Tolna Megyei Népújság, 1972. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-30 / 178. szám
Honfitársi aggodalmak A szovjet—olasz kulturális kapcsolatok Hol vagyunk már attól, hogy izgatottan lessük: vajon mit szólnak hozzá? Illetőleg hozzánk. Mármint a hazalátogatók, vagyis azok a magyarok, akiket kezdetben disszi- densnek neveztünk, s csak később lettek belőlük honfitársak. 3 igaz ugyan, hogy ők vétettek kisebb-nagyobb mértékben ellenünk, tehát csak megbocsátás után nyertek bebocsátást, dehát azért mégis tartottunk tőlük. Az igaz persze, hogy ők is tőlünk. Hazajöttek, ki előbb, ki később, mert az emberek nem egyforma bátrak. S nagyon örültünk, amikor azt mondták; nem is hitték volna, hogy ilyen bátran lehet jönni. S aztán bátran mondták a magukét. Hogy ez nincs nálunk, meg az nincs nálunk. Meg ha nekik itt kellene élni, akkor nem tudnának élni. Mert igaz ugyan, hogy odakint dolgozni kell. de érdemes is. Van hűtőszekrény, televízió, mosógép, még autó is, bár csak részletre. És panaszkodtak is persze. Arra, hogy milyen nehéz parkolóhelyet találni odakint a kocsijuknak. Nálunk simán találtak, oda- álltak az autóval, ahová akartak. S oda is mentek. Megdicsértek bennünket érte. S megígérték, hogy majd a használt kocsit el fogják küldeni. El is küldték. Támadt is kalamajka az autószervizekben. meg a bíróságokon. A sok száz fajta „leprát” rendkívül nehéz volt kipofozni, az ajándék azonban mégsem volt annyira ajándék, hogy ne lett volna sok esetben forintkiajánlás mögötte. S aztán újra jöttek ugyanazok, sőt mások is. Barátságosan megveregették a vállunkat, megdicsérték a Nagykörút világítását, s magyarázták, hogy Floridában mennyivel több szálloda van, mint a Balatonon. Ekkor már kapjunk szemrehányásokat is a nem kielégítő munkatempó miatt, néha kemény bírálatot, mert a megvásárolt holmikat az üzletben nem csomagolták be. Hoztak ajándékba sok mindent, például olyan csodálatos műanyag mosogatórongyot, amit ha reggel benedvesítünk, estig nedves marad. Orkánkabátot is hoztak, de azért már pénzt kértek. 3 mj megvásároltunk mindent, amit hajlandók voltak eladni. Közben politikai vitákba is keveredtünk: szerintük nem magyar a magyar, ha nincs halászat és vadászat. Később aztán lett nálunk halászat és vadászat is, s a hazalátogatók egyre kevesebbet kezdtek politizálni. Mert rájöttek, hiába dicsérték nekünk új hazájukat, mi egyre inkább elégedettek lehetünk a mi régi országunkkal. Ez is épült, az is épült, egyre több lett a szálloda. a hazalátogatók megszállhattak volna már ott, de szívesebben vették, ha valamelyik rokon hívta meg őket — a lakásába. A költségek miatt. S kezdték magyarázni, hogy a munka Űj kubai tanintézet Havannában, a Kubai Köztársaság fővárosában új tanintézet nyílt, — ipari elektronikai technikum. Egy év múlva a technikum mellett megnyitják az elektronikus műr szerek készítéséhez és szereléséhez értő szakembereket képző iskolát. A technikumban és a szakiskolában egyszerre kétezren tanulhatnak. A diákok az elméleti oktatás mellett gyakorlati képzésben is fognak részesülni. Hasonló oktatási központot létesítenek Santa Clara városban is. odakint is munka, a pénz odakint is pénz. Nem költi az ember feleslegesen, ha nem muszáj. Mert igaz ugyan, hogy jól megy nekik, de azért egyikük sem Rockefeller. S most, akik jönnek, ismét aggódnak. Már nem hoznak magukkal az égvilágon semmit, nincs sem golyóstoll, sem nyloning a csomagokban, s különben is, poggyászt nem érdemes messziről cipelni... Egyébként pedig már nem azt magyarázzák, hogy hogyan van náluk, hanem őszintén érdeklődnek. hogy miként van nálunk. Igaz, nem tökéletesen értenek mindent, dehát ezt nem is lehet zokon venni tőlük. Mert