Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-29 / 256. szám
1 \ Faragó Vilmost Kakas a szobában A kitömött kakas, amelyikről beszélni akarok, nem egyszerűen a szobában áll. Hanem a tisztaszobában. Gyönyörű kakas. Tolla sárgásbarna, taraja vérpiros, farka szivárvánnyal játszó fekete. Áll moccanatlan, fölszegett nyakkal, sarkantyúját harciasán meresztgetve. Mint egy pogánykori totemállat háziassá szelídült változata. Hogyan került a tisztaszobába? Egy társadalmi verseny, egy új népi vetélkedő következményeképpen. Talán úgy nevezhetnénk ezt a vetélkedőt, hogy: „Ki mennyit tud?” Mármint felmutatni. Közszemlére kiállítható javakban. A vetélkedő, falun, azzal kezdődött: ki tudja mennél jobban átalakíttatni régi pa- rasztházát, ki dobja ki először az öreg bútorokat? Ez volt a hőskor; ha valakinek sikerült hozzájutnia egy világító reka- mié nevű bútorkölteményhez, még a harmadik utcából is csodájára jártak. Hol vagyunk már ettől! Hiszen már a teg- naDi versenycélok is elavultak. Tegnap az volt a cél : ki tud teljesen új házat építtetni, lépcsős feljárattal, sátortetővel. Ma az a cél: ki tud emeletes házat építtetni, garázzsal és vaskerítéssel. Tegnap az volt a cél: kinek van fürdőszobája. Ma: kinek van fürdőszobája — halványzöld csempével. Tegnap egy motorkerékpár volt a cél, ma egy autó. Tegnap még a kényelemszerző tárgyak puszta birtoklása volt a cél, mára finomodtak a versenykövetelmények. Televízió? Mosógép? Hűtő- szekrény? Mindenkinek lehet. De kinek van nagy képernyős Orion ja, automata mosógépje, szuper-hűtőszekrénye ? És kinek van háztartási robotgépe, sztereó-rádiója, faltól falig szőnyege, herendi porcelánja, kristályüveg készlete, díszpárnája, olajfestménye, hangulat- lárppája? A vetélkedő szinte mindenkit magával ragad, s ki tagadhatná, hogy van benne valami gyönyörű. A birtokbavételnek valami jóvátevő mámora. A semmitlen szegénységnek valami fellázadt mohósága: magunk köré gyűjteni mindent, ami nemrégi állapotaink szerint csak keveseké lehetett volna. Kibújni a hajlott' ge- rendájú házacskákból, s fölnyújtózkodni a sátortetők magasáig! Elég a mosóteknőkből, a horpadt lavórokból, a földes szobákból, a téli esték sötét csendjéből, a szűk ablakocskákból, a szobafalak kopársá- gából. Csak zubogjon a meleg víz a kádba, a mosógépbe, duruzsoljon a robotgép, a hűtő- szekrény, villogjon a képernyő, süppedjen a szőnyeg, zuhogjon a napfény, ragyogjon a csillár meg a kristálypohár! Honfoglalás ez, végre azoké is, akiknek ezer éven át hiába volt rá egyedüli jussuk. De akiknek — éppen ezért — nincs még benne gyakorlatuk. Akik úgy rendezik el maguk körül a frissen szerzett tárgyakat, hogy a régi holmikkal együtt régi ízlésüket is .sutba dobják. így került a parasztszobákba, még a hőskorban, a kombinált szekrény. És így épülnek most, a pallérízlés színvonalán, a „villaházak” tízezrei. így zsúfolódnak továbbra is a családok a nyári konyhákban, mert a szép új szobákat- konyhákat kár volna bepiszkítani. így kerül a csipketerítő és porcelán táncosnő az automata mosógépekre, kihasználatlan halványzöld kád a fürdőszobákba, rózsaszín díványpárna a soha ki nem bontott ágya’ ra. És így került a kakas a tisztaszobába. Áll moccanatlan, fölszegett nyakkal, sarkantyúját harciasán meresztgetve. Mintha éppen kukorékolni akarna, vagy fölrepülni a csillárra. De ezt már soha meg nem teheti: hangja sincs, izma sincs, nem él. Olyan, mint egy totemállat a nomád sátrak bejárata fölött, vagy mint a lelőtt vadmadár a vadászszobákban. Áll ez a derék kitömött háziszárnyas, mint gyermeteg jelképe annak a vetélkedőnek, amely túlbuzgóságában, íme, idáig szaladt... Nem merném azt állítani, hogy ezzel vége is, továbbmenni már nem lehet. Bizonyos, hogy vannak még háziszárnyasok a baromfiudvarban, lesznek hát még gyermetegebb ötletek is e vetélkedőben. De egyszer ez a vetélkedő