Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-01 / 232. szám

r

Legalább annyira azonban, hogy megteremtsék a kutatási feltételeket másoknak. Valamennyi levéltár, köztük a miénk, a legkülönbözőbb érdeklődési körűek részére biztosít forrásmunkákat, legyen ez a kör köztörténeti, gazdaságtörténeti, művészettörténeti, . ze- ’ netörténeti vagy bármilyen más jellegű. A kutatószobá- ' ban — engedéllyel — megfordult már egyetemi docens, tanár. pap, orvos, újságíró, tűzoltótiszt és még nagyon sok más foglalkozású. Itt nemcsak nyugodt körülményeket biztosítanak, han'.em a kényesebb,' a kézbevétel által veszélyeztethető anyagok esetében mikrofilm-leolvasási lehetőséget is. A levéltár tehát : a kutatások bázisa, amit nagyón jól érzé- . keltet többek közt a Tanulmányok Tolna megye történetéből kiadványsorozat köteteinek szerzői lajstroma, akik az ország legkülönbözőbb részeiben ; és tudományos intézményeinél dolgoznak.

Már az említett foglalkozásokkal is jelezi#.,, próbáltál;, hogy a . levéltár nem /.kizárólagosán tudósok búvárkodásának színhelye. Mijfetf van ; alakulóban a megyebeli, ;tqft&n"éiem- tanárok köréből égy olyan csoport, mely célul tűzi ki, hogy itteni anyagokra alapozva, előbb-utóbb elkészítse a megye helytörténeti olvasókönyvét, mely remélhetőleg a gyakorlati oktatás fontos és jó segédeszköze lesz. A jövőben bizonyára sor kerül arra, hogy az évi pedagógus-továbbképzések során az érdekeltek és érdeklődők a levéltárat is felkeressék, itt előadásokat hallgassanak, meg és a szó legszorosabb értelmében eljussa- nak a történelem forrásaihoz, Ezek a. helytörténeti források főleg a XIX. száz.ad eleje óta bőségesek. A rendszeres iratkezelést ugyan már 1696. után előírta az akkori vármegye, de a közigazgatás központja -az időben és még sokáig „vándo-. rolt”. Ez mai szemmel enyhe kéotelenségnék,tűnik és körülbelül annyit jelent, mintha a megyei tanács egv'szép napon felkerekedne és átköltözne Kö- lesdre, onnan pedig valamivel utóbb Simontornyára. Az ilyesfajta, utazgatások . természete:-, sen nem használtak az iratke- • zelésnek.

Két esztendő múlva, 1974- ben lesz százhatvan éve annak, hogy 1814. március 1-én Lengyel János személyében „lajstz. romozó” beosztásban kinevez*

Készlet a levéltár tizennyolcezer kötetes könyvtárából.

ték Tolna vármegye első levéltárosát. (Talán kegyeletes megemlékezésül kap majd egy aprócska márványtáblát, a levéltár valamelyik szobájának vagy folyosójának falán.) Lengyel János precíz munkáját még ma is dicsérik a késő utódok;- ' Működésétől '' ^szárriítva már viszonylag ‘rendszerezett iratanyag - áll rendelkezésre és különösen gazdag az 1848—49- es ; évékré” vonatltözó; 'to ' itíiíid ebben, mind abban, hogy a felszabadulás után nagy meny- nyiségu családi levéltárban őrzött irat került ide, ismét nagy része1 volt a néhány éve elhunyt Hadnagy Albertnek.

Helytörténeti szempontból nem kevésbé fontos azonban a feudális, gazdálkodásnak a kapitalistába Való‘átmenetét tükröző iratok tömege. Ugyanígy az 1919-és, amelyből pontosan nyomon követhető akár községi szinten, is, ’ az államgépezet fokozatos átalakulása a pol- 'gári forradalomtól a proletár- forradalom' időszakáig, ‘ 1919.

április 12-ig, a tanácscfk megalakulásáig’

Ennyit — nagyon vázlatosan — a levéltárban .őrzött iratok történelmi becséről és arról a tudományos haszonról, melyet az itteni forrásokból táplálkozó publikációk révén élvez a társadalom. Mondottuk azonban, hogy a levéltár" közigaz- gatási', funkciót is- betölt. Köz- igazgatás-— nem- a legnépszerűbb szó. Nyomban azzá válik -azonban, amikor valakinek régi szerződések másolatának felmutatásával kell. . igazolnia egykori inaséveit, mert’ nem közömbös számára, hogy hány munkában eltöltött : esztendő után- számítják ki nyugdíját. A*1 levéltár igazolást narn ad,

de hiteles másolatot igen. Nap ’ nap után tucatjával futnak be ilyen levelek, néha váratlan kérésekkel. Néhány napja például egy, volt csendőr altiszt annak igazolására kért irat- másolatot, hogy ő (az ilyesmiért kitüntetéseket osztogatni valóban hajlamos) Horthy- rendszertőj nem emberölésért kapott medáliát, hanem mert két .lovat, kimerített egy égő istállóból1 Amikor tehát a levéltár szakemberei törvényben biztosított felügyeleti jogukkal élve valahol megjelennek irat- ellenőfzésre, ilyen célt is szolgálnak. Sohasem tudhatja a rábízott anyagot esetlég hanyagul kezelő adminisztrátor, iktató vagy akár főkönyvelő, hogy néhány esztendő múlva nem ő maga látja-e kárát tulajdon felületességének, amikor iratmásolatért jelentkezik : majd a levéltárnál — mondjuk nyugdíja igazolásának érdekében.

