Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-27 / 202. szám
» í t t 1 I \ Tavalyelőtt huszonöt éves érettségi találkozón voltam, ami hagyományosan jó alkalom a meghatódásra. Negyedszázaddal később viszontlátni azokat az arcokat, melyek emlékezetünkben még gyerekvonásokkal éltek és amelyek most hal kövérebben, hol soványabban* de mindenhogyan már itt-ott, ha ugyan nem egészen fehér haj alól néznek vissza ránk, miközben gyötrő erőfeszítéssel igyekeznek néhány órára magukra erőltetni a diákköri vidámságot — van ebben valami megható és tragikomikus. Ugyanígy amikor jegygyűrűs és pecsétgyűrűs kezek nyújtogatják az asztal felett a nejek, fiák, lányok, sőt egy-két esetben már az unokák képeit is. Az ember előtt felrémlenek ugyanezek a kezek, amikor a pad alatt nyújtották egymásnak .a sárga regénytár köteteit, vagy esetleg a megfelelő helyen nyitottan könyvet, hogy az éppen felelő bele pisloghasson. Felelni ilyen alkalmakkor természetesen szintén kell. Felelni arra a kérdésre, hogy kiből, mi lett. A felelet egy érettségi találkozó idején viszonylag könynyű, hiszen nemzedékünk abban a szerencsés (?) időpontban szerezte meg a főiskolai tanulmányokra való „érettségét” bizonyító papírt, amikor még maga az érettségi is biztos belépőt jelentett a „nad- rágos” emberek (azóta tudjuk jól, hogy nagyon is vitatható módon) irigyelt táborába. Ilyesformán kiderítettük, hogy sok más mellett magunkénak mondhatunk orvost, vegyészt, tanárt, agrármérnököt, SZTK- ügyintézőt, négy disszidáltat és három hősi halottat. Mindez érdekelheti és érdek?! is a negyedszázad után már megfogyatkozott számban ösz- szejött egykori osztályt, melynek tagjai — számolva a felgyorsult idő múlásával most már a biztonság kedvéért Ötévenkénti találkozóban egyeztek meg. Mást aligha. A kérdést azonban nemcsak egy szűk kis csoport tagjainak lehet feltenni, hanem sokkal szélesebb körhöz tartozóknak is. Álljon itt példaként egy közepes hatósugarú hivatal vezetői és előadói karának feltett kérdés : mi volt huszonöt évvel ezelőtt és milyen végzettség árán, hóvá jutott el máig? 1. lakatos segéd — érettségi — előadó 2. Idíatos segéd — érettségi, esti egyetem — hivatalvezető 3. kőműves segéd — érettségi, egyetem — főelőadó 4. joghallgató egyetem — főelőadó 5. parasztgyerek — érettségi, főiskola — előadó 6. parasztgyerek — érettségi — előadó 7. fonónő — érettségi — előadó 8. egyetemi hallgató egyetem — előadó 9. parasztgyerek — érettségi, faiskola —: főelőadó'1'..1 ,1M 10. téglagyári munkás — érettségi, esti egyetem — eiőűdó Azt, hogy minden élet kész regény, a toliforgatók már régóta tudják. Természetésen lehetne regényt írni a bevezetőben említett és érettségi találkozó ürügyén alkalmilag ismét összeverbúválódott gimnáziumi osztály minden tagjáról éppúgy, mint a közepes hivatal tíz, találomra kiválasztott előadójának életútjáról is. Alighanem az utóbbiak lennének az érdekesebbek. A második világháború utáni magvar irodalom azonban egyelőre még híjával van a „kiből mi lett?” igazán nagy,_ epikus regényének, az utolsó negyedszázadban végbement, soha nem látott nagyságrendű társadalmi változások, a társadalmi átrétegéződés maradandó, művészi megörökítésének. A közelmúltban valamennyi napilap közölte a Szépirodalmi Könyvkiadó épp ilyen céllal meghirdetett pályázati felhívását. Az alábbiakban ehhez kívánunk adalékokkal szolgálni, nem szép- irodalmi eszközökkel, nem is országos szinten, hanem csak a megyénkben végbement Változásokat visszatükrözve. * 1930-ban száz tízéves Tolna megyei gyerek közül 8,4 egyáltalán nem járt iskolába. 