Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-22 / 250. szám

* Dolmémyasiétmé» * Finnország története Mit tudunk a finnekről? Azt, hogy rokonaink, továb­bá, hogy hazájuk a ezer tó országa, fővárbsa Helsinki, ahol a jó pár évé egy nekünk sok sikert hozott olimpiát is tartottak. Esetleg tudunk a Kalevaláról, Sibeliusrói és az utóbbi néhány évtized politi­kai eseményei jóvoltából is­merünk három-négy nevet. Mindez édeskevés a rokon­sághoz, még akkor is, ha tudjuk, hogy ilyen atyafisá- gos kapcsolatba ném a liagy- szüleink, hânëm néhány év­ezreddel korábban élt eleink kerültek. Dolmányos István testes, szépen illusztrált köteté ilyes­formán régi hiányt pótol. Foglalkozik az őstörténettel, mely csak a nyelvtörténet fényszórójának sugarával pásztázható be úgy-ahogy. Aztán azzal a sajátságos ténnyel, hogy bár Finnor­szág tényleges története az I. évezred utolsó századaiban kezdődik, tulajdonképpen csak a XII. századtól áttekinthető. Hétszáz éven keresztül fonó­dik össze a finn múlt a své­dekével, olyannyira, hogy tel­jes joggal lehet afelett cso­dálkozni, miként maradhattak fenn egyáltalán. A finn nem­zeti tudat kialakulása a mo­dern korKáh kezdődik, sok­ban kísértetiesen emlékeztet­ve a magyarrá. Azzal a kü­lönbséggel, hogy amit nálunk testőrírók kezdtek, azt náluk svéd kulturális hatás alatt felnőtt lelkipásztorok és a gyér számú értelmiség. Dolmányos könyve jóvoltá­ból alaposan módosulnak ed­digi, túlzottan sematikus el­képzeléseink a finn—orosz vi­szonyról. A századokon át „Sokasodó hajók a félértesülés óceánjain... ~„A Jók és a Bölcsek feltalál­ják egymást...” — idézi mot­tóként Kazinczyt egy érdekes, jószándékban és tanulságok­ban, adatokban ugyancsak bő­velkedő tanulmány az újvidéki HÍD nemrég megjelent szá­mában. Juhász Géza írásának témája a „jugoszláv—magyar irodalmi kapcsolatok felsza­badulás utáni negyedszázada a könyvkiadás tükrében”. A hosszú alcímű és elgondolkod­tató dolgozat valójában beve­zetője egy bibliográfiának, amely az 1945—1970. közötti magyar, illetve a sok nyelvű jugoszláv fordításokat sorolja, a két ország közeledésének je­lentős dokumentumait. 72 ma­gyar nyelvű kiadvány címét, illetve 154-et a különböző ju­goszláviai nyelveken. Juhász tanulmánya a köl­csönös tájékozódás kezdeti sza­kaszából indul, az út a „Béla királyról és Bankó lányáról” szóló horvát széphistória, illet­ve a Szigeti Veszedelem fordí­tásával. De a bevezető még­sem válik valamiféle filológiai adathalmazzá, inkább időszerű összefüggések és tanulságok, elsősorban a bibliográfiából gyűjthető feladatok összegzése. A szerző Illyés Gyula egy 1965-ös belgrádi mondatával érvel és vitatkozik: „...a két irodalom nem ismeri egymást. A két szellemi élét sem. így a két olvasótábor: a két ér­telmiség sem. A félértesülés óceánjai közöttünk. Illetve mi úgy-ahogy ismerjük — ismer­hetjük — őket; egy-két köny­vet mi már lefordítottunk, ök a mi mennyiségünknek körül­belül a negyedét. Egy kézen meg lehetne számolni, hányat, kiket.. ." Nos, az adatok mindennek látszólag ellentmondanak. A mondatok veleje mégis igaz: a lefordítottak minősége ad Il­lyésnek igazat. A magyarul megjelent 72 jugoszláv mű viszonylagos tel­jességet, átfogó képet nyújthat elsősorban a modem jugoszláv irodalomról. Az ottani kiadók és az újvidéki Fórum mellett ez a tény elsőként Csuka Zol­tán áldozatos tevékenységét dicséri: a fordításban kiadott jugoszláv költők és írók, a szerkesztésében megjelent an­tológiák, a tollából kiadott ta­nulmányok, önálló jugoszláv irodalomtörténete a szomszéd nép kultúrájának színe-javát tette az asztalunkra. Csuka mellett jeles munkát folytat­nak a két nép közeledésében a Jugoszláviában élő magyar költők és írók; bár a biblio­gráfia korántsem szakszerű: nem jelöli a kiadott kötetek fordítóinak, gondozóinak, szer­Az újsághirdetést 1999 január­jában pillantottam meg. Ez volt a szövege: „Hathetes IBUSZ-utazás a múltba. 