Tolna Megyei Népújság, 1972. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-17 / 220. szám

Kelventiársm szabadságharcos- támadás Dél-Vietnamban Usztasák géprablása Szombaton az egész dél-vi­etnami hadszíntéren változat­lan hevességgel folytak a har­cok, s mindenütt a népi fel­szabadító erők tartják kezük­ben a kezdeményezést. Saigoni jelentés szerint a elmúlt hu­szonnégy órában a szabadság- harcosok 73 ponton támadták a bábcsapatok állásait. Közü­lük ötven helyen tüzérséggel lőtték az ellenséget. A saigoni parancsnokság reggel ismét győzelmi jelen­(Folytatás az 1. oldalról.) épp úgy, mint mi, hasonló célért dolgoznak és harcolnak. Éppen az, hogy egy célért dolgozunk, tette lehetővé, hogy olyan kérdésekben cserélhet­tük ki véleményünket, mint: a munkásosztály vezető szere­pének érvényesülése, a szak- szervezetek felelőssége, az ér­dekképviselet a szocialista ál­lamban. — Sok testvéri találkozásban volt részünk és érdekes be­szélgetést folytattunk az MSZMP Tolna megyei Bizott­ságának vezetőivel, az SZMT- ben dolgozó elvtársakkal, meglátogatott üzemek és ál­lami gazdaságok vezetőivel és dolgozóival. Nagy öröm szá­momra, hogy a delegáció ne­vében mindannyiuknak ez­úton is őszinte köszönetét mondhatok. — Karl-Marx-Stadt megyé­ből, mint szakszervezeti kül­döttség, ez az első. Kérjük, mondja el: milyen lehetősé­geket lát ön a kapcsolatok fejlesztésére? Mint az Akahata jelenti, szeptember 11. és 12.-én ülést tartott a Japán Kommunista Párt Központi Bizottsága. Az ülésszakon határozatot hoztak, amely felvázolja a JKP poli­tikáját a soron következő or­szágos választások kérdésé­ben. A határozat egyebek közt megállapítja, hogy a Tanaka- koririány bel. és külpolitikája — eltekintve a japán—kínai kapcsolatok normalizálásának kérdésétől — nem mutat sem­mi lényeges változást a Sza*- to-kormány politikájához ké­pest. A jelenlegi kormány po­litikájának lényege a nép ér­dekeinek mellőzése és a ja­pán, illetve az amerikai kato­nai szövetség fenntartása, a vietnami amerikai agresszió és általában az amerikai stra­tégia fokozott támogatása. A Japán Kommunista Párt helyesli a japán—kínai kap­csolatok rendezését és követe­IVem nyírják a királyt Hadat üzent a hosszúhajú- aknak Husszein jordániai ki­rály. Emberei ollókkal járnak az utcákon és „kezelés alá ve­szik” a nagy sörényű fiatalo­kat. A furcsa hatósági ön­kény különösen a kormány el­lenőrzése alatt álló iskolák­ban érezteti hatását. A kivétel egyedül maga Husszein, aki az utóbbi tizennyolc hónap folya­mán csodálatos „császársza- kállt”. növesztett, . __,___ _ t ést adott ki Quang Tri város visszafoglalásáról, a népi érők Felsza'badulás rádiója vi­szont találóan mutatott rá, hogy a teljesen alaptalan je­lentések csupán a lélektani háború célját szolgálják. Nyugati hírügynökségek helyszíni jelentései is arról szólnak, hogy a fellegvár kö­rül folytatódik a harc, miköz­ben a népi erők a közeli ma­gaslatokról 130 milliméteres ágyúkkal és aknavetőkkel lö­vik az ostromlókat. — Úgy gondoljuk, hogy a szakszervezeti vezetők tapasz­talatcseréjének a célja, a kü­lönböző küldöttségek cseréje nemcsak a barátságunkat mé­lyíti el, hanem közös előre­haladásunk