Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-29 / 256. szám
r 9 * > a szakmunkástanulók? ÖT ÚJ KÖNYV Olvasnak-e B ár országos adat nem áll rendelkezésünkre, több felmérés alapján is válaszolhatunk. Debrecenben például 285 általános iskolát végzett szakmunkástanuló közül mindössze négy akadt, akiről többé-kevésbé bebizonyosodott, hogy semmit sem olvas. A győri 401-es szakmunkásképző intézet 122 megkérdezett fiatalja közül pedig csak 18,8 százalék volt, aki semmilyen könyvtárba sem váltott belépőt. Az idézett adatokkal összhangban van: az országos közművelődési könyvtáraink beiratkozott olvasói közül csaknem minden negyedik 15—18 éves. Számuk tehát meghaladja az 500 ezret. Nyilvánvaló, hogy nem lebecsülendő részük szakmunkástanuló. Meggyőződésem, hogy mégsem tesz jót a holnap szakmunkásai ügyének, akit a fontiek elégedettséggel töltenek el. Az jár helyes úton, aki a jövővel veti össze az adatokat. Azzal a jövővel, amely a mai 15—18 évesek — azaz a szakmunkástanulók zöme — számára sokkal közelebbi, mintsem gondolnák. Egykét évtized múltán csöppet sem számít különlegesnek az a szakma, amelynek munkásai nem tudják nélkülözni a szakkönyVtet. Nem túlzás tehát: az ő kezükben a könyv egyúttal munkaeszköz lesz! Mégpedig nélkülözhetetlen munkaeszköz, hiszen nékik már legalább annyira a fejükkel is kell dolgozniuk, mint a kezükkel. S az sem véletlen, hogy könyvről, s nem kizárólag szakkönyvről van szó. Magas színvonalú szakkönyvolvasási kultúrát ugyanis nem lehet kialakítani általános olvasási kultúra nélkül. Néhány hónapja jelent meg a Magyar Könyvkiadók és Könyv- terjesztők Egyesülésének jelentése az iskolai könyvtárakról. A többi között 22 szakmunkás- képző intézet könyvtárát vizsgálták meq. Nincs benne semmi meglepő, hogy csöppet sem rózsás helyzetről adtak számot. Meaállapították például, hogy az 1969—70-es tanévben a középiskolákban átlagosan 12,5 forint jutott diákonként új könyvek vásárlására — a szakmunkásképzőkben viszont mindössze 3,5. Érthető, hogy komoly gond: fölöttébb foghíjas a könyvtári könyvállomány. Egy tanulóra a középiskolákban átlagosan 11,12 kötet, az általános iskolákban 2,37 kötet, a szakmunkásképzőkben 1,68 kötet jut. Nem csoda, hogy a szakmunkástanulók veszik a legkevésbé igénybe az intézeti könyvtárat. Az általános iskolások 42,7, a középiskolások 56,1, a szakmunkástanulók 34,7 százaléka kölcsönöz könyvet a számára legközelebbi, a legkézenfekvőbb könyvtárból. A szóban forgó jelentés egyik legelgondolkoztatóbb része: megpróbálták fölbecsülni, menynyi időbe telik, amíg a többé- kevésbé elfogadhatónak tartott tanulónkénti öt kötettel rendelkezni fognak a szakmunkásképző intézetek könyvtárai. A számítások szerint — hacsak a körülmények számottevően meg nem változnak — ehhez 19 évre van szükség. Ha még a 70-es években nagyjából megfelelő könyv- állományt akarnak kialakítani, meg kell kettőzni a gyarapításra szánt pénzt. Az elmondottakról még a nyáron sok szó esett a Munkaügyi Minisztériumban. De nemcsak vitatkoztak, hanem —— intézkedtek is. 1. szakmunkástanulónként 45 — összesen mintegy 6,5 millió — forintot szavaztak meg az inKézirafokat nem őrzflnk meg és nem adunk vissza! Csak olyan irodalmi munkákra válaszolunk, amelyekben a tehetség Jelét látjuk. tézeti könyvtárak állományának gazdagítására; 2. október elsejétől mindazokban az intézetekben, ahol legalább ezer fiatalt