tegyük a kezünket a szivünkre: sokszor mi sem értjük tökéletesen. S csak legyintenek, amikor az áremelkedésekre panaszkodunk. Amerika, ott van csak infláció — magyarázzák, s traktálnak bennünket a Nyugat-Németországban folyton emelkedő húsárakkal. S Franciaország, mondják, ott milyen nehéz lakáshoz jutni. Sokszor már szinte sajnáljuk őket. s már- már arra gondolunk, hogy majd küldünk nekik csomagokat. S most már ott tartunk, hogy a hazalátogatóknak új problémájuk támadt. Hogy miből van nálunk annyi kocsi, annyi új lakás, annyi nyaraló, miként lehet ilyen árubőség, és így tovább. Aggódnak értünk, hogy tovább nyújtózkodunk, mint a takarónk ér. S kezdik magyarázni, hogy talán szerényebben kellene élnünk. S kérik, magyarázzuk meg nekik, mit hogyan csinálunk. Magyarázat helyett. Inkább megnyugtatjuk őket. Bízzák csak ránk. mi hogyan van Magyarországon. Eddig is ránk volt bízva, majd ezután is igyekszünk. Ne aggódjanak, ha jövőre, vagy két év múlva újra visszajönnek, majd is. mét láthatják, hogy minden rendben lesz. Egy ilyen kis ország, mint a miénk, nem engedheti meg magának, hogy ne dolgozzon nyugodtan. PINTÉR ISTVÁN Olaszországban növekszik az érdeklődés az orosz irodalom, a szovjet nép szellemi élete iránt, állapítja meg Leonyid Koloszov, az Izvesztyija római tudósítója. Ez a folyamat azokat a pozitív változásokat tükrözi, mutat rá a cikkíró, amelyek a Szovjetunió és az Olaszország közötti kapcsolatokban végbementek, visszatükrözi a szovjet és az olasz nép egyre fokozódó törekvését, hogy kölcsönösen megismerjék egymás szellemi értékeit. Olaszországban ma már aligha lehetne olyan nagy, vagy kevésbé nagy színházat találni, amelynek repertoárjában ne szerepelne orosz, vagy szovjet opera — írja Leonyid Koloszov. Sok szovjet és olasz operaénekes gondol hálával a Nagy Színház és a La Scala iskoláira. A szovjet színészek, muzsikusok, együttesek olaszországi vendégszereplései általában nagyon sikeresek. Az olasz fővárosban és más városokban a színházak állandóan táblás ház előtt játsszák Csehov és Gorkij színműveit. Az olaszok érdeklődéssel fogadják a mai szovjet drámákat is. Az olasz televízió is felfedezte az orosz és a szovjet kultúra gazdag kincsestárát: nagy sikerrel adta Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című regényének tv-film változatát. A szovjet—olasz kooprodukciós filmgyártás is megtette már első sikeres lépéseit. Olaszországban igen népszerűek az orosz nyelvű könyvek is, folytatja Koloszov. Róma és más városok könyvüzleteiben ma egyre gyakrabban találkozhatunk Tolsztoj és Solohov, Dosztojevszkij és Bulgakov műveinek orosz, vagy olasz nyelvű kiadásával. Az olasz középiskolákban és a felsőfokú tanintézetekben igen nagy az érdeklődés az orosz nyelv- tanulás lehetőségei iránt. Q tn :3 JS a Kaszinó utcába! o LII. \ A tenger.,. Miért mondta Éva: a tengerre gondolj Dániel?!... Elindult a kikötő felé. Fejének jólesett a hűvös szél, karjába, vállába friss erő költözött. Az éttermi terasz mellett elhaladva Szász vaskos betonoszlopot fedezett fel, rajta plakátokat. Szórakozottan sétált odáig. Egy befejeződött grafikai kiállításról, a zágrábi szimfonikusok hangversenyéről tudósítottak a nagybetűs címek, Coriolanus nyitány — olvasta Szász, s mindjárt dúdolni kezdte: Tá-tá-tá, majd fejét felvetve visszanézett a szálloda bejárata felé. Először csak az ajtón kisettenkedő alak tömege, aztán a mozdulatai vonták magukra figyelmét, ismerősnek tűnt. Elhúzódott az oszlop mellé, ösztönösen detektívet játszott: — Nicsak, Alfred Flessburger. Hová igyekszik ilyenkor? Hirtelen támadt türelmetlenséggel indult a férfi után. Flessburger a kikötő felé sietett. Nem nézett hátra, eszébe sem