Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-30 / 204. szám
? I • Borúlátó jelentés4 az indiai—pakisztáni tárgyalásokról Haiphong kikötőjét támadták az amerikai 7. flotta hajói A Reuter hírszolgálati iroda borúlátó jelentést küldött Uj-Delhiből az indiai—pakisztáni tárgyalások pillanatnyi állásáról. A Reuter szerint a tét most már „a szimlai megállapodások megmentése”. Mint ismeretes, az indiai és pakisztáni fél között — Indira Gandhi miniszterelnök javaslatára — a múlt hét péntekén indultak meg a tárgyalások a szimlai megállapodások végrehajtásáról. Világos — írja ezzel kapcsolatban a Reuter —, hogy India aggódik Pakisztánnak Szimla óta beAz illegális ír köztársasági hadsereg radikális, „ideiglenes” szárnya keddre virradóan rerdkívül kemény hangú nyilatkozatában leszögezte, hogy „könyörtelenül” és „irgalmatlanul” folytatja a harcot a brit uralom felszámolásáért Észak-Irországban. A 'nyilatkozatban a „provók” bejelentik, hogy az elmúlt két héten a szervezet tagjai megöltek kilenc brit katonát és az ulsteri védelmi különítmény két tagját. Ezekben az akciókban öt embert vesztettek a provók/ Ugyanakkor figyelmezteti a polgári lakosságot, hogy ne tartózkodjék brit katonai létesítmények, járműMcGovern szenátor az amerikai demokrata párt elnökjelöltje kijelentette: semmi kifogása sincs az ellen, hogy a főszámvivőszék megvizsgálja választási kampányának pénzügyeit. Mint a szenátor mondotta, ellentétben a republikánusokkal, pártjának nincs félnivalója a vizsgálattól. Mint ismeretes a főszámvivőszék nemrégiben kiderítette, hogy a republikánus párt egyes, a választásokra kapott pénzösszegek eredetéről nem tud magyarázatot adni. A Nixon pártját fenyegető másik botrány is tovább gyűrűzik. Júniusban leplezték le azt az öt embert, akik lehallgatókészülékeket helyeztek el a demokrata párt országos bizottságának irodáiban. Már a hivatalos vizsgálat előtt bebizonyosodott. hogy a törvényellenes kísérlet szálai a reÚjra kapható a piros könyvecske Pekingben újra lehet kapni a Mao Cetung-idézetek piros könyvecskéjét kínaiul és számos idegen nyelven. Mint ismeretes, tavaly az összes régi példányokat, amelyeket Lin Piao előszava vezetett be, bevonták és azóta egyáltalán nem lehetett kínai nyelvű példányokat vásárolni, csak a világnyelveken nyomtattak ki, de kimaradt belőlük az előszó. A mostani, az új kínai kiadás, amely feltehetően a régi szedés alapján, minden változtatás nélkül készült (kivéve persze a bevezető elhagyását), kérésre kapható a kinai könyvesboltokban. Egy másik kínai kiadás az idézetek mellett öt cikket és Mao Cetung-verset is közöl. (MTI) következett „színeváltozása” miatt. Három körülmény is borúlátásra ösztökéli az Üj-Del- hi-i kormányt. Egyrészt, hogy Pakisztán váratlanul ENSZ- megfigyelők kasmíri állomá- soztatása mellett foglalt állást, noha Szimlában ilyesmiről nem történt egyezség: másrészt Bhutto pakisztáni elnök továbbra is vonakodik elismerni a Bangla Desh-t, s Kína — nyilván nem Pakisztán ellenkezésével — megvétózta a fiatal bengáli állam fölvételét az ENSZ-be. vek közelében, mert ezek továbbra is az IRA támadásainak célpontjai maradnak. Az ideiglenes szárny ezenkívül felszólította az északír politikai pártokat, hogy bojkottál- ják a Whitelaw által szeptemberre kitűzött tárgyalásokat a tartomány jövőjéről. Röviddel a nyilatkozat megjelenése után nagyszabású tűzharc bontakozott ki a belfasti Falls Road és Andersons- town katolikus negyedek térségében az IRA fegyveresei és brit katonák között. A másfél óráig tartott lövöldözésben két IRA-fegyveres megsebesült, de sikerült elmenekülnie. (MTI). pubTikánus párthoz vezetnek. Hogy a botrány teljesebb legyen, az is ^napvilágra került, hogy azt a több tízezer dollárt, amelynek eredetéről a párt nem tudott számot adni, az elfogott kis „kémcsoport” vezetőjének nevére fizették be. Az ügyek ilyen nyilvánvaló összefonódása láttán természetes, hogy a demokraták követelték, vegyék ki az ügy kivizsgálását a