Tolna Megyei Népújság, 1972. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-27 / 228. szám
V I < * SZEPTEMBER 27 SZERDA Névnap: Adalbert A Nap kél 5,37 — nyugszik 17,32 órakor A Hold kél 19,40 — nyugszik 11,18 órakor — Diákparlament előtt. A megye középiskoláinak és szakmunkásképző intézeteinek igazgatói értekezletet tartanak szeptember 28-án Szekszárdion, a Kadarka utcai szakközépiskolában. Az iskolai, a megyei és az országos szintű diákparlamentekkel kapcsolatos tennivalókat beszélik meg. — Régi orosz városok... A tévé munkatársai is elkísérték azt a 260 Tolna megyei úttörőt és KISZ-tagot, aki a nyáron különvonattal utazott a Szovjetunióba. Az útról Régi orosz városok címmel kisí'ilm készült, melyet vasárnap délután lathatnak a tévénézők. — Harminchárom tagú küldöttség érkezik ma — szerdán — Zalaegerszegről Szekszárd- ra tapasztalatcserére. A tanácsi vezetőkből, iskolaigazgatókból álló küldöttség két napot tőit Szekszárdon — a szekszárdiak látogatásának viszonzásaként. — Gyors ütemben fejlődik Tolna megyében a házinyúl- tenyésztő szakcsoportok áruértékesítése. 1970-ben 49 vagon, 1971-ben 68 vagon házinyulat adtak át a forgalmazó, főként exportáló szerveknek, ez évben pedig előreláthatóan a 80 vagont is eléri az értékesítésük. — Pákolitz István József Attila-díjas költő szeptember 30-án, a Paks melletti Cseresnyéspusztára látogat, és költői est keretében találkozik olvasóival, régi ismerőseivel. Pákolitz István pályafutásának kezdetén ezen a pusztán is taní- tóskodott. — A községi népfront-elnökségek ezekben a napokban me- gyeszerte ülést tartanak, és megbeszélik a helyi nöoizott- ságok tevékenységének tapasztaltait. Több helyen már tartottak ilyen gyűlést. A munkaterv szerint csütörtökön Si- montornyán, Pincehelyen és Tolnanémediben tanácskoznak • témáról. — Az új vadásztársasági tagok és mezőőrök kötelező vizsgáját október 3-án tartják Szekszárdon, a megyei tanács épületében. Az új vadásztársasági tagok és mezőőrök a tanács, a MA VOSZ és a rendőrség képviselői előtt adnak számot a fegyverhasználattal kapcsolatos ismereteikről. — Rossz jósok kívántunk lenni nemrég megjelent „Mű- vészfilmek" című írásunkban. Kívánságunk valóra vált. A Szekszárdon hétion megkezdődött művésziilm-sorozatra 283 állandó bérletet váltottak es mar az első előadáson ritka módon nr,yy létszámú, ötszáz- tizenkét főnyi közönség népesítette be a Panoráma mozi nézőterét. — A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a tv-lottószelvények között ötta- lálatos szelvény nem akadt. Megy találatot 16 fogadó ért el, nyereményük egyenként 130 393 forint. Hármas találata 1665 fogadónak volt, nyereményük egyenként 627 forint. A kéttalálatos szelvények száma 59 678 darab, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. PÁRÁS, KÖDÖS IDŐ Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet. Legfeljebb, néhány helyen kisebb eső. A hajnali és reggeli órákban párásodás, helyenként ködképződés. Mérsékelt