Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-13 / 190. szám
.1 A százéves csomópont V. Sokat mondó dátum 1872. augusztus 14-e, amikor is megnyílt Dombóvár állomás a közforgalom számára, mint a Dombóvár—zákányi vonal egyik végállomása. A következő évtizedekre már nem volt jellemző a vasútépítés; viszont erőteljesen megindult az intenzív fejlesztés, kedvező földrajzi adottságai miatt egyre nőtt a dombóvári vasúti csomópont jelentősége. Ma Dombóvár a Pécsi Vas- útigazgatóság legnagyobb és legjelentősebb csomópontja, a Dél-Dunántúl egyetlen gurítódombos rendező pályaudvara. Összeköti egymással a déldunántúli megyék székhelyeit, kapcsolatot teremt közöttük és a főváros között, s rajta keresztül bonyolódik le a Dél- Alföld és Baranya megye térségéből a Balaton felé irányuló forgalom, jelentős a nemzetközi forgalma is. Naponta mintegy 1400—1600 teherkocsi fut be különféle irányokból; s azok rendezés után folyamatosan indulnak tovább belföldi vagy külföldi rendeltetési állomásukra. A mai feladatokhoz mérten a csomópont vonatátbocsátó és feldolgozó kapacitása — szűkösen — elegendő. Az aktuális fejlesztési feladatok keretében került sor — a második világháborút követően — a dolgozók közvetlen érdekeit szolgáló vonatkíséreti laktanya és fűtőházi öltöző-mosdó építésére, majd később — a forgalom felfutására tekintettel — a rendezőpályaudvar több irányvágánnyal való bővítésére. A közelmúlt legfontosabb fejlesztési intézkedései: — a vontatójármű-állomány korszerűsítése, a nagyfokú die- selesítés, ami nemcsak technikai, hanem technológiai fejlődést is jelentett, s maga után vonta az érintett dolgozók szemléletének szükségszerű változását ; — közel 100 új lakás építése a helyi tanács vezetőinek megértéséből (keretátadás útján), s így lehetővé vált egyrészt a törzsgárda kialakítása, másrészt a műszaki utánpótlás biztosítása; — az új deltavágány megépítése, mely lehetővé tette nagy teljesítményű Dieselmozdonyok közlekedtetését ezen az útirányon. Egyébként már a régi deltavágány Is jelentős szerepet játszott, amikor vonalkorrekció révén bekötést nyert a pécsi fővonal s a lejtőviszonyok javulása feleslegessé tette a tolómozdonyok alkalmazását a Pécs felé kijáró tehervonatoknál. A folyamatos műszaki fejlesztés mellett ki kell emelni a csomópont több mint 3000 főt számláló vasutas dolgozójának eredményes, elismerésre méltó munkáját is. „Haladós" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, Németkér, SZÁLLÍTÁS II. MNB. 463—72266 (hosszúkás) bélyegzője elveszett. Használata 1972. július 21-től érvénytelen. (173) A napokban adják át ezt a tizenkétmillió forint költséggel épített vasutas munkásszállódat. Népújság 5 1972. augusztus 13. Ezt tanúsítják a különféle magasszintű kitüntetések, melyekben Szinte rendszeresen részesül a csomópont; így a tavalyi termelési-gazdasági eredményei alapján is elnyerte a „Kiváló csomópont” kitüntetést. Az eredmények azonban nem csak a kitüntetésekben tükröződnek, hanem a dombóvári vasutasok életkörülményeinek állandó javulásában is. Általánossá vált a végrehajtó szolgálatnál is a havi 210 óra, az építési, a pályafenntartási és az ipari munkaterületeken pedig a csökkentett munkaidő. A hagyományosan nagy terheléssel járó forgalmi és vontatási utazóknál is csökkent az igénybevétel, s ma már — mondhatni — elértük a célul kitűzött szintet. Vasutas dolgozóink életszínvonala évről évre emelkedik, s e téren már versenyképesek vagyunk a külső vállalatokkal Is, az elszívó hatás csökkent, az Utánpótlás biztosított. A vasút jövőbeni Szerepét, alapvető feladatait az országgyűlés által közelmúltban tárgyalt és elfogadott közlekedéspolitikai koncepció rögzítette. A koncepció célkitűzései szerint a vasút