Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-20 / 196. szám

t Az ENSZ-bizottság elítélte a rliodesiai fajüldözést A faji megkülönböztetés fel­számolásával foglalkozó ENSZ- bizottság a különleges munka- csoportok beszámolói és egyéb dokumentumok megtárgyalása alapján erélyesen elítélte a dél-rhodesiai fajgyűlölő rezsim cselekményeit és azoknak az államoknak a politikáját, áme­nek a Biztonsági Tanács ha­tározataival ellentétben politi­kai, katonai és gazdasági kap­csolatokat tartanak fenn ezzel a rendszerrel. Gyorsmérleg a balatoni idegenforgalomról Több vendég, hosszabb tartózkodási idő A Balatonon még javában tart a főidény, de a két part megyei tanácsai és idegenfor­galmi hivatalai : a Siótour és a Balatontourist már felmérték az idény eddigi tapasztalatait. A főszezon utolsó harmadá­nak kezdetén megállapítható, hogy az idén tovább fokozó­dott a magyar tenger idegen- forgalma, s emelkedést mu­tat a hazai turizmus statisz­tikája is. A déli parton a ha­zai vendégek 13,2 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a Siótour szálláshelyein, mint tavaly. Néhány százalékkal csökkent a szocialista orszá­gok turistáinak látogatottsága, míg a nyugati országokból ér­kezett turisták 37,1 százalék­kal töltöttek el több időt a déli parton, mint tavaly, a nyár azonos időszakában. Az északi parton is fejlő­dést mutatnak a statisztikai adatok és különösen szembe­tűnő az NSZK-beli, a holland és az olasz turisták számának növekedése. Az északi parton a csehszlovák és jugoszláv vendégek száma az idén azo­nos a tavalyival, ugyanakkor nőtt a Lengyelországból ide­látogatók száma. A szomszé­dos Ausztriából érkező nya­ralók száma különösen az utóbbi két héten növekedett. Az osztrák, csehszlovák, lengyel, holland és NSZK-beli utazási irodák jelzései, az ide­genforgalmi szervekhez érke­ző helyigénylések arra mutat­nak, hogy forgalmas lesz a balatoni utószezon is. A két Balaton környéki megye ide­genforgalmi hivatala — a ha­zai és külföldi érdeklődés fo­kozására — utószezoni kedvez­ményeket kínál. A Balaton­tourist szeptember 1-től az északi parton 20 százalékos engedményeket ad. A Siótour a déli parton a luxusnyaralók­ban szeptember 1-től 30 szá­zalékos, szeptember 16-tól 30- ig pedig 60 százalékos áren­gedményt kínál. A déli parti kempingeket és fizető-vendéglátó szobákat szeptember 1-től 20 százalékos kedvezménnyel vehetik igény­be az érdeklődők. Az árkedvezmény szeptem­ber 1-től a két parton — a kempingeket is beleértve — csaknem 50 000 szálláshelyre terjed ki. (MTI) Tiltakozások a marokkói menekültek kiadatása miatt Újabb nagyszabású hadbíró- sági tárgyalással fog végződni a marokkói király, II. Hasszán ellen 13 hónap alatt már má­sodszor végrehajtott sikertelen merénylet. Mint Benhima bel­ügyminiszter pénteki sajtó- értekezletén közölte, előrelát­hatólag a légierő több mint tíz tisztjét állítják bíróság elé, és Szigorú őrizet alá helyezték a lázadás fészkében, a kenitrai légitámaszponton állomásozó mintegy ezer katonát, a ma­rokkói légierő személyi állo­mányának egyharmadát. Hadbíróság elé kerül az a két repülőtiszt is, aki a siker­telen akció után Gibraltárra repült gépével és politikai me­nedékjogot kért az angol ható­ságoktól. Közülük az egyik sejtette először, hogy az akció végrehajtására Ufkir tábornok adott parancsot. Marokkó ké­résére az angol hatóságok pén­teken este visszaküldték a két tisztet Marokkóba. Az intézkedés ellen tiltako­zott az ellenzéki munkáspárt, s egyik külügyi szóvivője, Ivor