Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-24 / 199. szám
r 1 « Koszorúzás a román nemzeti ünnep alkalmából a rákosligeti temetőben Kairó a politikai rendezésre összpontosít Az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakát megelőző egyiptomi diplomáciai kampány egyértelműen arról tanúskodik, hogy Kairó ez idő szerint a közel- keleti válság politikai megoldására összpontosítja erőteszí- téseit. Most arra van szükségünk, hogy a Szovjetunióval, az Egyesült Államokkal, Nyu- gat-Európával, az el nem kötelezett államokkal és az arab országokkal együtt cselekedjünk egy új kezdeményezés érdekében — jelentette ki Szádat elnök az egyiptomi parlament múlt heti zárt ülésén az Associated Press beszámolója szerint. A szerdai A1 Ahram szerint a diplomáciai erőfeszítések révén elsősorban a nyugateurópai államokat igyekeznek rávenni arra, hogy tanúsítsanak objektívebb magatartást a közel-keleti válságot illetően. Az A1 Ahram kiemeli, hogv Egyiptom elsősorban a nyugateurópai álamok érdekeit tartotta szem előtt, amikor a Biztonsági Tanács határozatán Maradhatnak állampolgár Megkönnyebbülést okozott az Ugandában élő „ázsiaiaknak ’, hogy Amin elnök újra meggondolta magát, s mégis úgy határozott, megtartja az Ugandái állampolgárságú indiaiakat, pakisztániakat, bengália- kat. Szombaton a tábornok-elnök még az „ázsiaiak” kitelepítésével jelzett „gazdasági felszabadító háború” második szakaszát jelentette be azáltal, hogy az ugandai honosokat is kényszertávozásra ítélte. Politikai megfigyelők összefüggést látnak Amin színeváltozása és Nyerere tanzániai elnök ellen intézett vádjai között. Nyerere, mint ismeretes, fajüldözést vetett Amin szemére. Uganda és Tanzánia között különben több, mint másfél Provokáció a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság ellen alapuló átfogó rendezés első lépéseként kezdeményezést tett a Szuezi-csatorna újramegnyi- tására. „De ez.ek az államok mindeddig nem tették meg mindazokat a hatékony erőfeszítéseket, amelyek kifejtése módjukban áll”. — állapítja meg a kommentár. Ebben az összefüggésben némileg új megvilágításba kerül az a terv, hogy dr. Murad Ghaleb egviptomi hadügyminiszter jelenleg latin-amerikai körútját követően látogatást tesz több nyugat-európai országban, az eddigi értesülések szerint Angliában, Franciaországban és Belgiumban. Mint az A1 Gumhurija írja, az arab államok közölték az ENSZ főtitkárával, hogy támogatják Libia jelölését a Biztonsági Tanács tagjai sorába. A lap egyébként úgy tudja, hogy az Egyiptomot és Líbiát egyesítő uniónak továbbra is két-két szavazata les2 mind az Arab Ligában, mind az Egyesült Nemzetek Szervezetében. az ugandai „ázsiaiak" éve feszült a viszony, Nyerere elnök máig sem bocsátotta meg Aminnak, hogy katonai puccsal döntötte meg a haladóbb politikát folytató dr. Milton Obote rendszerét. (Obote Dar-es Salaamban kapott menedéket.) Azzal adott kifejezést elégedetlenségének, hogy következetesen visszautasította azokat a tisztviselőket, akiket Amin nevezett ki a Tanzániát, Kenyát és Ugandát összekapcsoló kelet-afrikai közösség vezetői és más hivatali posztjaira. A Reuter szemleírója szerint Nyerere most azért támadt Aminra, mert le akarta hűteni kormánya ama tagjainak reményeit, akik a Tanzániában élő „ázsiaiakkal” szemben kemény vonalat szorgalmaznak. Románia nemzeti ünnepe, felszabadulásának 28. évfordulója ' alkalmából szerdán koszorúzást ünnepség volt a rá- lcosligéti temetőben nyugvó román, hősök sírjainál. A Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetségének képviseletében loan Cotot nagykövet, loan Bochis nagykövetségi tanácsos és Ünnepségek Romániában szerdán ünnepelték az antifasiszta fegyveres felkelés és egyben az ország felszabadulásának 28. évfordulóját. Kedd este az évforduló tiszteletére a köztársasági palota nagytermében állami és pártvezetők jelenlétében és mintegy 800 meghívott részvételével ünneni nagygyűlést tartottak. Szerda délelőtt.