Tolna Megyei Népújság, 1972. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-09 / 160. szám
f í I így is leheti.. Időlopás A három község immár testvérként élt egymás mellett, Íja szabad így mondani, egy Családot alkot és ha meggondoljuk,hogy a közös tanácsok kialakításának hosszadalmas előkészítést és folyamatos megvalósítást igénylő munkája' nem mindenütt eredményezte ezt a fajta összeková- csolódást, akkor Dúzs, Csibrák és a közös tanács székhelye, Kurd, minden elismerésünkre érdemes. Amint ezt itt mintegy invokációként, de a tények alapján leírtam, az jutott eszembe, hogy a magyar falvak fejlődésének történetéből — amit néhol titokban, vagy köztudottan örökítenek meg az amatőr helytörténészek — nem hiányozhat majd az a fejezet sem, amely ezeket a yáltozásokat tartalmazza. S bizonnyal nem is fog hiányozni, hiszen a kívülálló is rövid idő: alatt fölfedezheti, milyen izgalmasak ezek az évek. Milyen hétköznapi küzdelmek Arán jön létre az összetartozásnak az az áramköre, ami ezeket az új közösségeket a szó legmélyebb és legmaibb értelmében hatóképes közösségekké formálja. Mit mondjak, hogy hű maradjak a valósághoz és mégis érzékletessé váljon az a változás, aminek jelenlétéről sokszor a helybenlakók is csak hosszas beszélgetés után döbbenthetek rá? Mondom a vizet. Kurd község tanácsának és a falu lakóinak azt hiszem ezelőtt 10— 12 évvel LEGKISEBB GONDJUK IS NAGYOBB volt annál, mint az,' hogy a néhány kilométerrel arrébb fekvő Csibrákon és Dúzson mitől fáj az emberek feje. — Mi elszámolunk a saját községünk lakosságának, amazok meg számoljanak el a magukénak, hogy mire viszik — monologizáltak a tanácsvezetők és megválasztott tanácstagok. Ez a „mire viszik” nem vonatkozott egyébre, mint arra, hogy mit sikerül szépíteni, korszerűsíteni a település arculatán ahhoz, hogy egy országos vasúti fővonal mellett, viszonylag elfogadható útviszonyokkal ellátva ne sorakozzék az elmaradott községek közé a két kisközség. Dúzson leginkább a villanyért, az itt sűrűn támadó csa- ' ádékvíz-elvezetéséért, járdáért fájt az emberek feje, de olyan kevésre ment az a pénz, amit a községfejlesztési befizetések adtak, hogy mindig csak kicsike fába lehetett belevágni a fejszét. S előfordult, hogy az a kicsike fa is ellenállt. Az apró gondok orvoslására is sokáig kellett gyűjtögetni a pénzt, vagy éppen hosszas kérincsélés után kinyitni a markot, a kijárt anyagi segítség érkeztén. Nagyjából ugyanez a helyzet volt Csibrákon is. Ott is fohászkodtak egyet-egyet, amikor hírül vették 1963-ban, Hogy. Kurdon megalakult a vízműtársulás és a veszettül soknak tűnő tíz év után készen áll majd a nagy mű, lesz a szomszédoknak ivóvízhálózatuk. Igaz, a saját tőke kiegészítésére fölvett hosszúlejáratú hitel nyomja majd őket, a lakossági részvállalás se kicsiny, de nekik legalább lesz vizük. — Nálunk reménytelen az évi 26—27 000 forintos községfejlesztésből annyit össze- talcarékoskodni, hogy vízműépítésbe kezdhessünk — vélték a csibrákiak, de keserű szájjal és kissé irigykedve is a népesebb Kurdra, ahol csak összejön az az évi 120 000, amivel már lehet valamit kezdeni”. Nem tudom,, azt még a három község lakói sem tudhatják, hányszor használtak' különféle alkalmakkor érvként, vagy pufogtatták el közhelyként, hogy igazi erőt csak a közösség, '■ CSAK AZ ÖSSZEFOGÁS tud képviselni. Egy tény, az egymást követő évek olyan közismertté tették ezt a rossz használatban elszürkített aranyigazságot, hogy egyszerre csak felfénylett. No, semmi esetre sem úgy, mint a mesékben, hogy minden jó, ha jó a vége. Valamihez, az egyes ember sem jut tisztes úton úgy, hogy mit sem ád azért a bizonyos valamiért. Természetes, hogy