Tolna Megyei Népújság, 1972. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-18 / 167. szám
f grAmiről Washingtonban beszélnek, és Pekingben hallgatnak" Az alábbiakban teljes terjedelemben közöljük l. Alek- szandrovnak a Pravda vasárnapi számában megjelent írását. „Az Egyesült Államokban éles küzdelem bontakozott ki a külpolitika legalapvetőbb kérdéseit illetően. A harc középpontjában a fegyverkezés és az indokínai agresszió problémája állnak. A Dél-Vietnami Népi Felszabadító erők és a VDK hősies védelmezői csapásaikkal meghiúsították a Pentagon stratégiáinak terveit, akik, a vietnami nép elleni barbár légi- háború kiszélesítésével megpróbálták a vietnamiakra erőszakolni az imperialista uralmat. A nemzetközi- közvélemény felháborodottan ítéli el az amerikai hadigépezet gaztetteit — a békés lakosság és a gátrendszerek bombázását, a VDK kikötőinek elaknásítását, a vegyifegyverek és a „meteorológiai” hadviselési eszközök alkalmazását. A Vietnamról szóló négyoldalú tárgyalások július 13-án történt felújításával kapcsolatban ismét fellobbantak az amerikaiak indokínai politikáját illető viták. Már kialakult a szélsőjobboldal koalíciója, amelynek tagjai a Pentagon hadiipari komplexumának és tábornoki karának képviselői. Ezek a militarizmus és az agresszió irányvonalát igyekeznek védelmezni, szembeszegülni a nemzetközi feszültséget enyhítő mindenféle ésszerű lépéssel. Pozícióikat azonban erőteljesen aláássák az Egyesült Államok széles közvéleményében végbemenő változások, amelyek kifejezésre jutnak a legmesszebbre látó amerikai politikusok nézeteiben. A Pentagon lázasan kutat új szövetségesek és új érvek után. A minap meg is érkezett a segítség. Pekingből visszaérkezett a demokratapárti Caleb J. Boggs és a republikánus Gerald Ford, a két párt képviselőházi vezére, akik Csou En-laj meghívására jártak a kínai fővárosban. A repülőtéren azon nyomban nyilatkoztak a sajtó képviselőinek élményeikről. Boggs beszámolt a kínai vezetők „komoly aggodalmáról” a lehetséges jövőbeni „szovjet fegyverkezés” és „amerikai leszerelés” (?) miatt. Ford pedig egyenesen kijelentette: „a kínaiak nem akarják, hogy az Egyesült Államok kivonuljon a Csendes-óceán térségéből, és ezt a kivonulást elhamarkodottnak tekintik”. Később mindkét képviselő arról beszélt, hogy pekingi tárgyalópartnereik tartottak attól a „vákuumtól” amely állítólag az Egyesült Államok Délkelet-Ázsiából és más térségekből való kivonulása nyomán keletkeznék. A Pentagon propagandagépezete teli torokból harsogja a képviselők által Pekingből hozott nyilatkozatokat. E propaganda számára az ilyen közlemények igazi főnyereményt jelentenek: látjátok, maga Csou En-laj tanácsolja a fegyverkezési hajsza folytatását és az Ázsiában maradást! Vannak tehát ázsiaiak és ázsiaiak. Nem mindenki bélyegzi meg a mások ügyeibe való beavatkozást, a Pentagon tábornokainak barbár terveit és cselekedeteit, a legújabb tömegpusztító eszközök előállításához újabb és újabb milliárdokat követelő hadiipari köröket. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy Pekingben nem tartották szükségesnek az amerikai képviselők nyilatkozatainak megcáfolását. Peking hallgat” A É'roieíáregység ■ Párt határozata s Csatlakozunk az Olasz Kommunista Párthoz Vasárnap befejeződött a Proletáregység Olasz Szocialista Pártjának rendkívüli kongresszusa: a határozat kimondja a párt feloszlatását és csatlakozását az Olasz Kommunista Párthoz. Az utolsó napon felszólalt Tullio Vecchietti, a párt elnöke, aki hangsúlyozta: „a Pfo- letáregység Párt 1964-ben, amikor kivált a Szocialista Pártból, nem egy elvont, elméleti baloldali szocialista irányzat megtestesítője akart lenni, hanem az egész munkásmozgalom szerves részeként kívánt aktívan tevékenykedni. Éppen ezért most, az új helyzetben természetes módon találja meg helyét az OKP soraiban. Valori főtitkár a felszólalásokra adott válaszában ugyancsak hangsúlyozta az OKP- hoz való