Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-17 / 245. szám
Az >/.KF Központi Bizottságánál november 7-i jelszavai A Pravda és más moszkvai lapok vasárnap közzétették az SZKP Központi Bizottságának a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 55. évfordulójára kiadott jelszavait. A jelszavak hangsúlyozzák, hogy az októberi forradalom a világtörténelemben új korszakot — a világ forradalmi megújhodásának, a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenetnek, a korszakát — nyitotta meg. Az SZKP Központi Bizottsága felhívja a szovjet dolgozókat, hogy a párt XXIV. kongresszusán hozott határozatok végrehajtásában és az ország gazdasági és védelmi erejének erősítésében elért újabb eredményekkel ünnepeljék meg a Szovjetunió megalapításának 50. évfordulóját. A jelszavak az SZKP Központi Bizottságának testvéri üdvözletét tolmácsolják a a szocialista országok népeinek. Ugyancsak üdvözlik a tőkés országok munkásosztályát, azokat a népeket, amelyek lerázták a gyarmati igát, külön üdvözlik az imperializmus és a fajüldözés ellen, a szabadságért és a nemzeti függetlenségért küzdő gyarmati és függő országok népeit. Harcba hívják az európai népeket annak eléréséért, hogy az európai kontinens a tartós béke, a biztonság és az államok közötti gyümölcsöző együttműködés térségévé váljék. Az SZKP Központi Bizottságának a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő évfordulója alkalmából kiadott jelszavai küzdelemre szólítják fel a világ népeit, hogy az erőszakról való lemondás a nemzetközi élet törvényévé válják, az atomfegyver pedig örökre eltiltassék. (MTI) A Német Kommunista Párt választási kongresszusa Vasárnap Kölnben tartotta meg egynapos választási kongresszusát a Német Kommunista Párt. A párt e seregszemléjén felszólaltak az NKP vezetői és képviselőjelöltjei. Nagy beszédben világította meg a kommunisták választási céljait Kurt Bachmann, a Német Kommunista Párt elnöke. Rámutatott a választások nagy jelentőségére, összefogást sürgetett a jobboldali CDU— CSU I hatalomátvételének megakadályozására. A CDU—CSU — mutatott rá — ismét a reakciót akarja nyeregbe ' ültetni és igyekszik kihasználni az SPD—FDP koalíció határozatlanságát. Megpróbál tökét kovácsolni a jelen koalíció ígéreteinek beváltatlanságából. A CDU—CSU — mutatott rá az NKP elnöke — csak egy vékony réteget, a lakosság 1,7 százalékát képviseli, amely viszont a termelési javak háromnegyed részét birtokolja. Ezért kap a nagytőkétől 100 millió márka választási segítséget és képviselői ezért kapnak búsásan fizetett „tanácsadói” állásokat. Kurt Bachmann elismerő szavakkal méltatta a kormány enyhülési politikáját, de arra is felhívta a figyelmet, hogy sok mindenben még mulasztás terheli. Nem következett be még az NDK teljes nemzetközi jogú elismerése, a két német állam felvétele az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. Az NSZK-nak aktívabban és alkotóan kell részt vennie az az európai biztonsági konferencia előkészítésében és megtartásában is. Rendkívüli állapot Chile 17 tartományában A magánfuvarozók és a kiskereskedők sztrájkja miatt meghirdetett rendkívül állapot Chile 25 tartományából immár 17 tartományra terjed ki. Nehézségek mutatkoznak a benzinellátásban, különösen az ország fővárosában, Santiagó- ban. Hector Bravo tábornok, a rendkívüli állapot körzetének parancsnoka, ideiglenes korlátozásokat rendelt el a magánjárművek számára történő benzineladás terén. Szombat este dr. Salvador Allende elnök tanácskozott a népi egység politikai pártjainak vezetőivel. A megbeszélésen részt vett Jaime Suarez belügyminiszter és Daniel Vergara belügymiftiszter-he- lyettes is. A