a közösségek is csak a megküzdött valamit birtokolhatják erőfeszítéseik ezreknek hasznos díjaként. Az egy családdá válás folyamata ezelőtt hat évvel kezdődött Kurd, Csibrák és Dúzs esetében. S kár lenne elhallgatni, hogy egyáltalán nem köszöntötte egyértelműen .forró és egybehangzó lelkesedés a három település egy közigazgatási egységgé való átalakulását. Az akkor még kísérletképpen létrehozott fúziónak számos esztendeig voltak igen indulatos ellenzői, kifogásolói. Úgy tett a két kisebb község, ahogy a hozzátartozók, gondviselők hiányában szociális otthonba tanácsolt idős emberek szoktak. Elkezdték igenigen félteni önállóságukat és ez a hol csillapuló, hol kiújuló féltés hosszú ideig megakadályozta mind a dúzsiakat, mind a csibrákiakat abban, hogy meglássák a közös tanács létrehozásának szükséges voltát és nekik előnyös hasznát. Ma persze már emlék ez is, mint amiként az is emlék, hogy AZ ELSŐ EGY-KÉT Évben egyszerűen nem vették tudomásul sem a csibrákiak, sem a dúzsiak, hogy alapvetően fontos és sürgős ügyek intézésére hozták létre a Kurdon székelő közös tanács helyi ki- rendeltségeit. Makacsul bejártak Kurdra. Később már csak akkor keresték föl a közös tanácsot, amikor a helyi kirendeltség vezetőjének egv- egy állásfoglalását akarták bent „levizsgáztatni”. Abból a csavarintos meggondolásból, hogy a helyben hozott — nem ritkán előnytelen — döntés hátha „odabent” más előjelűre vált. A Kúrához kilométerekben közelebbi Csibrák lakossága értette meg hamarabb a köz- igazgatási együvé tartozás számukra hasznos lényegét. Dúzs később „békéit” és ebben közrejátszik az is, hogy ami a községfejlesztést illeti, itt van még pillanatnyilag is a legnagyobb szakadék az igények és a három részből ösz- szeadott anyagi lehetőségek között. A közös tanács évi 170 000 forintból kénytelen gazdálkodni és ennek a pénznek rengeteg helye van, ez a pénz pedig igen kevés. Akkor is kevéske lenne, ha mától valami csodaszerkezettel visz- szafognánk az igényeket növekedésükben. Csak a mai fejlesztési tennivalók maradéktalan megvalósítása is beletelne legkevesebb öt esztendőbe és ötször 170 000 forintba. Pedig hát, az egy csibráki vízműtársulás létrehozásának napirendre kívánkozó feladatán túl nem nagy horderejű fejlesztési munkákra kell az a közösen birtokolt 170 000 forint. A hatéves közös múlt eredménye — ami a közös tanács munkájának értékét méri — nem csekély. Elrendeződtek a kapcsolatok, kialakult a megkívánt testvéri összetartozás — ha tetszik közigazgatási egység — és ami nem mellékes, sőt nagyon fontos dolog. Ujabbn i — és már évek óta — ismerik egymás gondjait, kívánságait, javaslatait a községek1 és* bár előbb csak a tanácstagok feje kezdett fájni Kürdón Célbráki, vagy dúzsi problémák” miatt, ma ói ' EGYRE TÖBBENV TARTJÁK SZÁMON 1 a lakosság köréből Is, mi az, amire szükség lenne Dúzson, vagy Csibrákon.... > : Olyannyira így van ez, hogy ház 581 lelkes Csibrák ■ -. • ivóvízellátásának gondjaival foglalkozva ' legutóbbi ülésén , úgy döntött a közös tanács, hogy napirendre kell tűzni,/a vízműtársulás létrehozásának fejadatát és a álehetőségek tisztázásába bele kell vonni az erdőgazdaságot is,. a község lakosságát, : Úgyszintén. , j V A falugyűléseken mindenesetre általában jó a 'hangulat és nem hiányzik az érdeklődés sem, pontosabban' az a készség a lakosság részelő], aminek híányábán "a- közös tanács tisztségviseiSf ném sokra mennének. ■ * c Miért foglaltuk ’ : mindezt krónikába? Azért, hogy 'bizonyítsuk: így is lehet, ahogy azt a kurdi közös tanács csinálja. Igaz, az eltelt hat év hatalmas előnyt jelent, de igaz az is, hogy a közös tanács igen gyorsan reagál, s-ha > szükséges, intézkedik, ha eljut hozzá a lakosság szava. Néhány nappal ezelőtt tartott * ülésén például, amikor a tanácsülés a dúzsi és csibráki 'kirendeltség vezetőjét számöltktta be kpziaazgatási, -'táráadálmí' és politikai tevékenységéről, ■ úgy döntött, hogy ,a-.jövőben nem egÿ kirendeltség latja'el" a {cet kisközségben a tennivalókat, hanem mindegyikben jégy-eey. Külön kSrendeltségvezetovél’. A lakosság kérte, fi lakosság, amelyik má ínár .