Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-30 / 204. szám

\ 4 •1 í A 0 Haiphong kikötőjét támadták az amerikai 7. flotta hajói A dél-vietnami népi felsza­badító erők keddre virradóan Da Nang-ban, a déli ország­rész második legnagyobb vá­rosában a levegőbe röpítettek egy katonai töltőállomást. Mintegy 500 000 liter üzem­anyag vált a lángok martalé­kává. Ugyanakkor utászalaku­lataik a Saigont Kambodzsá­val összekötő stratégiai fon­tosságú 1. számú főútvonalon, a fővárostól mindössze 20 ki­lométerre felrobbantottak egy hidat és a levegőbe rönitettek egy csatornát. Ellenőrzésük alá vonták a főútvonal két jelentős szakaszát. Rakéták és aknák záporoz­tak a dél-vietnami 3. számú katonai körzet előretolt fő­hadiszállására, a Lai Khe-i nagy támaszpontra is. Amerikai harci repülőgépek az elmúlt 24 órában is folytat­ták terrortámadásaikat a de­mokratikus Vietnam különbö­ző sűrűn lakott területei és Dél-Vietnam felszabadított térségei ellen. Egy amerikai k'atonai szóvivő kedd reggeli tájékoztatása szerint B—52-es repülőerődök hétfőn este nyolc hullámban bombázták Dong Hói város környékét és a fegyvermentes övezet észa­ki részét, vagyis a VDK terü­letét. A nyolc hajtóműves óriás­gépek Dél-Vietnam felszaba­dított körzeteit 19 hullámban bombázták. Támadásaik fő célpontja a Quang Tri tarto­mányi székhely körüli térség volt, amelyre mintegy 1000 bombát szórtak le. Változatlanul heves harcok dúlnak az északi fronton lévő Quang Tri térségében. A népi felszabadító erők — a legfris­sebb hírügynökségi jelentések szerint — több száz rakétát és aknát lőttek a Thieu-rezsim tengerészgyalogos’ és ejtőer­nyős-osztagainak a város kö­rüli állására. Az amerikai légierő folytat­ja bombatámadásait Észak- Vietnam ellen — közölte ked­den a kaliforniai San Clemen- tében Melvin Laird amerikai hadügymi niszter. Hozzáfűzte, e bombatáma­dósokat csak akkor fóliák be­szüntetni ha a béketárgyalá­sokon létrejön az első meg­egyezés. A saigoni amerikai katona! parancsnokság kedden közöl­te. hogy a vietnami felségvi­zeken cirkáló amerikai 7. flotta négy hajója vasárnap „vakmerő” raitaütésszerű tá­madást hajtott végre a VDK legnagyobb kikötője. Hai- oSong ellen. Az amerikai ha­jók a parancsnokság szerint megsemmisítettek több objek­tumot és elsüllyesztettek két észak-vietnami torpedónaszá­dot. (Folytatás a 2. oldalon.) Apró Antalnak, az MSZMP PB tagjának, az országgyű­lés elnökének vezetésével (baloldalt) hazaérkezett Csehszlo vákiából a magyar parlamenti delegáció. A szúnyoginvázió ellen Sxevdán és csütörtökön este „hód* borul Sxeksxárdra — Dombori meddig less szúnyog paradicsom ? XXII. évfolyam, 204. szám ARA: 80 FILLÉR Szerda, 1972. augusztus 30. Hazaérkezett Csehszlovákiából a magyar országgyűlés küldöttsége Apró Antal nyilatkozata MiGYIi VI' .’»OLETÁRÍAl, EGYESÜLJETEK! gyorsítására irányuló törekvé­sei is. A CSKP nagyon reális politikát folytat. — Parlamenti delegációnk — a csehszlovák vezető elv­társaknak is ez volt a véle­ményük — hasznos politikai missziót végzett, a látogatás jelentősen hozzájárult a ma­gyar—csehszlovák kapcsolatok szélesítéséhez, a két ország közötti barátság elmélyítésé­hez. Gyümölcsöző volt ez az út a két parlament kontaktu­sait ilíetően is, a kölcsönös lá­togatásokat a jövőben rend­szeresíteni fogjuk — zárta nyilatkozatát Apró Antal. (MTI). Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az -országgyűlés elnökének ve­zetésével kedden hazaérkezett Csehszlovákiából a magyar parlamenti delegáció, amely egyhetes hivatalos, baráti lá­togatást tett a testvéri szom­széd országban. A küldöttség tagjai: dr. Radnai Éva körze­ti és üzemorvos, Takàcç Im- réné fonónő, Bartha István, a KISZ Hajdú-Bihar megyei Bi­zottságának első titkára, Fá­bián Márton, a karcagi Május 1. Tsz elnöke, Hegyi Imre, a Hazafias Népfront Borsod me­gyei Bizottságának titkára, Klaukó Mátyás, a Békés me­gyei Tanács elnöke, valamint Zámbó József, az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizott­ságának titkára, országgyűlési képviselők. A küldöttséggel utazott dr. Töröcsik Gábor, az országgyűlés irodájának veze­tője. A delegációt a Ferihegyi re­pülőtéren dr. Beresztóczy Miklós, az országgyűlés alel- nöke, dr. Trautman Rezső, az Elnöki Tanács tagja és Mar­jai József külügyminiszter-he­lyettes fogadta. Ott volt az országgyűlés tisztikarának több tagja, s Michal Kollár, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság budapesti nagykövet­ségének ideiglenes ügyvivője is. Apró Antal repülőtéri nyi­latkozatában elmondta: — A csehszlovák szövetségi gyűlés elnökségének meghívá­sára látogattunk Csehszlová­kiába. Az invitálás ugyan ré­gebbi keletű volt, de az el­múlt esziandőben Magyaror­szágon is, Csehszlovákiában is választások voltak, így az uta­zásra csak most kerülhetett sor. Vendéglátóink nagyon hasznos programot állítottak össze számunkra, bejártuk az ország tekintélyes részét, na­gyon sok emberrel találkoz­tunk, szót váltottunk üzemi A bonyhádi Petőfi Termelőszövetkezetben folyik a silókukorica betakarítása. A sok eső miatt felázott talajon két erőgép vontatja a nagy telj írííményű silókombájnt. A ter­melőszövetkezetben mintegy 160 holUnyi zöld takarmány vár még betakarításra. Mikor lesz Domboriban is szúnyogirtás? Erre vonatko­zóan várjuk a faddi tanács sürgős intézkedését tartalmazó válaszát, az üdülők pedig — joggal — a szúnyogmentes es­téket. munkásokkal és városi veze­tőkkel, a különböző szintű pártbizottságok _ tagjaival. Osztravában üzemi- nagygyű­lésen vettünk részt, ott is, s amerre mentünk, mindenütt tapasztaltuk azt a nagyfokú érdeklődést, amellyel a test­véri szomszéd ország népe kí­séri Magyarországot, a szocia­lista építésben elért ’ eredmé­nyeinket. A látottak ismétel­ten meggyőztek bennünket, hogy Csehszlovákiában kon­szolidálódott á gazdasági élet, ezt támasztották alá azok a termelési mutatók, eredmé­nyek, amelyeket például — Osztravában, a csehszlovák ipar központjában hallottunk. Sikeresnek bizonyultak a Csehszlovák Kommunista Pártnak a politikai konszoli­dáció megteremtésére, meg­Szúnyoginvázióról írnak a lapok. Szúnyoginvázió Buda­pesten, a Balatonon, szúnyog­invázió Domboriban és Szek- szárdon. Hogy mindez meny­nyire így van, azt mindenki maga tapasztalhatja, ha alko­nyat után kénytelen negyed óránál hosszabb időt tölteni a szabadban. Az idei nyár eső­zései, a trópusian páratelt le­vegő rendkívül kedvező élet­feltételeket biztosítottak a pa­rányi vérszívók elszaporodásá­hoz, melyek a hűvös éjszakák ellen minden kis rést megta­lálva a lakásokba özönlöttek és özönlenek. A kórház betegei panaszos levélben fordultak hozzánk. Az intézményt körül­vevő parkból alkonyat után behúzódnak, a szúnyogok a kórtermekbe és zavarják a be­tegek nyugalmát. A betegek éjszakájuk egy részét azzal töltik, hogy csapkodják, hajt­ják magukról a szúnyogokat. A kellemetlen csípés mellett a másik nagy probléma, hogy a fertőzési lehetőség is na­gyobb. Tehát küzdeni kell el­lenük minden módon, éppúgy, mint a legyek ellen, ez utóbbit sikerrel meg is oldották itt a kórházban... — írja olvasónk. Érthetetlen, miért nem tör­tént eddig semmiféle intézke­dés, mivel a szúnyogirtás he­lyi feladat. A megyei KÖJÁL úgyszólván semmit sem tehet azon kívül, hogy javasolja az irtást. Kötelező érvényű ren­delkezést csak járványveszély idején hozhatnak. Erről jelen e setben nem beszélhetünk, csu­pán szórványosan okoznak a szúnyogcsípések lassan gyó­gyuló fájdalmas bőrfertőzést. A Fácánkerti Növényvédő Állomás rendelkezik szúnyog- irtóval, megfelelő felszerelése is van hozzá, csak meg kelle­ne rendelni a munkát. Még mindig nem késő, és szükséges is a szúnyogok irtása! Szekszárd város közegészség- ügyi felügyelője úgy tájékoz­tatta lapunk munkatársát, hogy szerdán és csütörtökön este tíz órától éjfélig vegyszeres szú­nyogirtást végeznek a város­ban. A permétezett területen néhány perces sűrű köd ke­letkezik. A városi közegészség- ügyi és járványügyi felügye­lőség ezért ezúton is figyel­mezteti a gépjárművezetőket, hogy ha mindenképpen szük­séges ebben az időben a köz­lekedés, óvatosan vezessenek, mert a sűrű köd zavarja majd a látást. A felhasználásra ke­rülő vegyszer egyébként em­berre, állatra, növényzetre ve­szélytelen, de kellemetlen sza­gú. Az ajtók és ablakok be- csukásával megakadályozható, hogy beszivárogjon a lakások­ba. Az idén elkésett a védekezés, de a városi tanács okulva az esetből jövő évi szezonban há­rom irtást is tervez, ez gya­korlatilag szúnyogmentes nya­rat biztosít. Szekszárdon te­hát kiirtják a vérszívókat, a faddi tanács viszont még most sem rendelte meg a munkát a növényvédő állomástól, pedig Dombori üdülőtelepen nem­csak az esti sétát, hanem a fürdőzést is lehetetlenné teszi a sok szúnyog. Alkonyat után pedig nem lehet horgászni, az autóbuszra várakozókat is el­özönlik a szúnyogok.

Next

/
Thumbnails
Contents