Tolna Megyei Népújság, 1972. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-13 / 163. szám

Üj jogszabáiyokroS — röviden [ / Az egészségügyi miniszter f. évi június 30-án kiadott 11/1972. Eü. M. számú rende­leté az egészségügyi dolgozók rendtartásáról szól, előírásai­nak jelentős része természe­tesen érinti a nem egészség- ügyi dolgozókat, a betegeket, s ezek hozzátartozóit is. A rendelet előírja, hogy az or­vosnak tevékenységében és magánéletében a szocialista erkölcs szabályainak megfele­lően olyan magatartást kell tanúsítania, amely az orvosi hivatásba vetett bizalmat biz­tosítja, amikor pedig az in­gyenes ellátásra jogosult be­teggel kapcsolatos magatar­tást szabályozza, kimondja, hogy: „Az állami egészségügyi Szolgálatnál munkaviszonyban vagy megbízásos jogviszony­ban álló orvosnak olyan ma­gatartást kell tanúsítania, amely a munkakörében ellá­tott állampolgárt (beteget) meggyőzi arról, hogy a ré­szére nyújtott szakszerű gyógykezelés ingyenes, és ezért tőle- anyagi vagy egyéb előny nem jár. Ilyen magatar­tást kell tanúsítania a beteg hozzátartozójával szemben is. ■Az állami egészségügyi szol­gálatnál munkaviszonyban vagy megbízásos jogviszony­ban álló orvosnak e munka­körében a gyógykezelést (el­látást) ingyen kell biz­tosítani. Sérti az ingye­nesség elvét és a szocialista etikát, ha olyan szellemet ala­kítanak ki, vagy tűrnek meg, amelyben rendszeressé válik, hogy a betegtől (hozzátarto­zójától) anyagi juttatást fo­gadjanak el.” Rendelkezik a jogszabály abban a tekintetben is, hogy az orvosnak mikor kell meg­tagadnia az orvosi tevékeny­séget, szabályozza a titoktar­tási kötelezettséget és rendel­kezik az orvosok magángya­korlatával kapcsolatban is. A rendelet — amely a Magyar Közlöny 1972. évi 50. számá­ban jelent meg — július 1-én hatályba lépett. A mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter 7/1972. (VII. 4.) MÉM. számú ren­deleté — megjelent a Ma­gyar Közlöny f. évi július 4-i számában — az állami szer­vek kezelésében lévő egyes földek és erdők tulajdonának termelőszövetkezetek részére való átruházásáról rendelke­zik. Nem terjed ki a rende­let hatálya a belterületen és a tanácsok kezelésében lévő, valamint a honvédelmi célo­kat szolgáló ingatlanokra. Az átruházás csak írásban kötött szerződés alapján tör­ténhet, s a rendelet mellékle­te előírja, hogy a szerződésnek mit kell tartalmaznia. A szakközépiskolát végzett dolgozók technikusi minősíté­séről rendelkezik a könnyű­ipari miniszter 3/1972. (VII. 4.) Kip. M. számú rendelete. Előírja, hogy mely szakokon szerezhető technikus-minősí­tés, s milyen úton-módon le­het megszerezni a technikusi oklevelet. Csupán utalunk az építő­ipari kivitelezési jogosultság szabályozásáról szóló 7/1937. ËVM. számú rendeletre, amely szerint „a lakosság részére végzett építőipari munkák esetében a területi illetékes­ség nem a járás, hanem a székhely, illetve a termelő- szövetkezet működése szerin­ti megye területére terjed ki”. Hangsúlyozzuk : egy hatály­ban lévő korábbi jogszabály kiegészítéséről van szó. Egy reprezentatív felmérés adatai szerint a munkavi­szonyban .álló dolgozók kö­zött a csökkent munkaképes­ségűek száma mintegy 100— 150 000-re tehető. Erre tekin­tettel hívjuk fel a sok,- s köz­tük csökkent munkaképessé­gű dolgozót foglalkoztató vál­lalatok figyelmét, a Munka­ügyi Szemle f. évi 6. számá­ban megjelent „A rehabilitáció munkaügyi kérdései” című közleményre, mely számos vál­lalati feladatot vet fel. DR. DEÁK KONRÄD Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám TOPPERCZER PÄL július 10-én, rövid szen­vedés után, 42 éves ko­rában elhunyt. Temetése július 14-én pénteken du. 3 órakor lesz az újváro­si temetőben. Gyászoló család ________________(248) . .. A p r ó h i p 22—25 évesig nő SZOBATÁRSAT sürgősen keresek. Szekszárd, Cser­hát u. 17.