Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-08 / 238. szám
I r c Schöpflin Aladár centenáriuma Száz éve, 1872. október 4-én született Sehöpflin Aladár, a XX' század egyik legjelentősebb magyar kritikusa. Neve 30I ismert, szerepe köztudott az irodalomkedvelők, a modem magyar líra és próza híveinek koreben. Rangja azonban máig sem tisztázott, tehát nem is egészen érdeme szerint méltatott. Születésének századik évfordulója alkalom lehet, hogy egy-két vonással élesebbre rajzoljuk portréját, hisz vonzereje ma nagyobb, mint valaha. Az idő távlatában megnőtt életművének a hitele. Munkássága kiállta a korszakváltás próbáit; ítéletei mértéktartó józanságukkal az irodalomtörténet értékrendjébe épültek. Senki nem tudja pontosan hány ezer kritikát adott ki a kezéből. Csaknem ötven éven át hétről hétre, hónapról hónapra véleményezte fáradhatatlanul az új köteteket, s a színházi bemutatókat. Túlzás nélkül leírhatjuk: ez idő alatt nem volt jelentősebb magyar regény-, dráma-, vers- és elbeszéléskötet, amelyről — és szerzőjéről — Sehöpflin Aladár ki ne fejtette volna álláspontját. Jót és rosszat, jövőbe mutatót és konzervatívat ösz- szemérve, mindig a mű belső tulajdonságait mérlegelve, ám a társadalmi és művészi fejlődés polgári igényeitől soha eï nem szakadva írta recenzióit, cikkeit, tanulmányait: Törtéi, neti érzéke és erkölcsi nágysá- ga emeli az utókor szemében a nagy kritikusok, a kiválasztottak csapatába. A Vasárnapi Újság munkatársaként, 1898-ban kezdte pályáját. Egy évtizeden át végzett kitartó — egyszerre tapintatos és következetes _ m unkával a korábbinál reálisabb képet adott a hetilap közönségének az új irodalom törekvéseiről. Azokról a költőkről és elbeszélőkről, akikben talán elsőnek ismerte fel a XIX. századi irodalmi és erkölcsi hagyomány folytatóit. Ma már középiskolai tan- anyag, amit Sehöpflin a század- , élőn kifejtett Ady és Vajda János, Babits és Arany János szellemi rokonságáról, a fejlődési folyamatok szervességéről, a látszat-ellentéteknél nagyobb és erősebb összetartozásról. Kritikai munkássága közben maga is fejlődött: távolodott a konzervatív szemlélettől, s mind közelebb került — nemcsak az irodalomban, hanem a politikában is — a városias, a polgárosodó, a megújulni vágyó Magyar- ország szószólóihoz. Uj — haláláig őrzött — meggyőződését fogalmazta meg 1908-ban, a Nyugat első évfolyamában, A város című esszéjében:' „Hiábavaló minden rugdatóKéziratokat nem őrzflnk meg és nem adunk vissza! Csak olyan irodalmi munkákra válaszolunk. amelyekben a tehetség Jelét látjuk. zás: —» írta ebben — o magyar megalapította a maga városát itt a Duna partján, ...s ez a tény tükröződik az irodalomban is. S tükröződnie kell, ha az irodalom csakugyan hű tükre akar lenni a nemzeti életnek. Mi, akik azt mondjuk, hogy meg kell hódítani az eddiginél nagyobb mértékben a városi életet az irodalom számára, igenis, mi képviseljük hívebben és igazabban a magyar nemzeti jelleget, amelyet ellenünk akarnak fordítani’V Ez a meggyőződés határozta meg a kritikus Sehöpflin értékrendjét. A múlt érzés- és gondolatvilágát valóban művészi erővel, igazi tehetséggel kifejező költők, írók (Gyulai, Mikszáth, Beöthy Zsolt, Vargha Gyula és mások) érdemeinek elvitatása nélkül fordította a maga és olvasói figyelmét a modem magyar irodalom, a Nyugat első, második és harmadik nemzedékének felnövekedésére, a polgári progresszió irodalmi klasszikusaira. (Akik többek között Sehöpflin hitének és meggyőző erejének is köszönhetik beérkezésüket a halhatatlanság kikötőibe.) írói arcképei, Adyt, Móricz Zsigmondot, Babitsot, Krudyt, Tersánszkyt és annyi sok társukat bemutató-elemző portréi olvasmányként is élvezetesek. Kri- tikáji nemcsak pontosan értékelnek, hanem egyértelmű, világos fogalmazásuk szépségével' is magukkal ragadnak. Valamikor szokás volt Sehöpflin szárazságát, stílusának szürkeségét emlegetni. Mára kiderült, hogy a századelő cikomyás keresettségeitől, majd a két háború közti időszak