Richard magyarázatot is kö­vetelt a külügyminisztériumtól. Ugyancsak tiltakozott Anglia lépése ellen a marokkói láza­dókat mindkét alkalommal tá­mogató Líbia. A brit nagy­követet behívták a tripoli kül­ügyminisztériumba és átadták neki a tiltakozó jegyzéket. Â reform j egyében s növekszik az Akadémia szerepe Erdey-Grux Tibor nyilatkozata Az Akadémia elnökségének tájékoztatója nyomán a közel­múltban a tudománypolitikai bizottság is megtárgyalta az ország legfőbb tudományos testületének tevéken} ségét. Ha­tározatában megállapította: at akadémiai reform, óta lényeges a fejlődés, a tudományos tes­tületek tevékenysége konkré­tabb, a testület számos fontos országos kérdéssel eredménye­sen foglalkozott. Az Akadémia tudományos testületi tevékenységéről Er- dey-Gruz Tibor, a Magyar Tu­dományos Akadémia elnöke tájékoztatta a Magyar Távirati Iroda munkatársát. — Visszatekintve az elmúlt esztendőre : örömmel állapít­hatjuk meg, hogy a reform gyümölcsei máris kezdenek beérni. Míg egy évvel ezelőtt csupán a tudományos testüle­tek szervezeti felépítéséről és működésük módjáról tájékoz­tathattuk a tudománypolitikai bizottságot, idén már a tevé­kenység eredményeiről adha­tunk számot. Ezek az eredmé- n> ek, úgy érezzük, jelentősek, anntk ellenére, hogy a múlt évben a tudományos testületek idején« k és energiájának je­lentős részét három fontos fel­adatkör foglalta le. Az első az országos távlati tudományos kutatási terv elkészítése volt, együttműködve az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság­gal. A feladatok másik köre abból adódott, hogy tavaly zá­rult le az akadémiai kutató- intézetek hároméves tervperió- tlusa, a harmadik pedig az ötéves terv hátralévő részére szóló középtávú kutatási terv kidolgozása és véleményezése volt. — Az elnökség és a tudo­mányi s osztályok számos olyan országé s kérdésben mondtak 'véleményt, amelynek tudomá­nyos vonatkozásai is jelentő­sek. Ilyen például a Velen­cei-tó és a Fertő-táj fejlesztési ter-'e, a Komárom megyei komplex iparmű létrehozásá­nak elgondolása, a hazai su­gárvédelem kérdése, a bioszfé­ra nemzetközi védelmével ösz- szefüggésben, a biológiai ok­tatás korszerűsítésére vonat­kozó ajánlás, az olefinprog- tamhoz kapcsolódó kutatások vélemény ezése. — További fejlődés várható már az icei év második felélői, még inkább 1973-ban — hang­súlyozta Erdey-Gruz Tibor. — Ez nem jóslás, feltételei az előbbiekből következnek. Vár­hatóan tovább növekszik majd az Akadémia szerepe a tudo­mány segítségét igénylő fontos népgazdasági, egészségügyi, kul­turális és más döntések előkészí­tésében illetőleg különböző terv-, koncepciók kidolgozásában véle­ményezésében is. Erre biztató reményt nyújtanak már eddig is gazdag, gyümölcsöző kap- csolata'nk egyes tárcákkal, társhatóságokkal. — Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a munka eredményességének érdekében szükséges felülvizsgálnunk az Akadémia bizottsági rendsze­rét is. Véleményünk szerint az Akadémiának a történelmi fej­lődés során kialakult bizottsá­gi rendszere ma már nem min­denben korszerű. Ezért az Akadémia tudományos osztá­lyai a következő félévben ala­posan megvizsgálják majd a bizottsági rendszer szervezeti felépítését és korszerűsítésének lehetőségeit. (MT) Ezt hozta a hét a külpolitikában Baraka — arab szó. Annyit jelent, mint Allah különös ke­gye, amely az egyéni szeren­csében nyilvánul meg. Akinek barakája van, azt még a golyó sem fogja... II. Hasszán marokkói király elmondhatja magáról, hogy a