szempontjából is igen jelentős. Ha megyéink társadalmi és gazdasági szer­kezete különböző is, a tapasz­talatcsere mind a munkások, mind a mezőgazdasági mun­kások, mind az értelmiségiek körében mindannyionk szá­mára hasznos lehet. De hasz­nos lehet az olyan informá­ciócsere is, amely a szociál­politikai, az újítómozgalom, a munkaverseny kérdéseire ad választ. A kapcsolatok egyre jobban bővülnek, megsokszo­rozzák e kapcsolatok bővülé­sének lehetőségét a testvér­országok központi intézkedé­sei is. Egyre közelebb kerü­lünk egymáshoz és jobban megismerve egymást, dolgoz­hatunk a nem is olyan egy­szerű feladatok megvalósítá­sáért. E küzdelemben kitűnő közös iránytűnk van: a marxizmus—leninizmus ideoló­giája — fejezte be nyilatkoza­tát Albert Wappler. li, hogy a kormány létesítsen diplomáciai kapcsolatokat a Vietnami Demokratikus Köz­társasággal és a Koreai' Népi Demokratikus Köztársasággal is. 'A párt további követelései között szerepel a japán— szovjet békeszerződés megkö­tése, a japán—amerikai biz­tonsági szerződés felmondása és az amerikai katonai tá­maszpontok eltávolítása Ja­pán területéről. BUDAPEST: Az idei ENSZ-közgyűlésen részt vevő magyar küldöttség Hollai Imre külügyminiszter- helyettes vezetésével szomba­ton elutazott New York-ba. LISSZABON: Szombat estére Lisszabonba várják Joseph Lunsot, a NATO főtitkárát, aki többnapos hi­vatalos látogatást tesz Portu­gáliában. Luns találkozik majd Marcello Caetano miniszter- elnökkel, Rui Patricio külügy­miniszterrel és fogadja őt Americo Thomaz államelnök is. TOKIO: Mijamoto Kendzi, a Japán Kommunista Párt KB elnök­ségének elnöke ebédet adott annak a román pártküldött­Az éjszaka folyamán rakéta- támadás érte a Hűétől húsz ki­lométerre lévő Phu Dai nagy légitámaszpontját is. A VDIC néphadseregének egységei pénteken megsemmi­sítettek két berepülő amerikai kalózgépet : a légierő egyik Phantom vadászbombázóját és egy A—7-es haditengerészeti taktikai gépet. Szeptember 15- ig 3914 amerikai harcigépet lőttek le Észak-Vietnamban. Az Aeroflot szovjet légitár­saság menetrendszerű járatá- vaf szombaton útrakelt Vien- tianeból Hanoiba egy hattagú amerikai háborúellenes cso­port, hogy a VDK nagylelkű gesztusával szabadon bocsátott három amerikai fogoly pilótát hazavigye. A csoporttal utazik Hanoiba az egyik pilóta édes­anyja, s egy másiknak a fele­sége. Jswaslat í — Koreáról Huszonnyolc szocialista és el nem kötelezett ország, köztük a Szovjetunió és Kína pénte­ken határozati javaslatot ter­jesztett az . ENSZ rövidesen összeülő közgyűlése elé. A ha­tározat követeli, hogy szün­tessék meg a Korea egyesíté­sére és újjáépítésére alakított ENSZ-bizottságot, vonják ki Koreából az összes külföldi csapatokat, tehát az ENSZ- lobogó alatt Dél-Koreában ál­lomásozó amerikai katonákat, és gyorsítsák meg .az ország független és békés újraegyesí­tését. A határozati javaslat ki­fejezi azt a reményt, hogy a két Korea „sikeresen folytat­ja a már megkezdett politikai tárgyalásokat” és rövidesen megvalósítja az ország újra­egyesítését. A javaslat benyújtásával egyidejűleg ezek az országok kérték, hogy az ülésszak ideiglenes napirendjéről ve­gyék le az időközben