is le- csihad. És a birtoklás mohó örömét felváltja a birtokba veyés csöndes természetessége. Az új szobák otthonossá tétele, az új tárgyak magunkhoz kezesítése. Akkor majd minden a helyére kerül, oda, ahová való: az ember a tisztaszobába, a kakas a baromfiudvarba. A honfoglalás csak akkor és csak így fejeződhet be. Mert néhány dolgot előbb-utóbb tudomásul kell vennünk: Az egyik az, hogy a folyamat, amelynek egy-két jellemzőjét elősoroltam itt, valóban honfoglalás, s a honfoglaláshoz a szépen és okosan berendezkedés is hozzátartozik, s megtanulása annak, hogy az így berendezett szűkebb és tágabb hazában szépen és okosan is éljünk. Hozzámagasodva, hozzászépülve, hozzáokosodva a lehetőségekhez. A másik az, hogy mindezt saját érdekünkben, a magunk javára tesszük ugyan, de valamiképpen történelmi szolgálatot is teljesítünk vele. Eddig minden hatalomra jutott osztály megteremtette a maga uralkodó létformáját, kultúráját, ízlését, most rajtunk a sor. Hogy amit eddig felhalmoztunk, azt el ne veszítsük, ellenkezőleg: megrostálva kiteljesítsük. Hogy felhasználva új lehetőségeinket, megteremtsük a magunk uralkodó létformáját, kultúráját, ízlését, a század színvonalán, a modernség legjobb követelményei szerint. Zenei krónika A szlovák kamarazenekar hangversenye A megyei művelődési központ és az Országos Filharmónia legutóbbi hangversenyén a Szlovák Kamarazene- kart hallottuk. Az együttes igazolta előzetes jó hírét. Minden egyes tagja magas kvalitású művésze hangszerének, és emellett bámulatosan fegyelmezett az összjátékuk, szinte egy vonóval játszik a 12/ tagú zenekar. A precíz belépések, a homogén vonós hangzás éppúgy jellemzi játékukat, mint a hihetetlenül tiszta intonálás. Technikailag éppolyan jók, mint amennyire muzikálisak, és mindenekelőtt a vérbő interpretálás tartozik a zenekar igazi erényei közé. Bohdan Warchal, mint hangverseny- mester aktív, lelkes irányítása csakúgy értéke a kamara- együttesnek, mint a szólista művész brilliáns, bársonyos hegedűhangja. Műsoruk első számaként egy Galuppi-concertót játszottak. Ez a mű nem bővelkedik mély gondolatokban. Arra mindenesetre alkalmas volt, hogy a zenekar „bejátssza” magát. Ezután egy Vivaldi hegedűcselló kettősversenyt hallottunk. Az olasz barokknak e nagy mestere, akit két évszázadig elfelejtett a zenei világ, most olyan virágkorát éli, hogy műsorra tűzése egymagában biztos siker. Nevével szinte azonosítjuk Velence elsüllyedt pompáját, ragyogását, eltűnt álom világát. Nos, az együttes kiváló produkciót nyújtott. Jobban bizonyára nem is lehet e művet játszani. Csak éppen a hangok között meghúzódó lényeg, a könnyes álom, a táncos játék nem rajzolódott ki, egyszóval a művészi szikra, amely csak az igazán nagy művészek titka. Sokkal jobban meggyőzött Händel concerto grossójápak interpretálása. E műben az életerő, a feszült légkör magas hőfoka izzott. Szünet után Sárai Tibor kitűnő zeneszerzőnk Zene 45 húrra című új művével kedveskedtek a szlovák vendégek. A darab kedvező fogadtatásban részesült. Érdekes vonós hangzások, különleges effektusok, rendkívül gazdag ritmusvilág és a feldolgozásmód formai logikája első hallásra lebilincselte hallgatóit. Bo- huslav Martinu Csehszlovákia legnagyobb modern zeneszerzőjének Szeksztett című művével zárták műsorukat. A franciásan szellemes, választékosán színes mű sodróerejű előadása az est nagyszerű befejezése volt és nagy sikert aratott. A lelkes tapsokra a zenekar ráadásul Telemann Rigaudon című tánctételét játszotta. A műsort Thész László ismertette. Húr * 1 UISZLAl GYÖRGY ŐCSÉNYBEN Tengerfenék volt évmilliók előtt e táj, amelyet most lábam tapos. Hullámokat vert itt e mély lapos, víz nyalta-falta ezt a legelőt. Az elemek vívták itt harcukat... S a szörnyűséges, bősz csaták után e föld megdermedt, vad ábrázatán csirák nőttek, új földi arculat!... Ma virul már