Tolna Megyei Népújság, 1972. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-24 / 226. szám
1 4 à \ Épülő esutőpölya A napokban ünnepélyes keretek között adták át a forgalomnak az M7 út Törökbá- - Unttól Martonvásárig terjedő jobb oldali szakaszát. Az elkészült balatoni gyorsforgalmi út bal pályája után az épülő jobb pálya Székesfehérvárig 1973-ban nyílik meg. Budapestet a Balatonnal összekötő útunk a legnagyobb átlagforgalmú. Télen, nyáron üdülők, kirándulók, autósok ezrei keresik fel a tavat. A régi balatoni út, amely településeken vezet keresztül, szintben keresztez más utakat, vasutakat, elavult, korszerűtlenné vált. Teljesítőképessége kimerült. Nem tudta már lebonyolítani a forgalmat. A vegyes forgalmú, kétnyomú út teljesítőképessége 1200. Ez azt jelenti, hogy egy óra alatt 1200 jármű haladhatott át az úton. A kétnyomú autóút teljesítőképessége (mint amilyen most az M7 út forgalomban lévő bal pályája 1400. A szintbeni kereszteződés -nélküli, osztott pályás gyorsforgalmi autópálya teljesítőkénessége ennél lóval nagyobb! Nyomonként 1400! Magyarországon az utóbbi években ugrásszerűen nőtt a génkocsik száma. (1985-re például már másfél, kétmillió személygépkocsival számolnak!) útjaink, melveket jórészt még a lófogatú járműveknek ém'tettek — elavultak, az autóforgalomnak nem felelnek meg. A közlekedés távlati fejlesztési terve a következő tizenöt évben 620 kilométer autópálya és 600 kilométer autóút énítés°t tervezi, meglévő 25 ezer kilométernyi országútiunk mellé. ......a H ogy tervezik az utat? Nevezetesen hogy tervezték az M7 utat? Mielőtt a tervezésre kerülne a sor, úthálózat-fejlesztési javaslatot dolgoznak ki. Tanulmánytervet arról, hogy hol haladjon az út. Figyelembe veszik a terep alakulását, meredekségét, geológiai adottságát, a talaj fizikai tulajdonságait; keresik hol hidalhatok át legjobban a meglévő utak, vasutak, völgyek, folyók. Balatonfőkajárnál például nem kis gondot okozott a vasút áthidalása, mert a közelben sportrepülőtér, olajvezeték, magasfeszültségű villanyvezetők, öntözésre alkalmas vízvezeték akadályozott. A hálózatfejlesztési javaslat a Közúti Közlekedési Tudományos Kutató Intézettől származik. Azt mondják az M7 vonalvezetése csaknem teljes egészében egyezik az eredeti elképzeléssel. — Elegáns, nyújtott, szép ívelésű. A konkrét tervezés az UVATERV, az Ut- Vasút Tervező Vállalat munkája. A terv kétszer kétnyomú autópályát ígért. Előbb a bal pálya épült meg 108 kilométer hosszban. Siófokig. 1963-tól 71-ig több szakaszban adták át. 1973-ra Székesfehérvárig megnyitják a jobb pályát is. A későbbiekben, mert a kétszer kétnyomú út teljesítőképessége 1978-ra kimerül — kétszer három nyomúvá szélesítik. A felüljárókat, hidakat eleve úgy építették, hogy az út befelé egy-egy nyommal szélesíthető legyen. A Törökbálint—Budapest közötti autópálya kétszer négy nyomvonalú lesz. Erről nem gondoskodott a tervezői előrelátás. itt bontani kell. A továbbiakban Balatonkeresztúrig. majd Letenyéig ível az M (magyarországi) 7, az E (európai úthálózat) 96-os útvonala, hazánk első autópályája. Az utas, az autós, az útból csak a felületet látja. Nem is hinné, hogy mi minden rejlik a felszín alatt. Az M7 alatt egy kisebb várost kiszolgáló 70 kilométeres csatornahálózat vezeti le a beszivárgó vizet. Megmozgattak 10 millió köbméter földet, felhasználtak 1,8 millió köbméter építési anyagot. A burkolat alá „ágyazatot” helyeznek, a földmunkára kérget, előre vegyített homok-cement keveréket. A felső burkolattal is mennyi művelet! A betonelosztástól a hosszirányú egyenetlenségeket elsimító diagonál finiserezésig, a csúszósság elleni rovátká- zásig. Az M7-en két milliméternél kisebbek az út felületi hullámzásai. Menetközben sikerült kiküszöbölni az első szakaszon még bőven előforduló felületi hámlást. Növelték a beton