túlha­ladottá vált két másik javas­latot, az amerikai csapatok ki* vonásáról és a koreai ENSZ* bizottság feloszlatásáról. Az Egyesült Államok és csatlósai a tavalyi taktikát folytatva, arra törekednek, hogy szavazattöbbséggel elha­laszthassák a koreai kérdés megvitatását. Ebbéli szándé­kukban arra hivatkoznak, hogy a vita megnehezítené a két koreai országrész családegye­sítési tárgyalásait. ségnek a tiszteletére, amelyet Paul Niculescu-Mizil, az RKP KB Végrehajtó Bizottságának és állandó elnökségének tagja vezet. Az ebéd meleg, baráti légkörben zajlott le. VELENCE: Egynapos észak-olaszországi kőrútjának keretében szomba­ton a lagúnák városába érke­zett VI. Pál pápa, hogy fel­keresse Szent Márk evangélis­ta sírját. A pápa kőrútjának következő állomása Udine. HONG KONG: Utón van Peking felé az el­ső brit parlamenti küldöttség, amely látogatást tesz a Kínai Népköztársaságban. A tíztagú delegációnak öt konzervatív és öt munkáspárti tagja van. A képviselők tíz napot töltenek a KNK-ban. Látogatásuk jó- szolgálati jellegű. Drámai feszültségben töltöt­te az éjszakát Svédország. Há­rom horvát usztasa terrorista pénteken este hatalmába ke­rítette a skandináv légitársa­ság egyik belföldön közlekedő DC—9-es utasszállító gépét és hét elítélt társának szabadon bocsátását követelte. Olof Pal­me miniszterelnök nyomban összehívta a kormányt, majd néhány órás tanácskozás után úgy döntött, hogy az utasok biztonsága érdekében teljesíti az usztasák követelését. Palme megbízta Lennart Geijer igaz­ságügy-minisztert, hogy tár­gyaljon a géprablókkal és még az éjszaka folyamán össze­gyűjtötték négy különböző bör­tönből a hét usztasát és ka­tonai helikoptereken a mal­möi repülőtérre szállították őket. Köztük volt Jugoszlávia egykori stockholmi nagyköve­tének két gyilkosa is, kik egy­szer már megkísérelték a szö­kést, de elfogták őket. Amikor a rendőrautók a ki- világítatlan repülőtér betonján álló DC—9-eshez vitték a fog­lyokat, még úgy tűnt, hogy az utasok nyomban visszanyerhe­tik szabadságukat és az uszta­sák rövidesen elhagyják az országot. A kiszabadított bű­nözők azonban újabb bonyo­dalmakat támasztottak: mi­után a nyolcvanegy túszul tar­tott utas közül harmincat el­bocsátottak, váratlanul beje­lentették, hogy egymillió koro­Szombaton kora reggel Iz­rael újabb súlyos agressziót hajtott végre Libanon ellen. Mint a beiruti rádió, adását megszakítva jelentette, egy páncélosokkal támogatott gé­pesített gyalogsági alakulat helyi idő szerint 5.45 órakor a tűzszüneti vonal középső szakaszán több kilométer mé­lyen behatolt Libanon‘terüle­tére. A hadsereg felvette velük a harcot és az első órákban vesztesége egy tank és két se­besült katona. Anata térségé­ben jelenleg is folyik a küzde­lem. A Tel Avivban kiadott katonai közlemény a szomba­ti szárazföldi betörést, akár­csak az egy héttel korábban végrehajtott légitámadást Szadat egyiptomi elnök pén­teken este, röviddel Tripoli ba való megérkezése után zárt aj­tók mögött tanácskozásra ült össze Moammev Kadhafi líbiai államelnökkel, jelenti szomba­ti számában a kairói A1 Ah­A TASZSZ New York-i tu­dósítója szombaton összefogla­lót közölt a* Egyesült Álla­mok