baloldali pártok vezetői elemezték az országban Malakult politikai helyzetet és kidolgozták a válságból kivezető út legsürgősebb intézkedéseit. Santiagói politikai megfigyelők szerint a népi egység kormánya alig kétéves fennállásának legsúlyosabb válságát'éli át az utóbbi napokban. Hangsúlyozzák, hogy a múlt hónapban meghiúsított szeptember- terv elnevezésű puccskísérlet Után a jobboldal újabb összpontosított támadást indít Al- lende kormánya ellen. A chilei nép e napokban ismét erőteljes harcot vív az ország belső és külső ellenségeivel szemben. A népi egység kormánya következetes imperialistaellenes politikájával 1970 óta sikerrel állja a reakció támadásait és ez alkalommal is minden erőt mozgósít a chilei forradalom vívmányainak védelmére. Nemzetközi vásár Kantonban vasárnap megnyílt a hagyományos őszi kantom vásár, a kínai exportcikkek második nagy idei seregszemléje — több látogatóval és kevesebb politikai jelszóval, mint az utóbbi években bármikor. Először fordult elő, hogy a megnyitó bankettet nem tudták egy szállodában megrendezni, ezért egyszerre két hotelben párhuzamosan adtak díszvacsorát a kínai rendezők az öt kontinensről érkezett több mint 4000 üzletembernek. A látogatók közötti rekor- iot ismét a japánok tartják, ezúttal azonban helyzetüket Izraeli támadás libanoni és szíriai területek ellen Péter Juhos külügyminiszter hazaérkezett Hétfőn este hazaérkezett New Yorkból Péter János külügyminiszter, aki részt vett az ENSZ-közgyűlés 27. ülésszakának munkájában. (MTI) A Libanon és Szíria területén lévő gerillatámaszpontok ellen vasárnap végrehajtott izraeli támadással kapcsolatban hírügynökségek felhívják a figyelmet arra, első ízben for- A dúlt elő, hogy egy ilyen jelle-g gú agresszív támadás megle- í petésszerű volt, azt nem ké- f, szítette elő valamilyen fényé- ‘ gető nyilatkozat. Utólagos magyarázat Golda Meir miniszterelnök-asszonytól hangzott el, aki vasárnap egy. amerikai cionista nődelegációval létrejött találkozó során azt fejtegette, hogy a támadások azért irányultak Libanon és Szíria ellen, mert ott képezik ki azokat a gerillákat, akik az izraeliek és általában a zsidók elleni merényleteket a világ különböző térségeiben elkövetik. Golda Meir ismét a müncheni terrorakció tényét melegítette fel. A legújabb jelentések szerint a Libanon területén vasárnap végrehajtott izraeli támadás négy halálos és egy tucatnyi sebesült áldozatot követelt. A libanoni külügyminiszter utasította országa állandó ENSíZ-képviselőjét, hogy tájékoz!' i a Biztonsági Tanácsot a támadásról. Libanon nem kérte a BT összehívását. Ismét határsértést követett el Izrael: megint benyomult Libanon területére. Képünkön egy, az izraeli erők által bombatámadással sújtott Vörös Félhold (az arab Vöröskereszt) kocsi roncsa. A szabadságharcosok kezében a Saigonba vezető legfontosabb utak (Folytatás az 1. oldalról) Vasárnap éjfél előtt egy, hétfőn a nap folyamán két légiriadót rendeltek el Hanoiban. Az ADN jelentése szerint az amerikai bombázók magát a VDK fővárosát elkerülték, de a vele határos tartományokat több ízben bombázták. Mint a VDK külügyminisztériumának szóvivője bejelentette, szombaton az amerikai vadászbombázók az ország tíz tartományát támadták. Egyidejűleg a B—52-es nehézbombázók Ha Tinh és Quang Binh tartomány, valamint Vinh Linh körzetét bombázták. Nam Ha tartományban a légitámadások ismét Súlyos károkat tettek az egyik folyami gátrendszerben. Saigoni amerikai közlések szerint az Egyesült Államok vadászbombázói vasárnap 270 légitámadást hajtottak végre a VDK ellen. „A háborúnak még nincs vége. Az előttünk álló úton még további, az eddiginél is jelentősebb győzelmek