Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-31 / 205. szám

* ▼ Ismét lövöldözések.* összetűzések Észak-íi*országban Szerdára virradó éjjel az észak-írországi Belfastban összetűzésre került sor há­rom-négyszáz fiatal és a brit katonák között. A fiatalok a katolikus negyedbeli Falls Road-on gyűltek össze, hogy tiltakozzanak a brit csapatok előző éjszakai brutális fellé­pése ellen az IRA tagjaival szemben. Ezt követően a vá­rosi közlekedési vállalat két autóbuszát felgyújtották. A helyszínre érkező brit katoná­kat utcakövekkel dobálták meg. Á brit hadsereg szóvivője szerint az éjszaka folyamán szórványos lövöldözések za­varták meg a csendet. Röviddel éjfél után Belfast északi részében bomba rob­bant és egy autószalonban te­temes ' anyagi kárt okozott. Egy idősebb asszony a deto­nációtól szívrohamot kapott és röviddel később meghalt. Amióta ez év márciusában Whitelaw vette át az ügyqk intézését a korábbi északír kormánytól, mintegy 600 le­tartóztatottat és internáltat bo­csátottak szabadon, de ez az ügy ismét felkorbácsolhatja a republikánus érzelmeket. A Reuter jelentése szerint a 18 éves Ann Walsh fodrásznő az első nő, akit tárgyalás nél­kül tartanak fogva Észak-Ir- országban. Feltehetően olyan letartóztatási paranccsal vet­ték őrizetbe, amely meghatá­rozatlan időre teszi lehetővé fogva tartását. Az AP jelenti Sydneyből, hogy a The Sun című esti lap cikke szerint az ideiglenes ír köztársasági hadsereg Ausztráliában igyekszik lövé­szeket és bombakészítőket to­borozni észak-írországi tevé­kenységre. (MTI). t I V Huszonnégy óra alatt kétszáz bevetésben bombázták a VDK területét (Folytatás az 1. oldalról.) Ugyanezen idő alatt B—52-es amerikai repülőerődök — a legfrissebb jelentések szerint — összesen 35 bevetésben bom­bázták a VDK sűrűn lakott te­rületeit és Dél-Vietnam fel­szabadított térségeit. Az uta- paóí (Thaiföld) amerikai tá­maszpontról felszállt nyolc hajtóműves óriásbombázók két köteléke Dong Hói észak-viet­nami város környékét, négy Kína folytatni szándékozik nukleáris kísérleteit — mond­ta kedden Ottawában egy saj­tóértekezleten Mitchell Sharp kanadai külügyminiszter, aki tíznapos kínai látogatásról tért haza. Döntésüket a kínai vezetőK azzal próbálják indokolni, hogy „a Szovjetunió és az Egyesült Államok is állandóan fejleszti fegyverzetét” Sharp beszámolt arról, hogy Csou En-laj miniszterelnökkel és Csi Peng-fej külügyminiszter­rel folytatott megbeszélésein szót emelt a nukleáris kísér­köteléke a fegyvermentes öve­zet északi részét, vagyis a VDK területét támadta. A Phnom Penh-i hadvezetés szerdán beismerte, hogy a fő­várostól 100 kilométerrel észak­ra, az 5. számú főútvonal men­tén fekvő Ponley támaszpont elesett. A khmer-hazafiak több mint egyheti ostrom után foglal­ták el e támaszpontot. Ez már a harmadik bázis, amelyet a letek beszüntetéséért, a két kínai politikus azonban mere­ven elzárkózott érvei elől, és „idealistának” nevezte a ka­nadai álláspontot. térségben ellenőriznek. Egy» idejűleg ellenőrzésük alá von­ták a Phnom Penh fővárost az ország nyugati részében lévő gazdag rizstermelő vidékkel összekötő 5. számú főútvonal jelentős szakaszát is. A Lón Nol-rezsim erői fej» vesztve menekültek PonleybóL Az AFP értesülése szerint a helyőrség csak egyetlen kato­nájának sikerült eljutnia a Phnom Penh-i katonaság vé­delmi vonalai mögé. A tá­maszpont többi védőjét, mint­egy 100 katonát — a velük ott tartózkodott családtagjaikkal együtt — eltűntnek nyilvání­tották. Dél-Korea , washingtoni nagy­követe egy keddi diplomáciai fogadáson azt mondotta, hogy az év végéig kivonják Dél- Vietnamból az ott tartózkodó negyvenezer dél-koreai kato­nát. , Kína folytatja nukleáris kísérleteit 3ó k©zdet a koreai Voroskereszt-társaságok tárgyalásán Észak- és Dél-Korea Vörös- kereSzt-társaságainak szerda délelőtti első — a résztvevők által .