Kommunista Pártja vá­lasztási harcának eddigi ered­ményeiről. Ezek szerint to­vábbi három államban — lová­ban, Minnesotában és Pennsyl- vániában — most már a no­vemberi választások szavazó­listájára kerül a párt elnök­A három horvát usztasa ál­tal elrabolt DC—9 jelzésű svéd repülőgép déltájban leszállt a madridi repülőtéren. A gép fe­délzetén van a légikalózokon kívül a svéd kormánytól ki­csikart hat elítélt horvát ter­na „kártalanítást” követelnek, „igazságtalan meghurcoltatá­sukért”. A hetedik kiszabadí­tott usztasa pedig közölte tár­saival, hogy nem tart velük. Az egész éjszaka ülésező svéd kormány megtagadta az újabb követelés teljesítését, mire az usztasák rövid gondolkodás után felére csökkentettek ez összeget. Időközben az éjszakai iz­galmaktól teljesen kimerült legénység közölte a géprablók­kal, hogy nem vállalkozik a gép további vezetésére. Az usztasák először nem akarták elengedni őket, később azon­ban hozzájárultak, hogv új le­génység váltsa fel őket. A géprablók nem árulták el. ho­va akarnak utazni a váltság- díiial, de időjárási informá­ciókat kértek néhánv dél- európai városról. Több, mint 16 órás veszteglés után a ki­szabadított hat usztasa bűnö­zővel és a bárom géprablóval fedélzetén felszállt Malmö re­pülőteréről a skandináv SAS légitársaság DC—9-es géné és ismeretlen irányba távozott. A géprablók egyébként meg­gondolták magukat és nem já­rultak hozzá a fáradt legény­ség felváltásához, így továbbra is a svéd Wrenfeldt kapitány vezeti a DC—9-est. Az irányí­tó toronnyal mindössze any- nyit közölhetett, hogy Helgo­land szigete felé indult. megtorló akciónak igyekezett feltüntetni a müncheni me­rényletért. A jelentés szeriift a támadás célja az ebben a térségben levő palesztin ge­rilla támaszpontok felszámolá­sa. Az első izraeli hadiielen- tés szerint a betörést végre­hajtó alakulat nem szenvedett veszteségeket. A libanoni katonai pa­rancsnokság második közle­ménye megállapítja, hogy to­vább folynak a harcok Bint Dzsebel falutól északra, mint­egy 8—12 kilométerre a tűz- szüneti vonaltól. Beiruti illeté­kes forrásból származó értesü­lés szerint Libanon légiterét bezárták a polgári forgalom elől. ram című napilap. A két ál­lamfő tanácskozásai szombaton is folytatódtak és Kairóban úgy tudják, hogy Szadat elnök beszédet mond. A pénteken le­zajlott tárgyalásokról eddig részletesebb jelentést nem ad­tak ki. és alelnökjelöltje, valamint azoknak a személyeknek a ne­ve, akiket a kommunista párt a parlamentbe, illetve a helyi törvényhozó szervekbe jelölt. Ezzel kilencre emelkedett azoknak az államoknak a szá­ma, ahol Gush all, a párt fő­titkára és Jarvis Tyner, az amerikai ifjúmunkás szövetség országos elnöke felkerült a hi­vatalos szavazólistára. (MTI) rorista, valamint a négytagú svéd személyzet. A madridi repülőtér hatóságai pillanat­nyilag még nem tudtak fel­világosítást adni arról, hogy a DC—9-es tovább repül-e, vagy Madridban marad. „Nemcsak barátok vagy un li...” À Japán Kommunista Párt állásfoglalása UTAZÁSOK Izraeli betörés Libanonba Szadat 'Tripolibaii Kommunisták választása harca az USA-ban Lapzártakor érkezett: Az usztasa géprablók Madridban

Next

/
Thumbnails
Contents