1999. március 7-től áp­rilis 18-ig. A bibliai időktől —■ Tróján át — Napóleonig. Talál­kozás Mózessel, Agamemnon- nal és a többi történelmi nagy­sággal. 58 000 forint, OTP- részletre isi Indulás a ferihegyi Időgépállomásról”. Március 7-én ott állottam az Időgépállomáson és egyszerre inamba szállt a bátorságom. — Nem téríthetik el a gépet? — kérdeztem. — Ha ott reke­dünk a múltban, nem láthatom többé se Angyalt, se Maigret felügyelőt, és Kelemennek se adhatom meg a tartozásomat! — Garantáljuk a visszaérke­zést, — nyugtattak meg, erre beszálltam a gépbe. Bekapcsol­tuk a biztonsági övét és alig telt el másfél óra, már négyezer évet kesztőinek nevét, így inkább az emlékezetünkre szorítkozunk. Ami a magyarra fordításokat illeti, ezekről Juhász végezetül ezt állapíthatja meg: .......a g yűjteményes kötetek irodal­mi teljességben és folytonos­ságban mutatják bé népeink irodalmát a szomszédos or­szágban .. .", gonddal és körül­tekintéssel választottak az egyedi alkotások és kiadások is. A dolog fordítottja máskép­pen áll, és itt elsősorban nem Ztlahy Lajos legendás ottani sikereire gondolhatunk — mű­vei 41 kiadásban jelentek meg Jugoszláviában a vizsgált idő­szak alatt! —; és nem Molnár Ferenc 16 kiadására (A Pál utcai fiúk ott is kötélező olvas­mány!), bár a számok jellem­zők önmagukban is. Illyés 7, Jókai 7, Lukács György, Mó­ricz, Mikszáth 6—6 könyve, Ady, Déry, Szabó Magda 4—4 kiadása, Németh László 3, Jó­zsef Attila 2 kötete nem lebe­csülendő eredmény. De szem­betűnő hiányosságok mutatkoz­nak „a folytonosság és teljes­ség elvét illetően": a kiadvá­nyok elsősorban e századi ma­gyar írók művei; Illyésnek, Babitsnak, Kosztolányinak, Füst Milánnak csak prózája jelent meg, verse egy vékony­ka kollektív lírai antológiában. Ez pedig teljesen mellőzte a magyar líra Ady előtti repre­zentánsait. Egy novfellagyűjte- mény viszont eléggé szeszé­lyesen válogat a Mikszáth utá­ni nemzedék terméséből. Ju­hász Géza meglepő listát kö­zöl a kimaradt elbeszélőkről. A „félértesülés” mindenkép­pen szembetűnő, és ennek okát a szerző a közel 70 jugoszláv kiadó- -ötletszerű munkájában jelöli meg: „.,. a kiadókat nem annyira az irodalomtörté­neti folytonosság és teljesség elve vezérli a külföldi művek lefordítása és megjelentetése során, hanem jobbik esetben az író világhírneve, a könyv várható erkölcsi sikere, rosz- szabb esetben pedig kizárólag az üzleti érdek.. Ügy tűnik, hogy a felemás módon bemutatott Illyésnél, Dérynéi, Németh Lászlónál (és másoknál), a bibliográfiából hiányzó Kassáknál (például) a világhírnévvel aligha lehet baj, az erkölcsi sikerrel még ke­vésbé. A „folytonosság és tel­jesség” igényének megteremté­se — fordításokkal, cikkezés- sel, publikációkkal stb. — el­sősorban az ott élő magyar írástudókra vár. Csuka Zoltánt kell találni a jugoszláv írók között. jA jugoszláv fordítók és könyvkiadók tehát valójában tett meg a gép. Megérkeztünk a régi Athénbe és felkerestük Agamemnont, akit egy falovat gyártó kisipari szövetkezetben ta­láltunk meg. Agamemnon to- porzékolt, mert a ktsz nem ké­szítette el időre a megrendelt falovat. A szövetkezet elnöke az­zal védekezett, hogy a Gyalu­értékesítő Vállalat nem szállítot­ta le a csiszoláshoz szükséges gyalultat. Agamemnon ekkor ta­nácsomra célprémiumot tűzött ki, mire a faló másnapra elkészült. Megtekintettük a jelenetet, amint a katonák beszálltak a falába, amelynek