1941- ben 5,9, 1949-ben 5,2, 1960ban 3,7, 1970-ben 2,5. Azok közül, akik betöltötték tizenötödik életévükét, 1930-ban 6,1 százalék szerzett nyolc általános iskolai osztályúnak megfelelő végzettséget, 1949- ben 14,3, 1970-ben 42,9 százalék. A tizennyolc évesek soraiban a legalább érettségizettek aránya 1930-hoz viszonyítva majdnem megötszöröződött, 1949-hez mérten megháromszorozódott, az utolsó tíz évben pedig megkétszereződött Száz tizennyolc éves közül tíz érettségizett. A felsőfokú tanintézeti oklevelet szerzett huszonöt évesek százalékos aránya 1930-ban 0,8 volt, 1941- ben 0,6, 1949-ben 0,9, 1960ban 1,4, 1970-ben 2,5. Aki nem sajánlja az időt a fenti számok részletesebb átböngészésére, az óhatatlanul rájön, hogy a fejlődés óriási, noha — ezt tegyük hozzá — alatta marad az országos arányoknak. 1970-ben 100 fő 10 éves közül nem járt iskolába: 100 fő 15 éves közül nyolc ált. osztályt végzett: 100 fő 18 éves közül legalább érettségizett: 100 fő 25 éves közül r felsőfokú képesítést nyert: Tegyük hozzá, a tárgyilagosság jegyében, hogyha további számokkal terhelnénk az olvasót, minden jelentés színvonalváltozás ellenére az is kiderülne, hogy a nők átlagos iskolai végzettsége — egyelőre — még lényegesen alacsonyabb a férfiakénál. Az „egyelőre” szócska nem véletlenül, került az előbbi mona megyében: országosan: 2,5 1,8 42,9 51,7 10,0 15,ó 2.5 4,3 datba, hanem hangsúlyozandó, hogy a harmincévesnél fiatalabb korcsoportban az arány megfordul a nők javára. A városi és községi népesség iskolai végzettségének szintjében ugyancsak lényeges az eltérés. A községek tízévesnél idősebb lakosainak közel három százalékának egyáltalán nincs iskolai végzettsége; több, A termelőszövetkezet csak egyetlen napra kapta meg a darut. Nem volt mit tenni. A tizenvalahány .fős szerelőbrigád nekiesett a terményszárító összeállításának. Mire a Nap lement, végeztek a munkával. A vasszerkezetet több mázsa csavar és anya tartja össze. Amikor a berendezést gyártó szovjet cég mérnöke meglátta a végzett munkát elcsodálkozott. ^ . • — Nahát — mondta — maguk aztán tudnak dolgozni! ilyet még nem láttam Magyarországon, amióta szállítjuk a -«-termény éfítétofa - ■. . ^ » Igazán kár, hogy előbb nem volt meg a beruházás ötmillió forintos ' fedezete. Akkor a gabona szárításánál is nagy segítséget adott' volna. Igaz, a faddiak kivételek: az eső a gabonának csak kis töredékét találta lábon. Az átlagtermés több mint 20 mázsa. A szárítót akár ma be lehetne indítani. A járulékos munkák azonban még tetemesek. A huszonöt szerelő és kőműves most ázt ígéri, hogy kukoricatörésre teljesen átadják a telepet. Az üzemanyag-tárólóba már lesüllyesztették a két huszonöt köbméteres tartályt. Épül a magtisztító és a szilárd burkolatú bekötőút. Kész a transzformátorállomás, befejezésükhöz közlekednek a villanyszerelési munkák. A terményszárító nagyrészt automatikusan, emberi kéz beavatkozása nélkül működik majd. Munkába állításával minden mázsa gabona, kukorica, lucernamag termelése olcsóbb lesz. Az építés költségei rövid idő alatt megtérülnek. y Első szárítanivaló tehát a kukorica. Ezer tonnára számítanak. Kiből mi lett ? Embersorsok —“ Tanulás — Hunka mint hatvan százaléka az általános iskola nyolc osztályánál kevesebbet végzett és alig minden nyolcadik 18 évesnél idősebb jutott el az érettségi megszerzéséig. Szembetűnően rossz minden mutatószám a dombóvári járásban. A „kiből mi lett?” kérdésben kimondhatatlanul benne foglaltatik egy állítás.1 Mégpedig az, hogy csak abból lehet „valaki”, aki tanul, alapot teremt önmagának és önmagában az előbbre lépéshez. A „valaki” szóív nem kell fennakadni, ugyanis már régen más tartalmat hordoz, mint egykor. A bevezetőben nem véletlenül említetett iskolai osztály tagjai még „valakiknek” érezhették magukat a nyolcévi padkoptatás árán megszerzett ^érettségi bizonyítvány jóvoltából. Sajnos kénytelen vagyok kegyetlen lenni régi osztálytársaimmal szemben, csakugyan volt köztünk olyan ostoba, aki így érezte, így érezte, mert ezt a gondolkodásmódot örökölte. („Ha nem tanulsz, elmehetsz inasnak!”