állnak előttünk és minden bizonnyal a végső győzelem is.” — jelentette ki Pham Van Dong, a VDK miniszterelnöke a Nouvel Observateur című lap hanoi tudósítójának adott nyilatkozatában. Pham Van Dong hangoztatta, hogy a háborút, amelyet Nixon elnök egész Indolcínára kiterjesztette, rákényszerítet- ték Vietnamra, amelynek meg kellett találnia — a blokád ellenére is — a megfelelő harci eszközöket. „Felszereltük magunkat, természetesen elsősorban nem bombákkal, hanem a bombák elleni védekezés eszközeivel”. „A nemzeti egyetértés kormányának megalakítása a béke kulcsa, a harmadik erő ■ fontos- tényezője a konfliktus megoldásának” — mond Jtta Pham Van Dong. Saigoni kormánykörökben nem számítanak arra, hogy Indokínában még az amerikai A vietnami helyzetről nyilatkozott Rogers amerikai külügyminiszter vasárnap este az egyik országos televízióadó, az ABC hálózatában. Bejelentette, hogy az amerikai légierő folytatja Észak-Vietnam bombázásait. A választási propaganda- kampány irányelveivel összhangban azt állította, hogy Kissinger nemzetbiztonsági főtanácsadónak az észak-vietnami vezetőkkel folytatott párizsi tárgyalásai „nagyon koválasztások előtt fegyverszünet lesz. Megítélésük szerint sem a tárgyalásokon nem alakultak ki ehhez az előfeltételek, sem pedig a katonai helyzet nem teszi sürgőssé a fegyverszünetet Ezt az értelmezést juttatták érvényre hétfőn nem hivatalosan, dé nagyon határozottan mértékadó saigoni kormánykörökben, miközben kormányszinten helyzetmegbeszéléseket tartottak, amelyekben részt vett Dél-Vietnam párizsi és washingtoni nagykövete is, akiket Thieu elnök jelentéstételre rendelt hazamoly és kényes szakaszba” jutottak és bizakodóan nyilatkozott várható kimenetelükről. Kérdésekre válaszolva azonban kénytelen volt elismerni, hogy — szemben a sokat sejtető célzásokkal — még tulajdonképpen semmiféle megállapodás nincsen. A külügyminiszter a tényleges amerikai szándékokról fellebbentve a fátylat, élesen bírálta McGo- vernnek, a demokrata párt elnökjelöltjének vietnami ren- dézési tervét és azt „megadási ajánlatnak” nevezte. Rogers nyilatkozata a vietnami helyzetről nyílt Kantonban Kalóztámadás kubai halászok ellen külön is erősíti a nemrég létrejött diplomáciai kapcsolat. Erős „csapattal” képviseltetik magukat a nyugat-európai tőkés országok is. Nyugat-Euró- pát a legmagasabb szinten Matteotti olasz külkereskedelmi miniszter képviselte, aki a pekingi olasz ipari kiállítás megnyitása után érkezett a dél-kínai vásárvárosba. A vásár politikai „pikantériáját” idén a thaiföldi kereskedelmi küldöttség jelenléte adja. Az ázsiai asztalitenisz-bajnokságon megkezdett párbeszéd a thaiföldi rezsimmel most a jelek szerint Kantonban folytatódik. Havanna (MTI) Hétfőn visz- szaérkezett a kubai fővárosba az a 11 kubai halász, akiket október 10-én barbár kalóztámadás ért a Bahama-szigetek partjainál. A halászok a havannai repülőtéren rögtönzött sajtótájékoztatón' r elmondották, hogy két hajójukat hatfőnyi fegyveres ellenforradalmár b.anaa támadta meg. A kalózok Miamiba akarták kényszeríteni a halászokat, s közölték velük, hogy meg akarják semmisíteni az egész kubai halászflottát, mert az jelentős devizát termel a forradalmi országnak. Miután az ellenforradalmárok felszólításának a halászok nem tettek eleget, a banditák eszeveszett rombolást kezdtek és több helyen felgyújtották a hajókat. Az irányít.hatatlan bárkákon a-kubai halászok három napig hánykolódtak étlen- szomjan, míg október 13-án egv helikopter a fedélzetére emelte és a Bahama-szigetek fővárosába, Nassauba szállította őket. A halászok elmondották, hogy a bahamai hatóságok jó bánásmódban részesítették őket.