Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-01 / 232. szám

Szeptemberben történt : NËMETKiREil Iskola és tnosi Régi emlékek derengenek. Valamikor, egy sajnos egyre távolabbra tűnő gimnázium fizikai oktatótermében dr. Bay Károly tanár úr időnként filmeket vetített nekünk. A fil­meknek örültünk, hiszen ilyenkor nem kellett felelni. Ósdi masina pergette a szalagot és a vásznat a félt, sőt rettegett fekete tábla elé húzták. Valamennyi így kezdődött: „VKM Oktatófilm”, vagyis a Magyar Királyi Vallás- és Közokta­tásügyi Minisztérium által forgalmazott oktatófilmek egyike volt. Egyetlen egyre sem emlékszem közülük. Azóta — ezt mindenki tudja — fejlődött a filmművé­szet és régen sosem hallott taneszközökkel gyarapodtak az iskolai oktatás eszközei. (írásvetítő, epidiaszkóp és hasonlók.) Országosan is ritka módon, de a megyében először a múlt héten fordult elő viszont az, hogy egy régi iskola — a szek­szárdi Garay gimnázium — igazgatója felkeresett egy köz­ismerten tömegszórakoztatási és emellett népművelési célt is szolgáló vállalatot, hogy segítse az oktatásban. Ennek eredményeként Szenczi László, az említett gimnázium igaz­gatója és Czank József, a megyei Moziüzemi Vállalat igaz­gatója szocialista szerződést írt alá. Szerződésüket lehetne pontonként is idézni, fontosabbnak — mert példát mu­tatónak — tűnik azonban tényleges tartalmával tenni ugyanezt. Nem másról volt szó, mint arról, hogy az iskolai okta­tásban napirenden vannak a különböző évfordulókra való megemlékezések. Ha ezek a tornateremben történnek, vagy a folyosókon — hatásuk kétséges. Amiként a felnőttek jó része, a diákok többsége is vizuális típusú. Maradandóbb élmény számukra a látott kép, mint a hallott szöveg. A Moziüzemi Vállalat raktáraiban ugyanakkor az évfordulók alkalmával jól felhasználható filmtekercsek tömege poroso­dik. (Dózsa, Petőfi, november 7.) Annak érdekében, hogy ez az állapot megszűnjön, a Moziüzemi Vállalat kötelezte ma­gát, hogy — iskolai ünnepségek céljaira — a játékrendben sze­replő előadásokon kívül —- a gimnázium rendelkezésére bo­csátja a szekszárdi Panoráma mozit, — az alkalomhoz illő filmeket biztosít, — vállalja az iskola vetítőgépeinek és tv-készülékéinek díjtalan karbantartását, — az iskola kívánsága szerint beszerez, Budapestről lehozat az oktatás értékét növelő, a tananyaghoz kapcsolódó filmeket. Ezek jegyzékét jó előre átadja az iskola igazgató­jának. Mindehhez a „Garay János Gimnázium és Óvónői Szak- középiskola” előadásonként biztosítja a minimálisan három­százas látogatói létszámot — a Moziüzem által nyújtható legolcsóbb áron. A külön előadások filmjeinek hatvan szá­zalékát évi átlagban az iskola választja, a többit a Mozi­üzemi Vállalat ajánlja Jel. A szocialista szerződést a megyei tanács művelődési osztályának vezetője jóváhagyta. Hasonló szerződés mindenhol, egyszerűen technikai okok­ból, természetesen nem köthető. De Tolna megyében csak­ugyan Szekszárdon a Garay Gimnázium az egyetlen nagy tanulólétszámú középiskola? Szeptember az év harminc- napos hónapjainak egyike. Ilyesformán elmúltával teg­nap éjfélkor 720 órával, 43 200 perccel, vagyis 2 592 000 má­sodperccel lettünk idősebbek. Mi emberek, a földgolyó, a földrész, a Kárpát-medence, hazánk és ezen belül egy kö­zepes méretű falu, Németkér, a maga alig két és fél ezer lakosával. Szeptembert au­gusztus előzte .meg, október