tanítanak, függetlenített könyvtárost kell munkába állítani; 3. többé nem épülhet az országban szakmunkásképző intézet, ahol nincs önálló helyiség a könyvtár számára. Elhárultak tehát az útból az akadályok? Szó sincs róla! Csupán sokkal kedvezőbbek a feltételek. Meg lehet például vásárolni az úgynevezett alapkönyveket, amelyeknek minden valamire való könyvtárban kéznél kell lenniük. Gondoljuk meg: ez nem is olyan egyszerű dolog. Először is; melyek ezek a könyvek? Pillanatnyilag a Könyvtártudományi és Módszertani Központban törik a válaszon a fejüket. S remélIrodalmunk egyik legtitokzatosabb alakja, akiről az éles szemű Gyulai is azt mondta: „Nincs kulcsom ehhez az emberhez”. A kortársak alig vették észre, baráti köre tudta csak, hogy vele valami új kezdődik a magyar irodalomban. De ez a biztosan fölfelé ívelő pálya váratlanul megszakadt. 1899. november 5-én Péterfy Jenő a Budapest—fiumei gyorsvonaton öngyilkos lett. Barátai értetlenül álltak tette előtt, de a Péterfy-rejtélyt soha nem tudták megfejteni. Angyal Dávid, aki nagyobb tanulmányait egybegyűjtötte, a háromkötetes Péterfy-kiadás előszavában azt írta, „hiszem, hogy Péterfy valódi élete már megkezdődött. Az utókor nem fogja szentesíteni a kortársak mellőzését". De ez is csak részben következett be. A Nyugat egyik előfutárát látta benne, de igazi elismertetése, irodalomtörténeti helyének pontos kijelölése tulajdonképpen nam történt meg, s jogos volt a Magyar Tudományos Akadémia nyelv- és irodalom- történeti osztályának megállapítása 1954-ben: „A magyar irodalomi kritikai hagyománya — Gyulai Pál, Péterfy Jenő stb. életműve — mindmáig kidolgozatlan”. Zimándi P. István ennek a titokzatos, gazdag életnek föltárására vállalkozott, s kerek harminc esztendő szorgalmas kutatásának eredménye az a testes kötet, amelynek kissé tanáros címe: Péterfy Jenő élete és kora. Módszere — az első pillanatban mindenképp így látjuk — a hagyományos pozitivista módszer: egyetlen adat sem kerülte el figyelmét. Fölkutatott mindent, ami Pé- terfyvel összefügg, megkeresett mindenkit, akinek valamilyen formában köze volt hozzá, s ezt a hatalmas ismeretanyagot rendszerbe rakta. Könyvéből mindent megtudtunk, ami 1850—1899 között Magyarországon történt. Például ilyeneket: 1895. februárjában Hódmezővásárhelyen és környékén 12 ezer földmunkás éhezett. Szigorú tél volt, 14—18 fokos hideggel. A városi hatóság gyűjtőakciója mindössze 457 forintot eredményezett, jóllehet a város lakosainak száma ekkor 55 és fél ezer volt. Megtudjuk, hogy ekkor tárgyalták a „vásárhelyi méregkeverő” asszonyok bűnperét, s a főváros „jobb köreiben” arról vitatkoztak, hogy illik-e nőnek biciklire ülnie. 1880-ban a főváros lakosságának 55 százaléka, 1890-ben már 69 százaléka magyar. A bevándorlás erős hetőleg nemsokára eljut az ajánlott lista a könyvtárosokhoz. De ők se igen lesznek irigylésre méltó helyzetben: nem lesz könnyű kiválasztaniok az ő tanulóik számára szükséges köteteket. Azt hiszem, az is sok fejtörést fog okozni, hogy nagyon kevés a leendő szakmunkásokhoz szóló könyv. Kevés olyan olvasnivaló jelenik meg, amely nem pusztán tankönyvszerű ismereteket ad, hanem fölébreszti a kíváncsiságot egy-egy szakma iránt. Kedvet csinál ahhoz, hogy egy — szellemileg még korántsem kiteljesedett — tizenéves jó szakemberré akarjon válni. Fölismertesse vele, hogy milyen úton-módon lehet alkotó munkássá, akit nem