Tolna Megyei Népújság, 1972. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-24 / 226. szám
» V.’i..fG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! NÉPÚJSÁG A MÁGYA R’S'Z-Q CIALIS T A ' M L KKÁS P A R T- ÍO L NA. M'E G Y ÉlÔT T SÁG Á N À’fc KLÀPJ A XXII. évfolyam 226. szám ARA: 1,20 FORINT Vasárnap, 1972. szeptember 24. Az ENSZ-nek pozitív szerepet kell vállalni Korea egyesítésében Hollui Imre felszólalása a közgyűlés ülésén Az ENSZ-közgyűlés plenáris ülésén a koreai napirendi vitában Hollai Imre külügyminiszter-helyettes, a magyar ENSZ-küldöttség vezetője felszólalásában örömét fejezte ki, hogy bíztató tárgyalások kezdődtek a két országrész magas szintű állami képviselői vöröskeresztes delegációi között. Reméljük — mondta —, hogy a folytatandó megbeszélések sikeresek lesznek, egyszerre szolgálva a koreai nép javát, valamint a nemzetközi békét és enyhülést. Mi is azt valljuk, hogy a koreai kérdést mindenekelőtt a koreai Ilétfőn : népnek és képviselőinek kell megoldanick., A leghatározottabban ellenezzük azonban, hogy egyesek erre hivatkozva ismét a tétlen szemlélő szerepét akarják az ENSZ-re kényszeríteni és azt követelik, hogy a 27. közgyűlés ne foglalkozzék azzal a javaslattal, melyet Európa, Ázsia, Afrika és Latin- Amerika 29 állama terjesztett elő. Talán nem szükséges itt arra emlékeztetni — folytatta felszólalását Hollai Imre —, hegy az ENSZ koránts m volt egyetlen időszakban sem tétlen szemlélője a Korea dunántúli sajtó és rádió munkatársai részére konferenciát Majoros Sándor, a Gáztechnikái Kutató és Vizsgaló Intézet igazgatója adott tájékoztatót, s válaszolt az újságírók kérdéseire. Lapunk munkatársa három kérdéssel utazott Székesfehérvárra, de a helyszínen egy térkép megismerése után a negyedik kérdést is meg kellett fogalmaznia, a következőképpen : A gázfejlesztés jövőjét bemutató térképen megjelölték a Szeged—Algyő—Pécs közötti vezeték útvonalát. A vezeték Bátaszék térségében halad el. Tehát lehetségesnek látszik, hogy onnan behozzák a megyeszékhelyre a földgázt. A sajtótájékoztatón részt vevő szakemberek csak a következő ötéves terv kidolgozásakor tudnak majd érdemleges választ adni arra, hogy bevezetik-e Szekszárdra az aigyői földgázt. Hasonló a helyzet Dombóvár gázzal történő ellátásánál. Jelenleg,- Mezőcso- konya térségéből látják el Kaposvárt földgázzal, kérdésünk az volt, hogy tervezik-e a gázvezeték meghosszabbítását Dombóvárra. Erre nem tudtak válaszolni a jelenlévők. Feltettük azt a kérdést is, mikor építik a Siófok—Pécs közötti olajvezetéket, ennek egyik állomását Dombóváron. Erre sem tudtak válaszolni. Az Országos Kőolaj és GázipaVi Tröszt jelenlévő képviselői egy későbbi időpontban részletesen válaszolnak kérdéseinkre. Viszont örvendetes hírt is közölhetünk olvasóinkkal — már csak ezért is érdemes volt a székesfehérvári sajtó- konferenciát megtartani. Egy belga licenc megvásárlása után megkezdték a biztonságos gáztűzhelyek gyártását. A ther- moelektromos biztonsági kapcsolót minden égőhelyhez be kell építeni. Tehát, egy négy- lángos tűzhelyhez négyet és plusz a sütőhöz. Egy-egy ilyen biztonsági szelep természetesen drágább, mint az eddig alkalmazott. Darabja körülbelül kétszáz forinttal többe kerül, tehát a most használt tűzhelyeknél az új, amelyet már panel lakásokban is lehet használni, körülbelül ezer forinttal lesz drágább. Egyébként a biztonsági szelepeket az MMG-ban gyártják, eddig több mint százezret