csatlakozásnak, mint választásnak az érvényességét. A jelenlévők — a kopgresz- szus 350 résztvevőjének mintegy 70 százaléka — ezt követően ünneplő lelkesedéssel, egyhangúan fogadták el a KB határozati javaslatát a feloszlatásról és az OKP-hoz való csatlakozásról. Utána az OKP küldöttsége amely Berlinguer főtitkár vezetésével vett részt a kongresszuson, helyet foglalt az elnökségben, és Berlinguer hatalmas taps közepette testvéri üdvözletét tolmácsolta a párt soraiba lépő új elvtársak- nak. A kisebbségi irányzatok képviselői a vasárnapi ülésen már nem vettek részt. Egy csoportjuk Vincenzo Gatto vezetésével külön határozatot fogadott el, amely a Szocialista Pártba való visszatérést mondja ki, és bizottságot alakított, amely az OSZP-vel egyetértésben ezt a csatlakozást később végrehajtja. Egy másik, nagyobb csoport pedig (mintegy 22 százalék) Vittorio Foa vezetésével, úgy határozott, hogy újjáalakítja a PSIUP-ot: még ebben Nyolcezer ellenőrzés az első negyedévben As ár ellenőr sések tapasztalatairól nyilatkozott as Országos Anyag- és Ár hivatal A kormány legutóbbi ülésén felhívta a figyelmet a fogyasztói árszínvonallal összefüggő kérdések további vizsgálatára és az árak fokozottabb ellenőrzésére. Az árellenőrzések helyzetéről, tapasztalatairól és a további teendőkről az Országos Anyag- és Árhivatalban a kö- ketkező tájékoztatást adták Somogyi Lajosnak, az MTI fő- munkatársának: , — Az árszínvonal alakulásának tanulmányozása rendkívül sokrétű közgazdasági feladat, amely igen beható és széles körű vizsgálatokat igényel. Az árhatóságok csak akkor foglalhatnak helyesen állást, ha nemcsak az árak változásait, hanem a változások okait is alaposan tanulmányozzák. Ehhez széleskörűen elemezni kell a kereslet-kínálat alakulását, a hiánycikkek körét, a vállalatok helyzetét, kooperációs problémáit, árpolitikáját stb. Sokfajta tényező egybevetése alapján lehet csak megítélni, hogy egy-egy áremelés indokolt, vagy indokolatlan és csupán a vállalat érdekeit szolgálja-e. Igen jelentős feladat az árakra - ható . tényezők alapos elemzése. 1972. I. negyedében az Országos Anyag- és Árhivatal 46 ipari és kereskedelmi vállalatnál ellenőrizte az árpolitikát, a vállalati kockázatvállalást, a vállalatok közötti gazdasági versenyt, vizsgálta a rögzített és maximált áron értékesítő vállalatok gazdasági helyzetét, a központi árintézkedések végrehajtását, a gépiparban a kooperációk hatását. Az első negyedévben összesen nyolcezer ellenőrzés zajlott le, s a tapasztalt szabálytalanságok, visszaélések miatt- sok helyütt eljárás indult a vállalatok ellen. Árdrágítás miatt 11 esetben tettek bűnvádi feljelentést a hatóságok, három vállalat ellen gazdasági bírság kiszabását indítványozták. Kétszáznyolc- van esetben szabálysértési, 95 esetben fegyelmi eljárást indítottak, további 250 esetben pénzbírsággal sújtják a vállalatot. Az ellenőrzések' szerint a' kiskereskedelemben bővült az áruk választéka. A drágább választékok körének bővülését a vállalatok a lakosság igényeivel indokolják. A tapasztalatok szerint azonban gyakran, ' indokalatlanpi. ljiá az évben megtartják alakuló kongresszusukat. Ezzel a három határozattal a Proletáregység Párt nyolc és fél éves története véget ért. Az OKP Központi Bizottsága csütörtökön, július 20-án összeül, hogy értékelje a Proletáregység Párt kongresszusának határozatát. nyoznak a boltokból az alacsony és közepes árú termékek. A szabadáras kategóriában előfordulnak gazdaságilag meg nem alapozott áremelések. Az új termékek magasabb nyereségét a vállalatoknak egy része nem ellensúlyozza a régi termékek árának egyidejű mérséklésével. Az alapanyagok beszerzé. si árának növekedése esetén a többletet rendszerint továbbhárítják, a fogyasztóra ezzel szemben tartós költségcsökkentés esetén csak ritkán szállítják le az árat. A pozitív és negatív hatásokat figyelembe véve feltétlenül szükséges a fogyasztói árszínvonallal összefüggő kérdések további vizsgálata