Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-09 / 186. szám

f I i i Tízből tíz tizenéves hök­kent meg, amikor a várt ti­zenegyedik és tizenkettedik helyett három felnőtt érkezett a lakásba. Három rendőr. A három felnőtt a félárbócra en­gedett világítás mellett is azonnal meglátta, hogy hábét zavart meg. Házibulit. Kevés­bé tapintatosan fogalmazva: orgiát. A megszeppent társa­ságot bekísérték. Egyik tagját, aki közveszélyes, munkakerü­lő életmódja miatt rendőrható­sági felügyelet alatt áll, ott­fogták. Akinek van gyereke, köny- nyen elképzelheti, mit éreztek azok a szülők, akikkel volt megbeszélnivalója a rendőr- kapitányság ifjúságvédelmi előadójának. Elsősorban azok a szülők, akik szerény két hét­re utaztak el angyali nyuga­lommal a hegyek közé, s hagy­ták egyedül az elegáns lakás­ban két lányukat. A szülők tán csak hírből hallottak a harmincas évek nagy sikerű, „Az én lányom nem olyan” című darabjáról; talán úgy sem. Sajnos, arról kellett meg- bizonyosodniok, hogy az ő lányaik viszont „olyanok”... Hasonló, irigylésre nem méltó élményben volt része a hábé többi résztvevője szüleinek is. Közülük egy házaspár nem győzött eléggé csodálkozni, hi­szen tudomása szerint leánya és fia a megzavart hábé ide­jén a moziban volt. Úgy hit­ték a szülők, hogy a fiú vi­gyázott a lányra : zsebéből ott­hon előkerült a kezelt mozi­jegy. Igen ám, de azt nem a jegyszedő kezelte, hanem a r— testvérpár.» Mivel a hábén többnyire nem csupán illedelmesen tán­colnak, hanem mással is szó­rakoznak, tanulságosnak tű­nik szemügyre venni a Köz­ponti Statisztikai Hivatal Tol­na megyei Igazgatóságának néhány adatát. Megyénkben a művi vetélések száma 1962- ben 4054 volt, nyolc évvel ké­sőbb már 5091. Megyénkben 1968-ban 267 új nemibeteget kezeltek; 1970-ben 401-et. Talán nem mindenki tudja, hogy a gondozóban az új nemibeteget töviről hegyire ki­faggatják, hol, mikor, kivel került intim kapcsolatba. Nem indiszkrét kíváncsiskodásból teszik ezt, hanem azért, hogy megtalálhassák a betegség ter­jesztőjét, és azokat, akik eset­leg szintén megfertőződhettek. Nincs helye, lehetősége ál- szemérmeteskedésnek; a fer­tőző nemibetegségek kígyójá­nak torkát abban a pillanat­ban kell megszorítani, mihelyt lehet. A hábé a fiatalok számára egyértelműen veszélyhelyzet, ízelítőül, miféle veszélyekre gondolunk. Ma is tölti börtönbüntetését az a fiatalember, aki egy há­bén tizenhárom éves kislánnyal létesített nemi kapcsolatot. Ma is ül az a másik kettő, aki tizenhat-tizenhét éves lányok­kal erőszakoskodott egy pá- linkabűzös hábén. Az 1972. évi hábézők közül nem egy még most is orvosi kezelés alatt áll. A tavalyi hábék né­hány résztvevője még most is nevelőintézetben van. Bár sa­ját érdekében van ott, valószí­nűleg sokkal kevésbé érzi jól magát, mint érezte a szülői házban. Vitathatatlan, hogy nem minden hábé valamennyi részt­vevője kerül az orvoshoz, in­tézetbe, a bíróság elé. Ám fel­Népujság zj, 1972. augusztus 9. tehető, hogy a fiatalok mind­egyike nem gazdagabb, ha­nem szegényebb lesz egy-egy közös züllés után. Szegényebb lesz a kedveskedés, az udvar­lás és — minek röstellnénk ki­mondani? — a szerelem élmé­nyével. A hábézők azon az úton indultak el, amely a koravénséghez, a cinizmushoz, az életuntsághoz vezet. Kizárólag kegyes prédiká­ciókkal és — esetleg — szülői pofonokkal, rendőri és gyám­ügyi intézkedéssel, ítéletekkel nem lehet megelőzni a hábé- zást. De meg lehet előzni — hosszú távon — a szülők és gyermekek őszinte szeretettel­jes kapcsolatának kiformálá­sával. Persze, a rövid távú megelőzésről, a közvetlen el­lenőrzésről sem célszerű meg­feledkezni. Ha már úgy adódik, hogy mindkét szülőnek hosz- szabb időre el kell távoznia a lakásból, kérjék meg a nagy­mamát, költözzék átmenetileg oda. Igaz, — nincs minden családban nagyszülő, akit meg lehet kérni ilyen szívességre. De szomszédja mindenkinek van; s elképzelhetetlen, hogy akadjon olyan meglett, komoly ember, aki elzárkóznék attól, hogy olykor-olykor megnézze, mit csinál a magára maradt gyerek. Az ilyen látogatás esetleg kellemetlen lehet a gyermek­nek, de sosem a szülőnek. Az olyan váratlan látogatás vi­szont, amilyenről az első be­kezdésben szólottunk, sem szü­lőnek, sem tizenévesnek nem vágyálma... BORVARÓ ZOLTÁN fOCT« TtTCíFB miit^trmirMansm I ff Miről írt a oumuó* 15 evvel ezelőtt? a nim.tt« s» «ei® «atiwfiMCh «aiwu M«iw«ms 1957 tavaszán kezdődött el Tolna megyében a nőtanácsok alakulása. A Népújság augusz­tus 9-i számában már arról olvashatunk, hogy hat járási és 50 községi nőtanács alakult a megyében. Az asszonyok mindenütt szívesen csatlakoz­tak az új nőmozgalomhoz. Ebben a számban is érezhe­tő: még egy év sem telt el az ellenforradalom óta. „Gyújto­gató ellenforradalmárok” — címmel tudósít a lap arról, hogy egyre-másra kerülnek kézre az ellenforradalmárok és tetteikért a bíróság előtt vonják felelősségre őket. Az információ szerint a rendőrség elfogta azt a háromtagú gyúj­togató bandát, akik 1956. ok­tóber 25-én előre megfontolt szándékkal felgyújtották a nagykónyi Alkotmány Terme­lőszövetkezet szérűskertjét. Szívbemarkoló, emlékeztető írás jelent meg a lap ötödik oldalán. A címe: „ Egy hősi halott sírjánál...” A lengyeli Mátai Antal emlékét idézi : „...Október 21-én még ott volt a bálban, amelyet a lengyeli búcsú tiszteletére rendeztek. Vajon gondolták-e a fiuk, a barátok, akikkel ezen az éj­szakán vidáman koccintotta össze a poharát, hogy kopor­sóba fektetve fogják vinni kihűlt tetemét néhány hónap múlva?... Ki gondol ilyenre béke idején? Senki. A bál reggelig tartott. Október 22- én Mátai Antal visszautazott Budapestre, hogy teljesítse tovább a kötelességét. A bál emlékei még frissen éltek a gondolataiban, amikor pa­rancs érkezett a belső karha­talmi századhoz, amelyben szolgált. Teljesítették a pa­rancsot. A rádió épületében elfoglalták tüzelőállásaikat és védték az épületet az utolsó töltényig. Mátai Antal súlyos haslövést kapott a tűzharcban. Az életét meg lehetett volna még menteni, ha kellő időben elsősegélyben részesítik, i De az ellenség, melynek „kato­nái” az alvilági söpredék és az ellenforradalmi terror szadista őrültjeiből tevődtek össze, nem kegyelmeztek a fiatal sorkatonának. Ütlegel­ni kezdték a súlyos sebtől vérző katonafiú testét, s a végső agóniában vonagló, vértócsában fetrengő, 22 éves fiatalembernek a bal szemét is kiszúrta egy ellenforradal­mi bandita...” Mátai Antal húsvétra Ígérte* hogy hazajön. Gyászkarszalagos bajtársaí húsvét előtt hozták haza. Az egész falu gyászba öltö­zött. Így búcsúzott hű és hős fiától, aki értük, értünk áldoz­ta életét. Fájdalmas emlékek kísér-' tettek még ekkor, de rajzolód­ni kezdett a jövő is. „Ügy kell bánni velük, mint leendő termelőszövetkezeti tagokkal” — címmel cikk jelent meg az adorjánpusztai termelőszövet­kezetről. Több, mint nyolcvan család volt a termelőszövetke­zetben 56 októbere előtt. Ti­zennyolc család a legnehezebb időkben, a fenyegetések elle­nére is kitartott a közös mel­lett. 1957. márciusában már negyven család gazdálkodott közösen. A többiek még gon­dolkodtak. A kilépett tsz-ta- gokkal úgy kell bánni, mint leendő termelőszövetkezeti ta­gokkal — idézi a cikkíró a párt álláspontját és hozzáte­szi: „...ha az Adorján-pusztai elvtársaink ennek szellemében dolgoznak, akkor a kilépett régi tagság, a helyes politika következtében fokozatosan ismét visszatér az elkövetke­zendő évek során önként, sa­ját érdekében.” Visszatértek. Nemcsak: Adorján-pusztán, de az egész megyében. . • • Q «1 :3 a a Kaszinó at caban o LX. — Kérem, Dédi! Jól figyel­jen rám! Az élete múlik ezen! Éva, gyere ide! — szólt hátra, meg sem fordulva, a feleségé­nek. — Dédi! Kérem, itt az unokája előtt nyilatkozzon : ka­pott-e ön ilyen ampullából or­vosságot tegnap éjszaka Alfred Flessburgertől ? Járt-e önnél éjféltájban Alfred Flessbur- ger? Válaszoljon! — Miért kérdezi ezt tőlem? — zuhant vissza párnájára, egyik szemével gyorsabban pislogott, de Szász látta, hogy merően figyeli az ampullát. — Azért, mert ha adott ön­nek az éjszaka gyógyszert, ak­kor magát Flessburger meg­mérgezte. Csend lett. Fojtogató, rémes csend, mintha a halál lépett volna be a szobába. Szász ren­dületlenül folytatta. — Ebből az ampullából mo­torcsónakjának rejtett helyéről vett ki egyet Flessburger. Meg­lestem az éjszaka. Szász elmondta, hogyan kö­vette a férfi útját a szállodá­tól a kikötőig. Arról viszont hallgatott, hogy kihallgatta be­szélgetésüket is. — Az ampul­lát elvittem a város egyik gyógyszerészéhez — folytatta — aki megvizsgálta. Teljes ké­pet nem tudott adni róla, mert alapos vegyi elemzéssel sem lehetett megállapítani a tar­talmát, de annyi biztos, hogy a szervezetre káros, merevgör­csöt, később szívbénulást oko­zó szert is tartalmaz. — Heilige Maria! — suttog­ta eltorzult arccal a bárónő. Szász dédanyósa orra elé tar­totta az ampullát és arra kér­te, szagolja meg. — Ez volt — nyögte a báró­nő és száját kitátva kapkodta a levegőt. — Úristen! Frisch! Segítség! Meghalok... Szász könyörtelen arccal me­redt rá: — Dédi! Mondja meg, ki ez az ember? Meg kell mon­dania, hogy segíteni tudjak még magán. Legalább köny- nyítsen a lelkiismeretén. __ Az idős nőt heves csuklás gyötörte. Egész feje kivörösö­dött, szája rángatózott, szeme kidülledt. Látszott, hogy egy­re erősebbek a rohamai. — Frisch! Átkozott Frisch! — hörögte. — A Gestapo meg­bízottja volt. Jelentse fel! Fog­ják el ! ö a gyilkos ... ök vé­geztek vele. Nekem semmi kö­zöm ... Már megbántam, nem akartam én Jenőnek olyan véget... — Frisch és még három má­sik ember végzett Balátaival. Én a lakást csak megfigyelésre adtam nekik, a Kaszinó utcai lakásomat. De gázt eresztettek le. Fiolákat... elszédült. Utá­na eresztették rá a másik gázt. Westrick, Clodius, Daitz és Hugenberg ... A németek min­dig végrehajtják az utasításo­kat ... Gyermekem... Bocsáss meg, Éva ... Szászné a fürdőszobába tán­torgott. Gyomra nem engedel­meskedett akaratának, hiába harapta össze úgy fogait, hogy lejött róluk a zománc. Fuldo­kolva hányt. Mire a fürdőszo­bából visszatámolygott a szo­bába, nagyanyja kiszenvedett. Az asszony és a férfi egy­másra néztek. Nem szóltak egymáshoz semmit. Szász csüg­gedten, fáradtan állt a szoba közepén, s aztán lassú léptek­kel, lehajtott fejjel elindult az ajtó felé. Még két lépést sem tett, amikor kopogtak, és a nyitott előszobaajtón át a fo­lyosóról egy hang csapott a szobába: — Ébren van bárónő? Szász egy ugrással a fürdő­szobaajtónál termett, ahová Évát is berántotta. Szásznénak ez az utolsó óra olyan volt, mint egy lidérces álom, gonosz erők játéka. Bódultán hallgat­ta férje suttogó szavait. — Menj a szobába, tegyél úgy, mintha mi sem történt volna. Én itt maradok. Ne árulj el neki semmit, csak kérdezd meg, elvisz-e Olasz­országba? Az asszony beleegyezően bó­lintott. Elveszetten, elkínzottan reménytelenül nézett férjére.' Szász becsukta utána a fürdő­szoba ajtaját, fülét a deszkára tapasztotta. — Szabad! — hallotta fele­sége hangját. A résben Fless­burger jelent meg. Lábujjhe­gyen, ringó léptekkel, szemét ide-oda járatva közelített a bárónő ágyához, — Szegény, meghalt — mondta a részvét bánatos hangján és lehajolt az ágyhoz. — Biztos, hogy meghalt? — Hirtelen a bárónő szemhéjá­hoz nyúlt, s egy gyakorlott orvos mozdulatával széthúzta a pillákat. — Elvégeztetett — fordult Éva felé. — Asszo­nyom, őszinte részvétem! A bárónővel egy olyan kiemelke­dő tudású asszony távozott el... Szászné közbevágott; — Alfred! Most már semmi akadálya, hogy átvigyen Olasz­országba. A férjem itthagyom. Flessburger megrázta a fe­jét, aztán kezét tétován fel­emelte: — Az orvost értesíteniük kell. A szállodát... Nem tu­dom, hol kívánják eltemetni a bárónőt... Mindez adminiszt­ratív intézkedéseket igényel» ön nem hagyhatja itt, így ... én sajnos, telegramot kaptam, nekem azonnal utaznom kelL Remélem, nem ért félre .., Az asszony maga elé bámult és nyelve megbénult. Az a tu­dat, hogy mindenben férjének volt igaza, hogy őt Dédi és különös társasága félrevezette, dühvei töltötte el. Apjának halála és a halál körülményei egyszerűen felfoghatatlanok voltak számára, de még ebben az utolsó játszmában is látnia kellett az általa korábban olyan nagyra tartott férfi al­jasságát, szemérmetlen csalá­sát. Flessburger azt hitte, az asszonyt a gyász verte le eny- nyire, és néhány részvéttől csöpögő mondatot motyogott. Nagyon sajnálja a dolgot. Az élet keserű véletlenek láncola­ta. Ebben a korban, amiben a bárónő volt, amikor az embert Isten szólítja ... Szász ezekre a szavakra lé­pett ki a fürdőszobából, kezé­ben a sárga üvegből készült ampullával, ,, ......... . — Ehrenburgi Bayer Olgát ön szólította, Herr Frisch és nem az úristen. — És a hátra- hökölő kölni gyógyszerész or­ra alá tartotta a fiolát. — ön tegnap éjjel vette ezt ki a mo­torcsónakjának rejtekhelyéről^ és idegességében egyet leejtett, ön, Herr Frisch, ugyanilyen hidegvérrel végzett Balátai Je­nő geológussal.., . ’ A folyosóról ebben a pilla-; natban minden kopogtatás^ vagy csengetés nélkül a vi­dám és fürge kis doktor rob­bant be a szobába, elvágva ezzel Szász szavait, — Mi újság? — Szász azt akarta mondani: „Már minden késő, miért nem jött előbb”. Az orvos az ágyhoz lépett és figyelmesen vizsgálgatta a moz­dulatlan testet. Kis idő után így szólt: — Igen igen ... saj­nos erre nem számítottam .. 1 — kezeit sajnálkozóan tárta szét, és bocsánatkérően fordult hol Szászhoz, hol Évához. Né­met, olasz és szerb nyelven magyarázta, hogy mi történt, s mire Szász észbe kapva körül­nézett, Frisch már nem volt 3 szobában. — Pardon, egy pillanatra —i akarta mondani a doktornak, de azt nem lehetett egyköny- nyen lerázni. Azt próbálta ne­kik megmagyarázni, hogy mi is a teendő. Külföldiről lévén szó, az orvos először is ki­állítja a bizonyítványt'; itt volt, látta és igazolja a betegséget.» Semmi kétség, a hölgyet guta­ütés érte ... öregkori vérke­ringési zavar — Miközben ma­gyarázott az orvos, előhúzta tollát, hogy kiállítsa a bizo­nyítványt, Szász a bejelentést latolgatta magában. Megmond­ja-e, hogy valójában mi tör­tént, vagy hagyja békében a doktort? Mi lesz itt, ha ő megvádolja Flessburgert, alias Frischt, hogy előre megfontolt szándékkal megölte Rösslemét, Bayer Olgát? Ki fog neki hin­ni, és elfogadják-e tanúnak a feleségét? Meg tudja-e majd kellően magyarázni tolmácsok útján, hogy itt miről is van szó?_ _ ÇFolytatjukJ rr r

Next

/
Thumbnails
Contents