követi. Pergő napjai során be­fejeződött a nyár és elkezdő­dött az ősz, a jelek szerint semmivel sem szeszélyeseb­ben, mint az idei évszakok bármelyike. Szeptemberben történt egy s más a világban a világpoliti­kában és idehaza is. Bombá­zó repülőgépek szálltak fel, diplomaták utaztak, repülő- géprablók csikartak ki vált­ságdíjat, lezajlott az olimpia és a Pajzs ’72 hadgyakorlat, házak épültek, az emberek moziba járnak és helyettesí­tésre új állatorvos érkezett a bonyhádi állatkórházba. Ma- docsán megünnepelték a nagy hírű együttes negyedszázados jubileumát, máshol elkezdték szüretelni az almát, olvasóink egyike pedig valamelyik kö­zönséges hétköznapon azzal a hírrel örvendeztette meg mun­katársunkat, hogy egyetlen sajtóhibát sem sikerült talál­nia az aznapi Népújságban. Mi történt azonban szep­temberben Németkéren? A kérdés olyan nevetséges­nek tűnik, hogy első pillanat­ban maguk a németkériek is hajlamosak rá nagyon tömör választ adni: — Semmi ! Az a valóság, hogy számlál- hatatlanul sok minden. Oly­annyira sok, hogy egy hosszú látogatás árán se merülhet­tünk el valamennyi részlet­ben. Nemcsak annak tudakolá- sát mellőztük, hogy melyik portán milyen szülői indulato­kat váltott ki az iskolai el­lenőrző könyvbe írt tanári be­jegyzés, hanem még csak ter­melési tevékenységgel se fog­lalkoztunk és nem látogat­tunk el a Haladás termelőszö­vetkezetbe sem. Ezek híján is maradt feljegyezni való. SZÜLETÉS—HALÁL Németkér gyarapodott né­hány új állampolgárral, ezek számát azonban a tanácsnál pontosan senki se tudja. A születési anyakönyvi kivona­tokat a születés helyén állít­ják ki, és ma már egyetlen németkéri asszony se sajil ott­hon, hanem vagy Pakson, vagy Szekszárdon. A halotti anyakönyv két bejegyzéssel bővült. Két idős asszony köl­tözött el végképp, Balogh Jó- zsefné és Barta Jánosné. Utóbbinak hatvanadik házas­sági évfordulójáról februárban a televízió is megemlékezett. HÁZHELYEK FELOSZTÁSA A Szabadság utcában, az erdő mellett kijelöltek huszon­hét házhelyet. A területet a tanács váltotta meg az erdő- gazdaságtól és több, mint ki­lencvenezer forint erdősítési díjat is fizetett. A telkekre már az első napokban tizen­nyolc igénylő jelentkezett, vál­lalva, hogy két év alatt fel­építi az egyenként 300—350 négyszögölnyi területeken csa­ládi házát. Az igénylők több­sége fiatal, harminc év alatti ifjú házas. TANÁCSÜLÉS A szeptember 22-i tanács­ülésen megvitatták a féléves költségvetést, a fejlesztési terv teljesítését és a társadalmi munkák helyzetét. Utóbbi te­rületen száztízezer forint érté­ket tud a tanács kimutatni, de általános a vélemény, hogy a valóban elvégzett társadal­mi munka lényegesen több. Csak éppen azok, akikre tar­tozik, a tanácstagok mulasz­tanak el hírt adni róla a ta­nácsnak. ÉPÍTKEZÉS Mint évek óta, most is változatlanul folyt a művelő­dési ház építése, mindeneset­re az eddigieknél valamivel nagyobb lendülettel. Most már valóban remény van az egy- millió-kilencszázezer forintos létesítmény november 7-i át­adására. Tatarozzák a római katolikus templomot és a rendelkezésre álló csekély ta­nácsi erővel tovább folytat­ták egy hosszú vízlevezető árok fedését, melyre a ,;Vi- rágzó Tolna megyéért” moz­galom keretében parksáv ke­rül majd. BÜCSÜ Szeptember 17-én zajlott le a búcsú. Nem beszéltünk a falu lelkészével, így sajnos azt nem közölhetjük, hogy a búcsút eredetileg melyik szent