^történelminek” minősí­tett -— plenáris tárgyalási ülé­sén a phenjani Tedongan konferenciateremben megálla­podást írtak alá a Korea két részében - élő szétszakadt csa- láSők tagjai risk1‘felkutatásáról és.:a családok egyesítéséről fo­lyó megbeszélések napirend­jéről- és-arról* hógy -mindkét fél mindent megtesz a tárgya­lások sikeréért. A több mint háromórás nyilvános ülés azzal ért vé­get, hogy a terem hosszanti tengelyében elhelyezett széles tárgyalóasztal fölött a két kül­döttség tagjai és tanácsadói kezet' nyújtottak egymásnak — mintegy jelképesen is meg­erősítve azt az enyhülési fo­lyamatot, amely a kettéosztott félsziget két része között ta­valy nyár óta kibontakozott. Bár a szerdán aláirt meg­egyezés lényegében nem megy tovább az előkészítő tárgya­lásokon kidolgozott napirend megerősítéséről, s a konstruk­tív számok kinyilvánításánál, mindenképpen azt mutatja, hogy a két fél jó rajtot kí­ván biztosítani a tárgyalások­nak; amelyeket az ország egyesítése felé vezető út fon­tos lépéseként jellemez. A fotóriporterek pergőtűzé­ben először Kini The Hi a K.NDK vöröskeresztes-küldött- ségének vezetője mondott be­Síafárium és szükségállapot Maigas Köztársaságban Tananarive, (MTI). Népsza­vazást tartanak szeptember­ben Madagaszkáron — jelen­tette szerdán rádióbeszédében Richard Ratsimandrava. a Maígas* Köztársaság belügymi­nisztere. A népszavazáson a Gábriel Ramanantsoa tábor­nok vezette katonai kormány- működésének * jóváhagyásáról döntenek majd. Kedden Ramanantsoa be­vezette a statáriumot és ki­hirdette a szükségállapotot — tekintettel az ország súlyos gazdasági nehézségeire. Elő­zőleg 'ez év májusában Tsira- naná elnök teljhatalommal ruházta fel Ramanantsoa tá­bornokot. szédet, hangsúlyozva, hogy a tárgyalások megnyitása nagy lépést jelent az északon és délen szétszóródott honfitár­sak szenvedésének enyhítése felé. Kifejtette, a tárgyalások le­hetőséget nyújtanak arra, hogy a koreaiak „maguk vi­tassák' meg belügyeiket” el­oszlassák az észak és a dél közötti „megnemértést és gyanakvást”. Kim figyelmez­tetett arra, hogy a tárgyalá­sok feltételei kedvezőek, de egyelőre csak lehetőségek amelyeket még valóra kell váltani, s azt húzta alá. hogy a „közös nevezőt”« kell ke­resni, nem a különbségeket. Li Bőm Szók, á dél-koreai Vöröskereszt küldöttségének vezetője arról beszélt, hogy a résztvevők „a nemzet történe­tének új fejezetét kezdik írni” s hangsúlyozta” mi írjuk ezt a fejezetet s nem mások. (MTI). Tokíó (MTI) Tanaka Kakuei jgpán miniszterelnök a libe­rális demokrata párt szerdai gyűlésén felvázolta azt a há­rom fő témát, amelyet a Nixon elnökkel csütörtökön Hawaiin kezdődő tárgyalásain szóba kíván hozni. Ezek a követke­zők: 1. A két ország politikai, diplomáciai és gazdasági sze­: repe a világbéke fenntartásá­ban; 2. az amerikai—japán gaz­dasági kapcsolatok szabályo­zása; 3. a japán—kínai kapcsola­tok normalizálásával kapcso­McGovern több elképzelését módosította Wall Street-i beszédében George McGovern, az ame­rikai demokrata párt elnökje­löltje megpróbál újabb támo­gatókat szerezni a választási küzdelem előtt. A szenátor kedden a Wall Street-en, a tőkésvilág pénz­központjában ismertette gaz­daságpolitikai terveit. Mint McGovern mondotta, „az oroszlán barlangjában” fejtet­te ki elveit. Módosította koráb­bi elképzeléseit, amelyekre rendkívül hevesen, elítélően reagáltak a tőkéskörök. Már­pedig a pénzemberektől döntő mértékben függ, milyen esé­lyekkel indul McGovern az el­nökválasztáson. McGovern korábban azt ja­vasolta, hogy minden ameri­kainak biztosítsanak évi ezer dollár megélhetési alapot. Ezt keddi nyilatkozatában már úgy módosította, hogy a sem­milyen bevétellel sem rendel­kező négytagú családok „jöve­delembiztosításként” é\d négy­ezer dollárt kapjanak. Enné! is jelentősebb, hogy az adóre­form-tervezetben is visszalé­pett. Bár a demokrata porti el­nökjelölt gazdaságpolitikai programja sok szempontból ki­dolgozatlan és homályos volt és maradt, bizonyosnak látszik, hogy McGovern visszalépett eredeti elképzelésétől, amely radikálisan megadóztatta volna a nagytőkéseket. A Wall Street még módosí­tott gazdasági reformjait is túlságosan radikálisnak tartja, ugyanakkor pedig a pénzvi­lágnak tett engedmények el- idegeníthetik az elnökjelölttől a választásokon döntő tömeget jelentő