________________________(213) CSALÁDI ház eladó, Dombóvár, Teleki u. 70. Bárándl Imre. (157) ELADÖ nagy mennyiségben kis­méretű tégla, szalufa, gerenda, hódfarkú, piros tetőcserép, léc, be­tonáthidaló, betongerenda, vasab­lakok, Bonyhád, vízitársulat telep­helyén, piactértől balra 50 méterre. __________________________________(218) A Szekszárdi Kisállattenyésztő Szövetkezet azonnali belépéssel SZÁLLÍTÓMUNKÁSOKAT vesz fel. Fizetés teljesítménybérezéssel. Je­Közületek FIGYELEM! A 14/1972. (IV. hó 22.) 6/E § (1) bek. számú kormányrende­let értelmében szövetkezetünk megkezdte a közületi személy- gépkocsik átvételét, ill. vásárlását. Az átvett gépkocsik a legmagasabb napi áron nyernek kifizetést. Több gépkocsi esetében kívánságra a helyszínen lesznek felértékelve. A gépkocsit leadó közület dolgozói részére elővételi jogot biz­tosítunk. A közületi gépkocsik OTP-részletre is vásárolhatók. A gépkocsi leadásához az alábbi okmányok szüksége­sek: 1. Forgalomból kivonás igazolása. 2. Megbízólevél kettő példányban 3. Bélyegző. Leadási kötelezettségének eleget tesz, ha gépkocsiját a Bm. Autó- és Motorjavító Ksz-nél értékesíti. Pécs, Diósi út 49. Tel.: 52—34.Ügyintéző: Kaponyi József. (246) Ooígozókat felvess Dunaújvárosi Vegyesipari Vállalat felvételre keres gyer­mekcipő gyártásában gyakor­lott modellőrt. Jelentkezni lehet: Dunaújváros, Táncsics M. u. 3. Személyzeti osztály. (209) Eladó BMW 1800 TI 1967-es típusú személy­gépkocsi kitűnő állapot­ban. R—4-es személygépkocsi 1969-es, újszerű állapot­ban. ZSUK A—11 kistehergép- kocsi nyújtott rakterületű 1971-es, új állapotban. GAZ 51 tehergépkocsi 1971-ben műszaki vizsgá­zott. jó állapotban. Csepel D 450 típusú te­hergépkocsi 1970-es ki­adású, kitűnő állapotban. A fenti gépkocsik szövet­kezeti forgalmi rend­számmal vannak ellátva. Megtekinthetők : Bm. Autó- és Motorjavító Szövetkezet, Pécs, Diósí út 49. Telefon: 52—34. Ügyintéző: Kaponyi Jó­zsef. (245) A Dél-Dunántúli iMMSMűi Nyersanyaghasznosító Vállalat szekszárdi,. tele­pére felveszünk : általános szerelőt és segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: Szek­szárd, Bogyiszlói u. 6- Fizetés megegyezés sze­rint. (243) detések... lentkezés a szövetkezet irodájában. Árpád u. 12. alatt a szállítási ügy­intézőnél.__________________ (224) 7 éves gyakorlattal rendelkező GÉPÍRÖNÖ augusztus 1-vel elhe­lyezkedne. Érdeklődés : 12—379 te­lefonszámon. * _________________(221) "bA TASZÉK, Deák F. u. 126. szá- mú ház beköltözhetően eladó. (171) MENYASSZONYI RUHÁK köl­csönzése Dombóvár, Kölcsey u. 16. Állomástól első buszmegálló. (191) TOLNA megyei Gabonafelvásár­ló és Feldolgozó Vállalat IV. sz. körzeti üzeme gépírni tudó ad­minisztrátort azonali belépéssel felvesz. Jelentkezés: Malom, Szek- szárd, Polláck u. 12.___________(216) S ZAKKÉPZETT eladókat, vala­mint takarítónőt azonali belépés­sel felveszünk. Dél-dunántúli Ci- pőnagykereskededmi Vállalat Szekszárd, Béke-telep._________(232) B OXERKÖLYKÖK kaphatók, ugyanitt Schnauzer kölykök elő­jegyezhetek. Gallai Lajos, Hő­gyész.____________________________(234) FRISS fejős tehén kéthetes bor­júval eladó. Zomba, Rákóczi u. 4L_______________________________(233) F IATAL házaspárnak különbe- járatú bútorozott albérlet július 15-től kiadó. Szekszárd, Bartina U. 56.______________________________(235) Ö CSÉNY Rózsa u. 23. számú új családi ház eladó.______________(236) G YERMEK-sportkocsi eladó. Tol­di w. 10. n. em. 13. 14 után. (239) ~SZEKSZÁRD, Jobbremetén 1800 négyszögöl szőlő felszereléssel, lakható kettő padlós szobával. 250 rib fiatal termő francia ba­rackfával. megosztva is eladó. Buszmegállótól 6 nerc. nyaraló­nak Is megfelelő. Pinellán Mihálv- né, Dunaföldvár, Fehérvári u. 6. _________________________________(24-n> S ZEKSZÁRDI ÁFÉSZ villany­szerelőt vesz fel. Jelentkezni le- het Szekszárd. Jókai u. 2. (247) R.TGA motorkeréknár jó áüa­notban bevonulás miatt eladó. Szekszárd. Ezerjó u. 4.