Tolna Megyei Népújság, 1972. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-09 / 213. szám
\ I > f t Vietnami hétköznapok A „két jó44 ' ív. A Vietnami Demokratikus Köztársaságban a 17 éven aluliak száma tízmillió — jelentős tehát a népszaporulat. Közülük ötmillió diák, s 351 ezer az esti iskolások száma. 150 ezer tanító és tanár működik az országban. 1968-ban Ho Si Minh elnök így jellemezte a helyzetet: „A nevelés területén legyőztük az amerikai agresszort’’. Ekkor, a hatvanas évek vége felé már komoly sikereket értek el a VDK-ban a „két jó" néven meghirdetett mozgalommal. Nem valamiféle kampányfeladatokat oldottak meg ezzel a versennyel, hanem a háborús körülmények között a maximumot próbálták kihozni tanárból és diákból egyaránt. A „két jó" ugyanis azt jelenti: jól tanítani és jól tanulni. A mozgalom ma is él és fejlődik. Hogyan és hol képezik a tanárokat, milyen a vietnami felsőoktatás? Most nem térhetünk ki arra, hogyan tanul az a tízezer vietnami fiatal, akiket a szocialista, országok fogadtak, s akik az adott ország felsőoktatási intézményeiben jórészt ugyanolyan követelményeknek és ugyanolyan körülmények között tesznek eleget, mint a hazai diákok. A VDK-ban összesen öt tamányi, bölcsészettudományi és idegennyelvű „egyetem” működött. Az idézőjel magyarázata: szerepüket tekintve a mi tudományegyetemeinknek felelnek meg ezek az intézmények, ugyanis az innen kikerülő tanárok a gimnáziumainknak megfelelő VIII—X. osztályban taníthatnak. A négyéves képzési időt tekintve viszont inkább a mi pedagógiai főiskoláinkhoz hasonlíthatók. Egyedül az idegennyelvi egyetemen öt év a tanulmányi idő. Itt négy nyelv, az orosz, a kínai, az angol és a francia közül választhatnak a hallgatók. Vinh-ben van még egy természettudományi és bölcsészeti egyetem, s Viet Bac- ban egy pedagógusképző, amelynek elsősorban a nemzetiségi oktatás a feladata. Az öt, legmagasabb pedagógiai képzettséget nyúitó intézményben évente több. mint négyezer hallgató végez. Ehhez jönnek még a mi felsőfokú tanítóképzőinknek megfelelő intézetekben végző tanárok és tanítók, akik a vietnami kétfokozatú általános iskolákban taníthatnak. Az általános iskola I—IV. osztályában az a tanító taníthat, aki a hétosztályos általános iskola elvégzése után legalább még két évig tanul. Az általános iskola második fokozatában (IV—VII. osztály) azok taníthatnak, akik a hetedik osztály elvégzése után még hároméves tanítóképzőben folytatják tanulmányaikat, illetve azok, akik a középiskola (VIII —X. osztály) befejezése után kétéves tanárképzőben tanulnak. A hegyvidékeken a nemzetiség-oktatás fejlesztésére számos gimnázium működik. A nagy gondot itt az jelenti, hogy a lakosság szétszórtan él, s gazdaságilag sem eléggé erősek ezek a vidékek. Van két nemzetiség, amelyek — a hasonlóság alapján — egy közös nyelvet alkottak (thay- nung nyelv),'ezt az I—II. osztályban tanulják a gyerekek, majd ITI.-tól már a vietnamit. A nemzetiség-oktatás célja kettős: felnevelni a nemzetiségek saiát szakembereit, majd segítségükkel nemcsak a nemzetiségek kulturális felemeikedését. hanem a hagvnmánvok ápolását és megőrzését is' biztosítani. Mondták, hogy minderről a salát szemünkkel is meggyőződhetünk. Hogy nem sikerült, nem rajtunk és rajtuk mullott. Az északi területekre a bombázások miatt mostanában még futólag sem ajánlatos ellátogatni. Marafkó László nári képesítést nyújtó pedagógusképző intézmény működik, három Hanoiban és kettő vidéken. Hanoiban — a kitele- pítéseikg — természéftüdóÁ Gerjeni ÁG. I tehenészt felvesz g épfejős központi tehenészetébe. Lakást 1 hónapos próbaidő letöltése után biztosítunk. Több dolgozó családtagosok előnyben! Fizetés a kollektív szerződés szerint. Cím: Gerjeni