új, fiatal választókat. McGovern másik javaslatán, amely szerint a következő há­rom évben harmincmillió dol­lárral csökkentené a katonai kiadásokat, nem változtatott. Hasonlóképpen ellentmondá­sos volt a demokrata párti el­nökjelölt egy másik keddi nyilatkozata. Ebben bírálta Nixon vietnami politikáját és elítélte a Dél-Vietnamban állo­másozó amerikai csapatok lét­számának újabb csökkentését. McGovern szerint az újabb csapatkivonások „veszélyezte­tik a Dél-Vietnamban maradó amerikai katonák életét”, ehe­lyett — javasolta ismét a sze­nátor — valamennyi amerikai katonát ki kell vonni Indokí- nából. (MTI) Elutazott a román mezőgazdasági küldöttség Ion Ceausescu mezőgazdasá­gi, élelmiszeripari és vízügyi miniszterhelyettes vezetésével latos japán álláspont, vala­mint az Egyesült Államok Kína-politikájában érvénye­sülő alapelvek kölcsönös tisz­tázása. A Reuter hírügynökség meg­jegyzi: A hawaii találkozón Tanaka Nixon „áldását” fogja kérni a japán—kínai diplomá­ciai kapcsolatok megteremté­séhez. szerdán elutazott a román mezőgazdasági küldöttség. A vendégek búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megje­lent Váncsa Jenő mezőgazda- sági és élelmezésügyi minisz­terhelyettes és loan Cotot, Ro­mánia budapesti nagykövete is. A küldöttséget itt-tartózko- dása során fogadta dr. Di- mény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. A delegáció ellátogatott az L borvilágversenyre és a nem­zetközi szőlészeti és borászati kiállításra és vásárra, vala­mint a Mezőgazdasági Múze­umba. Megtekintették a ker­tészeti egyetem zöldségter­mesztési kísérleteit és gyü­mölcsösét. Több állami gazda­ságban és termelőszövetkezet­ben tanulmányozták a nagy­üzemi gyümölcs- és zöldség­termesztés módszereit. (MTI). Kína ismét a vétójog alkalmazásával fenyegetőzik Iftikar Ali pakisztáni kül­ügyminiszter Iszlámábádban megbeszéléseket folytatott Csiao Kuan-hua kínai külügy­miniszter-helyettessel. Az Uj Kína által „baráti légkörűnek" minősített tanácskozáson kö­zös érdekű kérdésekről, vala­mint a dél-ázsiai szubkonti­nens jelenlegi helyzetéről volt szó. Aftikar Ali már hétfőn este vacsorát adott a kinai állam­férfi tiszteletére. A pakisztáni külügyminiszter a vacsorán mondott beszédében egyebek között rámutatott, hogy Pa­kisztán politikájának alapja a barátság a Kínai Népköztársa­sággal. Csiao Kuan-hua kínai kül­ügyminiszter-helyettes kedden este Bhutto pakisztáni elnök által, tiszteletére rendezett va­csorán szólalt fel. Beszédében ismételten a vétójog alkalma­zásával fenyegetőzött, „ameny- nyiben nem tesznek eleget a tavaly decemberi ENSZ-hatá- rozatoknak”. Szvaran Szingh indiai kül­ügyminiszter szerdán tájékoz­tatta a parlamentet az Üj- Delhiben kedden véget ért ma­gas szintű indiai—pakisztáni tárgyalások eredményeiről. Ennek kapcsán elmondotta. India ’közölte Pakisztán képvi­selőivel, hogy a Sengáli Népi Köztársaság közreműködése és hozzájárulása nélkül nem ren­dezhető a 91 000 pakisztáni ha­difogoly és polgári internált hazatérésének kérdése. India az ötnapos tárgyalá­sokon nyomatékosan felhívta a pakisztáni küldöttség figyel­mét arra, hogy a Bengáli Né­pi Köztársaság elismerésének elodázása késleltetné a július 3-i szimlai egyezményben rög­zített összes célkitűzések meg­valósítását is. Reményét fejez­te ki, hogy Pakisztán nem ha­logatja továbbra is „a szub- kontinensen fennálló helyzet realitásainak elismerését”. A Reuter-iroda Üj-Delhi-i tudósítója a kedden véget ért indiai—pakisztáni tárgyaláso­kat kommentálva azt írja: A felek megállapodtak abban, hogy betartják a szimlai egyez­mény betűjét és szellemét, s megerősítették elhatározott szándékukat, hogy megvalósít­ják az egyezményben rögzített célkitűzéseket. Az angol hírügynökség érté­kelése szerint ugyanakkor az ötnapos magas szintű indiai- pakisztáni tárgyalásokra ár­nyékot vetett a Bengáli Népi Köztársaság ENSZ-felvétele el­len a Biztonsági Tanácsban emelt kínai vétó, valamint Csiao Kuan-hua kínai külügy­miniszter-helyettes rawalpindi látogatása­Miről tárgyal majd Nixon és Tanaka Hawaiin?

Next

/
Thumbnails
Contents