Tolna Megyei Népújság, 1972. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-14 / 217. szám
Laboratórium a múzeumban A múzeumok termeiben, vitrinjeiben kiállított tárgyakat kétszer hozzák létre, alkotják meg: először azok az emberek, akik eredetileg használták, másodszor pedig a régészek, muzeológusok, restaurátorok. Ez utóbbiak munkája legtöbbször nehezebb, mint az eredeti tulajdonosoké, mesterembereké, művészeké, hiszen a tárgyak elkészítése és kiállítása között több száz, vagy ezer év telik el. A szekszárdi Béri Balogh Ád'ám Múzeum restaurátorműhelyében, vagy inkább laboratóriumában ketten dolgoznak: Bucsányi Kálmán és Na- csa Mihály. A fehér csempével kirakott helyiségekben korszerű gépek, technikai berendezések segítik a munkájukat. Bucsányi Kálmán asztalán egy csontfésű várja, hogy darabjaiból összerakják. Nagyon hasonlít azokra a fésűkre, amelyeket még 30—40 évvel ezelőtt is használtak a falusi házaknál, pedig ezerévesnél is idősebb. Annak idején avar családban lehetett a szépítkezés eszköze. Most mindenesetre meggyőző bizonyítéka annak, amit Nacsa Mihály mond: — Rengeteg türelem szükséges 1 a mi munkánkhoz. Ide csak olyan ember való, aki egy kicsit megszállottja a hivatásának. Bucsányi Kálmán alig tenyérnyi, kerek üveglapot mutat. A simontornyai vár ólombetétes ablakának része volt valamikor. Néhány kilónyi cserépből sikerült kiválogatni, összeille'szteni a darabjait. Egy pillanatig sem kétséges, hogy jó idegek kellettek hozzá. Nacsa Mihály a néprajzi és az újkori, Bucsányi Kálmán pedig a régészeti anyaggal foglalkozik. Mindkettőjüknek érteni kell egy kicsit, a, szobrá-, szathoz, egy kicáíf ' a festéshez, no meg a vegyészeihez. Ahány tárgy annyiféle kezelést igényel. Van itt fa, fém, üveg, kerámia, bőr, csont — szinte fel sem lehet sorolni mennyi minden. Az egyik zománcozott kádban jókora szekerce fürdik a nátronlúgban. Elektromos árammal tisztítják róla a rozsdát. A szárítószekrényben ágyúgolyók, gránátok szabadulnak meg az oxidáló nedNacsa Mihály fecskendővel szútalanít egy majd kétszáz esztendős fatáblát. vességtől. A csorba szélű lakodalmas fazék oldalán műanyag negatív — ennek segítségével egészítik ki. A szúette mángorlóban erős méreg pusztítja el a kártékony rovarokat. Nacsa Mihály nevetve mondja: — Előfordul, hogy lyukanként, fecskendővel szútalaní- tok. Némelyik szivacsszerű fatárgy kezeléséhez bizonyára több „injekció” kell, mint a legsúlyosabb betegnek. A laboratórium sarkában nagy halom néprajzi tárgy vár konzerválásra : vesszőből font gyerekkocsi; cséphadaró, körbedrótozott cserépfazék, halsütőrostélyok, sőt még egy igazi vaslábos is. Ez utóbbi azért „igazi”, mert valóban lába van. Érdekes ellentmondás: a sok régi holmit a legkorszerűbb eljárásokkal, eszközökkel őrzik meg a további romlástól, pusztulástól. A polcokon patikányi vegyszer sorakozik, a szekrényben található . szakköny- vek pedig a legmegfelelőbb módszer kiválasztásában segítenek. Az új fotólaboratóriumban az ásatásokról, meg a restaurált tárgyakról készült felvételeket dolgozzák ki. A restaurátorok munkája nem ér véget az újonnan feltárt, begyűjtött anyag konzerválásával. rendbehozatalával. A raktári készlet is állandó kezelést, gondozást igényel. A kiállítások anyagát pedig ismételten elő kell készíteni, mert a régészek, muzeológusok, restaurátorok munkájának akkor van igazán értéke, ha a tárgyi emlékeket nemcsak összegyűjtik, hanem mindenki számára láthatóvá is teszik. 