Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-22 / 250. szám
Babits Mihály megyei művelődési központ gyermek rajz-szak körének munkáiból Penczel Rita 9 éves. Vincze József 12 éves« Bakó Erika 10 éves. E F E K T Kolju Nikolor: D Â fék halkan megcsikordult, az abroncsok megszisszenték az aszfalton, s a kocsi megállt az út szélén. A fiú álig százméternyire ácsorgóit, egy ökör mellett. Amint a kocsi vezetője kiszállt, ő is közelebb lépdelt. — Jónapot... — köszönt már távolról, s mikor odaért, megállt a kocsi mellett — Kipukkadt a gumija? — Az egyik... — mondta a férfi. Nadrágja zsebéből pipát húzott elő és fogai közé dugta. — És most kicseréli? — Muszáj... — szólt a férfi. — Segithètëk. A férfi ázt felelte, hogy egyedül is meg tudja csinálni. Nem szerette, ha lábatlankod- tak körülötte. Felnyitotta a csomagteret, emelőt és szerszámosládát vett elő. — Honnan való vagy? — kérdezte a fiút, miközben az emelőt szerelte. — Krumovóból — mondta a fiú. — Ott látszanak a házai. .. Azt is boldogan közölté volna, hogy Petyónak hívják, s most megy a negyedik osztályba. De látta, hogy a férfi már a belsőt szereli. — Adja ide... A férfi szippantott egyet a. pipáján. — Na jő, ha nagyon akarod. A fiú a pumpával és a belsővel leszaladt a patakhoz, amely az út mellett folyt. Felfújtatta á gumit, majd a vízbe mártotta. A parányi lyuknál bubbrékok keletkeztek. Futott vissza a kocsihoz. — Itt van... — mutatta. — Addig rágyújtok, amíg megszárad. Rettenetes dohányos vagyok! — Mi a foglalkozása? — Karmester... Láttál már élő karmestert? — Láttam... Az iskolával egyszer voltunk az operában. De csak a hátát láttam mindig. .. — Akkor most láthatsz elölről is. A fiú lecsiszolta a gumit és ráhelyezte a foltot. — Azt hiszem már jó. í ; — mondta egv idő múlva a férfi. A fiú ismét félfújtatta a gumit és ismét leszaladt vele a vízhez. — Jó! — kiáltotta. — Nem ereszt! A kereket felszerelték. — Hogy hívják? — Dzsakín... — mondta a karmester. — Már hallottam. '. I — Ha egyszer az operába akarsz jönni, jelentkezz nálam. Csak mondd azt, hogy Dzsakint keresed, beengednek. Elrakta az emelőt, a kulcsokat és a ragasztót. — Már elmegy? — Elmegyünk.:. — felelte. — Elmegyünk...? — szólt be a kocsiba, ahol fiatal nő ült a hátsó ülésen és egész idő alatt egyetlen szót sem Szólt. Most is csák bólintott. — C operaénekes... — magyarázta a karmester. — Kíméli a hangját... Megtörölte a kezét, nrlajd eldobta a kócot az út menti árokba. Kéziratokat nem őrzflnk meg és nem adunk vissza! Csak olyan irodalmi munkákra válaszolunk, amelyekben a tehetség Jelét látjuk. — Ha Amerikában lennénk, négyszáz dollár büntetést kellene fizetnem! — Nevetett és beült a kocsiba. — A viszontlátásra! Egyszer találkoznunk kellene, hogy megigyunk egy pohárka snap- szot! Az énekesnő összecsukta a könyvet, amelyet olvasott, a férfi beült a kocsiba és amikor már messze jártak, a fiú visszament a jószághoz, amit őrzött. — Látod, megismerkedtem égy karmesterrel — mondta alig hallhatóan —, és most már te Is tudod, hogy Amerikában négyszáz dollár büntetést fizetnek, há az árokba dobják a szemetet... és az operaénekesnő vigyáz a hangjára... Az ökör bólintott és tovább legelt, a fiú pedig lehevere- dett. Az égen fehér felhők húztak barázdákat. Minden mozgásban volt: az ég és a föld, s az országút, amelynek aszfaltján a teherautók, személykocsik, motorkerékpárok vad iramban rohantak tova. Mozgásban volt minden, mint az idő, amely mindig siet és oly gyorsan elfut felettünk. Még az a jó, hogy a zsebében ott lapulnak a szögek, amelyek közül időnként egyet-egyét az útra dob...— gondolta. Bolgárból fordította: Antalfy István LADÁNYI MIHÁLY: ZÁRÓRA JÖN A váksi alkonyat tört bottal sétál, leül mellém a parkban, mélyet szusszan. Egy asszony hozzámdől a villamosban, fúillata elszáll a megállónál. A kocsma íiyűtt, varjú-taposta tarló, pohárakban savanyú est pezseg. A kövér péhztárosnő rámdereng. Az ember ■— mondja isten — fázik, s gyarló. Záróra jön, és ködtől csepegő fák köhögbe ácsorognak utcahosszat. Tél lesz, s talán a darazsak is vacognak, akik méies nyaramat kirabolták. IHÁSZ-KOVÁCS ÉVA: MEDITÁCIÓ ötvenkét tél Szám szerint azonos szigonyáról szebbek szemeidben a kertek á bevetett két kerek írisz benépesül amikor mosolyogsz Mosolyogjunk Szivünkben növekszik a szigony-szám szivünkbe sok ilyen pontosán-méreteiett szigony igyekszik Ha kioltja fenn a Napot Sötétben fogsz mosolyogni tovább Nézem a szád ereszét fegyelmezett zárt egyenes tőrnyi szigony-rész nézem a számat eresze alól fecskék szavaim szállnak szélnek eresztve keresnek szalmás békét fészekaljra-valót Idegdúcaidhoz-kikötött fürge hajónk ne ereszd el Köss ki amott Lépj az egyszerű partra Kertemben te gyökerezz gyümölcshozónak ötvenkét szigorú szigony-évszak Szemtanúja bokros hegyi Üt Kikötő Arc Ráncaid félelmes küllők igazíts rajtuk mosolynak te maradj itt kínok csörtető vadak ellen Smaragd-gyűrűs éjszaka-ujjra te üss Szabadíts meg ahogy én megszabadulok szigohy-ejtett sebeid özönétéi Kötözlek szerelmem ir álhatatosságom a sugár-géz Kötözz engem bordádhoz-rabodul aki lettem évszázadot örökségből Szép szó hírnöke egykori Solweig Pénelopé i szövögettem időnket Nyár selyme szakadt tél gyolcsa szegetlen könnyel-kimosott ég-kelménkre tavaszi színt kever Üjrá a Perc Szívemből futórózsa a vér Könyörülj Szigonyunk szüneteltesd szigorú szigony-szád alakítsd mosolyogjon Jöttél november fagy-fog-köszörűjén láttad-e negyvennégy tél szlgoiiya sújtott falt tűzdelt az iszonyú szigony-évszak forgatott nyárson szörnyű porondon Ne legyen több szigony-évünk AVe Messiás számunkra ajándék ez a köznapi húsvét két kinyílt virág a szívem felett néked Hozsanna Elibéd szórom szép szavaim ékszeres egyszerűségnek Feloldom Ötvenkét tél szigonyát Tavasz indul Szebb így az ének