kizárólag a létfönntartás kényszerít a a munkapad mellé, hanem egyéniségének kibontakoztatása is. VESZPRÉMI MIKLÓS volt: a helybeli születésűek a népességnek csak 39 százalékát tették ki. Egyébként 1896 novemberében 617 856 lakosa volt Budapestnek. Folytathatnám az idézeteket: Zimándi könyve olyan pontos krónikája ennek a fél évszázadnak, hogy szinte minden napot rekonstruálhatnánk belőle. Ha csak ennyit tett volna, az sem kevés, s kortörténeti szempontból soha nem lehet nélkülözni immár. De ez a tengernyi adat mind arra kell, hogy közelebb hozza tragikus hősét, mindent megtudjunk róla, ami hatott és hathatott rá. Nem fejti meg Péterfy titkát, egyébként is, ha egyáltalán volt titka, magávaj., vitte az önként választott halálba. De a hiánytalanul föltárt korból a maga valóságában lép elénk Pcterfy Jenő, s csodálkozva ismerünk rá: ez ő, ilyen volt, nem lehetett más. Zimándi könyve a szorgalom mcsterműve, de adatai nem önmagukért vannak, a megjelenítést szolgálják, a teljességet. Igaz, hogy élete három évtizedének nem lankadó szorgalmát igazi író fogta igába, s amikor teheti, rögtön kilép a tények és adatok tengeréből, hogy azok birtokában remekbe készült portrékat fessen föl Péterfy barátairól és kor.tár- sairól. Hagyománnyá kövesült Law and Order — törvény és rend, magyarosabban: törvényes rend. Jelszó, jól hangzik. Főként abban az országban, ahol világviszonylatban legnagyobb a bűnözés; Amerikában. A Kossuth Könyvkiadó újdonságának szerzője, aki e témát feldolgozta, nem kisebb személyiség, mint Ramsey Clark, 1961-től az Egyesült Államok igazságügy-minisztériumának egyik vezető tisztviselője, majd 1966-tól e tárca tulajdonosa, egészen 1969-ig. Munkája széles körű, a bűnözés, az igazságszolgáltatás minden fő területére kiterjedő elemzés, bár Clark polgári liberális szemléletének korlátái is — így például a forradalmi erőszak és a bűnözési erőszak azonos megítélése, a társadalmi berendezkedésből következő alapok megjelölésének elképek módosulnak, s bizton tudjuk, hogy nemcsak Péterfyt ismertük meg, hanem Riedlt, Angyal Dávidot, Boethyt, Ha- raszty Gyulát, az azóta teljesen feledett Lederer Bélát. Nem a kort értékeli át, hanem lefejtve róla legendát és hamis illúziókat, a maga félreérthetetlen valóságában mutatja meg. S ezzel Péterfy titkához is közelebb kerülünk. Mert ez a kor, melyet a köztudat ma is a „boldog ferenc- józsefi kornak" hisz, kegyetlen volt, emberpusztító, a kapita- lizálódás bűvöletében csak a pénz mindenhatóságában és örök életében hitt, s az olyan messze látó szellem, mint Péterfy is, nem tudott mást tenni, kitért útjából. Zimándi könyve végén pszichológust, sőt grafológust is megszólaltat. De a Péterfy- titkot nem ők oldják meg, legföljebb magyarázzák. Péterfy tragédiáját kora hordta magában, s a gyászoló barát, Angyal Dávid is csak abban mert reménykedni, hogy „az utókor nem fogja szentesíteni a kor- társak mellőzését". De ennek a mellőzésnek mélyebb okait, félreérthetetlen magyarázatát Zimándi P. István könyve tárta föl először. Hallatlan szorgalommal és beleérző képességgel. CSÁNYI LÁSZLÓ kerülése — észrevehetőek. A Bűnözés Amerikában címmel megjelent mű átfogó képet ad arról az országról — a szerző szavaival élve — „amelyben az erőszak uralkodik a félelem fölött, a szabadság romjain”. Átfogó kép fölrajzolására törekszik a kiadó másik újdonságának írója, Erdős Tibor is, mégpedig