észak- nyugati szél. Várható legmagasabb nappali ^hőmérséklet 11—16 fok kö^Ütta ....... . . tanra mtarti vr£jC<3 uroíeiíiff! faremitrett niEPŰJSAG Iskolatej műanyag pohárban Néhány hete állították üzembe a Tolna megyei Tejipari Vállalat szekszárdi tejüzemében a több mint 300 ezer forintért vásárolt magyar gyártmányú Pép-pack elnevezésű csomagológépét. A tejföl, kefir, yoghurt adagolására is alkalmas berendezéssel most a tejföléhez hasonló műanyag pohárba az iskolások számára tejet és kakaót is csomagolnak. Szekszárdon jelenleg hét iskolában ihatják a tanulók a száis szállítanak a diákoknak tejet és kakaót. A tejipari vállalatnak az volt a célja, hogy először a megye nagyobb településein vezessék be ezt a szolgáltatást. így Dombóváron és Tamásiban a tejfölt csomagoló géppel adagolják alumínium fóliával lezárt műanyag pohárba a diákok számára készült iskolatejet. Útban hazafelé ... A Keselyűsi úton, nem sokkal a 11. sz. Volán roncstelepe után, beletapos a fékbe a gépkocsivezető és rükvercel- ni kezd. Egy ember! Ott hever, annál a kerékvetőnél! Lehet, hogy elütötték? A kerékvető köré karélyosodó férfitest mozdulatlan, fél orcáján — ennyi látható belőle — vér. Hűvös a reggel, mégsem az ősz hidege borzong fiatal kollégám hangjában: — Elütötték? A „hulla” erre a kérdésre nemcsak talpra szökken, hanem széles vigyorral magyarázkodni kezd, hogy poharazott egy kicsit tegnap este, aztán elindult haza, Decsre, valami jármüvei. Arról esett le. De az is lehet, hogy nem esett le semmiről, csak esett egy nagyot és pont ide, mert még mindig kókányos a feje, réveteg a tekintete, amint kezében tartja az addig párnát helyettesítő lapos aktatáskáját. — Most akkor elindulok haza — jelenti be. de nyomban le is roskad. Pedig várja a család. Már tegnap óta várja. mukra készített tejtermékeket, de a vállalat további három cktdtási intézményt is felkeresett, és ha a megbeszélések eredményesen zárulnak, hamarosan ezekbe az iskolákba Cserbenhagyásos gázolás Mözsön A mözsi Béri Balogh Ádám utcában hétfőn este hét óra körül ismeretlen motorkerékpáros elgázolta ifjú Molnár István mözsi lakost, aki gyalog haladt az úttesten, Molnárt csonttöréssel szállították kórházba. ' A balesetet követő viselkedésével a motoros rászolgált a benzinbandita megjelölésre. A karambol után leoltotta járműve világítását és elrobogott. Igen értékes szolgálatot tesz a társadalomnak az, aki segít a gyáva fickó kézre kerítésében, s ezzel abban is, hogy megemlegetésre méltó időre becsukják és alaposan eltiltsák a járművezetéstől. VEGYÉPSZER tamási gyáregysége ^elvételre keres gépésztechnikusokat és két érettségizett férfi munkaerőt ipari röntgenes munkakörbe. A betanítást és a tanfolyam elvégzését biztosítjuk. Jelentkezés: a gyáregység munkaügyi előadójánál, Tamási, Szabadság út 81. Tel.: 17. (477) tolna megyei nepüjsag A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETKITS FERENC Szerkesztőség : Szekszarü, Mártírok tere 15—1? Telelőn : 129—01, 123—«1 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vanalat Szekszárű, Béla tér 1, Telefon: 120—n, 120—10. relelűs Kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Kzecnenyl utca 4«. Telefon: 129—21. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető Bármely postahivatalnál és kézbesítőnél *1(1 fizetési dl] egy hónapra M Ft Haägminu um . GYORS LISTA \ Sorozat Szám Ft (Folytatás a 9. ról.j oldal70203 d*—OÙ ÏUÙ 1 UZnt J i/JL---uU l oJ 1 UZ.dk< Kix—00 lüU 0i—i)0 ivó tűm í Ul—t)U lüU lilZVl ÜX—50 Aoii 'iuouö 01—50 lüU 1 OÓJl üx—oü 1 \J*Í ÍUJjsJ üx—aü XüU iU3u2 ül—00 1UU 7U36Ó Ox—50 ÍUÜ 7üőtítí 01—50 , xUU 70i><0 Ül—50 íuo 70420 01—50 lüO 7U466 01—50 100 70496 01—50 100 70499 01—50 100 70512 01—50 100 70519 01—50 200 70352 01—50 100 70555 01—50 200 70581 01—50 100 70620 01—50 100 70648 01—50 100 70669 01—50 100 70673 01—50 200 70689 01—50 100 70722 01—50 500, 70734 01—50 1C0 70735 01—50 100 70793 01—50 200 70794 01—50 100 70803 01—50 100 70827 01—50 100 70848 01—50 100 70875 01—50 100 70908 01—50 100 70927 01—50 100 70974 01—50 100 70976 01—50 100 70999 01—50 100 71005 01—50 100 71015 01—50 100 71043 01—50 100 71067 01—50 100 71129 01—50 100 71134 01—50 100 71176 01—50 100 71209 01—50 100 71251 01—50 100 71280 01—50 100 71293 01—50 100 71307 01—50 100 71318 01—50 200 71350 01—50 100 71367 01—50 100 71369 01—50 100 71393 01—50 ÍOO 71447 01—50 100 71454 01—50 100 71498 01—50 100 71514 01—50 200 71526 01—50 200 71593 01—50 200 71613 01—50 100 71623 01—50 200 71631 01—50 100 71633 01—50 100 71647 01—50 100 71654 01—50 200 71689 01—50 100 71705 01—50 200 71730 01—50 100 71752 01—50 200 71759 01—50 100 71789 01—50 100 71771 01—50 200 71810 01—50 200 71836 01—50 100 71060 Ol-r-50 100 71935 91-50 100 71969 01—50 100 71980 01—50 200 71994 01—50 100 72054 01—50 100 72121 01—50 100 72139 01—50 100 72190 01—50 100 73193 01—50 100 72228 01—5Q 100 72250 Ql-50 m 72261 01—50 100 72262 01—50 100 72293 01—50 200 72306 Ql—»50 200 72308 01—50 10O 72385 01—50 100 72334 01—50 100 72383 03 5000 72383 01—50 200 72406 01—50 100 72436 01—50 72539 oi—5a m 72605 01—50 I''« 72542 01—50 20« 72616 01—50 100 72645 01—50 100 726P6 01—50 10O 726°7 61—5« 100 72705 ni—50 1IV» 72712 01—50 200 72820 01—50 72831 01—50 100 72864 01—50 ion «873 61-50 100 Sorozat Szám Ft 1auvuX 02 25 OoO 'lAvo'Á 01—50 200 72y 27 01—50 100 72929 01—50 100 01—50 500 ül—50 100 7ZJ<4 01—50 10U 'tZboU 01—50 100 729996 01—50 100 72üi.9 01—50 100 Vouk.4 01—50 100 7*045 01—50 100 73048 01—50 100 ióvbl 01—50 100 73104 01—50 100 73106 01—50 100 73160 01—50 100 73192 01—50 100 73199 01—50 100 73226 01—50 100 73267 01—50 100 73295 01—50 100 73309 01—50 100 73376 01—50 100 73400 01—50 100 73419 01—50 200 73429 01—50 100 73430 01—50 100 73457 01—50 100 73515 01—50 100 73637 01—50 100 73653 01—50 100 73692 01—50 100 73739 01—50 100 73754 01—50 200 73779 01—50 100 73807 01—50 500 73845 01—50 100 73859 01—50 100 73860 