Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-27 / 202. szám
Varkonyî Nándor: A MANDALA-JELKÉP Mennyei birodalmak, városok, épületek 13. Ha a bezitensz a legtávolabbi ajtón , bíborpalástban, fehér tiarával belép, hogy végighaladjon a nagy terem ünnepélyesre méretezett hosz- szán, mindnyájan meghajolnak, és köntösük ujjával beárnyékolják homlokukat, nehogy szemüket a felség személyéből sugárzó fény elvakítsa. Ekkor a szertartásmés- ter, kezét köpenyébe burkolva, föl vezeti uralkodóját a három porfirlépcsőn a tizenhárom terítékű apostol-asztalhoz, melynek fején föglaí helyet Izaposztoloszként, mint aki „egy az apostolokkal”. Mert az egyszerű vacsorának is meg kell adni az urvacsora- jelleget, s a szakrális „hangulatot”. A gyümölcsök, az artista-mutatványok és táncok után, utolsó fogásként kenyeret és bort nyújtanak át a császárnak, hogy szakramen- tális mozdulatokkal, jelképesen fejezze be a lakomát. — Húsvétkor a császár a Megváltó jelképévé lényegül: halotti ruhában, gyolcsszalagokkal átköve és fehér lepelbe burkolva, a tizenkét apostol kíséretében lép a Hagia So- phiába, hogy a szertartás végeztével feltámadjon, legyőzze a halált. És így tovább. Tán nem kell mondani, hogy az isteni hódolat, a „t>i- zantinus hasoncsúszás” nem sz embernek szólt, hanem az ősképnek, melyet megtestesített. Az emberrel gyakran igen csúnyán bántak, mind az udvaroncok, mind a nép, ha úgy vélték, hogy érdemtelenül viseli méltóságát, a felkenéssel kapott isteni lényeget. A hatvanöt forradalom és lázadás mind ebből az okból zúdult föl, egy , sem irányult az „eszme” ellen, ellenkezőleg, védelme volt a Cél. A százhét császár közül harmincnégy halt meg ágyában, s ezek se mind érdemeik jutalmául, hanem véletlen szerencse kegyéből. Az ember lehetett silány, gyarló, notórius bűnöző, vagv ha iámbor és naeyteheí- ségű volt, hataloméhes gonosztevők takarították el az útból. De a méltóság szent maradt. A méltóságok, rangok, címek, hivatalok is önmagukban hordták a menv- nyei, angyali stb. jelleget, és a személv addig viselte, míg élni tudott vele. Világi, laikus, profán hivatal nem volt. mind szentelményes ielleggel bírt, s a velük járó honneuröket a kozmikus rendben elfogult holv(ik szabta meg. Az elő- léntetést bőit előzte meg. a kinevezés szertartással járt. a magasabb raneűakat oltárnál iktatták hivatalukba, s mind a f«imno;aszta1ást. mind a letaszítást, egyaránt a császár-istenség, a bazilcsz osztogatta — Az isteni hatalom működését, a mennvei nrő- renrhrzer dinamikáiét a Dio- nüsziosz A neirnoagita néven Ismert szerző írta 1° De coe- lesH hierarchia című rnnniré- jában. de ennek ismertetésétől inkább eltekintek. VÁROSOK A mennyei birodalmak di- n amikéi t az állaoni-veh'si szertartások szolgáltattak, sztatikájuk — ha jöhet íay mondani — az építkezésen nyugodott. Még a nomádoknál is. mert noha építményeik hordozhatók voltak, sátor- ás táborverésük kozmikus törvényeiket „valósított meg”. A városok kozmikus már említettük: a világ kö-m. pén álltak, a birodalom 'földöké voltak. De minden újonnan alapított város, falu, telephely ilyen köldök volt, lakói számára világ közepe, új élet indítója. Sorsuk függött attól, kellő helyen, helyes szabályok szerint