Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-13 / 190. szám

Indiai és pakisztáni katonai vezetők — képünkön balol­dali Knmed Khan pakisztáni, mellette Bhagat indiai tábor­nok — a kasmiri tűzszüneti vonalakról folytatnak táí'gyalá- sokat az indiai Suchcígarh-ban. Merényletkísérlct Nixon ellen? Â fővároshoz közel támadnak a dél-vietnami szabadságharcosok New York, (MTI). A New York-i rendőrség „Nixon el­nök meggyilkolására szőtt ösz- szeesküvás” vádjával pénteken letartóztatott egy 27 éves fia­talembert. Övadékát ötszáz­ezer dollárban állapították meg és első kihallgatását au­gusztus 21-re tűzték ki. A rendőrség bejelentése sze­rint a fiatalembert, Andrew Toppingot a New York-i Central parkban éppen akkor érték tetten, amikor egy bér­gyilkosként jelentkező FBI- ügynöknek ezer dollárt adott át azzal, hogy gyilkolja meg Nixon elnököt. Topping állító­lag kihallgatást kért egy hét­tel ezelőtt az elnöktől, s a ha­tóságok — úgymond — a ki­hallgatással kapcsolatos rutin­megfigyelés nyomán leplezték le az ügyet. Hamarjában elő­került egy tanú, aki azt állít­ja,. hogy Topping már beszélt neki a merénylet tervéről és kérdezte tőle, tud-e egy meg­bízható bérgyilkost. A rendőrség közlése szerint Topping kiszolgált katona és '„jobboldali radikális”, ügy­védje azt közölte, hogy két egyetemet is elvégzett, s pil­lanatnyilag „szabadúszó” biz­tosítási ügynök. A rendőrségi közlésből az is kiderült, hogy Topping feles,égé alig három héttel ezelőtt, július 26-án rej­télyes körülmények között meghalt — úgy mondják, hogy öngyilkos lett. ö maga pilla­natnyilag édesanyjával és öt­hetes kisfiával él egy manhat­tani lakásban. A feleség halá­la körülményeinek kivizsgálá­sa sőrán Toppingnál távcsöves puskát és több kézi fegyvert találtak. Izraeli kémeket ítéltek el Egyiptomban Kairó (MTI) Az egyiptomi legfelsőbb állambiztonsági bí­róság szombaton ítéletet hir­detett az Izrael javára folyta­tott kémkedéssel vádolt Jacques Pierre Herran belga üzletember és Jean Marc Vouaux francia újságíró peré­ben. A bíróság Herranra 15, Vouaux-ra pedig tízévi börtön- büntetést szabott ki, kényszer- munka formájában. Az ügyész eredetileg élet­fogytiglani börtönbüntetést kért a vádlottakra, akik a kémkedésen kívül „az ország légkörét mérgező titkos röpla­pokat” is terjesztettek. A kémek letartóztatását feb­ruárban maga Szadat elnök je­lentette be. Az amerikai légierő B—52- es óriásbombázói szombatra virradóra ismét támadták a Vietnami Demokratikus Köz­társaság területeit. Hírügynök­ségi jelentések szerint az el­múlt hónapokban sohasem tá­madták ilyen gyakori beve­tésben a VDK-t. A B—52-esek elsősorban Dong Hóira és vi­dékére szórták le pusztító terhüket — közölte a saigoni amerikai parancsnokság egyik szóvivője. A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminiszté­riuma megbélyegezte az újabb légiakciókat. Nyilatkozatában megállapította, hogy a bomba­támadásoknak 34 polgári sze­mély esett áldozatául, számos lakóház teljesen elpusztult. A dél-vietnami hazafiak Da Nang támaszpontja ellen in­dított nagyszabású támadásá­ról közöltek jelentést a hír­ügynökségek. A hazafiak itt súlyos veszteségeket okoztak Kekkemen a Szovjetunióba utazott A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének és a szovjet kormánynak a meghí­vására szombaton nem hivata­los látogatásra a Szovjetunióba utazott Urho Kaleva Kekko- nen, finn köztársasági elnök. Ailende külföldi útra készül A Reuter hírügynökség a chilei külügyminisztérium közlésére hivatkozva azt je­lentette, hogy Salvador Allen- de, chilei köztársasági elnök októberben külföldi útra indul. Ennek során ellátogat Kubába, Mexikóba és a Szov­jetunióba. az ellenségnek csakúgy, mint a főyáros, Saigon