ärfeak Igényt tart, hogy? a közögí.»tanács' elnöke akkor is látogasson el Dúzsra és Csibrákra, ha nincs ott különösebb dolga. .. Biztos vagyok benne, hogy a,tanácsvezetők örömest tesznek eleget ennek a minőségi változást jelző invitálásnak, mert hiszen ezek az emberközelibb látogatások is szorosabbra fűzhetik az együvé tartozás szálait, ami egy kis család viszonylatában sem elhanyagolható kötelesség, hát még ennek a három községből lett egy család sok örömű és sok gondú háza táján! LÁSZLÓ IBOLYA Az idézést megkaptam. Hivattak: itt vagyok. Itt vár a folyosón egy terhes asszony is, egy idős férfi, meg. egy ragyogó szexbomba. Tizenöt perce állok a lakkozott ajtó előtt. Az iroda zárva. Valaki azt mondta, az előadó rögtön jön. Nagyon viszonylagos meghatározás ez a rögtön. Előbb csak ketten ácsorogtunk a siyçjr folyosón, aztán hárman, aztán öten. A villanyóra másodpercmutatója egymás utón rója a köröket. Az ajtó zárva. Múlik az időő A percek telnek, szaladnak nyomtalanul. Negyed óra veszett el a semmiben, kétségtelenül örökre. Az én negyedórám, a terhes' asszony negyedórája. A mi negyedóránk, ami igazán a miénk is lehetett volna. Tizenöt perc. Újabb idő a veszteségszámlán. Tizenöt percnyi anyagi folyamat, tizenöt perc fejlődés a múltból a jövő felé... Nem, nem akarok rideg fogalmakban gondolkodni. A fáradt, szürke terhes asz- szony tizenöt perce toporog. A sánta, gondozatlan öregúr nyolc percé. A robbanásra kész szexbomba tizenkét perce. * Rendőrért kellene kiáltanít megloptak bennünket! Lopják az időnket, amiből olyan kevés van. Amit nem lehet pótolni, nem lehet visszafordítani, visszahozni, visszasírni. Az időnek nincs ellenértéke. Az időt csak az idővel lehet mérni. Büntethető az, aki megrövidíti az életünket? Nem vígasztal, hogy ez csak szubjektív érzés. Az egymást követő jelenségek egymásutániságát nem érzékelem. A szexbomba a harmadik cigarettáját szívja. A férfi egyre dühödtebben dobol botjával a kőpadlón. A terhes asszony toporog és néz maga elé. Csak a semmit érzékelem. Csak azt, hogy fogy az idő, zsugorodik, rövidül az élet. Az élet, amiből csak egy van. ■ó^v ? i-í • Hogy ezek közhelyek? Szép, nyomorult közhelyek. Kár, hogy mellékesen igazak is. Ahogy ez a valamire való közhelyekhez ih lik. Véresen igazak. Mennyi mindént csinálhattam volna ennyi idő alatt. 7. Mennyi mindent csinálhatott volna ezalatt az öreg- úr, a terhes asszony .. . Hogy a szexbombát ne is mondjam... Esetleg összeszámolhatnánk^ naponta hány óránk.szóródik el, egészen haszontalanul. Összeszámolhatnánk, hogy itt meg ott mennyit pocsékoltunk el mi magunk. És mennyit raboltunk el másoktól? De a számolásra is kár az időért. Dobáljuk, szórjuk az időt. Mc*í napság így mulat egy magyar úr. Vagy nem eszeveszett, könnyelmű tékozlás ez? Nem értelmetlen és drága — túl drága mulatság? Na, igen: ez is közhely. Vart még: például az, hogy az életből évek morzsolódnak le apránként. Teljesen kitöltetlen órákj hetek, hónapok: csak puszta létezés. Egyszer tíz perc, egyszer negyven, egyszer másfél óra. Csüggesztő várakozások, ostobák léha, kényszerű társalgások, reménytelen üresjáratok. Fullasztó, végtelenbe nyúló értekezések,' álomba ringa'ó megbeszélések, langyos