postától ! A levélkézbesítők az Ön otthonába is elviszik a postai IRÁNYI TÓSZÁMOK jegyzékét. (294)
