Tolna Megyei Népújság, 1972. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-13 / 163. szám
r JÚLIUS 13 CSÜTÖRTÖK Névnap: Jenő. A Nap kél 4.00 — nyugszik 19.39 órakor. A Hold kél 7.01 — nyugszik 21.00 órakor. — A skandináv államokból 180 tagú önkéntes brigád érkezett Kubába. A svéd, norvég, dán és finn fiatalok a nádaratásban és vetésben, a lakás- építkezésekben segítkeznek, a szolidaritás jelképeként. — Jelenleg Teheránban tartózkodik az a hat lengyel újságíró, akik egy „Ursus” típusú traktoron beutazzák Európa és a Közel-Kelet országait. Utazásuk célja, hogy megismertessék a lengyel ipar eredményeit a közvéleménynyel és a szakemberekkel. Maga a traktor, .amelyen utaznak, szemléletesen tükrözi ezeket az eredményeket. — Erdőségeink több mint ezer féle természeti kincsét hasznosítja az erdei termékeket feldolgozó és értékesítő vállalat. Most zajlik a gombaszedés szezonja. Eddig 800 mázsa erdők mélyén, fák tövében meglapuló nyers vargányát és rókagombát gyűjtöttek be — jó termés ígérkezik erre az évre. — A leszedett gomba nagyobb részét felaprítják és az erdők közelében füstölgő téglagyárak padlásain, dróthálós tepsikben szárítják. — Hippicsoportok vezetői kedden a demokratapárti eü- nökjelölő konvenció előtt azzal fenyegették meg Miami Beach hatóságait, hogy a város vízszolgáltatását biztosító csövekbe nagymennyiségű kábítószert öntenek. A Miami Beach-i közművek igazgatója ellenintézkedésként elrendelte, hogy szerdától a szokásos klórmennyiség háromszorosát adagolják az ivóvízhez és ez közömbösíti a kábítószer hatását. — Japán Gumma prefektústájában kilencven éve foglalkozik „kincskereséssel” a Mi- zuno-család. A család 1883- ban egy dokumentum birtokába j ütött, amely szerint az Edo- császárság idején harmincötmillió jen értékű aranyérmet rejtettek el a Gumma prefek- turai Akagi hegy közelében. S a Hizuno-család 1883 óta folytatja kincskereső munkáját, immár három generáción át. Eddig összesen száznegyven alagutat vájtak a hegyben, köztük egy tíz kilométer hosz- szút, — minden eredmény nélkül. A kincskeresést elindító nagyapa unokája kijelentette, hogy továbbra is bízik a dokumentum hitelességében. — Ifj. Csapkó János, emődi lakos 1971. október 11-én éjjel Ernőd községben megölte kü- lönváltan élő feleségét, anyósát és az annál vendégként tartózkodó rokon kislányt. A Borsod megyei Bíróság ifj. Csapkó Jánost előre kiter- velten, különösen kegyetlen módon, aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés, ben mondotta ki bűnösnek, s ezért halálra ítélte. Az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta. Az elítélt kegyelmi kérvényét az Elnöki Tanács elutasította. Ifj. Csapkó Jánoson az ítéletet szerdán végrehajtották. FELSZAKADOZÓ FELHŐZET Várható időjárás ma estig: keleten növekvő, nyugaton felszakadozó felhőzet. Több felé, elsősorban a keleti megyékben eső, zivatarok, mérsékelt, időnként élénk, helyenként átmenetileg erős északi szél. A meleg keleten is mérséklődik. Várható legmagasabb nappal^ hőmérséklet 18—23 fok között. 2.-- . ' . F ehérgyarmat főterén helyezték el az 1970. évi Tisza— Számos-közi árvízkárok helyreállítását szimbolizáló emlékművet, amely Szomor László szobrászművész alkotása. (MTI foto — Bajkor József felv. KS.) Évadzárás a színházban több mint négymillió-hatszázezer néző Befejeződött az évad hazánk 32 színházában, megtartották az évadzáró társulati üléseket, országszerte bezárták a kapukat a kőszínházak. Az első — nem végleges — adatok szerint több, mint négymillió-hatszázezer néző látta a különböző produkciókat, s az előadások száma meghaladta a 11 000-et. Az évad számszerű adatainak értékelése természetesen még nem fejeződött be, a szakemberek most elemzik az adatokból eredő tanulságokat. Az elmúlt hónapokban azonban a számszerűségeken is túlmutatóan értékes, eleven, szerteágazó vita bontakozott ki a színház- művészet jelenéről, jövőjéről. Sajtótájékoztató az üdülőhelyek kereskedelmi ellátásáról Molnár Károly belkereskedelmi miniszterhelyettes szerA szerelem hiába győzte le a két óceánt Két óceánt szelt át magányos vitorláshajóval egy ausztráliai asztalos, hogy felkereshesse angol szerelmét. A 36 éves Graeme Teit Melbourne- ben ismerte meg Barbara Hill kisasszonyt, aki szabadságát töltötte Ausztráliában. Hazatérése után leveleztek, majd a fiatalember pénzzé tette vagyonát, vitorláshajót vásárolt és 11 000 mérföldet vitorlázott magányosan. Angliában azonban esküvő helyett kellemetlen meglepetés várta: a hölgy időközben „meggondolta magát” és kosarat adott Teit-nek. (AFP) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon : 129—01, 123—61 Kiadia: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120—11, 120—10. Felelős kiadó: katona JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon : 129—21. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető Dármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra » FI indexszám; ss Ml dán bemutatta az újságíróknak a Balaton-parton felépített új kereskedelmi létesítményeket, vendéglátóipari egységeket és egyúttal tájékoztatást adott a tópart belkereskedelmi ellátásáról. A Somogy, illetve Veszprém megyei oldalon az év első hat hónapjában — 1971. azonos időszakához képest — tíz-tizenhárom százalékkal több húst hoztak forgalomba. A továbbiakban is minden eddiginél jobb ellátás várható, azonban egyes hentesárukból, például szalámiból és gyulai kolbászból még mindig időszakos hiányra kell számítani. A Balaton-part kenyér- és péksütemény-ellátása ugrásszerűen megjavult. Sörből és üdítő italokból is van elegendő, eddig a legmelegebb napokon is ki tudták elégíteni az igényeiket, a választékot azonban tovább akarják javítani. Légpárnás kaszálógép Ennek az újszerű, nyugatnémet kaszálógépnek nincsenek kerekei, helyváltoztatásához mégis minimális erőfeszítés elegendő, mivel légpárnával működik. Másik, jellemző sajátossága az, hogy benzinmotor helyett elektromos meghajtású. A villanymotor hozza létre a nagy légpárnát, és forgatja egyúttal a kaszálógép késett. Fótira hísrtx cttíd mtsilMK!tomVtitrm ^ MÉPCJSÂG Kétszer több szuperbenzin — 40 töltőállomás Csúcsforgalom a benzinkutaknál Felkészülten fogadta az országutak csúcsforgalmát az APOR. Felújították, megfiatalították a benzinkutakat és 40 új töltőállomást is üzembe helyeztek. így az országban már 430 helyen mérik a benzint. A 40 új töltőállomást a nagy forgalmú főútvonalak mellett és az idegenforgalmi centrumokban állították fel. Ugyanezeken a helyeken növelték a szuperbenzinkutak számát is. A szakemberek számításai szerint a téli és tavaszi hónapokhoz viszonyítva 60 százalékkal nagyobb lesz a nyári benzinforgalom, sőt meghaladja a tavalyi fogyasztást is, előreláthatólag 25 százalékkal. A mennyiségi növekedés mellett a kiszolgálás színvonala is javult. 220 töltőállomáson már fölszerelték a légkompresszort, és árusítják a különböző autó-ápolószereket is; Gondoltak az éjszakai utazókra, s negyvennel bővítették az éjjel-nappal üzemelő benzinkutak számát. Több állomást találnak nyitva az utasok ünnepnapokon, ilyenkor 240 helyen lehet benzint vásárolni az országban. (MTI) Muzikális útonálló Sűrű programról gondoskodott magának egy kaliforniai férfi, aki a rendőrség állítása szerint egyetlen éjszaka Függőben így állt az első nap után Szpasszkij és Fischer világbajnoki döntője. A világ jelenlegi két legjobb sakkozója az .első játszmát a 40. lépés után függőben hagyta. Következett a világossal Szpasszkij. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT: Fischer feladta a játszmát nyolc különböző útszakaszod fosztott ki embereket Az éjszaka betetőzésekén! egy hollywoodi bárba tért bej fegyvert rántott és arra kényszerítette a vendégeket, hogy a fláncpajrkettíe hasaljanak* Ezek után kilódította a zenekar dobosát a hangszer mögül és maga ült helyére. A fültanúk szerint a jó ritmusérzékkel rendelkező rabló csak egyszer zökkent ki nyugalmából, amikor az egyik vendég kirohant az ajtón, hogy segítséget kérjen. Az utána küldött három lövés célt tévesztett. A fegyveres ezek után a bevételt követelte a bármixertől, aki közölte, hogy azt már a támadás elején egyszer átnyújtotta. A rendőrautók szirénájának hangjára a férfi elmenekült. A vizsgálat után a rendőrök távoztak és a mixer is bezárta a boltot. Az utcán azután egy súlyos kéz nehezedett vállára; a tehetetlen bandita még a maradék pénzétől is megszabadította az elképedt csapost, majd nyugodtan távozott. Balesetet okozott tegnap a déli órákban a gondatlan vezetés. A hatos úton Szekszárdtól Paks felé haladva ifjú Móricz János pécsi lakos Moszkvics típusú gépkocsijával a síkos úton előzni akarta az előtte haladó személygépkocsit. Az előzés folyamán azonban elvesztette uralmát járműve felett és az utat szegélyező töltésnek rohant. A vezető és felesége a baleset folytán könnyű sérüléseket szenvedett és a mentők a szekszárdi kórházba vitték őket. Az anyagi kár kb. 20 ezer forint. A tegnapi baleset kísértetiesen hasonlít egy két hónappal ezelőtt szintén Szekszárd és Paks között bekövetkezett karambolhoz. A vezető akkor is előzni akart, akkor is esett az eső és a síkos útról ő is a töltésnek rohant. 1 A balesetet akkor is, most is az emberi felelőtlenség okozta, Foto: Szepesi