- Bukarestben és az ország más városaiban nagyszabású v felvonulásokat rendeztek. A. román lapok vezércikkekkel é?; kommentárokkal . köszöntik az -ország - nemzeti ünnepét. A Scinteia vezércikke a többi között a következőket hangsúlyozza: Miami Beach (MTI). Az amerikai republikánus párt konvenciója kedd este Miami Beach-ben 1347 szavazattal egy ellenében Richard Nixont választotta elnökjelöltjévé. Az eredmény a várakozásoknak Vegyi háború folyik Angolában Az ËNSZ emberi jogok bizottságának kinshasai ülésén az angoíai forradalmi kormány képviselője közölte, hogy a portugál újgyarmatosítók vegyi háborút folytatnak az angolai szabadságharcosok ellen. A repülőgépekről leszórt mérgező anyagok nagy területeken tönkretették a növényzetet és a termőföldeket, ami menekülésre késztetett több mint ezer angolai fcálusi lakost. , „ t r-v_ _ loan Puscas ezredes, katonai és légügyi attasé koszorúzott. Az ünnepélyes aktusnál .jelen volt Pesti Endre vezérőrnagy, budapesti helyőrségparancsnok is. A nemzeti ünnep alkalmából az ország különböző részein megkoszorúzták a hazánkban nyugvó román hősök sírját. (MTI). Romániában Az új Románia az RKP vezetésével a többi szocialista országgal testvéri barátságban fáradhatatlanul küzd a békéért, az emberiség legszebb eszméinek megvalósításáért. Románia nemzeti ünnepén megemlékeznek az ország felszabadításában döntő szerepet játszott szovjet hadsereg érdemeiről. Ezzel összefüggően a Scinteia egyik kommentárja hangoztatja: A hitleri hadsereg szétzúzásában a szovjet hadsereg döntő szerepet játszott és az antifasiszta háborúban ő hozta a legnagyobb áldozatokat. megfelelő, hiszen Nixonnak gyakorlatilag nem volt eílen- jelöltje. Az egyetlen ellenszavazatot Paul McCloskey képviselő kapta. A szavazás előtt a konvenció elfogadta a Fehér Ház által kidolgozott programot, amely a párt támogatásáról biztosítja Nixon kül- és belpolitikáját. Egy másik szavazáson a párt konzervatív szárnya győzelmet aratott, leszavazta a liberális képviselőket, akik az 1976-os konvenció részvevői között növelni akarták a nagy amerikai államok küldötteinek a számát, ezzel erősítve táborukat. Jelölésével egyidőben Nixon, aki kedd délután érkezett Miami Beach-be, egy nagyszabású szórakoztató műsorral egybekötött ifjúsági nagygyűlésen vett részt. Míg a jelölési komédia folyt, a konvenció épülete előtt több ezren tüntettek a vietnami háború és a fajüldözés ellen. A rendőrség több mint 200 fiatalt letartóztatott, j Újabb incidensek Belfastban Szerdán sikerült azonosítani azt az ismeretlen férfit, akinek holttestét kedden találta meg a rendőrség Belfast katolikus negyedében. A középkorú férfi a rendőrség jelentése szerint az egyik protestáns munkáscsoport vezető tagja volt. Az ír köztársasági hadsereg (IRA) ideiglenes szárnya kedd este nyilatkozatban vállalt felelősséget a Newry-i vámházban történt robbanásért és egyúttal sajnálkozását fejezte ki az eredetileg „szándékán kívül álló” nagy emberáldozat miatt. Az IRA ideiglenes szárnya „részvétéről" biztosította a sebesülteket és a halálos áldozatok hozzátartozóit. Szerdán ismét incidensekkel kezdődött a nap: ismeretlen személyek rátörtek két protestáns férfira és a lábukra lőttek. Egy harmadik, katolikus férfit négy lövéssel sebe- sítettek meg ugyancsak ismeretlen személyek. Az áldozat állapota válságos. Egyébként az elmúlt két hét folyamán a rendőrség legalább tíz magasrangú IRA-la- got vett őrizetbe. Könyvégetés Indonéziában Mint az Izvesztyija sajtó- szolgálata beszámolt róla, az indonéz főügyészség utasítására Djakartában, Surabajában, Medanban és más indonéz városokban nyilvánosan elégetik a szocialista országokból oda- küldött könyvek, újságok, brosúrák ezreit. Ezeket a kiadványokat a di akartai külképviseletek, illetve az indőfiéz előfizetők kapják. Rajtuk kívül tűzre vetik a marxizmus- leninizmus klasszikusainak ösz- szes fellelhető műveit, a haladó szellemben fogant, humanista szépirodalmi műveket, gyermekkönyveket. Bizonyos indonéz körök — hangoztatja a szovjet hivatalos lap — szovjetellenes kampányt indítottak az országban azzal a céllal, hogy a közvéleményt a „kommunista veszélytől” való szüntelen félelem állapotában tartsák. Döntetlen a 17. játszma Szerdán délután Reykjavík- ban igen gyorsan döntetlennel befejeződött a Szpasszkij— Fischer sakkvilágbajnoki párosmérkőzés kedden függőben maradt 17. játszmája. Meglepetésre összesen 20 percig tartott a folytatás. (MTI) II. Hasszán marokkói király, aki a fegyveres erők irányításának átvételével és a katonai vezetők körében rendezett tisztogatásokkal próbálja orvosolni monarchiája ingatag helyzetét, újabb figyelmeztetést kapott az ellenzéktől. A baloldalinak számító népi erők nemzeti szövetsége (Ben Barka pártja) kedd este kiadott közleményében II. Hasszán abszolút uralmát tette felelőssé a közelmúlt véres eseményeiért, s fölhívta a figyelmet arra, hogy a katonai puccskísérletek hátterében a marokkói nép fokozódó elszegénye-' A dél-jemeni légitársaság utasszállító gépének Líbiába térítése új és látványos epizódja annak az aknamunkának, amely a magát marxistának valló Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság ellen a vele szomszédos arab országok területéről folyik. A haladó adeni rendszer megdöntédése, nyomora áll. A népi erők nemzeti szövetsége, akárcsak a polgári nacionalista isztiklal egy nappal korábban, hatalmat kért a királytól a népnek. A két ellenzéki párt továbbra sem firtatta a légierő felelősségét, s nem foglalt állást a király ama tervével kapcsolatban, hogy 1973 tavaszán új választásokat tartsanak. Ismeretes, hogy a két elvetélt puccskísérlet között a „megtért” és önkritikára sarkallt uralkodó tárgyalásokba bocsátkozott a két párttal, de e tárgyalások tökéletes zsákutcába -jutottak. (Reuter) ■ . sén mesterkednek hosszú idő óta a másik Jemenbe — a Jemeni Arab Köztársaságba — áttelepült reakciósok, valamint a konzervatív, amerikabarát szomszédok — Szaud-Arábia, Oman és a Jemeni AK — kormányai. A határincidensek sűrűn követik egymást — mindenekelőtt a két Jemen határán, ahol a hatalomból kiszorult egykori dél-jemeni fel- szabadítási front (Flosy) emberei és a dél-jemeni hadseregből leszerelt katonatisztek működnek, mégpedig a sanaai kormány támogatásával. A libanoni Asz Szajjad hetilap szerint fegyvereket szállított a lázadóknak az Egyesült Államok' is. A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság ellenségei most folyamodtak első ízben a repülőgép-eltérítések módszeréhez. Nem meglepő, hogy az „Alyemda” társaság DC—6 mintájú gépét éppen Líbiába vitték a kalózok. Kadhafi ezredes soha nem csinált titkot abból, hogy hevesen ellenzi az adeni rendszert, amely nem hajlandó szövetségre lépni az arab reakcióval. A libanoni A1 Bajrak úgy tudja, hogy Kadhafi 1972-ben 12 millió dollár segélyt adott a jemeni lázadóknak, s nehézfegyvereket ígért Abdel Mekáui-nak, a Flosy volt főnökének. I Á köztársasági pari elnökjelöltje : Nixon A republikánus konvención elnökjelöltté választott Nixont ü üdvözlik. (Telefoto—AP—MTI—KS) Az ellenzéki pártok újabb figyelmeztetése Hasszánhoz