Ag. Gerjen. (142) Pályázó» ti felhívás A Gyönki Fogyasztási Szövetkezet pályázatot hirdet, a főkönyvelői, húsboltvezetői, ruházati boltvezetői, szakácsnői munkakör betöltésére. Részletes feltételekről a gyönki ÁFÉSZ irodájában kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők. (143) 24. Alattam remeg a ház. A víz nekifeszül az akadálynak. A kötelekkel meg lehetne emelni a terhet. De előbb az öreg legyen biztonságban! Megfogom. Beszélek neki : tudom, hogy fáj, de nem maradhat ott a sarokban, leszakadhat .., Ordít a fájdalomtól, véres habot hány, de végül sikerül a ruhákra ráfektetni a kémény mellett. Odateszem neki a pálinkásüveget. Ezt csak úgy lehet megoldani, ha a zsinegekkel fölmá- szok, átvetem a nyergen, ide- lenn meghúzom, a gerendát előbbre csúsztatom. Nem tudom, hogy sikerül, de sikerül. Indulás a másik végébe! Ahogy megemelem, megindul kifelé, fölránt, de — csattan a vége a vízen. Az ár elkapja, a kötél lemarja a kezemről a bőrt, de megtartom. A kötél végét rátekerem a kéményre. A következő pillanatban megkapjuk a lökést túloldalról. Az oromfal kettéhasad, egyik fele, mint a lőtt állat, lassan leroskad. Dől utána a tető negyede is, ugrok az öreg fölé, agyon ne üsse valami. Ahogy felpillantok, meglátom körülöttünk a rohanó vizet. Szédülést érzek. Első ízben jut eszembe, hogy innen nem lehet kilépni, ez a buli életre-halálra megy. Akkorát zendít bennem, mint a harang. Én nem gondoltam erre. Hihettem volna, ha mondja valaki? Hogy a saját siralom- házamba rohanok, amikor annyira veszkődöm a Miskával való elmenetelemért? Hisz ha nem tartok vele, nem ismerem meg a lányt, nem érdekel, mi . lesz a szigettel, nem vesztegetem meg a pilótát, s végül nem maradok itt... Nem is tudom, miért maradtam. Nem fontoltam meg. Rég odaát lennék a lánnyal, biztonságban, én lennék a jó nála, az öreg meg vessen magára, miért nem menekült el időben, szóltak nekik, tudták, hogy mi lehet. Mi közöm...? Hülyeség, de mégse bánok semmit. Lehet, hogy nem látom többet a lányt — törődik is a sors azzal, igazságtalannak tartjuk-e? — s mégse bánom. Valami jó érzés van bennem. Felelősségféle, önmagamért. Soha nem éreztem még ilyet. Ha megmenekülök, alighanem azért sikerül, mert fontos vagyok magamnak. Iszom egyet. Egész jó. Kell is, hideg van. Ha jól megnézzük, talán túl is vagyunk a nehezén, talán kitart a ház. Remélem, rendesen megépítették. Ha az első nagy vízrohamot kibírta, kibírja a többit is. Kilesek, örvény kavarog a gerendavég körül. Sokat nem ér, de mégis valami. Nekem meg tán mindent. Meg az öregnek. Ha nem emelkedik a vízszint, ha nem mi kapjuk a nagyja jeget, ha ... Ha. Három „ha”: az ha-ha- ha. Nevetni kell rajta, milyen bizonytalanságban vagyunk, s közben azon elmélkedem, milyen remék fickó vagyok. Mikor millió tennivalóm volna. Meg kellene szervezni például, hogy hozzákössük magunkat a kéményhez. Műit a hajótöröttek az árbochoz. Mert ledőlhet a ház, a tető, de a kémények mindig meg szoktak maradni. Sötét van. Már nem látni a Vizet, csak érezni. Ahogy sziszeg adokinn, reszketteti a falakat, hüllő-hideget áraszt magából. Hideg van. Ráz a hideg. Vagy nem az, a falak remegnek? Nem érzem, hogy fáznék. Tán az izgalom teszi. Nem mindennap él át az ember ilyesmit. Ahogy a hírt hallot■ ■■■■—• .................... ■■ ■— B átaszéki ÁFÉSZ pályázatot hirdet alsónónai 150/M Fi forgalmú 19. számú (sxabadlcasszás) vegyesboltjába. BOLTVEZETŐI ÉS ELADÓI munkakörökre. (családi alapon előnyben) A munkakörök betöltéséhez erkölcsi bizonyítvány szükséges. Érdeklődni: ÁFÉSZ Bátaszék, Szabadság út 13, sz. (134) Felveszünk szakképzetlen, 18. életévét betöltött férfi és női dolgozókat. Vidékiek részére szállásról gondoskodunk. (Házaspárok részére külön