Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-13 / 190. szám
i 1 Az értelmiség műveltsége A műszaki és a tudományos forradalom korát éljük, a tudomány egyre inkább termelő erővé válik, s ez számos következménnyel jár. Megváltozik a termelés szerkezete, ami viszont a társadalom ré- tegeződésének módosulását vonja maga után. Ugrásszerűen nő az értelmiségiek és az értelmiségi pályára készülők száma, változik az értelmiség szakmai összetétele. Jelentősen fokozódik az agrár- és műszaki értelmiségiek, a közgazdászok, valamint — a társadalombiztosítás általánossá válásával — az orvosok társadalmi rangja és szerepe. A technikai fejlődéssel egy- időben meggyorsul az urbanizáció, növekszik az emberek szabad ideje, s módosulnak a műveltség belső arányai is : nő a szakműveltség megszerzésének Igénye, emelkedik a műszaki-technikai ismeretek ázsiója, ugyanakkor csökken az értelmiség általános (humán) műveltségének színvonala. A tudomány és technika gyors fejlődése differenciálja a munkafolyamatokat, s az embert a teljesség áttekintése helyett egyre inkább a részletek fáé orientálja. Ez pedig a személyiség egyoldalú fejlődésének veszélyét rejti magában. Ugyanakkor olyan élettempót, felgyorsult és idegesebbé is vált életritmust diktál, amely a korábbi korok emberétől ideged volt. Ebben a nyugtalan és zaklatott életvitelben a művészet az, amely megadhatja az embernek az önmagába mélyedés, a termékeny meditáció óráit, az emberiség nagy sorskérdései átélésének lehetőségét, a művészet feloldhatja a maga mély és eredendő emocionális tartalmával, érzelmi erejével az egyoldalúság, a ■„szakbarbárság” fenyegető veszélyét. Mégis, éppen a művészettől szakadnak el mind többen az értelmiségiek közül, s válnak akarva-akaratlanul rideg technokratákká. Példák hosz- szú sora bizonyítja, hogy a legtöbbjüknél az egyetemi évekkel együtt befejeződik a humán műveltség gyarapításának igénye, s csupán a mind inkább specializálódó szakműveltség bővítésére fordítanak gondot életük további részében. Az egyéni művelődésre való felkészítés, a művelődési alkalmakkal és műveltségi javakkal önállóan élni tudó emberi készség fejlesztése fontos közművelődési feladat kell, hogy legyen. Ezért haladta meg az idő azt a felfogást, amely a közművelődés feladatának csak a művelődésben elmaradott rétegek művelését, nevelését tartotta. Ennek igazát bizonyítják az értelmiség körében végzett különböző felmérések is. Íme néhány jellemző válasz. Három esztendeje végzett falusi orvos : „Regényt utoljára negyedéves egyetemi hállgató koromban olvastam. Hogy miért? Sok a beteg, szakvizsgára készülök, a családdal is foglalkozni kell...” (Ha mégis marad szabad ideje, akkor ka- nasztázik.) Harmincéves, Pest környékén tanító pedagógus; „Színházban négy éve nem voltam, nehéz a bejárás, a hazajövetel, meg a kis kerttel is törődni kell. Hangversenyre azelőtt sem jártam...” (A diákjait sem bíztatja erre.) Huszonnyolc éves vegyész- mérnök: „Irodalom? Zene? Képzőművészet? Ha lépést akarok tartani szakmám fejlődésével, már pedig ez létkérdés, nem jut rá időm...” (A szakmáján kívül legfeljebb az autókról » és a sportról lehet beszélget-nú ni vele.) ötvenkét í-ves 'építészmérnök: „Szeretem a klasszikus irodalmat és zenét. A moderneket? Köszönöm, nem kérek belőle..” (A miértre nem tud választ adni, mert nem ismeri sem a modem irodalmat, sem a modem zenét.) Negyvennyolc éves gimnáziumi irodalomtanár: „Salinger? Osborne? Bocsásson meg, de nem ismerem a munkásságukat..." (Az osztályban szinte kivétel nélkül minden diák olvasta Salinger valamelyik müvét, vagy látta Osborne valamelyik drámáját.) Persze, ha csupán a statisztikai adatokat vesszük figyelembe, akkor aránylag kedvező képet kapunk az értelmiség színház-, hangverseny- és tárlatlátogatásáról, a számok százezres nagyságrendűek. Ám a számok mögött olyan tények húzódnak meg, hogy az értelmiségnek