baraka megvédte — ki tudja, hányadszor? Az uralkodó re­pülőgépét megtámadták a ke­nitrai légi támaszpontról fel­szállt vadászgépek pilótái, gép- puskatüzükkel eltalálták a Boeinget, az azonban le tudott szállni a rabati katonai repü- ’ctérre. A kormány Vígjai a díszszázad előtt épp úgy fo­gadtak a királyt, mint más al­kalmakkor, Hasszán is ugyan­úgy nyújtotta kézcsókra kezét, mint máskor... A vadászre­pülők ekkor visszatértek és rakétákkal, gépfegyverekkel még egyszer megpróbáltak vé­gezni az uralkodóval és kísé­retével. Újra csak sikertele­nül. Ufkir hadügyminiszter, aki korábban Hasszán bizalmasá­nak számított — a rabati hi­vatalos közlések szerint — ön­gyilkos lett. ö volt valószínű­leg a merénylet-kísérlet fő szervezője, alighanem maga Nem szűnnek az amerikai légitámadások a VDK fővárosa ellen Az amerikai légierő pénte­ken éjjel ismét bombázta a VDK fővárosát és közvetlen környékét —, jelentette az AFP hanoi tudósítója. Az amerikai repülőgépek — mint már jelentettük — csü­törtökön éjjel is bombázták a VDK fővárosát és közvetlen környékét. A francia hírügy­nökség szombati tudósítása sze­rint a csütörtök éjszakai légi­támadás nyomán Hanoi Dong Hanh nevű kerületében 52 la­kóház elpusztult, illetve meg­rongálódott. A dél-vietnami hadijelenté­sekből kitűnik, hogy a népi felszabadító erők szombaton hajnalban, már a második egymást követő napon ismét rakétákkal lőtték a déli or­szágrész második legnagyobb városa, Da Nang katonai cél­pontjait és a város közvetlen közeiében lévő nagy amerikai légitámaszpontot. A hazafiak pénteken éjjel Saigontól mindössze 40 kilo­méterrel északkeletre elfoglal­tak egy járási székhelyet és ellenőrzésük alá vonta a dél­vietnami fővárosba vezető stra­tégiai fontosságú főútvonal je­lentős szakaszát. Pénteken Hanoiban tartották sajtóértekezletüket az ameri­kai imperialisták háborús bűn­tetteit kivizsgáló bizottság tagjai. Vietnami és külföldi újságírók előtt elmondották, hogy amerikai sugárhajtású re­pülőgépek április elejétől jú­lius végéig 4220 bevetésben 19 330 tonna romboló, golyós, repesz- és egyéb bombát szór­tak le a tartományra s 1790 rakétát lőttek ki polgári cél­pontokra. Ugyanezen idő alatt B—52-es repülőerődök 300 be­vetésben 9000 tonna bombát szórtak le a tartomány 160 sűrűn lakott településére. Ame­rikai hadihajókról pedig 11 400 nagykaliberű lövedéket lőttek ki a tartomány 270 városára és falvára. Az Egyesült Államok légi­ereje folytatja a VDK békés városainak és öntözőrendsze­reinek bombázását, és ez az Egyesült Államok közvélemé­nyének fokozódó tiltakozását váltja ki. Az ország számos városában háborúellenes meg­mozdulások zajlanak le. A tüntetések egyik központ­ja Miami Beech (Florida ál­lam), ahol jelenleg a republi­kánus párt bizottsági ülései ki­dolgozzák a párt választási stratégiáját. Az ország minden részéből ide utazik az amerikai közélet sok képviselője, hogy a republikánus párt augusztus 21-én kezdődő kongresszusa idején tiltakozzanak a kor­mány indokínai politikája el­len. pályázott a marokkói hatalom­ra, sok más arab katonai rendszer példájára ő is elkép­zelhette magát „forradalmi pa­rancsnoki. tanács” élén... Ufkir halála azokat a felte­véseket igazolja, hogy Hasszán és a mindenkin keresztülgázo­ló miniszter között valójában feszült lehetett a viszony. Uf­kir ellen bizonyítható volt a vád, hogy saját kezével ölte meg Párizs mellett egy villá­ban a marokkói ellenzék bá­tor vezetőjét, a haladó politi­kust Ben Barkát. Az 1965-ben végrehajtott