Nixon-igazság- ügyminisztérium kezéből. Richard Kleindienst igazságügyminiszter a Washington Postnak adott interjújában ezt a követelést elutasította. Willy Brandt szövetségi kancellár hétfőn egyórás megbeszélésen fogadta Heikalt, az A1 Ahram című kairói _ lap Münchenben tartózkodó fő- szerkesztőjét. A megbeszélés élénk érdeklődést keltett politikai berkekben és — elsősorban libanoni lapjelentések alapján — olyan hírek láttak napvilágot, miszerint az NSZK politikai közvetítő szerepét készül vállalni a közel-keleti válságban. A közeli napokban valószínűleg pénteken Heikal Scheel külügyminiszterrel is találkozik. Mind Heikal, mind pedig illetékes bonni körök elhatárolták magukat a bejrúti feltételezésektől és közölték: szó sincs róla, hogy az NSZK bármilyen közvetlen politikai közvetítést vállaljon akár Izrael és az EAK, akár az Egyesült Államok és az EAK között. Vitathatatlan viszont, hogy Bonn hosszú távon igyekszik megvetni lábát a közel-keleti térségben. A közelmúltban (Folytatás az 1. oldalról). Az amerikai 7. flotta négy hadihajója — a haiphongi kikötő térségében a várostól mintegy három kilométerre lévő objektumokat ágyúzott. A VDK partvédelmi ütegei heves tüzet zúdítottak a négy hajóra — a Newport News nehézcirkálóra, a Providence NDK-finn tárgyalások Kedden Berlinben a külügyminisztérium épületében tovább folytatódtak a Helsinkiben elkezdett tárgyalások az NDK és Finnország diplomáciai kapcsolatainak felvételéről. A finn küldöttséget Paul Gustafsson nagykövet az NDK küldöttségét Kurt Nier nagykövet vezeti. Mint ismeretes a két állam konzuli joggal felruházott kereskedelmi képviseleti szinten tart fenn hivatalos kapcsolatokat. (MTI) Amin újabb kényszerítő intézkedése Idi Amin ugandai elnök hétfőn újabb kényszerítő módosítást rendelt el az országban élő „ázsiaiak” kitelepítése körül. Úgy határozott, hogy a kitelepülőknek az ugandai—tanzániai-kenyai közös tulajdonban lévő East African Airways saját és bérelt gépein kell elhagyniuk az országot. Sőt, további nehezítésként a tábornok-elnök azt is kikötötte, hogy az -EAA csak Uganda jóváhagyásával bérelhet géneket más légitársaságoktól, minthogy a kényszer-ki települőknek Kampala repülőteréről kell Anglia, India és Pakisztán felé indulniok. Az East African Airways azt követeli, hogy az „ázsiaiak” elszállítását a brit társaságok és az EAA közösen oldják meg, s a haszonból egyformán részesedjenek. Amin elnök evvébként hétfői jinjai beszédében „megjósolta”, h'ogy egy év múltán az angolok is megtudják, miért utasította ő ki az „ázsiaiakat” és saját tapasztalatuk alapján jogosnak mondják majd ezt a lépést. számos arab országgal állította helyre diplomáciai kapcsolatait, legutóbb Kairóba küldött nagykövetet. Politikai törekvéseit azonban először a gazdasági kapcsolatok megszilárdításával és fejlesztésével akarja megalapozni. Az NSZK tisztában van azzal, is — amelyre például a Frankfurter Rundschau kommentárja burkoltan felhívja a figyelmet — hogy egymaga nem jelentkezhet „nagyhatalomként” az arab világban, s mind politikai, mind gazdasági érdekei azt diktálják, hogy akcióját a Közös Piac cégérével hajtsa végre. Gazdaságilag az NSZK — nyugat-európai partnereihez hasonlóan — elsősorban az arab kőolaj iránt érdeklődik. Az arab világgal lebonyolított kereskedelmében (értéke 1972. első felében: kivitel 1,4 milliárd márka, behozatal: 3,1 milliárd DM) a kőolajimport meghaladta a 37 millió tonnát, ami teljes kőolaj-behozatalának 73,2 százalékát teszi ki. könnyűcirkálóra, valamint a Rowan és a Ribinson rombolóra — s lövedékeik eltalálták a Robinson rombolót. Gyorsjáratú észak-vietnami torpedónaszádok üldözőbe vették a támadó amerikai nehéz- cirkálót, ez azonban — amerikai állítás szerint — az egyiket elsüllyesztette, a másikat pedig eltalálta és lángba borította. Ekkor a Midway nevű amerikai repülőgép-anyahajó- ról felszállt vadászbombázók egyike vette célba a lángoló észak-vietnami hajót, s az állítólag szintén elsüllyedt. E ^támadással