húzószilárdságát, csökkentették a vízfelvételét, s az utolsó rövid szakasz már légpórusos megoldású. A jobb pálya teljes egészében ilyen lesz. Az autópálya — üzem. Karban kell tartani. Hatvan kilométerenként — Martonvágá- ron é6 Balatonahgán egy- egy autópálya-fenntartó, üzemeltető telepet építenek. E telepek dolga egyebek közt az út tisztítása, műszaki karbantartása, e telep munkásai kaszálják az út mentén a füvet, ápolják a fákat, tisztítják az árkokat, takarítják a havat, sóval, homokkal szórják. Baleseteknél értesítik a rendőrséget, a mentőket, terelik a forgalmat, elkorlátozzák, eltüntetik a balesetek nyomait. URH-kapcsolatot tartanak a segélyjárművekkel. Az úton el kell látni a pályát, a rajta haladó járműveket és az utasokat. Á járművekről 30 kilométerenként Aztán Klót lihegve elengedte a kezemet. Lecsúszott az erkély kövére. Spárgát csinált — a két lába két oldalt nyúlt el a kövön. Kis szünet után felém nyújtotta a karját. Ujjait szétfeszítette. Tulajdonképpen csak a kisujját ragadtam meg, mikor így szólt: — Húzz fel, Dávid. S már fel is ugrott. S a nyitott ajtón már be is penderült a subába. — Hová mész, Klót? Ott rendetlenség van — kiáltottam utána. — Itthon vannak a szüleid? — kérdezte. — Nincs itthon senki, tudod. Egyedül vagyok — feleltem. — Az nagyszerű — mondta. Klót körültáncolta a szobát Fölcsavarta a rádiót, de rögtön el is zárta, mielőtt az begerjedt volna. Megnézte az ágyam mellett a könyvet, vajon mit olvasok. Kivette belőle a könyvjelzőt. Máshová tette, hogy ne tudjam, hol tartok az olvasásban. A vázából kiragadott egy virágot. Sárga tátogató volt. Tegnap szedtük a tisztáson a csokrot. Bedugta a virágot a hajába. De rövid a haja, a virág leesett a földre. Megint spárgát csinált, úgy vette föl, ügy, hogy törzsét meghajlította, és a szájával csípte föl a szárát. Aztán még táncolt egyet körben a a szobában. Végül levetette magát az ágyamra. Előbb csak leült, hátát, nyakát a falnak támasztotta. Így nézett engem töltőállomás gondoskodik. Rö- yidebb-hosszabb szakaszonként vízzel, mosdóval, büfével, étteremmel pihenőket helyeztek. Az ÁFOR, a vendéglátó-vállalatok most „kapcsolnak”. A balatoni út melié érdemes építkezni. Az útközben elakadt személygépkocsikon az Autóklub segélyszolgálata, az országúti „sárga angyalok” segítenek. Mondják egy-egy vasárnap az M7-en a nyolc kocsi egyenként 20—30 esetben segít az üzemzavarral küzdőknek. Az úton természetesen csak kisebb, másfél órán belül javítható hibákat tudnak elhárítani. egy ideig. Én az ajtóban álltam. Visszabámultam rá. Klót ekkor oldalra dőlt az ágyban. Fejét a párnámra tette. — Még érzem a tested melegét — mondta. — Már ki kellett hűlnie az ágynak — feleltem. — Még érzem a tested melegét — ismételte meg Klót. — A fejed itt feküdt a párnán — mondta még, és gyöngéden megcsókolta a párnámat. Láttam, hogy a szemét behunyja. Úgy folytatta, hogy nem nézett rám: — Gyere ide, Dávid. Jó volna, ha megcsókolnál. Még mindig az ajtóban álltán. El akartam indulni, de valami visszatartott. A kezem összeszorítottam, hogy erőt gyűjtsék az induláshoz. Mezítláb voltam, s egyszerre mintha meztelen talpam nedvesen odaragadt volna a parketthez. Végre valami meglódított. Elindultam. Csöndben mentem, még a parkett se recsegett. Láttam, Klót nem nyitja ki a szemét. Szemrésén át sem kukucskált. Éppen az arcán időzött a reggeli napfény egy sugara. A szája csöppnyit nvitva volt. Erősen lélegzett, látszott emelkedő felsőtestén. Mikor megálltam előtte az ágynál, megérezte, hogy ott vagyok. Megszólalt: — Most értál ide, Dávid. Sokáig jötté'. Pedig alig vártam. hogy ideérj. Térdre estem. Arcom most csaknem egv vonalban volt Klót arcával. Ecv ideig néz- t^m az arrát. Félig nyitott száját. Elébb a Mivel az M7-esen nincs még örszágúti segélytelefon, a sárga angyalok diagram szerint járják az utat. A