feladata lesz továbbra is a tömeges személy- szállítás és a nagy távolságú árufuvarozás kulturált, gazdaságos lebonyolítása szorosan együttműködve a többi közlekedési ágazattal. E feladatok sikeres megoldása szükségessé teszi a vasút belső rekonstrukcióját, az infrastruktúra fejlesztését. A koncepciós célkitűzésekkel összhangban Dombóvár térségében máris nagyarányú fejlesztések folynak. Megemlíthető ezek között például a rövidesen üzembe helyezendő 150 fős munkásszállás, a mintegy 30 millió forint értékben átépítés alatt álló körfűtőház, az állomás és a fűtőház csatornázása, valamint a körzeti Diesel-vontatási telep és javító- műhely folyamatos kialakítása mintegy 300 millió forint értékben. Utóbbi keretében épül új transzformátorállomás, ipari tanműhely, pályafenntartási telep, nagy teljesítményű gáz- olajtároló és töltőberendezés, korszerű mozdonyjavító csarnok, központi kazántelep, öltöző-mosdó stb. A fejlesztés ugyan elsősorban a vontatási szolgálatot érinti, de kiterjed a többi Szakszolgálat munkaterületére is. A helyi építési főnökség gépállomását bővíteni tervezzük, s az építési munka hatékonyságét à gépesítéssel fokozzuk. A pályafenntartási szolgálatnál korszerű felépítményi karbantartó gépláncok könnyítik máris a nehéz fizikai munkát, s e téren további előrehaladás várható. A helyi szertári szolgálat feladatai is bővültek a legutóbbi átszervezés következtében; a továbbiakban a feladatok maradéktalan ellátása érdekében e szakszolgálat fej lesztése is szerepel programunkban. Az állomás vágányhálózatának és üzemi épületeinek kor szerűsítését már évek óta tervezzük; a jelentős költségkihatások miatt azonban csak részleges fejlesztéssel számolhatunk, s a megvalósítás lépcsőzetesen, több ütemben történik. A távközlési és a biztosító berendezési szakszolgálat feladatai is növekednek; folyamatban van ugyanis idegen vállalat kivitelezésében a Budapest—Dombóvár—Gyékényes vonalon automatikus térközbiztosító berendezés létesítése mintegy 400 millió forint értékben, s e korszerű berendezések karbantartása annak idején majd az eddiginél nagyobb létszámú, szakképzettebb személyzetet igényel. A fejlesztési célkitűzések részben az üzem korszerűsítését, gazdaságosságát, a szolgáltatások színvonalának emelését hivatottak szolgálni ; részben viszont a dolgozókról való fokozottabb gondoskodást is szolgálják, biztosítva a munkásvédelmet, javítva a munkásellátást. Mindez azért szükséges, mert a csomópontnak nemcsak évszázados múltja, hanem — mint a vasútnak a közlekedéspolitikai koncepció értelmében — jövője is van. A megemlékezés napján igazgatóságunk valamennyi dolgozója nevében szeretettel köszöntőm a dombóvári csomópont dolgozóit és vezetőit; megköszönöm eddigi eredményes munkájukat, s újabb sikereket kívánok a második évszázadban rájuk váró feladatok sikeres megoldásához. DR. SZABÓ TIBOR v?3 sú fi p. n 7.2 » tó Utószó az Augusz-házhoz Most már oly mindegy, végtére akkor is túl vagyunk mindenen, ha a renoválás a vártnál lassabban halad, s esetleg még a jövő év elején is ott bajoskodhatnak az építők. Az Áugusz-ház sorsát régen eldöntötték, s a határozat valahogy úgy szólt. hogy mentsük meg műemlékünké*, hisz olyan kevés van belőlük városunkban. A hagyománytisztelet szép, a műemlékvédelmet törvény rendeli, s az elmúlt esztendők lázas, költséget nem kímélő munkája nem egvszer az idegenekből is álmélkodást váltott ki, amit gyakorta némi irigység is színezett. De úgy tűnik, egyre joobnn a műemlékek mámorában élünk, s néha mintha fontosabbnak tartanánk a múltát, mint a jelent. Például az Augusz-há- zat, ami körül valóságos legenda alakult ki. Valaki azt kérdezi tőlem, mit gondolok, hány embernek lehetett volna otthont építeni a restaurálás