egyidejűleg valamivel délebbre, Dong Hói város térségében két másik amerikai hadihajó ágyúzta az észak-vietnami part menti objektumokat. Az akcióban a Tonkini-öbölben cirkáló amerikai repülőgép-anyaha jókról felszállt vadászbombázók is részt vettek. A Nhan Dan, a Vietnami Dolgozók Pártjának lapja kedden cikket közölt a vietnami felségvizeken augusztus 22-én amerikai repülőgépek által elAz ENSZ 22-es dekolonializációs bizottság hétfőn Puerto Ricót gyarmati területnek minősítette, amelynek joga van a függetlenséghez. A bizottság a Kuba képviselője által beterjesztett javaslatot 12 szavazattal, ellenszavazat nélkül, tíz tartózkodással szavazta meg. George Bush, az Egyesült Államok fő- delegátusa élesen támadta a bizottság döntését és kormáNagy-Britannia befagyasztotta az Ugandának nyújtandó 10 millió font sterling összegű hitelről folytatott tárgyalásokat Amin Ugandai elnöknek a brit útlevéllel rendelkező ázsiaiak kiutasítására vonatkozó döntése miatt — jelentette be a londoni külügyminisztérium szóvivője. A két. ország tavaly augusztusban kötött elvi megállapodást a hitel íolyósíDr. Szabó Zoltán egészség- ügyi miniszter meghívására kedden délután Svén Aspling, svéd egészségügyi és szociális- ügyi miniszter vezetésével külKedden a kora reggeli órákban Phenjanba, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság fővárosába érkezett a dél-koreai Vöröskereszt 34 tagú küldöttsége. A két ország Vöröskeresztszervezetének képviselői szerdán, kezdik meg hivatalos tárgyalásaikat, amelyeknek homlokterében a háború nyomán süllyesztett kínai csónak ügyéről, az öt kínai tengerész haláláról. „E kínai elvtársak életüket áldozták az amerikai agresszió ellen küzdő vietnami nép igaz ügyéért, a két ország népeinek harcos szolidaritásáért — írta a lap. — Az amerikaiak a kínai hajók és az országunkkal kereskedelmi kapcsolatot fenntartó más országok hajóinak megtámadásával cinikusan megsértették a VDK szuverenitását és biztonságát, semmibe vették a nemzetközi közvéleményt, s lábbal tiporták a nemzetközi kereskedelem és hajózás szabadságával kapcsolatos összes jogokat. Ez az újabb bűncselekmény nem elszigetelt bűntett. A kínai néppel és más szocialista országokkal, az egész haladó emberiséggel szembeni fenyegetőzések és módszeres provokációk hosszú sorának részét képezi.” A Nhan Dán vágezetül nyomatékosan aláhúzza: az amerikaiak ördögi üzelmei nem rendíthetik meg Vietnam és Kína forradalmi harcokban meged- zett régi keletű barátságát. nya utasítására tiltakozott e lépés ellen, amelyet „gz Egyesült Államok és Puerto Rico belügyeibe való beavatkozásnak” próbált beállítani. A bizottság munkacsoportot hozott létre azzal a céllal, hogy megvizsgálja, hogyan lehet kiterjeszteni Puerto Ricóra' az Egyesült Államok úgynevezett társult államára az ENSZ-nek a gyarmatosítás megszüntetéséről szóló deklarációját. tásáról, s azóta ennek technikai lebonyolításáról tárgyalt. Amióta Amin bejelentette döntését, a hiteltárgyalások szünetelnek, s londoni hivatalos személyek szerint nem valószínű, hogy a közeli jövőben folytatódnának. Ugyancsak londoni értesülések szerint Amin elnök kijelentette, hogy „higgadtan” néz a hitel esetleges elmaradásának elébe. (Reuter.) döttség érkezett Budapestre. A delegáció magyarországi tartózkodása során ellátogat több egészségügyi intézménybe. immár csaknem három évtizede szétszakított koreai családok egyesítésének kérdése áll. Az AFP francia hírügynökség arról tudósít, hogy a Phenjanba tartó szöuli delegációt már a panmindzsoni határállomáson igen szívélyesen fogadták. Észak-koreai gyermekek virágcsokrokkal köszöntötték őket „Irgalmatlan” harcot ígérnek az északír provók McGovern nem fél a pénzügyi vizsgálattól Fokozódó nyugatnémet érdeklődés Közel-Kelet iránt Gyarmatnak minősítette Puerto Ricót az ENSZ 22-es bizottsága Nagy-Britannia befagyasztotta a hiteltárgyalásokat Ugandával Svéd egészségügyi küldöttség érkezett Budapestre Ma kezdődnek a két Korea V öröskereszt-tárgy alásai