napjaink egyik legtöbbet vitatott fogalmáról, a gazdasági növekedésről. Könyve — Gazdasági növekedés a fejlett tőkés országokban — nemcsak tényekben, adatokban, hanem gondolatokban elemzésekben is bővelkedik. Magának a fogalomnak a tisztázása után sorra bonckés alá helyezi a különböző tényezőket — a beruházási hányadot, a termelési szerkezet változását, a munkaerő szakmai fölkészültségének szerepét, több más mellett, — majd azokat az egyes országok esetében szintén vizsgálja. Világos gondolatmenete, elemzéseinek logikája a témában kevésbé járatos olvasó számára is lehetővé teszi az eligazodást a gazdasági növekedés bonyolult folyamatában. Második, átdolgozott és bővített kiadásban vehetjük kézbe — ugyancsak a Kossuth újdonságaként — az Esztétikai kislexikont. Az 1969-es első kiadás nemzetközileg is úttörő munka volt, annak minden erényével és hibájával. Előbbieket gazdagítani, utóbbiakat csökkenteni igyekeztek a szerkesztők, elsősorban azzal, hogy nagymértékben bővítették a szócikkek számát — így például a magyar esztétikatörténet témaköréből — jelentős átdolgozásokat hajtottak végre, s ugyanakkor fölhasználták a kutatások és friss szaktanulmányok legújabb eredményeit. A módszertanilag s kezelhetőség szempontjából is korszerűsített munka szerkesztői Szerdahelyi István és Zol- tai Dénes. Az Akadémiai Kiadó tiszteletet érdemlő, sok gondosságot megkövetelő sorozatának — Mnnyarország rénészeti tomográfiája — nesvedík kötete jelent meg a közelmúltban. Veszprém megve pápai és zirci járásnak múlt adta, hamrfa kincseit öleli fel a testes kötőt. két Olvan főnül etnészóf,, ahol rendkívül gazdag régészeti anvag található. Az ábrákkal. tórkéoekkoh időrendi untatokkal k'poészített könyvet szerzői kollektíva írta. illetve állította össze. Walter Gropius neve elválaszthatatlanul összeforrott a világhírűvé lett bauhaus történetével; létrehozója és tíz éven át vezetője e sajátos, képző- és iparművészetet egyesítő, tanító intézménynek. Am Gropius nemcsak kiváló szervező, szuggesztív pedagógus, hanem nagy tehetségű művész is volt, tagja a „nagy hármasnak” — Wright, Le Corbusier, Gropius —, a modern építőművészet úttörők’ok Az Akadémiai Kiadó Architektúra sorozatának új köteteként Preisich Gábor dolgozta fel monográfikus igénnyel e kivételes alkotó munkásságát, mind építészetelmélet', mind gyakorlati építészi tevékenységét. A tömör, de minden lényeges mozzanatot felölelő könyvet életrajzi időtáblázat, bibliográfia egészíti ki, s több, mint hatvan — nagyrészt még maga Gropius által a magyar kiadvány számára válogatott — fénykép illusztrálja. LOVÁSZ PÁL KÉT VERSE FENSÉQES SZEQÉNY Dúsan virágzó méhből vétetett; arcának síkján zord, kemény vonás árnyéka ül, míg bentröl lágy, csodás jóság vetít rá tiszta fényjelet. A rögnek, kőnek ércnek étke lett; sebzett testével poklos mélybe ás, de fölnéző szemével ő se más, mint az, ki csak szépségben született Ősöm nekem az idők kezdetén, világgal birkózó örök szülő, sosem-megváltott fenséges szegény. Szikkadt kezem kezébe kulcsolom, s amíg célunk fénycsúcsa egyre nő. továbbmegyünk a tiszta utakon. DE SZABADÍTS MEQ A QONOSZTÓL Válási árva, arra tanitgatták: féljen apjától, szidja, „rossz apa"; a kisfiú hát előtipegett, haragvó arccal csúnya szókat mondc majd átölelte apját s zokogott könnyében a megváltás titka ragyogott. Péterfy Jenő föltámadása Zimándi P. István tanulmánya M. O.