és az árak fokozott ellenőrzése. Igen fontos, hogy a termelő vállalatokra is fokozottan kiterjedjenek az árellenőrzések, s ehhez tovább kell bővíteni és javítani az ellenőrző-apparátus információs hálózatát. Nem utolsó sorban fokozott szakmai segítséget kell nyújtani a helyi árhatóságoknak, amelyeknek munkájától nagymértékben függ a lakosság ér- •á* dekeingk ..védelme. (MTU* Kadhafi a képernyőn Beiktatták az új líbiai kormányt Vasárnap este letette a hivatali esküt az újonnan megalakult líbiai kormány. Az Abdusszalam Dzsallud vezette új kabinetet Kadhafi líbiai államfő iktatta hivatalába. A líbiai telévizió , közvetítést sugárzott az ünnepségről, s a képernyőn többször volt látható a katonai egyenruhát viselő Kadhafi, aki egyébként az új kormányban is megtartotta a hadügyminiszteri tárcát Az új kormány beiktatásáról sugárzott tv-műsorral feltehetően egyszer s mindenkorra véget akartak vetni a Kadhafi elmozdításáról elterjedt híreszteléseknek. Az AP a MENA hírügynökségre hivatkozva jelenti, hogy Saraf Maran, Szadat egyiptomi elnök sajtótitkára az egyiptomi államfő „rendkívül fontos” üzenetét továbbította Kadhafi ezredesnek. Az üzenet tartalma nem ismeretes. Maran vasárnap már visszaérkezett Kairóba. Összeesküvés Ghánában Accra! jelentések szerint Ghánában leleplezték Kofi Busia volt miniszterelnök híveinek összeesküvését, amely arra irányult, hogy megdönt- sék az ország jelenlegi kormányát. A Ghánában hatalmon lévő Nemzeti Újjászületés Tanácsa vasárnap Accrában közzétett nyilatkozata hangsúlyozza, hogy az összeesküvők, akik között bizonyos „elégedetlen” üzletemberek és a feloszlatott Haladás Párt vezetői voltak, felforgató tevékenységet folytattak . a ghanai fegyveres erőknél, hogy megszerezzék azok támogatását. Az összeesküvők tervében szerepeit külföldi csapatok behívása az országba, ha a ghanai fegyveres erők támogatásának megszerzésére irányuló kísérleteik eredménytelenül végződnek. Az összeesküvéssel kapcsolatban álló személyeket hamarosan bíróság elé állítják—, hangzik a nyilatkozat. NSZK—KNK diplomáciai kapcsolatfelvétel ? Gerhard Schröder, a Bundestag külügyi bizottságának elnöke vasárnap Pekingben folytatta tárgyalásait Csiao Kuan-hua kínai külügyminiszter-helyettessel. Pekingi jól értesült körökből származó hírek szerint Schröder a megbeszéléseken kifejtette, hogy az NSZK-ban mind az ellenzék, mind a kormány- koalíció elérkezettnek látja az időt a két ország közötti teljes diplomáciai viszony felvételére, s ez idő szerint már semmi sem akadályozza, hogy az NSZK és Kína párbeszédet kezdjen erről a kérdésről. Szovjet—francia űrkutatási együttműködés Jean Fráncois Denisse, a Francia Űrkutatási Központ elnöke, a TÀSZSZ párizsi tuGYORSHlR Szpasszkij folytatás nélkül feladta Az AFP gyorshírben jelentette, hogy a függőben maradt 3. játszmát a szovjet világbajnok Szpasszkij folytatás nélkül feladta, így a mérkőzést Fischer nyerte. A sakkvilágbajnoki döntő állása: Szpasszkij—Fischer 2:1. Schmidt nyugatnémet mér- kőzésvézető helyt ádott a világbajnok -Szpasszkij tiltakozásának, és'a további játszmák helyszínét a kis szobából a nagy terembe ' helyezte vissza. A 4. játszmára kedden kerül spr,. (jyiTI) JÉ? ...... ' - --ff; >&d ósítójának nyilatkozatot adott a két ország űrkutatási együttműködéséről: — A szovjet—francia űr* kutatási együttműködés nagyszerűen fejlődik — mondotta a francia tudós — a két ország tudományos programjai igen jól , kiegészítik egymást. A Prognoz űrállomás fellövése jól mutatja ezt az együttműködést: az űrállomáson olyan Toulouseban készült kísérleti eszközöket helyeztek el, amelyek alkalmasak a Nap neutronsugárzásának tanulmányozására. Denisse hangsúlyozta, hogy rendkívül jó a szovjet és francia tudósok közti személyes érintkezés. A francia tudós elmondotta a TASZSZ munkatársának, hogy megállapodás jött létre a Szovjet Tudományos Akadémiával további űp. kutatási kísérletek.közös végi. rehajtására. ______• V