jutott, hogy követhetik. Ennek ellenére, ha Szász a lámpák hatókörébe került, összerezzent, hátha Flessburger észreveszi. Flessburger letért a sétaútról. A part közvetlen közelében, a beton mellvéd alatt haladt. A kikötő csendes és kihalt volt, csak az őrtorony végében pislogtak a piros jelzőlámpák. A szél a halászbárkák vitorláit gyűrögette, olyan suhogással, mintha óriási lepedőket hajtogatott volna valaki ösz- sze. A tenger locsogott, verdes- te a part köveit. Flessburger még sietősebbre fogta lépteit, és a csónakjához vezető úton az utolsó métereket már futva tette meg. Zseblámpájának fénycsóvája ide- oda villant. Szász a móló túlsó oldalán tizenöt-húsz méterre közelítette meg a csónakban lázasan kutató Flessburgert. Igyekezett minden mozdulatát nyomon követni, de csak azt látta, hogy Flessburger a motorház fedelét leszedi és abból valamit kiemel. Utána a fedelet visszateszi, a csónak ponyváját felületesen visszahajtja és máris távozik. Szász először arra gondolt, feltartóztatja. Eléje áll és megkérdezi, mi történt este, és mi a célja a feleségével, de gyorsan rájött, hogy a férfi kinevetné. Szász megvárta, amíg Flessburger léptei elhaltak a betonon, aztán a motorcsónakhoz ugrott. A ponyvát nem szíjazta le a gyógyszerész, könnyen engedett. Szász a motorház vastag lemezborítóját babrálta, de kézi lámpa hiányában nehezen boldogult vele. Ötször-hatszor is felvillantotta öngyújtóját, mire a nyitottan hagyott vöröskeresztes dobozt megtalálta. Átvizsgálta a doboz tartalmát. Kötözőpólyákat, sebhintőporokat, kenőcsöket, a szokásos gyógyszereket találta benne. És ahogyan ott matatott, hirtelen egy, a doboz aljára hullott, felirat nélküli ampullára bukkant. Jód lenne vagy valami más?.,. Tovább keresgélt, és egy műanyag tasakot talált... Szóval ebből vitt valamit magával Flessburger, de miért éjnek idején és miért pont innen? Ha szokványos gyógyszerre volt szüksége, kapott volna a szálloda portáján is. Szász mindenesetre az ampullát a zsebébe süllyesztette. Aztán a többi berendezési tárgyat vette szemügyre. Milyen hatalmas csónak ez. Négy személy nyugodtan el is alhatna benne. A bőrülésekre nézett. A huzatra ital folyhatott, enyhe szeszszagot árasztott. A kormány alatt puha takarók hevertek. Szász nem talált más érdemleges dolgot, visszaindult a szállodába. A bárónő, amikor Alfred Flessburger nevét az ajtón túlról meghallotta, csaknem szívgörcsöt kapott. Korábbi víziói támadtak fel, de most már nem a múlt árnyaival kellett hadakoznia, hanem valóságos, élő személlyel. Az imént még Ba- látai Jenő arca, alakja bontakozott ki előtte a fürdőszoba párás levegőjéből, és rögtön utána Flessburger hangja .., Túlságosan gyors volt a gondolati összekapcsolódás, túl élénk, kegyetlen és dermesztő. Ennek ellenére bizonyos megkönnyebbülést is érzett. Balá- tai Jenő halott. Flessburger pedig él, és szerencsére ez nem fordítva van. Nagyot sóhajtva nyitott ajtót. — Mi történt Frisch, hogy maga ilyenkor itt? — csontos kezével összefogta a nyakánál fürdőköpenyét, és fürkészőn figyelte a férfi szemét. — Nincs semmi különös, nyugodjék meg! — A kölni gyógyszerész hidegen és nem éppen barátságosan intette le a bárónőt, de aztán gyorsan észbe kapott: — A kedves kis unokájával kiránduláson voltunk, és gondoltam, beugróm önhöz, megnézem: javult-e már az állapota? — Óh! — a bárónő csak ennyit mondott, s ebben a rövid szóban csalódás volt. — Csak ezért? — Eléggé szokatlan időpontot választott magának. Már lefeküdni készültem. — Rendkívül fontos dolgot kell önnel megbeszélnem. — Flessburger úgy tett, mint aki fél, hogy valaki meghallhatja, mit beszél, és suttogóra fogta a hangját. — Talán ... Az idős hölgy a szobába vezette