nagyon szűk volt a nyílása és így a bejáratnál nagy tolongás folyt. A katonák dühö­sen kiáltoztak: •— Belül még egészen üres... A háború végét nem vártuk meg, hanem visszautaztunk több mint hétezer évet, egészen Mó­zes koráig. Amikor meglátott, izgatottan kérdezte tőlem: — Elhozta? nem a magyar fordítóknak és könyvkiadóknak adósai a ma­gyar irodalom teljesebb bemu­tatásával, hanem saját olvasó- közönségüknek ...” — állapít­ja meg végül a tanulmány. Majd ismét Illyéssel érvel: „ ... Adyék diadalmas vállal­kozásának nem kis hatása az utána jövő nemzedékre az volt, hogy nekünk nem azokkal a távoli, napnyugati népekkel és kultúrákkal kell összeismer­kednünk, hanem a mellettünk élőkkel. Nem Párizs és Lon­don és Róma ízlésével és ered­ményével kell kapcsolatot te­remtenünk, hanem Prágáéval, Bukarestével, Belgrádéval. Igaz, hogy erre is nyugaton vagy nyugat hatása alatt esz­méltünk rá, de csak annál el­tökéltebben hirdettük, föllépé­sünk első percétől fogva ...” Juhász Géza adatai és meg­állapításai kettős tanulsággal valók: történt már valami, így lettek szembetűnők méginkább a tennivalók. Az Adyt említő Illyés pedig egyenértékű Euró­pát lát a felsorolt vagy csak odaértett városokban. BODRI FERENC Vue touristique Nagyon szép kiállításban, gazdag képanyaggal immár harmadik évfolyama végén jár a Vue touristique című utazá­si világmagazin, mely francia, angol, német nyelven kívül magyarul is mégjelenik. A turizmus világjelenség s ma már hazánkból is évente több mint egymillió utas vág neki a világ különböző tájai­nak, hogy élményekben gaz­dagodjék, tudását gyarapítsa. A Vue touristique nemcsak kedvet csinál az utazáshoz, közelebb is hozza az élérhető úticélokat, gazdag képanyagá­val mindenképp. Ami az egyes írásokat illeti: szívesen ven­nénk, ha többet is mondaná­nak, részletesebben beszámol­nának egy-egy városról, neve­zetességeiről. Mindaz, amit ol­vashatunk benne, épp azért tűnik kevésnek, mert érdekes, mint a legutóbbi számban is, a pusztuló Velencéről, Koper­nikusz városáról, az orosz épí­tészet emlékeiről, a román ko- lostortemplomokról, de még Egerről, Esztergomról, Bara­nyáról is szívesen olvasiíánk többet. A Vue touristique szép is hasznos folyóirat, s az egyre növekvő számú magyar turis­ták igaz örömmel forgathat­ják, — Mit kellett volna elhoznom? — Hát a csapot. Maga nem a Vízvezeték-szerelőtől jött? — Nem. — Hogy az a... — kezdett mér­gelődni, de azután mérsékelte hangját és elpanaszolta nekem, hogy baj lesz a nimbuszával. — Ma kellene ebből a sziklá­ból vizet fakasztanom, — ma­gyarázta, — de hogy vigyem véghez a csodát, ha nem szállít­ják le a csapot? Mit fog monda­ni az utókor? Megígértem neki, hogy ki­mentem az utókor előtt, mire megnyugodott. Mannával akart megkínálni, de nekem rohanni kellett az időgéphez, indultunk a tizenhatodik századba. 1536-ot írtak, amikor megérkeztünk. Saj­nos, Boleyn Annát nem láthat­tuk, pedig az IBUSZ-prospektus megígérte! Az történt, hogy egy napot késtünk és Vili. Henrik Három éve is elmúlt, hogy először tájékoztattuk olvasó­inkat egy Kakasdon lakóand- rásfalvi székély ember „vak­merő” vállalkozásáról. Se­bestyén Ádám ötvenegy éves, kétkezi parasztember volt és végigélte-szenvedte népe fé­lelmetes vándorlását az and- rásfalvi otthon elhagyásától, Bácskán át egészen az új — Tolna megyei — otthon te­remtéséig. Aztán minden is­kolai előképzettség nélkül, pusztán a néphez való kötő­désétől sarkallva nekiállt és megírta „Az andrásfalvi szé­éppen megérkezésünk napján fejeztette ie. Megtudtuk, hogy a királyi házaspárnak egy Erzsébet nevű hároméves kislánya van. Megkértük vezetőnket, vigyen bennünket Erzsébet