tiszteletére hirdették meg. Ezt a megkérdezett résztvevők egyike sem tudta. Azt viszont igen, hogy volt körhinta, cél­lövölde, bizsu (tehát giccs) árusítás minden mennyiség­ben. Megjelent egy vattacu­kor-készítő, de cukorkaárus már egy -sem, így az édesség ezen a németkéri búcsún hi­ánycikknek bizonyult. Ugyan­aznap bál volt az iskolában. AZ ISKOLA Az úgynevezett „benti” és a felső-németkérl általános is­kolába összesen kétszázhat­vannégyen' járnak. Ide ti­zennyolc, amoda hét elsőst Írattak be. Az igazgató fő gondja, hogy a tantestület egy főnyi hiánnyal kezdte meg működését. Ennek kárát nemcsak a nevelők látják, ha­nem a felső-németkéri (hardi) iskolások is, akikhez minden hónapban más és más peda­gógus megy majd helyettesíte­ni. Az ok: — egy eltávozott kolléga augusztus 29-én je­lentette be, hogy máshol vál­lalt állást és így már nem volt mód a megüresedett helyre új pályázatot kiírni. Az isko­la egyébként szeptemberben Nemes György : 18. Ugyanott guggoltam, ahol először hallottam klarinétozni. Csak most vettem észre, mennyi délignyútó díszíti a kerítést Fölkúsztak a drót­kerítésre. Szív alakú leveleik tenyémagyok. És mindenütt ezek a gyönyörű tölcsérvirá­gok. Halványlilák és sötétli­lák. A szél enyhén fújt A virágok bólogattak, integettek. Azt mondták: gyere, Klót Azt mondták: gyere, vár Dá­vid. Azt mondták: igen, igen, igen, ez a fiú szeret téged. Azt mondták: jó, hogy te is szereted. Szememmel kiválasztottam két virágot. Egymás melletti tövön nőttek. Ók kúsztak a legmagasabhra. Túl a kerítés peremén. Halványlila az egyik, sötétlila a másik. Bólogattak, integettek. Tulajdonképpen táncoltak a szélben. A sötét, az Dávid. A világos, az én vagyok. Mi táncoltunk így. Ó, de gyönyörű pas de deux. Arra gondolta, nem fütyü­lök neki. Hátha így is meg­érzi, hogy itt vagyok. Itt va­gyok, és várom őt. Ültem a fűben, és néztem a két délügnyitó virágot. tizenkétezer forint értékben rendelt meg a Tanért-től tan­tárgyi szemléltetőeszközöket, további nyolcezer forintot pe­dig egy írásvetítő vásárlására óhajt fordítani. AZ ÓVODÁK Az I. sz. óvodában hatvanöt gyerek van, közöttük tizenhat „újonc”, míg a II. számúban a létszám harminc, az újon­nan felvetteké ezen belül nyolc. Aprócska adalék a leg­fiatalabbak étvágyára: szep­temberben a régi kastélybeli II. számú óvodában elfogyott huszonöt kiló cukor, ugyan­ennyi zsír, negyven kiló ba­romfi, tíz kiló disznóhús, négy kiló szalámi, nyolcvannégy li­ter tej és fél mázsa liszt. Eb­ben az óvodában kétezer­kétszáz forintot fordítottak új játékok vásárlására, amiből négyszáz forint a szülők hoz­zájárulásából gyűlt össze. A POSTA A postások szeptemberben 6058 napilapot, köztük 1958 Népújságot és 2724 különböző hetilapot kézbesítettek. A le­vélforgalom jóval felül járt a tízezer darabon, míg a kivitt nyugdíjak összege pontosan 138 517 forint volt. AZ ÜZLETEK Németkéren három vegyes­bolt és egy ruházati szaküz­let, továbbá egy presszó és két italbolt van. Tegnapról mára virradólag ezek ‘forgal­mát természetesen még nem lehetett pontosan megállapíta­ni, így a paksi ÁFÉSZ ke­reskedelmi főosztálya vezető­jének becslésére voltunk utal­va, aki úgy ítéli, hogy a for­galom előreláthatólag öt szá­zalékkal jár majd az augusz­tusi felett. Ez a vegyesboltok esetében valamivel ötszázki- lencvenezer feletti, a ruházati­nál kétszázhúszezer forint kö­rüli összeget jelent, a