vonják-e meg határait, mérik föl beosztását, rakják le alapjait. A szabályokat az Ég és a Föld erői, hatalmai írják elő szigorú rítusokban. A lakóhelynek a Mindenség rendjébe kell illeszkednie. A tervrajz a négy világtájhoz és a Nap és Hold járásához igazodik, az időpontot a csillagok állása, a horoszkóp jelöli ki. Főként a 4, a 3 és összegük, a 7 szám „uralkodik”, vagyis érvényesül, szorzataival és osztataiyal. Városon általában lakóhelyet, települést kell értenünk, nagyságától függetlenül. Közbevetőleg: a térbe helyezve a 4, vagyis a kocka jelenti az alsó, anyagi világot, a „Föld”-et, a 3, vagyis a gúla a felső, szellemi világot, a Mennyet; a kockára helyezve, a kettő együtt: 4 + 3 = 7, jelenti a Mindenséget, ezért „tökéletes” szám, a 7. Ez a torony eredeti „eszméje”, értelme: világábra. Frobenius közli egyes néger törzsek hagyományát a régi városépítésről: A városok alapítása, kitűzése ősi időkben szigorú szertartások szerint történt. A Hold első negyedének elején mérték ki a város határait, s mindjárt megjelölték a négy kapu helyét a világtájak irányában. Ezután bikával háromszor körül járatták a határvonalat, majd a bikát négy tehénnel a határon 13. ' Felugrok, lenézek a kiffl- részelt nyíláson, ami kakast formáz. Milyen jó, hogy nem tyúkot, így a farka helyén leláthatok az udvar elejére. Ott a szán, előtte egy ló, Miska ül a bakon, az öreg meg ott áll, s ordít. A fia meg visszáordít. A két hang összekeveredik, nem lehet kivenni, min kaptak össze — ...kussolj nekem! Neked nincs ehhöz szavad !.. — ...maga sem tudja, miért abajgatia! csak teszi!... — ... de az úristenit az anyátoknak!... — ... aki csak jót tett magával egész életében !... Supp! az öreg kikapja az ostort a tokból, s végigvág vele Miskán! De maga tó megijed attól, amit tett, mert eldobja az ütűeget. A fiú födegyenesedik. A gyeplő kiesik a kezeljél. No, most!... De nem. Leszáll. Súlyos léptekkel edmegy onnét, nem látom, hova. Az öreg áll. Meggömyedve tapogat az ostor után. Megleli, visszarakja a helyére, de nem néz a keze elé. A ló áll nyugalmasan. Várakozik. Bennem is most enged fel a hirtelen feszültség. S rögtön feltámad egy másik, vörös érzés. Ha ez a lányra megy ki ! Történjék a legkevesebb, úgy éljek, lecsapom az öreget. Az első valamivel, ami belülre terelték. Miután a bika három tehénnel párosodott, feláldozták. Phalloszát a város közepén temették el, s a vért felfogó áldozóárok mellett phallosz-oltárt emeltek. Az oltárnál mindig három állatot, az áldozóároknál négyet áldoztak fel. E kultuszban a bika a Hold állata, a város a Nap vagy a nappálya jelképe. A Hold első negyede azért kedvező időszak, mert a város növekedését biztosítja. A 3 és 4 áldozat összege pedig, mint láttuk, a tökéletes szám, a Mindenség jegye. Az etruszkok nagytudomá- nyú városépítők voltak, élet- és másvilág-szemléletük erősen chthonikus jellegű: a lélek hazáját, az élet folytatását a föld alatt képzelték el. Ez az alvilág azonban vidám és kellemes volt, nélkülözte a babiloni Arallu reménytelenségét, az egyiptomi Jalu szigorát, a zsidó Seól kárhozott- ságát, a görög Hadész sötétségét. De a föld alatti Mundus („világ”, csak latin nevét ismertük) alkotta az e világi élet szilárd alapját, rajta