árából? Nem gondolok semmit, egy-egy becses emlék megmentése gyakran elhalványítja a lakásigénylök jogát, s ezt tudomásul kell vennünk. De az Augusz-hnz- nak több szépséghibája is van, s ezt most épp a tanulság kedvéért érdemes elmondani. Először is Augusz személyével kezdeném. Magurai báró Augusz Antal 1843—48 között Tolna vármegye alispánja, aki — így fogalmaz a Pallas lexikon — „a szabadságharc alatt a közügyektől félrevonult, miért hazafiatlansággal vádolták’. Ennél azonban lényegesen több történt. Augusz a szabndság- harc után, amelynek egyébként közönséges árulója volt, a vármegye kormánybiztosa, főispán, 1852—59. között a helytartótanács aleinöke. Tehát végig olyan tiáKtségetet vállalt, amitől abban az időben mindönki távol tartotta! magát. „Érdemeiért” megkapta a Szent István-rend keresztjét, majd 1853-ban, tehát még jóval a kiegyezés előtt a birodalmi báróságot. Mit mondjunk még? Legföljebb azon csodálkoznánk jobban, ha például Caraffának emlékszobát rendeznek be Eperjesen. Hogy ezt annak idején, amikor a ház sorsáról tárgyaltak, nem tudta senki? Biztosan tudta, de a műemlék-ház bűvöletének úgy látszik nem lehetett ellent állni. De valóban műemlék-házról van-e szó? Sajnos, ezt sem mondhatjuk. Ez a heterogén pallérmunka inkább az újgazdag ízléstelen nagyvonalúságát példázta akkor is, ma is, emlekV- ben is. Még akkor sem lenne sok okunk kérkedni vele, há biztosabb lábakon állna, S nem kellene attól tartani, hogy összeomlik. Persze a helyreállítás előtt jó lett volna statikailag is megvizsgálni, egy- ■ bevetve költséget és művészeti, vagy inkább vélt művészeti érdeket. A jelek szerint ez is elmaradt, s most elmondhatjuk, hogy a város közepén van egy műemlékünk. Pontosabban nem is műemlék, hanem az, amit annak neveztünk ki. Nem tettünk jót vele, sem a jelennek, sem a jövendőnek. Szekszárd központja nem szép. a falusi szecesszió és a pallér- ízlés formálta ilvenné még a századforduló körül. Ezt örököltük, s mindent mégse lehet lebontani. Az már más kérdés, hogy az elmúlt évek építkezései több esztétikai elemei érdemeltek volna, vaav érdemelnének, mert például ' az egészségügvi szakiskola hupikék csempéitől igazán megborzong az ember. A városközpont ma is a haidani építtetők erszényét ŐS ízlését példázza, magurai báró Augusz Antal műemlékké előléptetett építményével, — most már nyugad iunk bele. Mert egyszer azért elkészül, egv hónap múlva, egy év múlva, ennek most már nincs jelentősége. Fontosabb ennél a tanulság. Mert ami régi, még nem biztos. hogv érték, akkor sem. ha megszabják az árát. Amiként annak a marhakolomonak is, amit az egyik pesti kirakatban láttam. Közönséges mar- hakolomn volt, olyan, amilyenre minden valamirevaló marha jogot formálhat. Az ára Váci utcai felárral, pontosan 180 forint: akinek kell, Vigye. De az Augusz-ház mégse mnrhakolomn, s nem is potom 180 forintot emésztett föl. Ne izgassuk a kedélyeket, ne firtassuk, hogv mennyit. Sokat. S azt is tudjuk, hogy nem éri nrng. De a tanulság, bármily drága is, legalább az maradion meg. Hogv az ilyesmit jobban meg kellene gondolni, mert nem mngurai báró Aueusz pénzét dobjuk ki az ablakon, hanem a sajátunkat. A műemlékvédelem fontos, de nem minden műemlék, ami régi. Nemrég egy Ausztráliából érkezett vendég mesélte, hogv Sidnevben roppant becsben tartanak egy múlt századi istállót. Beszálló vendéglő állt ott valamikor, de csak az istálló maradt meg. Renoválták, s esténként fénvszórókkal megvilágítják. Sidney egveílen régisége. tehát meg kell becsülni. Mi azért mégsem vagyunk ennyire szegények. CSÁNYI LÁSZLÓ Diesel-mozdonyok javító bázisát építik fel több mint ötszázmillió forintot költenek a fűtőház korszerűsítésére, az új technika kiszolgálására.