segélykocsik évente összesen egymillió kilométert tesznek meg. A korszerű elválasztott pályán szintbeli kereszteződés nélkül, rövid idő alatt, rövi- debb pályán éri el úticélját a gépjármű. Az M7 nyolc és fél kilométerrel rövidebb az M70-nél, a régi balatoni útnál. Tervezést sebessége 120 km. Ez azt jelenti, hogy a gépjárműnek minden szakaszon el kell érnie a 120 km/óra sebességet. Csökken az üzemelési költség, a benzinfelhasználás, a gépkocsikopás. Ez az két szemét csókoltam meg. Egyiket a másik . után. Aztán a száját. Úszásnál tudom, hogy kell lélegzetet venni, itt nem. Sőt: a klarinét fújásánál is elég jól tudom már a lélegzést. Legfeljebb a sok tizenhatodnál vannak bonyodalmak. És persze a staccgtónál. Staccato, staccato, staccato — mondtam magamban, s arra gondoltam: a hangszerem ez itt. Ott térdeltem az ágy előtt. Aztán én is odatettem a fejemet a párnára, de továbbra is térdeltem. v Klót felemelte a kezét, és simogatni kezdte a hajamat. Én Is simogatni kezdtem az ő haját Néha rápillantottam Klót arcára. Nem nyitotta ki a szemét. Egyszerre csak zsibbadni éreztem a derekamat és a lábfejemet. Kényelmetlen volt így térdelni már vagy egy fél órája. Gondoltam: föl kellene állni. Gondoltam: szólok Klptnak, De azt éreztem, hogy már nem simogat, Óvatosan ránéztem. Most is csukva volt a szeme. De mintha most nyugodtabban és mélyebben lélegzett volna. Fejemmel csöppnyit közelebb húzódtam hozzá. Jobban akartam hallani a lélegzését. Suttogva, szinte pianissimo, szólaltam meg: — Klót. Nem felelt. Klót elaludt. Persze, hiszen nagyon korán volt. Még most se lehetett több hét óránál. Csöndben odanyúltam az egyik félreesúszott kispárnához. Lemeltem az áavról és a térdem alá tettem. Ugv maradtam ott térdelve, fejemen Klót kezével. Vigyáztam, ne ébredjen fel. Lehet, hogy közben én is elaludtam. • — Hol jártál? — Ezzel fogadott d»lbeo anyuci. — Dávidnál — feleltem. egyén számára közvetlen előny, megtakarítási tényező. Közvetlen gazdasági hatását a vállalat?, állami gépkocsik is érzékelik. Tágabb értelemben: a jó út utazásra serkent! A népgazdaság bevétele növekszik — az utas eszik, iszik, vásárol. Az M7 még épül. Ami jellemzője lesz a kétszer két (három) nyomú útnak, még nem áll a már forgalomban lévő (s oda-vissza forgalmat lebonyolító) bal pályára. Ha elkészül a másik pálya is, jól belátható kényelmes úton haladhatnak a járművek. KÁDÁR MÁRTA — Már hajnalban elmentél. Nem aiszod ki magadat. Ez nem lesz jó, kislányom — mondta anyuci. — Honnan tudod, hogy hajnalban mentem el? Persze, attól a tökfejtől — mondtam, és rosszkedvű lettem, mért ilyen árulkodó. — Kati bátyja mondta — felelte anyuci. — És azt nem mondta, hogy ő költött fel? — Azt ném — felelte anyuci. — És azt se mondta, hogy ő hurcolt el Dávidhoz? — Azt se mondta — felelte anyuci. — Na, pedig ő hurcolt el. Tökfej és amellett árulkodó. — Az lehet, hogy Kati bátyja tökfej és árulkodó, de mért hurcolt volna el téged Dávidhoz? — kérdezte anyuci. — Mert... mert... — Na mondd csak — biztatott anyuci. — Mert azt hiszem, tetszem neki — feleltem. — Ejha — mondta anyuci. — Hiszen te még kislány vagy, ő meg egy nagy, felnőtt fiú. Fordultam egyet magam körül, és csak aztán feleltem: — Azért tetszhetem neki. Csak hat évvel idősebb nálam. Károly bácsi harmincnyolc évvel idősebb Lilian néninél. — Jó, tetszel neki, de mért hurcolt el Dávidhoz? — kérdezte tovább anyuci. — Mert azt mondtam, hogv senkibe nem vagyok szerelmes feleltem. — És ezért hurcolt el? — Ezért. Mert meggyanúsított, hogy Dávidba vagyok szerelmes. — És? Nem értem. — Azt akarta, hocv mondjam ezt Dávid szemébe. — És te a szemébe mondtad? — Odahurcolt. Felköltüttük Dávidot. A szemébe mondtam Anyuci leült, mert eddi g állva beszélgettünk. Odavont magához, ez ölébe. (Folytatjuk) Nemes György : Dávid és Klstild 12. I Épül az autópálya.