1 — sy — HAJTÓISKOLA A külföldi nemzetközi versenyeken szép sikereket értek el a Bükk-fenn- síkon tenyésztett lipicai lovakból összeállított kettes és négyes fogatok. Ezek a sikerek hívták fel a külföldi lovasok figyelmét a magyar hajtóstí- lusra. A tiszta vérű lipicai tenyésztést és a csikók betanítását végző Szilvásvá- radi Állami Gazdaság vállalkozott, hogy a külföldi érdeklődők részére hajtóiskolát szervez. Az idén első alkalommal megrendezett és most befejeződött hajtóiskolába az NSZK-ból, Ausztriából, valamint Svájcból érkeztek vendégek. Tóth László ménesmester tanította meg őket a kettes és négyes fogatok hajtására. Az érdeklődésre tekintettel jövőre a hajtóiskolát megismétlik. A Delta legújabb számából A Venus feltárja titkait TUDOMÁNYOS HÍRMAGYARÁZÓNK ÍRJA: Négyhónapos űrutazása alatt a Vénusz—8 jelzésű szovjet önműködő űrállomás nagy mennyiségű tudományos információt juttatott a földi irányítóközpontba a bolygóközi tér fizikai viszonyairól. A kísérlet legfontosabb szakasza azonban július 22-én, délelőtt tíz órakor kezdődött, amikor magasan a Vénus, felett leválasztották az 1 űrállomásról a bolygóra aláereszkedő műszertartályt. Ehhez bonyolult előkészületekre volt szükség. Először is földi rádióparancsra a vegyi áramforrások hozzákapcsolódtak a naptelepekhez, s az akkumulátorok feltöltődtek a küldetés végrehajtásához. Ezt követően mínusz nyolc fokra csökkentették a műszertartály belső hőmérsékletét, hogy a Venus’ légkörének sűrűbb rétegeibe való belépéskor keletkező roppant hőség ne tehessen kárt a műszerekben. Leszállás közben a műszerek 50 kilométeres magasságtól folyamatosan mérték a Ve- nus-légkör jellegzetességeit és további 23 percen át a Venus- felszínén is folytatták működésüket — ez az első eset a tudományok történetében,' hogy közvetlen adatokhoz sikerült jutni egy másik bolygó felszínéről. A mérések alapján immár nincs kétség aziránt, hogy a Venus- felszínén a hőmérséklet eléri az 500 fokot, a nyomás pedig körülbelül száz atmoszférát. A Venusra leereszkedő űrállomásoknak tehát olyan roppant nyomást kell elviselniök, mint .egy másfél kilométeres tengermélységbe merülő tengeralattjárónak és az ólom olvadáspontjánál magasabb hőmérsékletet kell elviselniök. A szovjet Vénusz-űrszon- dáknak nemcsak a hőmérsékletet és a Venus: légköri nyomását sikerült megmérniök, hanem felderítették a légkör vegyi összetételét is. Kiderült, hogy a Vénus- szokatlan légköre 93—97 százalékban széndioxidból áll, s csupán 2—3 százaléknyi nitrogént tartalmaz. Gyakorlatilag nincs oxigén benne és a vízgőz részaránya sem nagyobb 1 százaléknál. A légkör összetételét a műszertartály gázelemző készülékei határozták meg nagy pontossággal. Egy-egy műszer súlya alig 1 kilogramm volt és időkapcsoló szerkezet helyezte működésbe őket a műszertartály belsejében. Jóllehet a szovjet Vénusz- űrállomások, továbbá a Mariner—5 jelzésű amerikai űrszonda, amely 1967-ben elrepült a Vénus„ mellett, bolygótestvérünk számos rejtélyéről fellebbentette a fátylat, sok fontos kérdés máig is megválaszolatlan maradt. Egyelőre például a tudósoknak feltevésük sincs róla, miért különböznek a Venus viszonyai» ilyen alapvetően a földi viszonyoktól. Miért ilyen roppant magas a hőmérséklet például a Venus felszínén? Lehetséges, hogy ez az „üvegház-hatásra” vezethető vissza, arra, hogy a széndioxiddús légkör nem engedi ki a világűrbe az infravörös sugárzást — a Földön' fontos szerepe van ennek a mechanizmusnak a túlhevülés, a hőhalál megakadályozásában. Ám az is lehet, hogy a Nap sugarai egyáltalán nem érik el a Venus, felszínét, hanem teljességgel elnyelődnek a légkör felső rétegeiben, a felhőkben. Ha • megmérhetnénk a Venus-felszínre jutó napsugárzást, eldönthetnénk, hogy melyik mechanizmus a felélős