szoba.) Kedvező feltételek és munkakörülmények. Jelentkezni lehet írásban és személyesen Cordatic Gumigyár Budapest, VIII. Kerepesi út 17. A Keleti pályaudvar mellett. (12) Dolgozókat felvesz A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 15 éven felüli lányok részére! A betanulásj, idő 1 hónap, kereset: 1700-A2100 a betanulás után. Vidéki lányok részére szállást biztosítunk. Cím: PIV. Lőrinci Gyár, Budapest, XVIII., Gyömrői út 85—91. (116) tam, ahogy megbuliztam a kocsit, aztán a vita a pilótával. Margittal, az öreggel,.. Meg akart öM. Ha rtem jön a víz, megfojt. Az árvíznek köszönhetem az életem. Vagy ez csak határidő-módosítás? Az erősebb jogán vett el a víz az öreg Biboktól, hogy majd ő ...? Jó lenne a két malomkő közül épen kicsusszanni. No, az öreg már nem veszélyes. Félreesett fejjel, nehezen lélegzik, egyik keze az oldalán, ahol a nagy fájdalmat érzi. Elbánhatnék vele, ha akarnék. Hanem a víz.. De hisz a pilóta, meg Margit biztos riasztotta a segítséget! Bolond remény támad bennem. Talán már közelednek is a kétéltű ruszki kocsik! Tüzet kell csinálni. Hogy lássák, hová, merre. — Mondja, nincs idefönn valami tűzsgerszám? Erőlködve nyit szájat, de hangja nincs, a szemével mutogat maga mellé. Keresgélek mindenfelé, végre rájövök, hogy a vizes holmijára gondol. A kabátzsebben töltényhüvelyből fabrikált öngyújtót találok. A tűzkő persze elázva. Sodrok egyet a keréken — semmi. Az öreg fúj. Súg a levegő a megnyílt ajkai közt. — Mi baja? Fúj. Aha. Fújni kell! Fújhatjuk mi már ezt!... de azért lehelhetni kezdem, s hogy forróbb legyen a levegő, iszom. Adok az öregnek is. Olyan sötét van már, Bibok bácsinak a körvonalait alig látom, fújkálom a benzinszagú szerkentyűt, s közben gondolkodom. Azaz: hagyom a gondolataimat ide-oda röpködni, mint a galambokat. Ha megmenekülünk, minden másként lesz. Még Miska is meg fog enyhülni, két életet köszönhet majd Fülemülének. Most jó volna, ha valóban tudnék repülni. Szárnyra kapnék. Jó lehet madárnak. Száll, ahova akar. Télen Afrika, nyáron itthon, se útlevél, se vízum. Ha kedve tartja, fölcsavarodik akár ezer méter magasra is, ha akar, a fűben futkos. Mikor szerelmes, felül az ágra, dalol. Eütyülök-e én még valaha? Ezt senki nem veszi komolyan, pedig lehet nagyon szépen csinálni. De annyi igaz, alapozni nem lehet rá. Valami örökre lejárt az életemben. Nem vagyok kis hülye már. Valamit fölfedeztem magamban, amiről eddig nem tudtam. Valami súrlódik odalenn. — Úristen! A gerenda. Nyomást kapott, szétvágta a köteleket, a fél tetőt, volt — nincs. Ha tíz centivel arrébb vagyok, fölken a kéményre. Bőgni tudnék dühömben. Megint védtelenek vagyunk. Mégegyszer nem tudom végigcsinálni a cipekedést. Nincs is mivel. Nincs mit tenni. Ahogy rántok egyet az öngyújtón, szikrát ad! Üvöltök egyet, rögtön vissza is fogom magam. Még nincs rendben semmi. A sötétben óvatosan rendbe kell hozni a kanócot, s kérdés, van-e benzin a tartóban. Csettegtetek, villannak a szikrák — semmi. Csak kitartson. Mert én — kitartok. — Nem — adom — föl. Nem — adom — föl. Aztán — gyengén, kéken — megül a láng a kanócon. Meglátom az öreget, meglátom a tető roncsát. Alattunk remeg a fal. Fapírt, rongyot, effélét keresek félkézzel. Akkorka a kis halom, mint az öklöm, s nem akar tüzet fogni. Fújom. Büdös, füstös, de parázslik. Félrefordulva, sokáig köhögök, de a láng már áttelepedett. Szilánkokat, fadarabkákat tördösök, míg biztos nem vagyok benne, hogy megmarad. A tüzecske lassan fészkelő- dik mélyebbre. De jó találmány ! Haverunk évmilliók óta. Az ősemberek lehettek így, é:szaka, mindenütt ellenség, ők meg a tűz mellett. Lám, huszadik század ide, oda, mégis adódhat, hogy az ember csak magára hagyatkozik. Vájjon ... (Folytatjuk)