készítettek és adtak át a ZIM salgótarjáni gyárának, ahol a Komfort típusú tűzhelyekbe szerelik. Megkérdeztük az illetékesektől, mikor lehet üzletekben vásárolni a kétkilós turistapalackot. Majoros Sándor közölte, hogy a palackot és a kétlángos égőt is megfelelőnek tartották és rövidesen forgalomba hozzák. Változatlanul probléma viszont a külföldről beszerzett különféle gyártmányú, űrtartalmú palackok hazái töltése. ' A nyáron a székesfehérvári üzem dicséretes kezdeményezése nyomán gázhoz jutottak a külföldiek. Ugyanis hetenként • kétszer ’ ellátogattak egy különleges szerkezetű gázkocsival és ott megtöltötték a külföldiek palackjait. Nem tervezik, hogy berendezkednek minden palackcseretelepen a különleges külföldi eredetű két-három kilósok cseréjére. A nagyobb töltőállomásokon azonban fogadják a különleges palackkal érkező fogyasztókat. A sajtókonferencián elmondták azt is. hogy várhatóan Tolna megyében is javul á szolgáltatások színvonala. Részben új vezető ember beállítása révén, részben pedig a szerelők képzése útján. Egyébként a fogyasztók- minden igényét, kívánságát gondosan tar.qlmányozzák a jövőben is, és ha lehetséges, teljesítik a kéréseket. Ugyanakkor megkülönböztetett figyelemmel foglalkoznak a hibaelhárítással is.-PjHároisi napig tart a 16. országos gázkonferencia Biztonsági gáztűzhely a panellakásokban Sajtótájékoztató Székesfehérvárott Városi vezetők látogatása Becsére Hétfőn reggel, Császár Józsefnek, a városi tanács elnökének vezetésével három fős küldöttség utazik városunkból a testvérvárosi kapcsolatok kialakítási céljából a jugoszláviai Becsére. A küldöttség tagja még Mátyás István, a városi tanács elnökhelyettese, valamint Rúzsa János, a Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja, a Magyar Szocialista Munkáspárt Szekszárd városi bizottságának első titkára. Városunk küldöttsége előreláthatóan csütörtök este érkezik vissza a megyeszékhelyre. A látogatással kapcsolatban annyit, hogy ha a megbeszélések megfelelő eredménnyel járnak, akkor hasonló szintű küldöttség tesz majd látogatást Szekszárdon, a jövő év folyamán. Az ezer éves v.'uos idej jubileumi ünnepségei közétartozik a 16. országos gázkonferencia is. Szeptember 27-én, 28-án és 29-én több, mint hatszáz szakember nyolc szekcióban tanácskozik majd a hazai gáz-, földgáz- és PB- gázfelhasználás lehetőségeiről, az új kutatások várható eredményeiről. A tudományos tanácskozáson részt vesznek a szocialista országok szakemberei, de néhány tengeren túli világcég is elküldi megbízottait. Az előadásokat vita, szakmai bemutató követi. A gázkonferenciával kapcsolatban pénteken tartottak a Asszonyok válogatják a burgonyát a dunáíBldvári Alkotmány Termelőszövetkezetben. Fogynak a prizmák, gyűlik a zsákokban az Idei termés. Harmincöt holdat vetettek bet az őszi fajtával. Egy holdon megtermett száz mássa lí. A z.rúV í' bu ío.iya egy részét áronnál kiosztják a tagoknak teljesített munkaegységek szerint. A többi értékesítésre kerül. földjén lezajlott tragikus eseményeknek. Ezért úgy vélem, joggal hangsúlyozzuk itt, hogy az ENSZ-nek erkölcsi és politikai kötelessége megtenni mindazt, amire csak lehetősége van és segítséget kell nyújtani ahhoz, hogy valóban kedvező feltételek teremtődjenek Korea békés és önálló újraegyesítésének meggyorsításához. (Folytatás a 2. oldalon). Szombaton avatták fel Budapest centenáriumi emlékművét, amelyet a Margitszigeten állítottak fel. (Képtávírónkon érkezett)