— Ma egész sereg szakma van, ahová nem inasnak, de tanulónak érettségi nélkül fel sem vesznek valakit.) Napjainkban egyáltalán nem biztos, hogy „valaki” egyik-másik önmaga vélt dicsőségébe zárkózott, de a fejlődésben megrekedt középvezető, de nagyon- is „valaki” lehet a hivatalsegéd, aki esti tagozaton végzi a középiskolát, hogy majd levelezőn folytathassa az egyetemet. Emlékeztetőül, bármennyire névtelenül is, de szolgáljon az idézett középhivatal tíz tisztviselője, akik kö* zül például a „parasztgyerek” megjelöléssel illetettek 6—8 holdas apjuk otthoni segítését megszakítva indultak egy másfelé vezető útnak, mert i n - dúlhattak. A felszabadulás után a tulajdonviszonyok változtával (földosztás, államosítás, a mezőgazdaság szocialista átszervezése) és a termelőerők gyors fejlődésével egyidejűleg megváltoztak az osztályviszonyok és módosult a népgazdasági ágak szerkezeti összetétele. Az ország nagymérvű iparosítása természetesen kihatott Tolna megyére is. A keresők struktúráját 1949-ig a mezőgazdaságbeliek rendkívül nagy részaránya jellemezte. Száz- húszezer személyből nyolcvan- nyolcezer. Ez tulajdonképpen még őrizte az 1945, előtti gazdasági rendszer elmaradottságának, megmerevedettségének tükörképét. 1949. és 1960. között az iparban és az építőiparban foglalkoztatottak száma megkétszereződött és gyors ütemben nőtt az egyéb, nem mezőgazdasági ágazatokban dolgozók száma is. A mező- gazdaság aktíú keresőinek száma 1949. és 1960. között huszonegyezerrel, 1970-ig pedig további tizennyolcezerrel csökkent. Azonban a mezőgazdaságból elvándorlók tetemes része a megyén kívül keresett megélhetést, a megfelelő számú ipari, építőipari munkahely hiánya miatt. Az, hogy Tolna megyében az aktív keresők száma a komoly lélekszámcsökkenés ellenére, 1949 óta kétezerre) mégis emelkedett, a nők fokozottabb munkába állásának köszönhető. Népújság 5 1972. augusztus 27. Az újonnan munkábá lépő nők elsősorban az ipar, kereskedelem, az egészségügy, az igazgatás és más ágazatok felé tartottak. Az .aktív férfi keresők aránya az 1949-es hetvenkét százalékos szintről a legutóbbi népszámlálás időpontjáig hatvanszázalékosra esett vissza. Úgyanakkor a nők gazdasági aktivitása a 29—49 év közti egyes korcsoportokban elérte . a hatvan- hetven százalékot. Áz ország aktív keresőinek 41 százaléka nő, megyénkben negyven százaléka. Viszont az ipar felé való orientálódásuk nagyobb mérvű volt az országosan tapasztaltnál és így ez az egyedüli népgazdasági ágazat, amelyben magasabb arányt is képviselnek. Mit jelent még az átréte- geződés kissé nagyon is szakszerűnek hangzó kifejezése megyénk életében? Azt, hogy a munkás-alkalmazotti réteg gyarapodott, az egyéni gazdálkodók száma a minimumra süllyedt, viszont különösen nagy súlyt kapott egy — a fel- szabadulás előtti statisztikákban még egyáltalán nem szerepelhetett — réteg, a szövetkezeti parasztság. A változások azonban nemcsak mennyiségi arányokban mutatkoznak, hanem minőségben is. Csak az utolsó két népszámlálás között 69 százalékkal nőtt a szellemi dolgozók aránya, a fizikaiakon belül pedig a szak- és betanított munkásoké 55 százalékkal. Itt még vannak ugyan egészségtelen eltolódások a szakmunkások kárára, de a jövőre nézve kedvező, hogy a fiatal (14—29 éves) és a közép (30—39 éves) korosztályba .tartozók körében lényegesen magasabb a szak- és betanított munkások, illetve a szellemi dolgozók aránya, mint az idősebb korosztályúaknál. « Kiből -mi lesz, kiből mi lett? A kérdést ki-ki felteheti önmagának, osztálytársainak, bármely munkahelyi környezetnek, de olykor talán érdemes elgondolkozni felette szükebb pátriánk, egy megye arányaiban is, megpróbálva élni a Központi Statisztikai Hivatal Tolna megyei Igazgatóságának szívességéből rendelkezésünkre bocsátott számokkal. ORDAS IVÁN