gaztettért Ufkirt csak távollétében és csupán papíron marasztalta el a fran­cia bíróság, de a marokkói tábornok bűne így is beárnyé­kolta a francia—marokkói vi­szonyt. Pedig Párizsban Pom­pidou szorgalmazta már a Ra­battal való kapcsolatoK szoro­sabbra fűzését. Hasszán király pedig — minden amerikaba- rátsága mellett — a franciák­kal való együttműködés foko­zását is célul tűzte ki. Ufkir letűnése a politikai színpadról, távozása az élők sorából úgy­nevezett tiszta lapot terem­tett... A marokkói merénylet így jócskán érinti a Földközi-ten­geri politikai és stratégiai hely­zet alakulását, az arab világon belüli erőviszonyokat. Nem szabad például elfelednünk, hogy Líbiában már tavaly jú­lius 10-én, a skirati sikertelen merénylet után is lelkendezve dicsérték azokat a marokkói katonatiszteket, akik akkor II. Hasszán életére törtek. Rábai­ban minden bizonnyal ma szintén lehetőséget keresnek arra, hogy Líbiát valamilyen formában belekeverjék a mos­tani merényletbe. A hét másik eseménysorát a Vietnamról folyó újabb bi­zalmas tárgyalások adták. Kis­singer, Nixon elnök nemzet- biztonsági főtanácsadója is­mét Párizsba utazott, hogy megbeszélést folytasson Le Duc Tho-val, a Vietnami De­mokratikus Köztársaság ott tárgyaló delegációjának kü- löntanácsadójával. Utána az amerikai politikus nyomban Saigonba repült. Itt Thieu el­nök, a vietnami kérdés kulcs­figurája volt a1 tárgyaló part­nere. A Fehér Ház nem nyilatkozott Kissinger külde­tésének céljáról, de a republi­kánus párt nyilván a válasz­tási propagandagépezet sugal- mazására — azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy új, fon­tos fejlemények várhatók Vi­etnamban ... Egyesek úgy ér­telmezik Kissinger azért ment Saigonba, hogy megpuhítsa Thieut, előkészítse a saigoni rezsim első emberét arra, hogy valami történni fog ... A demokrata párt elnökje- löltjének, McGovern-nek tábo­rából is elrepült valaki Pá­rizsba, hogy találkozzék a vi­etnami delegációk egyes tag­jaival: Pierre Salinger volt a küldött, aki nem más, mint néhai Kennedy egykori sajtó­titkára ... McGovern kapcsola­tai a Kennedy-csoporttal ilyen módon újból beigazolódtak. Természetesen még nyilván­valóbbá teszi a demokrata el­nökjelölt és a híres család szövetségét az a tény, hogy Shriver, a Kennedy-fivérek sógora, a volt párizsi nagykö­vet harcol most alelnökj'elölt- ként McGovern oldalán. Shri­ver arra is jó, hogy a szem­tanú jogán igazolja: Nixon elnök 1969-ben valóban elsza­lasztott olyan békelehetősége­ket, amelyeket a VDK és a dél-vietnami nemzeti felsza- badítási front méltányos mó­don ajánlott az Egyesült Ál­lamoknak ! Már 80 nap sincs és az ame­rikai választók az urnák elé járulnak. A két és fél hónap alatt még sok mindent tör­ténhet Vietnammal kapcsolat­ban, egy azonban bizonyos, hogy a vietnami válság a vá­lasztási kampány egyik fő té­mája lett. Napjainkban vá­lasztási taktikával is sok min­dent hall meg, tud meg a vi­lág most az amerikai politi­káról. A tegnapiról, s a mai­ról. Érdemes felfigyelni arra, hogy az elmúlt héten Peking- ben megnövekedett a diplo­máciai tevékenység. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitká­ra tárgyalt először a kínai ve­zetőkkel. Utána Sharp kana­dai külügyminiszter látogatott el a kínai fővárosba. Tárgyalá­sai közben hírül adták, hogy Trudeau kanadai miniszterel­nök is kapott kínai meghívást. A hét végén Le Duc Tho — Moszkvából jövet, a szovjet vezetőkkel tartott megbeszélé­sei után — állt meg Peking- ben.

Next

/
Thumbnails
Contents