személyeskedő indulataitól való tartózkodása, a lényegre törő, magamutogatás nélküli határozottság teszi életművét maradandóvá. A forradalmak leverése utáni negyedszázad — akárcsak a nevével összeforrott folyóirat, a Nyugat életében — Sehöpflin pályáján is újat hoz. Az ellenforradalommal, a reakció társadalmi és művészi konzervativizmusával szemben védekezni kényszerül, ám — ha nem is engedmények, elbátortalanító korrekciók nélküli — fölénye a szellemi világban csakhamar ellentámadásba viszi. Ekkor írja azokat a tanulmányokat és kritikákat, amelyek a napi irodalmi küzdelmek követelményeinek is eleget téve, de lehúzó közegük fölé emelkedve készítették elő nagy kortársainak átvonulását a szerkesztőségek és kávéházak zajlásából az irodalomtörténet aranybetűs fejezetcímei alá. Elvitathatatlan, s talán nem kellőképpen értékelt szerepet játszott ebben Sehöpflin három monográfiája. Adyról és Mikszáthról írt könyve, s egész kritikai- és esszéírói munkásságát összegező kötete: A magyar irodalom tői tünete a XX. században, a múlhatatlan érdemű írások között áll frissességével, igazságkei esésének szenvedélyes pontosságával. <L ARAGON: A SZERELEM NEM PUSZTA SZÓ 75 évvel etelőtt, 1897. október 3-ón született Louis Aragon, a szocialista irodalom egyik nagy úttörője és élő klasszikusa. Mikor rám leltél olyan voltam mint kivetett kavics a parton Mint valami fura dolog amit senki Se tud mire tartson Mint régi szeksztánsra tapadt moszat amit partra hajít a dagály Mint köd amely kétetlentíl az ablakba ül s be-beSZáll Mint mások-hagyta zűrzavar egy szállodai szobasarokban Mint ünnep utáni reggel a téren szétszórt zsírpapírokban Mint potyautas aki a vonat-lépcsőn kuporog Patak amit eltérítettek útjából a gonosz parti lakók Erdei vad mely az autók reflektorába belekábul Éjjeli őr aki hajnalban hazatart robotából Mint lázálom mely a börtön homályában sehogy se oszol Mint a madár mely őrjöngve verdes a házban ha fogoly Mint gyűrű piros nyoma a megcsalt szerelmesek ujján Mint egy kocsi amit sorsára bíztak állva az utcán Mint egy eltépett levél mely a szél Szárnyán tovaszáll Mint lesülés a kézen amit otthagyott a tavalyi nyár Mint réveteg tekintete annak aki érti messzire tévedt Mint poggyász amit a megőrzőben ottfeledének Mint egy ajtó vagy ablak ami nyitva maradt valahol Mint a seb amin a villám a fába s a szívbe hatol Mint egy kő mely az útszélen ott marad emlékeztetőnek Mint baj mely mint a véraláfutás nem szüntethető meg Mint hiábavaló hajókürt a távoli tengereken Mint kés emléke a húsban amely nem múlik el sohasem Mint elcsatangolt ló amely inná s a mocsár körül ődöng Mint vánkos amely lázálmas éjjelen összegyűrődött Mint káprázó szemmel a napra szórt durva szitok Mint a harag ha látjuk hogy a földön semmi se változott Ügy leltél rám te az éjben mint egy szóra mely jóvátehetetlen Mint a csavargóra ki aludni az istállóba hevert le Mint ebre amely nyakörvén másnak a nevét viseli Mint egy régvolt emberre aki zajjal s haraggal telidesteli Somlyó György fordítása. A hatvanéves Gál István köszöntése Amilyen könnyű helyét meghatározni a Hétfői Társaság: Halász Gábor, Szerb Antal és mások mellett, olyan nehéz körülhatárolni a hatvanéves, Bonyhádon született író kutatási és publikációs területét. Ha csak az általa teremtett és szerkesztett Apollóra gondolunk (1934—39), működését akkor is tiszteletre és ünneplésre méltónak kell tekintenünk. Az egyszemélyes nekiíeszülésből jelentőssé lett folyóirat a közép-európai humanizmus és a Duna menti együttműködés nagyszerű dokumentuma volt. Mottójául szolgáltak Ady jakobinussorai. „Közép-Európa a ragyogó lehetőségek hazája. A körülötte mindent elöntő fasiszta-hitlerista barbárság korában a legnemesebb európai eszmék gyűjtőmedencéje, re- fugiuma lehet..