01—50 100 73874 01—50 100 73054 01—50 100 73968 01—50 100 74007 01—50 100 74009 01—50 100 74073 01—50 100 74079 01—50 100 79098 01—50 10O 74117 01—50 100 74171 01-50 100 74184 01—50 ÍOO 74263 01—50 100 74316 01—50 10Q 74330 01—50 100 74344 01—50 100 74349 01—50 100 743-50 01—50 100 74354 01—50 100 74374 01—50 100 74415 01—50 100 74334 01—50 100 74456 01—50 100 74507 01—50 ÍOO 74553 01—50 100 74596 01—50 ÍOO 74600 01—50 100 74679 01—50 100 74680 01—50 100 74689 01—50 100 74692 01—50 100 74725 01—50 100 74842 01-50 100 75887 01—50 100 74924 01—50 200 74931 01—50 100 74943 01—50 100 74958 01—50 200 749Ö0 01-50 100 75043 01—50 100 75044 01—50 100 75056 01—50 100 75067 01—50 100 75104 01-50 100 75150 01—50 200 75156 01—50 ÍOO 75158 01—50 100 75175 01—50 100 7Ô183 01—50 100 75212 01—50 100 75281 01—50 200 75282 01—50 100 75304 01—510 100 75305 01—50 200 75307 01—50 100 75418 01—50 100 75442 Ol-'SO 200 75528 01—50 100 75562 01—50 100 6556Ö 09 5000 75500 01—50 200 75582 01—50 500 75307 01—50 100 75681 01—50 100 75688 01—50 200 75724 01—50 100 75741 01—50 100 75748 Ql—50 100 75788 01—50 100 75852 01—50 ÍOO 74897 01—50 100 75916 01—50 100 75938 01—50 100 7S053 01—50 100 76054 01—50 100 76073 01—50 500 76078 0 » 1 s 2 00 Ur*» m Sorozat Szám Ft Sorozat Szám Ft Sorozat Szám Fi 7612Ö 01—50 100 7 79444 üx—au luo 78973 01—50 100 76130 01—50 100 77950 01—50 iüo 78976 01—50 100 76132 01—50 200 77951 01—50 100 78986 01—50 100 76135 01—50 100 77959 01—50 100 79021 01—50 100 76119 01—50 100 77983 01—50 100 79026 01—50 100 76161 01—50 100 7799Ü 01—50 100 79056 01—50 100 76173 01—50 100 78013 01—50 ÍOO 79117 01—50 100 76175 01—50 100 78018 01—50 100 79145 01—50 ÍOO 71176 01—50 100 78029 01—50 100 79145 01—50 100 76306 01—50 100 78054 01—50 100 79151 01—50 100 76316 01—50 100 78060 01—50 100 79153 01—50 ÍOO 76326 01—50 100 78104 01—50 100 79158 01—50 200 76328 01—50 200 78120 01—50 200 79184 01—50 100 76379 01—50 100 78123 01—50 100 79193 01—50 100 76398 01—50 200 78162 01—50 100 79198 01—50 100 76108 01—50 100 78165 01—50 100 79213 01—50 100 76457 01—50 200 78213 01—50 100 79281 01—50 100 76461 01—50 100 78235 01—50 200 79231 01—50 100 76491 01—50 100 73238 01—50 100 79317 01—50 100 76495 01—50 100 78263 01—50 100 79341 01—50 100 76499 01—50 100 78264 01—50 100 79358 01—50 100 76512 01—50 100 78284 01—50 100 79377 01—50 100 76537 01—50 100 78296 01—50 100 79392 01—50 100 76541 01—50 100 78304 01—50 200 79413 01—50 100 76559 01—50 200 78316 01—50 100 79418 01—50 100 76561 01—50 100 78327 01—50 100 79427 01—50 100 76579 01—50 100 • '-X37 01—50 100 79464 01—50 ÍOO 76605 Öl—50 100 78370 01—50 100 79527 01—50 ÍOO 76631 01—50 100 78415 01—50 200 79531 01—50 100 76667 01—50 100 78461 01—50 100 79571 01—50 100 76706 01—50 100 78462 01—50 100 79582 1—50 100 76712 01—50 100 78462 01—50 100 79586 01—50 100 76716 01—50 200 78469 01—50 100 79605 01—50 200 76718 01—50 ÍOO 78477 01—50 100 79619 01—50 200 76782 