ál-vitáw. Szájtépés, száj- rojtozás, szájmerrés. Ócska filmek, vacak könyvek, dögunalmas újságcikkek. Tehetetlen lődörgő sek, nyomasztó semmittevés. Fontoskodó idézések, bürokratikus ráncigálások, küldözgetések: ide egy bélyegző, ide egy aláírásj ide egy láttamozás és ezer más pimasz játék, megfellebbezhetett len kényszerhelyzet. Már húsz perce állok az ajtó előtt. Valóban csak egy dimenziójS az idő? Káromkodom. Nagyon vulgáris filozófiám van. Csak arra tudok gondolni, hogy mennyi hasznos, vagy felelőtlen, értelmes vagy csak éppen kellemes dolgot lehet húsz perc alatt csinálni. Dehát idézést kaptam. Hivattak. Itt vagyok. Itt vár a folyosón egy terhes asszony is, egy idős férfi meg egy ragyogó szexbomba. És sorra újabbak jönnek. A kilincset próbálják, de az ajtó zárva. Pintér Tamás — Kérem szépen az úgy volt, hogy éppen arra jöttünk és mindent láttam. Mindent, • — Foglaljon helyet, gyújtson rá. Helyezze magát kényelembe. — Köszönöm. Akkor kezdem is. 4' Vidéki utamró! tértem haza. Az autóban sokan ültünk, mert áz mikrobusz. Beszélget- ■ tünk, kellemes napunk ■ volt. Amikor az ellen-. •í őrzést - befejeztük, a » halászcsárdában megittunk egy , üveg sört, aztán elindultunk. Nemi, volt olyan nagy. forgalom az út elején, csak amikor Szekszárdhoz közeledtünk. A Sió-híd után már egymást érték az autók, motorok, traktorok. Mi haladtunk a város felé, szemben még áramlott a forgalom. Szóval ülünk és nézelődünk. Egy lovas kocsi mellett mentünk el, mö- g ötté pedig’ egy War- .s'a.vci, tudja az újabb '” ■ !s1 j. nem a-Pobeda- 'ib, lassan kocogott, mert hogy nem. tudott Á szemtanú előzni. Láttam a gépkocsivezetőt, fiatalember, olyan középhosszú szőke hajjal, a mellette ülő egyén idősebb volt, és, szemüveges. Mondom, szépen kocogtak a lovas kocsi után. Mögöttük még volt egy Simson kismotor, meg egy MZ. Ekkor mán előre néztem, s láttam ám, hogy veszettül hajt egy motoros. Mi akkor a lovas kocsi—Warszava duót már .elhagytuk legalább negyvenötven méterre. A motoros meg csak hajtott. Aztán hirtelen fékezni kezdett. A hátsó fékkel. A gumi ■ sikítani kezdett, csúszott a gép. A hátsó kerék megcsúszott oldalra, először talán csak húszfokos dőlésben volt a gép, rajta a ke! huli- gíu.nai. Mert huFgán az , kerem, ' aki lakóit területen u, megenge- ci Űrnél. roc,yobb sebességgel száguld. Szóval már dőlt a motor, de még mindig zúgott, mert hogy úgy vettem észre még a gázt sem vette le. A következő pillanatban a gép kicsúszott a huligánok alól jobbra, neki a Warszava hátuljának, még szerencse, hogy azt a két motorost — akik az autó után mentek — nem érte semmi baj. No. szóval nekivógódtak a Warszava hátuljának, aztán a motoron ülőket a nagy sebesség miatt a menetirány szerinti jobb oldalról —- jelzem inkább az úttest közepén voltak már — a bal oldalra, éppen egy érkező Volga elé vágódtak. Mint a béka, úgy elterültek. A kezüket, lábukat széttárva elnyújtóztak. A Volga vezetője nagy bravúrral elrántotta a kormány, így nem gázolta el őket. A földön lévő egyik személy ekkor felugrott, sántikált, és kiugrott az útpadkára, a másikat a warszavás támogatta, mert persze hogy az is megállt, hiszen nekimentek hátulról. Szóval a benzinkúttól is, meg a Mezőber irodától is szaladtak néhányon, ha kell segítenek. Kérem, itt a gyorshajtás okozta a balesetet. — A többiek is látták? — Igen, kérem, mert annyira sikoltott a motor gumija, hogy oda kellett figyelni. — És az önök gépkocsivezetője? — A Laci azt mondta, — lassított is, majdnem megállt — „na ezek a marhák felkenődnek”. És úgy is volt. — Az utasok? — Kérem, tessék kihallgatni őket. Azok is csak azt mondhatják, mint én. — Ide tessék írni a nevet, a vallomás alá:- Pj -t