korába, de kijelentette, hogy mivel ez nincs a prospektusban, telefonálnia kell Pestre a központba. Rögtön kapott kapcsolást, azután közöl­te, hogy fejenként húsz forintot kell a külön útért fizetnünk. Ebbe belementünk. Amikor meg­érkeztünk 1587-be, nogy fejetlen­ség volt a Towerben. Akkor fe­jeztette le Erzsébet Stuart Má­riát Ezután utunk végső állomása, Napoleon kora következett. Ez azonban már nem nagyon érde­kelt bennünket, hiszen annyiszor láttuk Napóleont filmen. Charles Boylér például sokkal jobban tetszett, mint a nagy csáézár. Amikor Visszaérkéztünk Buda­pestre, új IBUSZ-hirdetés keltet­te fel figyelmünket. Hatnapos utazást hirdettek a világ terem­téséhez. Azt is meg fogom nézni. PALÁSTI LÁSZLÓ húzódó és átlagosan huszon­öt-harminc évenként megis­métlődő svéd—orosz háborúk­ban a finnség az ütköző sze­repét játszotta, ami nemcsak véráldozatokkal, hanem egé­szen más jellegű kapcsolatok­kal is járt. Amikor a XVIII. század végén és a XIX. ele­jén Göran Magnus Sprengt- porten tábornok tevékenysége révén Szorosabbra fűződtek ezek a kapcsolatok, Finnor­szág a cári birodalmon belül — mint önálló nagyhercegség — egyedülállóan kiváltságos, majdnem demokratikusnak mondható helyzetet élvezett. Igaz, hogy ezt a különböző cárok sűrűn törekedtek meg­változtatni, de eredménytele­nül. A cárizmus bukása után az első hatalom, mely a füg­getlen, szuverén Finnországot elismerte, a Szovjetunió volt, híven azokhoz az elvekhez, melyeket Lenin már koráb­ban leszögezett. Finnország­ban is kikiáltották a prole­tárdiktatúrát és szétzúzták éppúgy, mint nálunk, csák mfg Itt antant, ott német se­gítséggel. Gustaf Mannérhe- im, volt cári tábornok sere­gei azonban sokkal véresebb terrort teremtettek, mint ami­lyet a fehérek Magyarorszá­gon. Dolmányos István könyve egész 1968-ig követi a finn történelem kanyargós útjait. Ez az érdekességnek haszná­ra válik ugyan, de az olvas­mányosságnak már nem. Stí­lusa úgy válik egyre inkább szólamszerűvé, vezércikk-ízűvé, ahogy a mához közelít. Ami azonban mit sem változtat azon, hogy könyvével hézag­pótló müvét alkotott. keljek élete és története Ma- défalvától napjainkig” című könyvét, amelynek terjedelme — legfrissebb értesüléseink szerint — már az ezer oldalt közelíti. Az első két kötet, egy­befűzve, az év végén — ka­rácsony táján — hagyja el a Szekszárdi Nyomdát. A megyei tanács vállalta kiadásának anyagi terheit, tovább szapo­rítva ezzel azt a sort, meiyet a „Tanulmányok Tolna megye történetéből” című kiadvá­nyokkal már megkezdett. Csak a megyét nem ismerő számára lenne jogos a kérdés, hogy egy pannon megye leg­felsőbb államigazgatási testü­leté miért hoz anyagi áldoza­tokat egy igencsak távoli nép­csoport múltjának feltárása ér­dekében. À Magyar Népköz- társaság határain belül azon­ban éppen minálunk, és első­sorban a bonyhádi járásban, él a legnagyobb létszámú és etnikai sajátosságait még foly­vást őrző székelység. Sebestyén Ádám nem is felsorolható szá­mú néprajzi pályázatok sorá­nak nyertese. Még meg sem je­lént könyve iránt már eleve olyan nagy az érdeklődés, hogy jogosnak tűnik a kérdés: — elég lesz-e a kétezer példány. Az ország ötszáz főhivatású néprajzosa eleve érdeklődik iránta. Â távolról hozzánk sza­kadt és már legalább egy nem­zedék árán meggyökeresedet- ték közül sejthetőleg még több. Nagy érdeklődéssel vár­juk a fényképekkel, kottákkal, bő forrásanyaggal növelt ér­tékű mű megjelenését, melyre majd a maga idején bőséges méltatásban, kritikával térünk vissza. ORDAS IVÁN ibusszál á múltba Könyv a székelyekről írta: Sebestyén Ádám — Kiadja a megyei tanács

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents