Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-06 / 184. szám
Ezt hozta a hét a külpolitikában Heves harcok Dél-Vietnamhan VDK-tiltakozás a bombázások miatt Aczél György látogatása Baranyában Hirosima-évforduló Baranya megyei Tanács elnökének kíséretében Siklósra utazott, ahol felkereste a negyedik alkalommal megrendezett kerámia-szimooziont. Elbeszélgetett a nyári alkotótáborban dolgozó művészekkel, akik az ország különböző részeiből érkeztek és öt hetet töltenek az alkotótelepen. Japán és amerikai orvosok még mindig tanulmányozzák, milyen utóhatásai lehetnek a radioaktív sugárzásnak a túlélőkre. Valószínűnek látszik, hogy a fiatalok körében az átlagnál magasabb arányban pusztító rák és fehérvérűség az atombomba-robbanás egyik utóhatásának következménye. Abban a hirosimai kórházban, amelyben az atombomba áldozatait kezelik, ez év első hat hónapjában a 401 ápoltból 37- en haltak meg, legtöbbjük rákban. Kommentátorunk, Réti Ervin írja: Az elmúlt hét legfontosabb eseménye annak első napján, hétfőn történt. Hét szocialista ország pártvezetői találkozót tartottak a Krim-félszigeten, s véleményt cseréltek a nemzetközi politika több vonatkozásáról. A megbeszélést néhány kétoldalú eszmecseoe is követte. A protokolláris külsőségek és szabályok figyelembevétele gyakran jelentőséggel bír, ez iS szerves része a nemzetközi diplomáciának. Vannak alkalmak, amikor mégis mellőzni lehet a szokott formaságokat : immár második nyáron kerül sor rövid, de tartalmában annál többet nyújtó konzultációra a pártok vezetői között. A kiadott közlemény szerint különös nyomatékot kapott a szocialista e*ök egységének további fejlesztése. Az egység és aktivitás szükségességét támasztja alá a hét, bonyodalmaktól sem mentes körképe. Európában újra előtérbe került két tárgyalássorozat, mindkettőben az NDK az egyik partner. Megindultak a megbeszélések Berlin és Helsinki között, s jóllehet akadhatnak még vitás kérdések, például gazdasági-kártérítési vonatkozásúak, jó légkörről szólnak a tudósítások. Érdekes a visszhang: Stockholmban és Koppenhágában máris egyre többen vetik fel, miért ne követnék a skandináv államok is a finn kezdeményezést. Hosszabb „gondolkodási szünet” után folytatódtak a két német állam tanácskozásai. Kohl és Bahr államtitkárok egyelőre szűkszavúan nyilatkoznak, könnyű fordulókra a továbbiakban sem számíthatunk. Nehezíti a helyzetet, hogy a bonni ellenzék még az olimpia előtt véget akar vetni a belpolitikai tűzszünetnek s a decemberre várható — mind ez idáig kétesélyes — rendkívüli választások hangulati előkészítésén fáradozik. Különösen komolyra fordult a belső válság Nagy-Britanniá- ban. Az északír probléma ki- látástalansága, amin az sem változtatott, hogy huszonnégyezer brit katona erőszakkal lebontotta a katolikus negyedek barikádjait; a dokkmunkássztrájk, amely bármikor továbbterjedhet, a kormány nyílt hadüzenete a szükségállapot bevezetésével; végül a növekvő infláció, s az arany rekord árfolyama a változatlanul lebegő font hátán — egy is elég gondot okozna a problémák közül, de így együttesen és meghatványozódva szinte zsákutcába vitték Londont. Hol vannak már azok az idők, amikor a büszke Britannia a szilárdság és megingathatat- lanság jelképe volt... Vietnam ügyében láthatólag nincs új elem: az óvatos fogalmazás mégis indokolt, hiszen Le Duc Tho és a Párizsba érkező Kissinger között újabb bizalmas találkozó zajlott. Nem ad okot viszont a derűlátásra, hogy két nappal az összejövetel után, a Viet- nam-konferencia 153. ülésén, amerikai részről ismét az értekezlet bojkottjával fenyegetőztek. Magában Vietnamban folynak a harcok, különösen heves bombatámadások érték a VDK legnagyobb kikötővárosát Haiphongot a gátak elleni rohamok miatti nemzetközi tiltakozás sem került le a napirendről: augusztus elsején világméretű akciónapot tartottak a BVT felhívására, áz előrejelzések sem ígérnek nyugalmat, a Boloven fennsík körüli csapatmozdulatok a laoszi harcok felélénkülését helyezik kilátásba. A Nixon-kormányzatot közben a szenátusban figyelemre méltó meglepetés érte: a törvényhozók pénzügyi korlátozásokkal léptek fel a délkeletázsiai háborúval szemben. A kormány valószínűleg különböző módosításokkal és a reak- ciósabb összetételű képviselőház bevonásával próbálja majd elvenni a határozatok élét. A SALT-egyezmények szenátusi ratifikációs vitájában egyes washingtoni héják önkényes értelmezéssel, a megállapodások ésszerű kompromisszuma helyett rakétaelőnyt szeretnének biztosítani az Egyesült Államoknak. A szenátusi szavazás során mégis mindössze két ellenszavazattal jóváhagyták a megállapodást. A heti kép teljességéhez a közel-keleti fejlemények is hozzá tartoznak. Szadat egyiptomi elnök Líbiába utazott, mivel öthónapos határidő elteltével. válaszolnia kellett Kadhafi egységterveire. Ideg- született az elvi döntés a két ország teljes egyesítésére, viszont némileg lelassult annak gyakorlati megvalósítása. Számos kommentár ezért nem rejti véka alá kétségét az egységgel kapcsolatosan. Egy hatékony arab egység, következetesen antiimperialis- ta alapon — a közel-keleti válság megoldásának egyik, ha nem legfontosabb emelője lehetne. Tanúi voltunk azonban sok elhamarkodott és elsietett egységkísérletnek is, ezek életképtelennek bizonyultak és nem kevés kárt okoztak. Vannak jelek, főként a líbiai nyilatkozatokban, hogy az anti- imperializmus mellett anti- kommunista szólamok is felszínre jutnak, fanatikusan nacionalista, pániszlám nézetek kapnak hangsúlyt. Természetesen korai lenne elébevágni az eseményeknek, de ha valahol, akkor itt nem a szavak, hanem a tettek alapján kell ítélnünk. A New York-i ENSZ-palota 38 emeletén lévő egyik irodában közben újra igen nagy a forgalom. Moszkvai állomáshelyéről a világszervezet központjába érkezett Jarring —, s Waldheim főtitkárral egyetértésben — felújította közvetítői tevékenységét. Úgy tűnik, hogy haladás aligha történik, s ez nem a svéd nagykövet képességein múlik. Izrael továbbra is visszautasítja az ENSZ keretein belül folyó tárgyalásokat, az arab országokat pedig elsősorban saját soraik rendezése foglalja el... Hanoi—Saigon (MTI). A délvietnami hazafiak szombatra virradóra nagyszabású támadást indítottak a Tai Ninh tartomány Nui Ba Den hegységében lévő rádióadó ellen : a hajnali szürkület leple alatt megközelítették és aknatűz alá vették a stratégiai fontosságú objektumot Heves harcok folynak Quang Trinál is. Itt a hazafias erők utcai harcokat vívnak az ellenük vezényelt kormánycsapatokkal a tartományi székhely híres citadellájának birtoklásáért. Az amerikai B—52-es légierődökkel pénteken és szombatra virradóra is bombázták Quang Trit, így próbálnak segítséget nyújtani dél-vietnami csatlósaiknak. A saigoni amerikai katonai parancsnokság közlése szerint a B—52-esek az utóbbi idők legnagyobb légitámadását indították pénteken Quang Tri és közvetlen környéke ellen. Az UPI értesüléTepavac Guayanában A belgrádi rádió bejelentette, hogy Mirko Tepavac jugoszláv külügyminiszter szombaton Georgetownba (Guayana) repült, hogy részt vegyen az el nem kötelezett országok minisztereinek kedden megnyíló konferenciáján. Pokolgépes mer ény letek NÁPOLY; Nápolyban az olasz szociális mozgalom fasisztái ismét provokációt követtek el. Pokolgépet helyeztek el az Olasz Kommunista Párt két helyi szekciójának az épületében. A robbanás következtében jelentős anyagi kár keletkezett. RENNES; A franciaországi Rennes város pályaudvarának, néhány helyiségét szombat reggel nagy erejű robbanás pusztította el. Emberéletet a robbanás nem követelt, de az anyagi károk jelentősek. A hatóságok meAczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, szombaton Baranyába látogatott. Pécsett a pártszékházban a megyei párt- bizottság vezetői fogadták a vendéget. Aczél György ezután dr. Nagy Józsefnek és dr. Jerszi Istvánnak, a megyei pártbizottság titkárainak, valamint Horváth Lajosnak, a Hirosima. Augusztus 6-án, a Hirosima elleni atomtámadás 27. évfordulóján a városban álló márvány síremlékre vésett nevek sora újakkal szaporodik. A 78 086 név mellé 1918 új név kerül — azoké, akik 26 évvel a barbár támadás után, az akkor szerzett sérüléseikbe 1971-ben haltak bele. Az áldozatok száma valószínűleg összesen mintegy 200 ezer lehet, azonban nem tudták valamennyit azonosítani. se szerint harcok folynak a Mekong deltavidékénél fekvő Kien Tuongnál is, valamint Binh Dinh keleti partvidékén A B—52-es légierődöket a demilitarizált övezettől északra is bevetették. A Dong Hóitól 35—64 kilométerrel délre fekvő vidékeket bombázták. A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztériumának szóvivője ismét erélyesen tiltakozott az amerikai légierő bombatámadásai miatt. Nyilatkozatában megállapítja, hogy augusztus 3-án az Egyesült Államok légiereje bombázta Quang Ninh, Thai Szombaton gyorsjelentésben összegezték a Zala megyei Tanács illetékes szakemberei a több mint 2 hétig tartó júliusi árvíz következményeit, a soron következő időszak legsürgősebb teendőit. A Mura mentén, a Kerka patak völgyében és a Zala folyó táján együttvéve több mint 20 000 hektár terület került víz alá, s jelentős részén még jelenleg is áll a víz. A víz visszavonulását késlelteti a rendkívül mostoha zalai időjárás, a nap mint nap megismétlődő esőzés. Az első, nem végleges összegezések szerint a mező- gazdaságot mintegy 100 000 000 forintos kár érte, s további 50 000 000 forintra tehető az utakban, hidakban, lakóházakban, kavicsbányákban keletkezett kár. A megyében együttvéve mintegy 40 lakóház rongálódott meg súlyosan, 5 pedig összedőlt, a közutakban keletkezett kár értéke meghaladja az 5 000 000 forintot. A különböző folyók, patakok mentén öt hidat ragadott magával az ár, többet súlyosan megrongált Sok százezer köbméterre teBinh, Nam Ha, Ninh Binh; Thanh Hoa, Nghe An, Ha Tinh és Quang Binh tartomány településeit, továbbá Virth Linh tartomány egészét.1 Komoly károkat szenvedett Quang Binh tartomány Cam Li gátja és Xuan Giang öntözőrendszere. Ha Tinh tartományban több polgári személy meghalt és a lakóházakban is súlyos pusztítást végzett a bombázás. A Dél-Vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány külügyminisztériuma is megbélyegezte a Vietnami Demokratikus Köztársaság különböző területeinek, így Haiphong kikötővárosnak a bombázását. hető az az iszapmennyiség, amely elárasztotta az utakat, a vízelvezető árkokat. A Mura mentén legutóbb 1925. november 14-én jegyeztek fel nagyobb árvizet, akkor azonban „csak” 450 centiméterrel tetőzött a folyó. A jelenlegi áradásnál viszont 514 centiméter volt a maximum, amely minden idők legnagyobb árvizét jelentette Zalában. A védekezésre jellemző, hogy csupán a Mura körzetében Le- tenye határában 180 000 homokzsákot használtak fel és éjjel-nappal több, mint 2000 ember volt a gátakon. A károk becslése után mindenütt folyamatosan megkezdte a térítéseket az Állami Biztosító. Ezzel egyidőben — jelentős társadalmi összefogással — máris hozzáfogtak a helyre- állítási munkákhoz. A töltések mentén folyik a védelmi rendszer megerősítése. A tönkrement hidak tervezése ugyancsak napirenden szerepel. A megrongált épületeket helyreállítják, s azokat, amelyekét csupán „átmosta" az ár, máris fertőtlenítik. Megkezdték az árvíz sújtotta területeken az ivóvizek klóros fertőtlenítését is. (MTI.) Dr. Borisz V. Petrovszkij, szovjet egészségügyi miniszter (balra) amerikai látogatása során felkereste a Stanford egyetemi kórházai, anol dr. Norman Sumway professzorral, a szervátültetések tanasztalaíairól beszélget. Több mint százötvenmilüós árvízkár Zalában — Gyorsjelentés a Mura menti felmérésről