két ital­boltnál pedig a száznyolcvan­ezret, a presszónál közel het­venötezret. • ; Nem történt szeptemberben Németkéren semmi? Valóban apróságok csupán. Ezekből igyekeztünk egybekötni, egy csokorra valót. (ordas) mm Nem sokáig ültem így, ma­gamban. Dávid kilév>ett az erkélyre. Hát mégis megérez­te. hogy itt vagyok. Megérez­te, hogy várom őt. Azonnal észrevett. Ügy állt ott, megmeredten, mint egy szobor. Mért csodálkozik, hogy itt vagyok, gondoltam. Hiszen eddig is vele voltam. Csak éppen gondolatban. Nálunk ez a kettő összefolyik. Odaszaladtam az erkély alá. Kihajolt az erkéíykorlá- ton. Mintha ő lenne Júlia. Én meg Rómeó. — Gyere, Klót — mondta. — Rohanok. Nyitom az ajtót. Beszaladt a szobába. Én ez­alatt) felkúsztam a fenyőfa törzsén. Máris átlendítettem magam az erkélykorláíon. Mi­re Dávid kiért a kertbe, én fentről integettem neki Most én voltam Júlia, ö meg Ró­meó. Nagyot nevetett. Egy pilla­nat alatt ő is felkúszott a fenyőfán. Átvetette magát a korláton. Lendületét a karom­mal fogtam fel. De olyan erővel ugrotta át a korlátot, hogy feldöntött. Nyilván szán­dékosan* Mert ott volt egy leterített pokróc. Arra estünk. Sokáig csókolóztunk. Ezt nem lehet soha megunni ösz- sze-imultunk a pokrócon. De rajtam ruha volt, rajta meg pizsama. Valami eszembe ju­tott. Milyen jó lenne, ha nem lenne rajtam ruha. S őrajta nem lenne pizsama. De nem mondtam. És nem tudtam, ngfci mi jutott eszébe, ö se szólt, egy szót se. Aztán kigomboltam a pi­zsamakabát! át. A mellére haj­tottam a fejemet. Hallgattam, hogyan dobog a szíve. Szé­pen, egyenletesen, és nagyon lassan dobogott. — Hallgasd meg, hogy do­bog az én szívem — mond­tam. A mellemre vontam Dá­vid fejét. • De csak a ruhára. Fejét ráhajtotta és hallgatta. — A tied nagyon gyorsan dobog — mondta. — Igen. én olyan vagyok, mint a madarak. — A madaraknak gyorsan dobog a szivük? — kérdezte. — Gyorsan, mint nekem. A testükhöz képest nagy szí­vük van. Hogy legyen erejük felemelni a testüket. — Ezt te honnan tudod? — kérdezte Dávid. — Nem tudom, csak gon­dolom. Én ás azért táncolok könnyen, mert nagyobb a szí­vem. És azért ver gyorsan, mert sok erő kell a tánchoz. — Akkor meghallgatom még egyszer — mondta Dá­vid, és a fülét a mellemre tapasztotta. Aztán a hátunkra feküd­tünk. Átöleltük egymás nya­kát. Néztük az ezüstkék reg­geli égboltot. Csönd volt. Csak a levelek susogtak, ahogy a gyönge szél táncol­tatta őket. Ujjam hegye Dá­vid nyakán a nagy érhez ért. Ott éreztem szívverése lassú ritmusát. Mintha az is ko­pogott volna. Mintha azt is hallanám, A Villanydróton, közel a házhoz, ült a fecske-Rómeó meg a fecske-Júlia. Még min­dig a fészküket építették. Az egyik hosszú szálat tartott a csőrében. A másik egy csöpp sárdarabot. Előbb az egyik repült a fészekhez. Mi­kor elhelyezte amit hozott, átadta helyét a másiknak. Aztán hihetetlen lendülettel elröpültek. Nagy ívben for­dultak meg. — Nekik is gyorsan dobog most a szívük — mondta Dá­vid. — Nekik is, mint nekem — feleltem. Dávid elmélázott: — Láttad milyen elegáns ruhájuk van? Tulajdonképpen barna a fejecskéjük, nézd csak, S a hátuk sötétkék. S mégis úgy hat, mintha feketék vol­nának. Elöl meg kilátszik a frakkingjük. A zenészek a pódiumon mind ilyenek. Fe­kete, villás szárú frakk, hó­fehér ing. — Te is ilyet fogsz horda­ni? — kérdeztem. — Természetesen. (Folytatjuk). Dávid és

Next

/
Thumbnails
Contents