— jelenti Gál az Apollo egyik tanulmányában (1935), és magyarul hasonlót kevesen írtak le akkor, amikor ez annyira igaz és időszerű volt. A folyóiratot a Nyugat és a Válasz mellett sokan tartják évtizede legjelentősebb ' hasonló teljesítményének. Tanulmányírói között Bartók és Babits, Illyés és Kodály, Halász Gábor. Illés Endre, Márai, Passuth, Ortu- tay és Cs. Szabó, Thomas Mann szerepelt, az írások legfőbb tendenciáit Ady mellett az utóbbi szavával foghatnánk össze: „Európa, vigyázz!” Gál István saját Aoollojának lanjain jórészt politikai célzatú programcikkeket és tanulmányokat írt, nehezen vergődve a cemzűra béklyói között. Ugyanezekben az években a prágai Üj Szellem budapesti szerkesztője: a korsz.ak leple- lentősebb magyar íróival készített kitűnő interiűi ielen- tek meg itt. A kérdések lén vege a társadalmi humanizmus alapállásainak keresése és védelme volt. Az eleven humanizmusé a közismert félelmek és körülmények között. A beszélgetéseket elkészíteni és vállalni nem kevés bátorságra vallott, hasonlóképpen a Magyar Nemzetben 1939—41 között megjelent cikksorozat publikációja sem, ennek középponti értelme és célja ugyancsak a béke és a nemzetközi kultúrkapcsolatok tisztaságának védelme, pártfogása volt. Elsősorban angol vonatkozású témák szerepeltek itt, az angol és magyar kapcsolatok kérdése és múltja Gál központi kutatási területe mindmáig. Az 1939-ben betiltott Apollo feladatát Gál közép-európai vonatkozású ta- nulmányltötetek szerkesztésével és kiadásával folytatta tovább. Olykor hajlandók vagyunk felszínes vizsgálat után félreérteni és nem helyesen értelmezni a háború előtti és alatti szellemi erőfeszítéseket, számításon kívül hagyni az erősen korlátozott lehetőségeket. A hasonló fáradozások korában Gál működése és írásai nemcsak kulturális értéknek, -de politikai tettnek számítanak. ;,.. ,1912-ben születtem, tehát kiszámithatod, hogy a magyar szokások szerint éppen most készülök nyugdíjba, ez persze csak azt jelenti, hogy nem óhajtok hivatalba járni, de ' annál 'többet 'fogok ' most írni és publikálni. Tulajdonképpen irodalomtörténész vagyok, vagy ahogy én nevettem magam régebben, az angol kifejezést magyarra fordítva: a nemzetközi i'onatkozások történésze. De ezt most általában összehasonlító irodalomtörténetnek hívják...” — írta a jubiláns egy hozzá Intézett külföldi érdeklődésre nemrégiben. 1942-ben meglelent disszertációjának anyaga azóta úlahb vaskos könyvvé dagadhatott: Babits és az angol irodalom. Tudomásunk szerint most is evvel a témával foglalkozik: a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából Babits Mihály műveinek kritikai kiadása előkészítésén és tervezetén. Kutatásai máris gyümölcsözőek: az utóbbi években több Babits-tanulmánya jelent meg. A felszabadulást követő kitűnő esszé-könyvek után —• néhányuk angol, francia és német nyelven is megjelent — Gál helyzete és feladata megváltozott: egyetemi előadó >ás külügyminisztériumi tisztviselő, az újjászerveződő könyvtárügy egyik vezetője lett. Munkásságának az Apolló után legjelesebb szakasza az utóbbi eltelt másfél évtized; a beérett kutatómunka időszaka ez. Az esszék egyik ága az angol—magyar kapcsolatok történetéből való, a másik sorozat Gál barátaira és korlár- saira vonatkozik. Mindkét ágon megannyi eddig ismeretlen felfedezés. Szívesen idézzük emlékezetünkbe a Radnótiról, Halász Gáborról, Szerb Antalról, Bartókról, Kodályról, Babitsról, Hevesi Andrásról, Bóka Lászlóról, Fülep Lajosról, Fábryról és másokról, az Apollo indulásáról írt tanulmányok és emlékezések szép sorát, a korábbi századok jeles .''lakjairól megjelenteket ugyanígy. Irtuk már: elősorolni is nehéz Gál érdeklődési és publikációs területeit. Gazdag hat évtized áll a tudós és fró mögö*t. Ha végigtekintünk munkásságán, csak azt kívánhatjuk, hogv a magyar irodalom és kultúrtörténet gazdagodására sm’gálion egészsége és munkabírása tovább, Szívesen olvasnánk kötetbe pvűitött tanulmányait, bizonyosak va"vunk. hoev a könyv kimeríthetetlen ! óriásul szolgálna a tmeihhi kntu- táí számára is. Gál István útja pedig példa lehet az úi kutatónemzedék előtt. AkáreSak kartácsaié, említett herátaié, akiknek, hűséges társa tovább. BODRI FERENC