a termő televény. Zászlót lobogtat büszkén a remény.. és integet a messzi holnapoknak. Rigó fütyül, sercegve nő a fű. Élet dalol, termékeny, sokszínű, s a szemek mélyen csillagok ragyognak!... T olsztoj -emlékmű Moszkvában a Novogyevicsij parkban, nem messze attól a helytől, ahol líosszú éveken át lakott Lev Tolsztoj, felavatták a nagy orosz író emlékművét. A gránitból faragott monumentális szobor a belső el- mélyültség és lelkierő benyomását kelti. Az írón, aki kikapcsolódásként mintha csak most ült volna le pihenni, látszik, hogy nem tud elszakadni munkájától és akaratlanul is tovább folytatja azt... Nyílt homloka, gondolataiba merült arckifejezése, egész tartása lelki nagyságát, szilárdságát fejezi ki. A nagy író emlékműve — Alekszej Portyánkó szobrász, valamint Vlagyimir Bogdanov és Vitalij Szokolov építészek 17 éves munkájának eredménye. Tervüket az 1963-ban kiírt össz-szövetségi pályázaton a zsűri első díjjal jutalmazta. A moszkvai Tolsztoj-emlékmű — tisztelgés a kiváló író nagysága előtt, akinek művei bekerültek a világirodalom kincsestárába. A Bámexbumfért fennállásának tizedik évfordulóján nagy ünnepségeket rendezünk a Ló utcai székházban, melyre hatvanezer külföldi és harmincnégyezer belföldi vendéget hívtunk meg. Az ünnepség programja a következő: 1. Kopjatörés a hivatal udvarán, IV. Henrik korabeli ruhákban. 2. Lepényevöverseny. 3. Vadászat a Ló utcában idomított sólymokkal. 4. ökörsütés, tűzijátékkal. 5. Szarmata lovasroham, előadják a vállalat dolgozói. 6. Ultíparti — élő kártyalapokkal. 7. A napközi ottiion növendékeinek nonfiguratív kiállítása. 8. Tengeri csata egy mesterséges tóban; a főközpont engedélyével egy gályát és két naszádot elsüllyesztünk. 9. Monstre díszebéd a vállalat ebédlőjében, korhű igricek részvételével. Hikes György : Szervezés kérdése 10. Monstre bál a vállalat kulturlermében. Néhány nappal az Ünnepség előtt, amikor már minden elő volt készítve, amikor már minden úgy ment, mint a karikacsapás, megjelent a' szervezőirodában a vállalat szakácsnője, Böbe néni, és sértődött hangon így szólt: — Rám ne számítsanak. Én ezt nem vállalom. — Mit nem vállal, drága Böbe néni? — kérdeztük kórusoan. — Én nem fogok főzni annyi emberre. Hányán is lesznek? — Ugyan Böbe néni, még százezren se... Mi az magának? —■ Nem vállalom. — Ha elvállalja, prémiumot kap. Nem s kis prémiumot! A mi Böbe nénink megenyhült : — Hát jó... Legfeljebb várakoznak egy kicsit azok a vendégek... És mi lesz a kiszolgálással? — Hogyhogy mi lesz? Hiszen van egy felszolgálónk! Legyen nyugodt, mi mindenre gondoltunk. Valóban: mi mindenre gondoltunk. Tudtuk, hogy a százszemélyes étteremben nem fér el egyszerre kilenc- vennégyezer ember, ezért hát kitaláltuk, hogy a várakozókat jelmezes-zenés felvonulásokkal és középkori misztérium játékokkal fogjuk szórakoztatni, A gyengébb szervezetűek vitamininjekcjókat kapnak: mozgó orvosi rendelők keresik fel majd a sorban állókat. Amikor minden a legnagyobb rendben volt, amikor már minden úgy ment, mint a karikacsapás, valakinc': eszébei jutott, hogy csak egy mosdónk van, és abban is csak tíz ember fér el egyszerre. Megnyugtattuk az illetőt, hogy; nem lesz semmi baj, a mosdó mellett kiállítást rendezünk a Bámexbumfért történetéből, és ha a szórakoztatva tanító táblák még sem kötnék le a vendégek figyelmét, akkor megindítjuk a mosdó előtt elhelyezett rejtett szö- kőkutat, amely esténként több színben fogja gyönyörködtetni a mosdó előtt várakozókat. És ha még ezzel sem tudjuk elvonni a kedves vendégek figyelmét, akkor megszólaltatjuk a mosdó bejárata felett elhelyezett harangjátékot... — És mi lesz, ha mégis morogni fognak? — kérdezte eav kollégánk. —■ Ha ők is ki- fogásaliák, hngy egy mosdónk van? — Hadd merogiagak — felelte a Bcmsxbum- fért igazgatója. — S-Gíagú zenekar játi szik maid, hát únysem fogja hallani senki!