Aki lenéz a Tolna megyei Levéltár ablakából a belső udvarra, történelmi környezetet- lát. Ott vannak a frissen feltárt romok, a középkor. Ott vannak azonban az ómégyehá- za épületének falai is; — ugyancsak történelem. A folyosó. másik végén tartóztatták, le 1919-ben a fehérek a direk- • tórium később mártírhalált halt tagjait. Ez már olyannyira közeli történelem, hogy élő tanúi vannak. A levéltárban pedig nagyonis mai, javarészt fiatal, vagy éppen csak, hogy javakorbéli emberek . igyekeznek a múlt írásos emlékeinek feltárásával, rendszerezésével szolgálni a mát és a jövőt.

O. I.

Foto: Bakó Jenő

A levéltár legrégibb okmánya két évvel a mongoldúlás előtt, 1238-ban kelt és IV Béla királytól származik.

Ahol leveleket — főleg okleveleket — tárolnak, ott por van és egerek. Némi túlzással ilyesformán összegezhető a közgondolkodás. A közgondolkodás talán igen, de nem a valóság. A levéltárak ugyanis a múlt írott emlékeit őrzik, de sokkal erősebben kötődnek a mához, semmint azt a kívülálló sejtené. Megyénk levéltárában jártunk, mely — a töbnyösebb elhelyezésnek örvend. Ennek ellenére, bármilyen furcsának tűnő, a válasz indokolt. A II. világháború utolsó idejében a régi megyeháza történelmi épületében kórház működött. Akkor a harcosok gyógyítása volt fontos, néni az iratok megőrzése. Néhai Hadnagy Albert megyei levéltáros elévülhetetlen érdeme, hogy ha másként nem, legalább ömlesztett

A megyegyűlés 1848. október 16-án az ozorai diadal emlékére 3 darab háromfontos ágyút adományozott a tolnai

nemzetőrségnek.

biekkel együtt — tudományos intézmény és közigazgatási feladatokat is ellát.

Az ilyesféle meghatározás kevésbé megható, mint a valóság. Amikor az ember engedélyt kap, hogy kezébe vehesse V. István magyar király 1270- ből keltezett oklevelét — csak ettől az egy Árpád-házi királytól három ilyet őriznek itt — nyomban érintésközeibe kerül a múlttal. Ezek az iratok kincsek; árfolyamuk, „piaci értékük” nincsen, inkább az tartozik csodaszámba, hogy a török dúlta Tolna megyében egyáltalán megmaradtak. Márpedig a mohácsi vészt megelőző időkből nem kevesebb, mint 193 írásos emlék van a levéltárban. Közülük kilenc darab

XIII. századbeli, ötvennégy a

XIV. századból való.

Az itt idézett számok hajszálpontosan vezetett katalógusokból származnak. Ha azonban valaki aziránf érdeklődik

K. Balog Jánostól, a Tolna megyei Levéltár igazgatójától, hogy tulajdonképpen milyen iratmennyiséget őriznek itt, akkor már kevésbé precíz választ kap.

— Nem tudjuk!

A levéltár a legutóbbi években a felettes szervek, elsősorban a megyei tanács jóvoltából bőséges anyagi támogatásban részesült és korábbi körülményeinél lényegesen elő-;

állapotban meg tudta menteni az iratok jelentős részét.

Csakhogy egy megyei levéltár anyaga nem asztalfióknyi, még csak nem is talícskányi, hanem nagyon sok tehervagon- nyi mennyiségű. Ezenkívül állandóan gyarapszik. A gyarapítást törvény írja elő és nagyon jó lenne, ha rendben is történne. Azonban a bekerülő iratok jó része igencsak rendezetlen, sok köztük a kötege- letlen, iktatatlan. Ilyesformán a korábban nagyon gyér számú személyzetnek egyszerre kellett igyekeznie a múlt emlékei között rendet teremteni és megbirkózni az új és új anyaggal. Minden percünk múlttá válik, hiszen a jelen se több, mint a múltból a jövőbe való szüntelen átmenet. A jelen eközben állandóan iratokat termel, melyek egy része lehet ugyan értéktelen papírszelet — mint például egy éttermi felszolgáló sebtében odavetett számolócédulája —, legnagyobb része azonban nemcsak távoli korok történészei számára érdekes, hanem majd látni fogjuk, hogy már a ma emberének is az.

Miért őrizzük tehát voltaképpen az iratokat?

Beszéljünk először a levéltár tudományos munkájáról. Az igazgató mellett még tucatnyian dolgoznak itt, akiknek fontos feladata a kutatás — is,