énült a város, s szoros és állandó kapcsolatban élt vele. Am nem kevésbé szoros volt a kancsolat a Kozmosz felső szféráiéval is; a város fekvését a tizenhat világtáj szerint a Nap futásához igazították, négyszög alakban mérték ki, és építéséhez felhasználták az asztrológia és a természetmegfigyelés (jóslás) minden módszerét. (Folytatjuk.) a kezembe kerül. Aztán lesz, ami lesz. Nem. Nem úgy fest a dolog, hogy valami is lenne. Az öreg csak típródik a sáros havon, nyúlkál a gyeplő után, próbál leszerszámozni. Tán a révhez akart menni Miska, s az öreg beleszólt? Nekem az tetszett volna, ha jól megkoptatják egymást! Vajon most mi lesz? Ha velem csinált volna ilyet az apám, én alighanem... ... Hülyeség. Ha én ismerem az apám, akkor másmilyen az életem. S a szüléimé is. Én aztán tudnám hogyan kell gazdálkodni a szeretettel. Ha Miska feldühödik és elereszti a szent jobbot, akkor az öreg taknyán-nyálán csúszva törli fel az, udvart, de még az istállót is. Én nem igazi méregből kaptam egyet Mis- kától, mégis pompos a szám. Nagy darab gyerek, s nem is ügyetlen. Mennyit fűzte a sporttiszt, hogy tanuljon ökölvívást! Ha én vagyok a helyében, rögtön felcsapok. Ilyen váltókkal, ilyen öklökkel?... s aki megfelelt, mindjárt vitték a hadosztályhoz, a sportszázadba! Ez a mada nem állt kötélnek. Hogy ő nem szeret írásokkal huznkodni, mondta, meg nem szeret mást megütni. Emlékszem, milyen jót röhögtem rajta, a jámbor tanyasi borjúnak meg sem fordul a fejében, hogy esetleg őt is megüthetik! No. most megütötték. Nem is akárhogy. Nem lehetett kellemes, úgy láttam, bőrszíjból van az az ostor, csíphet, Fülöp János: FÜLEMÜLE Világ világa, virágnak virága... Hat száz évig rejtette egy középkori kódex a legrégibb magyar verset Most ctven éve, 1922-ben a magyar irodalomtörténet és nyelvészet szempontjából felmérhetetlen értékű kincs bukkant föl az idők mélyéből : egy középkori, latin nyelvű kódex 134. b. lapjának két hasábján két német egyetemi tanár, Leidinger György és Babinger Ferenc akadt rá a legrégibb magyar versre, az ómagyar ^ária-siralomra. Értesítésükre Jakubovlch Emil, a Nemzeti Múzeum akkori főkönyvtárosa és Gragger Róbert irodalom- történész tanulmányozták a Halotti beszéd utáni második legrégibb szövegemlékünket. Jakubovich és Gragger megállapította a vers korát és kiadta hiteles szövegét. A „siralom” költő-műfordítója valamely észak-olaszországi egyetemi városban tanuló magyar szerzetes lehetett. A 37 soros vers egy középkori latin nyelvű himnusznak latinosságtól eléggé mentes, művészi átköltése. Az 1280— 1310 közötti időkből származó versből, amely 132 magyar szó Árpád-kori írásmódját őrizte meg, kiemelkednek költői szépségükkel ezek a gyönyörű, al- literáló sorok: , „Világ világa, Virágnak virága! Keserűen kínzatol, Vas szegekkel veretöl.” A Mária-siralmat tartalmazó kódex 1910-ben bukkant föl Toscanában, ahol egy Jacques Rosenthal nevű müncheni antikvárius vásárolta meg. Rosenthal az első világháború után a kódexet — benne a 600 éve lappangó magyar nyelvű himnusszal ■— eladta ■■■ JrtómoöpíV neosneyaem mint a nyavalya. Vagy inkább sebezhet, felégeti a bőrt, ahol eltalálja. Ha valami, akkor ez kenyértörésre viszi az itteni dolgokat. Ha Miskának