________(227) E LADÖ Rapidem . kötőpéo. Meg­tekinthető a héten 8—18 órátg Szekszárd, Mártírok tere • 38: tt em. 46. ***** OPEL Kadett igényesnek eladd. Érdeklődni lehet Koltai László Szekszárd, Tartsay u. F/5. (219) Tolna megye szakosított állattenyésztési telepei-Cggga ft s igg < ' gg |g||& Hkmtá 4&sí»tík>omáh?í towa fS UAKOSmiWfpj T(lüi «Kl-1 K SZAKOSÍTOTT itlUmUSZTÉSI TELEPE! ■v:V, Ilyen címmel jelentetett meg közel százoldalas, érdekes ki­adványt à Magyar Agrártudo­mányi - Egyesület megyebeli szervezeté, .az ide csatlakozott pártolótag, gazdaságok igényei alapján. Mint .az előszó is le­szögezi: „A 1 negyedik .ötéves tervben súlypontos feladat, <az állattenyésztés fejlesztésének meggyorsítása. Sokkal több fé­rőhelyre lesz szükség, ennél­fogva mindig több és több üzemhen jelentkeznek ilyen jellegű feladatok. A , jövőben komplex -állattenyésztési tele­peket építeni, vagy a meglevő­ket korszerűsíteni szándékozó üzemek bizonyára hasznát tud­ják venni e tájékoztatónak... Célja a figyelem felkeltése és az eddigi tapasztalatok megis­mertetése.’" Az összeállítók (Áppelhoffer János, Gáti Csa­ba és Póczik Zoltán), valamint á. kiadó (Szakái László) véle­ményünk szerint elérték ezt,.a célt és a- kötet hasznos segítsé­get adhat a beruházási dönté­sekhez. Az . első rész tizenöt szakosított tehenészeti telepet mutat be, a második tizenhá­rom sertéstelepet. Jók kiegészí­tik a kötetet Gottvald Károly rajzos hatású, fényképfelvételei. Árengedményes szén­ás brikettakció A Gazdasági Bizottság hatá­rozata és' a TÁB 1972. május 31-i döntése alapján egyes ha­zai szén- és brikettfajták for­galmának növelésével biztosí­tani kell a szénbányászat fo­lyamatos termelését, a lakossá­gi értékesítést árengedmény bevezetésével kell elősegíteni. (Lakossági forgalomnak szá­mít a központi fűtéses lakóhá­zak szénellátása is, függetlenül attól, hogy lakóbizottság, vagy HKI, illetve IKV kezelésében történt a beszerzés.) Az engedményes tüzelő­anyag-akció 1972. augusztus 15-ig tart. Azok a vállalatok, amelyek árhatósági engedéllyel kevert szenet hoznak forgalomba, a kevert . szén árát olyan mér­tékben tartoznak csökkenteni, amilyen mértékben a keverék­ben! levő összetevők valame­lyikét érinti az árengedmény. A kevert szén, illetve az érintett egyedi szenek és bri­kettek engedményes árát a te­lepeken feltűnően ki kell füg­geszteni. Az akcióban az állami válla­latokon kívül a földművesszö­vetkezetek részt vesznek. Közületekre az árengedmény nem vonatkozik. Az árengedmény kiterjed a dolgozók és nyugdíjasok ked­vezményes tüzelőanyag-akció­jában kibocsátott utalványok­kal jelentkező vásárlókra is,. Előfordulhat, hogy a vevő az árengedmény miatt nem meríti ki az utalvány teljes értékét, ez esetben a TÜZÉP vállalatok és a földművesszövetkezetek telepein a különbözetet kész­pénzben tartoznak a vevő ré­szére visszafizetni. Az akció időtartama alatt a dolgozók és nyugdíjasok ked­vezményes tüzelőanyag-utalvá­nyait minden érvényességi, és időbeni korlátozás nélkül be kell váltani. A Gazdasági Bizottság hatá­rozata felhívja a közületeket, hogy az évi szükséges tüzelő­anyag-mennyiségük háromne­gyed részét folyó év szeptem­ber hó 30-ig vegyék át. Pénz­ügyi' nehézségek esetén a bank hitelt biztosít. Tájékoztatásul közöljük, hogy az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke 1972. október 1-től 1973. már­cius 31-ig terjedő időszakra közületi fogyasztók részére ha­zai szén- és brikettvásárlások­nál 8 százalék felárat vezet be. A vállalatok és földműves­szövetkezetek kötelesek gon­doskodni, illetve elősegíteni a megrendelt tüzelőanyagok mi­nél hamarabbi házhoz szállí­tását! A megyeszékhelyen a fuvarozási vállalatokkal erre vonatkozóan külön megállapo­dást kell kötni. Az árengedmény 29 szénfaj­tánál mázsánként 10—10 fo­rint, egy brikettnél 5 forint, 3 árikettnel 15—15 forint, . ,t ‘"ta.. *

Next

/
Thumbnails
Contents