közelében, ahol három kisebb katonai bá­zist támadtak meg. A felsza­badító erők szombatra virra­dóra ágyukkal lőtték Lai Khe támaszpontot, Nguyen Van Minh tábornoknak, a saigoni katonai körzet parancsnoká­nak előretolt főhadiszállását. Az AFP jelentése szerint hosz- szú idő óta először fordult elő, hogy a fővároshoz ilyen közel eső nagy fontosságú tá­maszpontot támadtak meg a A Bengali Népi Köztársaság pénteken felszólította a Kínai Népköztársaságot, hogy támo­gassa az ENSZ tagságát célzó folyamodványát. Szíjad Naz- rul Iszlám ügyvivő miniszter- elnök Daccában adott nyilat­kozatában emlékeztetett arra, hogy a múltban Kína is szen­vedett az obstrukeiós politiká­tól és hozzátette: „őszintén remélem, hogy nem fog a ben­Az izraeli hadsereg rádiója pénteken este sugározta Geor­ge McGovern demokratapárti elnökjelölt telefoninterjúját, amelyet választási körútja egyik állomásáról, Rhode Is­land államból adott a rádió­adónak. McGovern teljes tá­mogatásáról biztosította Izrael­nek a közel-keleti konfliktus­ban elfoglalt álláspontját és annak a véleményének adott hangot, hogy „biztonsága ér­dekében Izraelt el kell látni minden szükséges fegyverrel, felszabadító alakulatok. Lai Khe fontosságát az adja, hogy az An Lochoz vezető 13. szá­mú főközlekedési út mentén van. A támaszponra 21 löve­dék csapódott be. Saigontól 300 kilométerre északkeletre a hazafiak tüzérsége Cam Ranh várost lőtte. Saigoni katonai forrásból közölték, hogy pén­teken közelharc zajlott le, mi­után a hazafiak beszivárogtak a bábrezsim katonái által el­lenőrzés alatt tartott városba. gáli nép jogos törekvéseinek útjába állni”. Az ügyvivő miniszterelnök köszönetét mondott a Bizton­sági Tanács azon tagjainak, akik a felvétel mellett szavaz­tak és kijelentette: az ENSZ- nek tükröznie kell a Bengáli Népi Köztársaság létének rea­litását, amelyet 36 ország el­ismert. különösképpen repülőgépek­kel”. A demokrata szenátor az iz­raeli álláspontnak megfele­lően a konfliktusban szemben álló felek közvetlen tárgyalá­sait szorgalmazta és megkér­dőjelezte Jarring ENSZ-meg- bízott közvetítő missziójának szükségességét. Kijelentette, hogy megválasztása esetén „nem kényszerítene semmilyen rendezést a Közel-Keletre és nem támogatná az ENSZ köz­vetítő javaslatait.” Harmadik hete tart az angol dokkmunkássztrájk Bengália felszólítása a Kínai Népköztársasághoz McGovern az izraeli hadsereg rádiójában a hét a külpolitikában Ezt hozta A Vietnamból érkező jelen­tések még inkább fokozzák a szolidaritást és az Egyesült Ál­lamok politikájának elítélését. Erősödik a háborús kalandok­kal szembenálló Amerika is. Jane Fonda útjáról nagy terje­delemben tudósított a világ­sajtó, de ugyanakkor Hanoiban járt egy tekintélyes nemzetközi bizottság tagjaként Ramsey Clark is. A név joggal isme­rős: Clark a Johnson-kor­mányzat igazságügy-minisztere volt. Abban az időben maga is a katonai megoldást tartotta célravezetőnek, most viszont saját tapasztalatai alapján az ellenkezőjére kellett rádöbben­nie. Javítja a háborúellenes erők helyzetét, hogy végre lezárult a demokrata párt alelnökjelölti válsága, s a többszörös ideg- gyógyászati kezelés.miatt erő­sen bírált Eagleton helyett Kennedy sógora, Schriver fut McGovern párjaként. (A le­zajlott közjáték gyengítette, de Schriver csatasorba állása vé­gül is erősítette a demokratá­kat.) Remélhetőleg ezzel befe­jeződik a néha ízléstelen sze­mélyeskedések időszaka és a McGovern-páros fő választási célkitűzését, a vietnami hábo­rú befejezését állíthatja elő; térbe. Igaz, a heti közvéle­mény-kutatások adatai szerint Nixon egyelőre több, mint 20 százalékkal vezet, ám az el­nökválasztásokig hátralevő nyolcvanöt nap során még sok minden végbemehet. A „választási érzékenység” jellemezte azt a közjátékot, ami a washingtoni kongresz- szusban a SALT-egyezmények- kel kapcsolatban játszódott le. A demokrata szélsőjobbszámy- hoz tartozó Jackson szenátor, akit közismerten szoros kap­csolatok fűznek a Pentagon­hoz, s a katonai-ipari komp­lexumhoz, különböző módosítá­sokat terjesztett elő a szovjet— amerikai SALT megálla­podások ratifikálási vitája so­rán. A vita lényege abban állt, hogy értelmezésekkel és mó­dosításokkal a SALT-kompro- misszumot szerették volna az amerikai héják javára fordí­tani. Csakhogy ez megkérdő­jelezte volna az egész egyez­ményt amelyet viszont Nixon külpolitikája egyik jelentős eredményeként állított be. A washingtoni kongresszus végül is módosítások nélküli eredeti szöveggel szavazta meg a moszkvai megállapodást. Waldheim ENSZ-főtitkórt aligha lehetne bírálni azért, hogy nem szorgalmas utazó, dehát ez tisztségéhez- tartozik. A héten a pekingi útnak vá­gott neki, Kínába látogató első ENSZ-főtitkárként. Remélhető, hogy útja Kínának a világ- szervezetben való konstruktív részvételének irányába hat majd. Etekintetben nem éppen biztató, hogy a Biztonsági Ta­nácsban egyedül Kína foglalt állást a Bengál Népköztársa­ság ENSZ-felvételi kérelmének megtárgyalása ellen. Bangla Desh-nek, a világ hetedik leg­nagyobb lélekszámú országá­nak kirekesztése az ENSZ szervezetéből oktalanság len­ne, s különösképpen kár, ha éppen olyan állam vélekedik így, amelyet hosszú időn át megfosztottak törvényes kép­viseletétől ... Változatlan élénkség uralko­dik az ENSZ-palota 38. eme­letén is, ahol Gunnar Jarring ENSZ-közvetítő egyiptomi, jor- dániai és izraeli diplomaták­kal tárgyalt. Mini-vihar tört ki egy újabb Waldheim-nyilat- kozat körül, amely szerint öt évvel a Biztonsági Tanács dön­tésé után a határozatot oly módon kellene pontosítani, hogy ne lehessen azt önkénye­sen értelmezni. A dokkmunkások szakszer­vezeti küldöttközgyűlését, amely a sztrájk folytatásáról, vagy a munka újrafelvételéről dönthet, a jövő hét közepe előtt már semmiképpen sem hívják össze. Ez azt jelenti, hogy a sztrájk mindenképpen eltart a jövő hét végéig. A Jones-Aldington bizottság vezetői a pénteki tárgyalás után úgy nyilatkoztak, nem , értek el elegendő haladást ah­hoz, hogy a küldöttközgyűlést összehívják. A bizottság hét­főn ismét találkozik a dokk­munkás-szakszervezet vezetői­Pénteken sikertelen merény­letet követtek el Jomo Ké­ny atta kenyai e'nök ellen — jelentik a nyugati hírügynök­ségek. A nairobi rendőrség megerősítette a merénylettel kapcsolatps értesülést, részle­tekkel azonban nem szolgált. A meg nem erősített értesü­lések arról számolnak be, hogy a merénylet a fővárostól 200 kilométerre fekvő Nakuru vá­rosa közelében történt. Ke- nyatta az itteni agráregyete­vel, hogy értékelje a helyzetet. Jack Jones, a szállítómun­kás-szakszervezet főtitkára úgy nyilatkozott, hogy a tárgyalá­sok egyhelyben topogásáért né­hány nagyvállalat a felelős, mert nem hajlandó megfelelő biztosítékot adni azoknak a dokkmunkásoknak további al­kalmaztatására, akik a konté- neresítés miatt elveszítették ál­lásukat. „Ezek miatt a kon­szernek miatt szenved az or­szág” — mondotta Jones. A sztrájk tehát harmadik hete tart és előreláthatóan el­húzódik. met, az ország egyik legfon­tosabb ilyen jellegű intézetét készült felavatni. A tömegből váratlanul két férfi tört ki nádvágó késekkel felfegyver­kezve, és a díszpáholy télé igyekeztek. A testőrök az tg} i- ket lelőtték, a másikat megse­besítették. Más jelentések vi­szont úgy értesültek, hogy a támadókat a felháborodott tö­meg tartotta vissza és lincsel­te meg. Egyiküket jelenleg kórházban ápolják. Sikertelen merénylet Kenyatta ellen

Next

/
Thumbnails
Contents