van gerince, nem hagyja annyiban. ... s mit csinál? Megint hülye vagyok ! Mert Miska, ha egyszer nem bántotta az öreget, csak egyet tehet: elmegy. Én nyilván vele, s 3kkor Ittmarad a lány egyedül. Kitéve az öreg bakafántoskodá- sának,, hónapokra. Nem jól van ez sehogyse. Imént még elszán ás volt bennem, hogy lemegyek, jól megmondogatom nekik. Most kelletlenül szedelőzködöm, soká pallóm tenyérrel térdemről a port, kléhát. kényelmetlen lesz ez az esieí ... De nem az, mert sehol egy lélek. A konyha üres, az asztalon otít van az étel, de csak egy terítékkel, számomra. Mit csináljak? Átmenni — nem akarózik. Sötétet látok, lehet, hogy a lány egyedül van, lehet, hogy Miskával. Egyiknek se lehet kacarászós a kedve. Az istálló ablakában gyenge fény világol. Ott alighanem az öreg bütyköl — de az is lehet, hogy Miska, s akkor az öreg van a szobában. Nem jó ez sehogy. Figyelembe kell vennem azt is. családi ügyről van szó. Mért tartozik ez rám? Én csak olyan vagyok itt, mint a hamu a cukor sarkán. Emlékezem. száz gyufát elgyuj- togattunk fizikaórán, sehogyse kapott lángra a kockacukor; mihelyt azonban egy kis hamu került rá, máris olvadt, égett. Régi bajok feszegettek itt, nem én ástam a szakádé annak a német jóváteteli bizottságnak, amelynek többek közt az is a kötelezettsége volt, hogy a német csapatok által elpusztított leuveni egyetemi könyvtárat kárpótolja a belgiumi hadjárat idején tönkrement, fölégetett kódex- és kéziratanyagáért. Érdekes : a második világháborúban is leégett a leuveni könyvtár, szerencsére az Ómagyar Mária- siralom egy folyosószerű benyílóban, páncélszekrényben rejtőzve sértetlenül túlélte a tűzvészt. Huszonöt évvel felfedezése után, 1947-ben alkalom nyílt volna a leuveni kódexnek csere útján magyar gyűjtemény részére való megszerzésére, a tárgyalások azonban — sajnos — nem vezettek eredményre. A Szegedi Konzervgyár bátaszéki üzeme felvételre keres csőszerelő, villanyszerelő és hegesztő szakmunkásokat, laboránst, női és férfi segédmunkásokat. Jelentkezés: Konzervüzem, Bátaszék. (343) kot, földrengést se én csináltam. Rágyújtok, nézek a füst után, fejem az öklömre rakom. Csináljak valamit? ezek helyett? Pont én, aki átszállóban van itt? s tán már holnap úgy megy el, hogy soha erre nem vezet az útja? Az viszont derék dolog volna, szétütni a tehetetlenségük közepette. Hadd lássák, ki is az a Fülemüle. Gondolom, a lánynál se maradna hatás nélkül, ha erélyesen fellépnék... de hová? Emelvényre, s prédikáljak? Vagy a ringbe, s agyaljam meg az öreget? Hinta-palinta ez, Fülemüle, kisfiam! Tapodtat nem haladsz előre. Bejön Margit. Rekedt a hangom, ahogy köszöntőm: — Jó estét kívánok, Margitka. — Elkésett, mert már van belőle rassz — feleli. Fz megint afféle figurás beszéd, tehát nincs minden elrontva. Rögtön megvldámulok, azt mondom gálánsán : — nekem nem rossz, mert látom, hogy nem haragszik rám. Vállat von, rakja el az asztalról az edényt, nem válaszol. Mit is szólhatna, igaza van. Komótosan dohányzom, elnézek, s közben lázasan keresem, mivel törhetném meg a csöndet. — Maguk felé mindig így karózzák a tököt? Nem hiszek a fülemnek. Ez mi? Nézek rá, s lassan megértem, hogy a föltámasztott fejemnek szólt az ige. (Folytatjuk.)