01—50 200 78195 01—50 200 79628 01—50 100 76794 01—50 100 78493 01—50 100 79688 01—50 200 76810 01—50 100 78504 01—50 100 79641 01—50 ÍOO 76815 01—50 200 78509 01—50 79651 01—50 200 76821 01—50 100 78515 01—50 100 79655 01—50 200 76826 01—50 100 78524 01—50 100 79664 01—50 500 76842 01—50 200 78534 01—50 100 79676 11 5000 76864 01—50 100 78536 01—50 100 79676 01—50 100 76865 01—50 200 78541 01—50 100 79694 01—50 100 76866 31 5000 78548 01—50 100 79724 01—50 10O 76866 01—50 200 78552 01—50 100 79727 01—50 200 76871 01—50 100 78554 01—50 200 79727 50 5000 76879 01—50 100 78564 01—50 100 79740 01—05 100 76898 01—50 100 78569 01—50 100 79741 01—50 100 76916 01—50 200 78578 01—50 100 79774 01—50 100 76921 01—50 100 78581 01—50 100 79786 01—50 100 76932 01—50 ÍOO 78583 01—50 100 798Ú8 01—50 ÍOO 76942 01—50 100 73584 01—50 100 79819 01—50 200 76960 01—50 200 73589 01—50 ÍOO 79842 01—50 200 76997 01—50 100 78591 01—50 ÍOO 79872 01—50 10QÄ 77054 01—50 100 78612 01—50 100 79908 01—50 íOflT 77101 01—50 100 78628 01—50 200 79913 01—50 10QT 77140 01—50 100 78651 01—50 100 79919 01—50 100 77165 01—50 ÍOO 78833 01—50 500 79923 01—50 200 77199 01—50 100 78654 01,-50 200 79946 01—50 100 77236 01—50 200 78062 01—50 200 79985 01—50 100 77259 01—50 100 73873 01—50 100 79986 01—50 100 77255 01—50 ICO 78674 01—5 100 79997 01-50 100 77275 01—50 100 78692 01—50 100 A húzás az V. bé77290 01—50 100 78724 01—50 100 kekölcsönből kibo77293 01—50 100 7C733 01—50 100 csatolt 11 azonos 77302 01—50 200 78745 01—50 100 számozású, illetve a 77332 01—50 100 78749 01—50 100 VI. békekölcsönből 77340 01—50 100 787G6 01—50 100 kibocsátott 16 azo77377 01—50 100 78768 01—50 100 nos számozású ősz77382 r>4 -A ICO 78773 01—50 100 tályra érvényes. 77386 01—50 100 78775 01—50 100 A gyorslista köz77403 01—50 100 78823 01—50 100 vétlenül a húzás 77412 01—50 200 78841 01—50 200 után készült, ezért az 77461 01—50 100 78864 01—50 200 esetleges számhibá77469 01—50 100 78878 01—50 200 kert felelősséget nem 77482 01—50 100 78891 01—50 200 vállalunk. 77497 01—50 200 78919 01—50 200 A nyeremények ki77498 01—50 100 78928 01—50 100 fizetését október 977499 01—50 100 78941 01—50 100 en. hétfőn kezdik 77500 01—50 100 789(51 100 meg az Országos Ta77520 01—50 100 78963 karekpenztár fiókjai 77526 01—50 200 01—50 200 és a postahivatalok. 77547 01-50 ÍOO 71558 01—50 700 77561 01—50 200 77573 01—50 200 77R«t 01—59 ÍOO 77597 01—50 100 77606 01—50 200 77677 01—50 1O0 77Ä41 77fUt 776«4 77«R4 77fift7 77700 «7'7707 77790 *"7793 "tien 777ft5 rrnnri^ ’•7R00 *7rti 7 »90*0 779*0 77*41 77872 77887 77897 77902 77837 01—50 01—50 01—50 01—50 01— 50 ftt—50 01—50 Ot—50 01—«n 0t—«0 01—50 0- 1 __ en öl __erç 01 — *0 01—50 01—1R0 01—*9 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01-50 01-59 200 200 100 100 900 10O 100 ion too 9^0 or»o 100 mo 500 100 100 too1O0 200 100 200 200 100 HIRDESSE A A TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁGBAN! I