a magas felszíni hőmérsékletért. Ezért nagy fontosságú, hogy a Vénusz—8 űrállomás műszertartálya a Venus- nappali oldalán szállt le. Sajnos, még ma sem ismerjük pontosan a vastag felhőtakarót felépítő részecskék vegyi összetételét, továbbá a felhőzet vízszintes és függőleges szerkezetét. Nem tudjuk, hogyan jött létre a Venus légköre és hogy miért tartalmaz ilyen sok széndioxidot. Rejtély továbbá az is, hogy míg a bolygó felszíne 243 nap alatt, a felhőzet viszont négy nap alatt tesz meg egv telies fordulatot. És miért ellentétes irányú a Venus- tengelyforgása a többi bolygóéhoz viszonyítva? Nincs kizárva az sem.' hogy a Venus- legalsó felhőrétege alatt .valamilyen, a földhöz hasonló környezet van. amely talán a primitív élet bizonyos formáit is hordoz-, hatja,, __: I .,., (KS). j Bucsányi Kálmán a simon tornyai várban előkerült üvegcserepekből állítja össze az ab lakszemeket. ____________ K límaváltozás és a történelem Milyen volt Földünkön az időjárás az évszázadok távlatában? Ez a kérdés nemcsak a meteorológusokat, geológusokat, de a történészeket is izgatja. Számos történelmi esemény alakulása ugyanis a szakértők szerint részben időjárási tényezőkkel magyarázható. Az egyik ilyen kérdés, amely régóta foglalkoztatja a történészeket: mi lehet annak az oka, hogy a vikingek, ezek az ügyes és bátor hajósok, viszonylag hirtelen felhagynak hódító útjaikkal azokon az európai és észak-atlanti vonalakon, amelyeken történelmük büszke, dicső lapjait megírták? Napjainkban radioaktív izo- tónok segítségével vissza lehet pörgetni az elmúlt évszázadok időjárási viszonyait Földünkön és pontosan meg lehet határozni a jegesedési és az enyhébb időszakokat. A kutatók szerint a sarki és az egyenlítői vidékek hőmérsékleti különbsége az elmúlt századokban is döntően befolyásolta a széljárási viszonyokat. Sarki jégmintavizsgálatok során az oxigén izotópjai arányából ki tudják számolni azt a hőmérsékleti különbséget, amely a jéghegy keletkezésekor a sarkvidék és az Egyenlítő vidéke között fennállt. A jégkorszakokban ez a különbség 20—25 százalékkal volt nagyobb, mint az enyhébb periódusban. Másrészt a kutatók azt is megállapították, hogy az elmúlt évszázadokban, amikor a sarkvidékeken melegebb volt a hőmérséklet, akkor ezekben a korszakokban kisebb volt a hőmérsékleti különbség az Egyenlítő és a sarkvidékek között. A szakértők ebből többek között azt a következtetést vonják le, hogy a múltban Földünkön a melegebb korszakokban enyhébb volt a széljárás, mint a hidegebb időszakokban. Ezt a feltevést egyébként geológiai példák is alátámasztják. A jégkorszakokban keletkeztek az erősebb széljárások következtében a homokdűnék és a löszképződmények. A G-obi- sivatag és Ausztrália sivatagos dűnéit a jégkorszakokra vezetik vissza. Grönlandi jégminták vizsgálatai szerint a 12—13. századbeli felmelegedés után következett Földünkön az a kisebb jégkorszak, amely megszakításokkal a XIX. századig tartott. Ebben a hidegebb időszakban megváltoztak a klímaviszonyok és valószínű, hogy a megnövekedett szélerősség és a változó széljárás késztette arra a vikingeket, hogy felhagyjanak hódításaikkal, tengeri portyáikkal a jól bevált útvonalaikon. A történészek sokáig azt sem értették, hogy mi lehet annak az oka. hogy a Tahiti szigetéről kiinduló polinéz hajósok Uj-Zélandot még elérték, de vándorút jukat Ausztráliába, Tasmaniába már nem folytatták. Lehetséges, hogy őket is a hidegebb időjárással együtt megnehezedett navigációs viszonyok, erősebb szelek késztették arra, hogy felhagyjanak tengeri útjaikkal, amelyeket primitív járműveiken hajtottak végre.'