Flessburgert és hellyel kínálta. A tíz lépés megtétele elég volt neki, hogy visszanyerje lelki egyensúlyát, és már az eredeti elképzelésre tudjon koncentrálni. Frisch, alias Flessburger úgy látszik, meggondolta magát és fizet. A részleteket fogják most megbeszélni. Leült hát ő is az egyik fotelba, és várakozóan nézett a férfira. — Megbeszéltem Évával, hogy a kis hajómon átviszem magukat Olaszországba. Én visszajövök, és majd kocsival önökért megyek. Természetesen addig is a költségekre némi pénz... A bárónő azt hitte, boldogságában menten felkiált. Korát meghazudtoló ruganyossággal ugrott fel ültéből, de aztán kétrét görnyedve ereszkedett vissza... — Nagyszerű — akarta mondani és ebből csak az lett; — Jaj, a gyomrom! — óh, bárónő, fájdalmai vannak? Flessburgemek úgy ragyogott az arca, mintha váratlan öröm érte volna. — Éppen van nálam egy kis csillapítószer. Vegye be, mert nem tudunk tárgyalni... Minden fájdalom olyan kultúrálatlan ... bocsánat.,. egy pillanat ... Flessburger a fürdőszobából pohárral a kezében tért vissza. A pohárban sötét sárga színű, teljesen szagtalan folyadék csillogott. — Köszönöm, ön igazán kedves — Bayer Olga felhajtotta a pohár tartalmát, utána hevesen összerázkódott —>. Mi németek eléggé bírjuk a fáradalmakat, de ... szóval, ami engem illet, Olaszországot jónak tartanám, bár nehezen bírom a tenger hullámzását, majd meglátjuk..; Sajnos, nekem annyi mindenen kellett keresztülmennem az utóbbi húsz év alatt... Maguk ott Nyugaton, el sem tudják képzelni ... Apropó, Frisch úr... — Kérem, ne hívjon még magunk között sem azon a néven. Az az ember már nem éL halott... — Jó rendben van, de . .1 persze ez a szörnyű kor... I boldogult apám Verdunnél tüdőlövést kapott. Ö mondta mindig: a fiatal németek elfajzottak, nincs bennük erő, hit, lelkesedés. Megtagadják életüket, céljaikat... Flessburger felhúzta a szemöldökét. — Hát miránk aztán igazán nem lehet ezt mondani. De sokan mások bizony ... Flessburger az órájára nézett. Másfél, két óra múlva kezd majd elmerevedni. Huszonnégy órán belül kell adni a következő adagot, akkor teljesen megbénul... Beszélni szerencsére nem fog tudni, írni sem... aztán meghal... Flessburger izmai megkeményedtek a székben. Csak semmi érzelgősség. Sajnálhatja, mint egy legkevésbé sem ügyetlen, régi munkatársát, egy németet, de mégis meg kell halnia. Éppenséggel eleget is élt. Bezzeg, ha neki nem sikerült volna megszereznie Flessburger papírjait?... A derék Alfred Flessburger, duisburgi gyógyszerész, forogna a sírjában, ha megtudná ki él a nevével. De szerencsére Flessburger gyógyszertárát, egész családját bomba pusztította el, a gyógyszerész a nyugati fronton halt meg, s amikor ő a papírjaival megérkezett Argentínából Kölnbe, szívesen vették, hogy gyógyszertárat nyisson. Az igazolás puszta formaság volt, könnyen túlesett rajta. Aztán lassan megmelegedve felkereste Ludger Westricket... Flessburgert a bárónő szavai hozták vissza a múltból. — Némi biztosítékot azért kell kapnom Frisch, hogy tényleg őszintén gondolta az olasz utat. — Hogyne, természetesen. Holnap megfelelő lesz, ha átadok Önnek... mondjuk ezer dollárt? Azt hitte, hogy az összeg hallatán a bárónő gyanút kap, de nem. — Ezer dollár? Igen, az megfelelő összeg lesz — mondta Bayer Olga kicsit affektálva. Sovány, ráncos arcán elégedett kifejezés suhant át. — Abból kihúzzuk addig, amíg az Adriát megkerülve hozzánk leér... Tudja Frisch... — Kérem, bárónő, említettem már, hogy a nevemet... Ja, ja... Flessburger, persze... csak látja, én már elég öreg vagyok ahhoz, hogy új dimenziókban gondolkodjam. Azért sok mindent nem értek ám. Tulajdonképpen honnan tudták meg az amerikaiak ... (Folytatjuk).