csupán egy kis része jár rendszeresen színházba, s nagyjából ugyanezek mennek el rendszeresén hangversenyekre is. S nem jobb a helyzet, ha a könyvtárakba beiratkozott értelmiségiek számát, a könyvek olvasottságával vetjük össze: kiderül, hogy lényegében ugyanazok olvasnak, akik színházba, hangversenyre, tárlatra járnak, s zömében nem is azt olvassák, amit kellene. Tény, hogy ezideig még nem tudtuk szervesen bekapcsolni a közművelődésbe az értelmiség új rétegeit. És tény az is, hogy azok egy részének, akik nem mondtak le általános műveltségük gyarapításáról, a művészeti érdeklődése, meglehetősen konzervatív, konzervatív, mondhatnánk úgy is. megrekedt a klasszikus művek ismeretének szintjén. Más részüknél viszont — különösen az utóbbi időben — tért nyert a mai nyugati világ polgári Ízlése. Soha nem feledkezhetünk arról< . h°g£- a szol/#Fä -Kivető célja, .a szocialista ember megteremtése. Pusztán az anyagi jólét növelésével ezt sohasem érhetjük el! Szocialistává az embereket az teheti, ha közösségi életet élhetnek, ha életfelfogásukat, gondolkodásmódjukat közösségi életforma határozza meg. Ha erre nem tudunk módot biztosítani nekik, akkor újratermeljük a papucsos, otthon ülő kispolgári életformát. Ezért jelenünk és jövőnk szempontjából egyaránt elengedhetetlen, hogy az értelmiség körében is mielőbb megteremtsük a szocialista életforma. kereteit. ■ p p Willi Wegner: Beszámoló Olaszországról Két vietnami grafika \ Testvérek TËNAGY SÁNDOR: DOLQOK Néha milyen értetlenek a dolgok! Nem fogadják a köszönésemet, a közeledés legkisebb mozdulatára visszahúzódnak tárgy-életükbe, eltávolodnak, magamra hagynák, kirekesztenek titkaikból — — Pedig milyen szép a vizespohár istensége, ahogy vizespohár tud lenni!-------Egy váratlan pillanatban elejtik ujjaim nyomát, tekintetem lepattog bőrükről, mint a festék. visszfény nélkül, és hirtelen elhallgatnak-------M it követtem el ellenük? mire véljem megbocsátó hallgatásukat? Csak sejlik valami égitest-zümmögés, de nem értem a zárban a kulcs szavait, az ajtó, a kapufélfa suttogását — — Nekem kell kitalálnom: kint vagyok vagy bent vagyok? Barátom Brúnó nemrég tért vissza szabadságáról. Olaszországból, autóval. Találkoztunk egy pohár Italra. — Milyen volt? Mesélj! — kértem. — 4531 kilométer — mondta Brúnó. Végül Szicília. — Láttad Palermóban a híres katedrálist? — Palermo... Ott volt a problémám a gyújtással. Azonkívül kilyukadt az olajteknő. — Bizonyára voltál Nápolyban? A Vezúv lábánál? — Ne is emlékeztess Nápoly- ra. A Via Roman leelőzött egy olasz teherautó. Füstfelhő, sár, ki se látszott a kocsi! Hát tudod ezek az olaszok! — S hogy tetszett Róma, az örök város? A Via Veneto? — Épp Róma előtt vesztettem el a jobb hátsó dísztárcsámat. — Voltál Pisában is? Láttad a ferde tornyot? — Ne is mondd, még most is dühös vagyok, ha rágondolok Otthagytam a tartalék benzinkannámat — morogta Bruno. — És milyen volt a Riviérán? Bruno kiitta maradék borát, majd haragosan megszólalt : — Alassióban defektem volt, Milanóban pedig el se fogod hinni... — Tényleg fehér márványból van a milánói dóm? — kérdeztem. — Halvány fogalmam sincs róla. Csak azt tudom, hogy Milánóban egy motoros lehorzsolta a bal első sárhányómat. Ügy mennek, mint a páviánok, ezek a déliek! Rendeltem még két pohárral. — Akkor bizonyára örültél, mikor átlépted a határt — mondtam. — 'A hazai utakon már igazán nem lehetett problémád! — Te optimista! — kiáltotta Brúnó. — Belefutottam a hétvégi forgalomba. Lépésben kellett hajtanom. 100 km-re a lakásomtól karamboloztam. De nem volt különösebb baj. Az üvegek törtek csak össze. — És milyen volt különbén? — kíváncsiskodtam. — Arra gondolok volt-e valami kalandod, flörtöd, valami nevezetesebb eseményed ? — Hogy-hogy ? — csodálkozott Brúnó — és rendelt még 2 pohárral — hát nem elmeséltem már mindent? Fordította: Steiner Katalin A mi országunk > <.