Tolna Megyei Népújság, 1972. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-04 / 130. szám

1 « T f ♦ Megnyílt Brüsszelben az Európa-fórum Tito Moszkvába látogat Elsőrendű politikai ese­ményként fogják fel szovjet sajtókorökben Tito jugoszláv elnök hétfőn kezdődő hivata­los látogatását. A látogatás célját Moszkvában általában úgy fogalmazzák meg, hogy a felek ez alkalommal kívánják megerősíteni a két ország kap­csolataiban a:z utóbbi években végbement pozitív változáso­kat. A két szocialista ország kapcsolatainak fejlődéséhez — vélik moszkvai sajtókörök­ben — igen nagy mértékben járult hozzá Leonyid Brezs- nyevnek, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának tava­lyi belgrádi látogatása. Várható, hogy Tito Moszk­vában mindenekelőtt Leonyid Brezsnyevvel folytat majd tár­gyalásokat. Az Izvesztyija pénteki kommentárja szerint a bilaterális kapcsolatok terén nemcsak gazdasági, hanem „még nagyobb mértékben” po­litikai problémákról lesz szó. Izrael hosszúra készül Galili tárcanélküli minisz­ter, Golda Meir legbensöbb bi­zalmasa pénteken bejelentet­te, hogy Izrael bosszút fog állni a Tel Aviv-i nemzetközi repülőteret ért gerillatáma­dásért. Hozzátette, hogy kor­mánya „nem fog sietni” a bosszúval, noha a „közvéle­mény ezt követeli,” x . Frangié libanoni elnök pén­teken Bejrutban közölte, hogy intézkedéseket hoznak a „pa- ieszt'n népi felszabadítási front" a PNFP bejrúti propa­gandatevékenységének korlá­Mahmud Riad, az Arab Li­ga újonnan megválasztott fő­titkára azt tervezi, hogy a fo­lyó ügyek tanulmányozását kö­vetően körutat tesz az arab államokban, s ennek során tár­gyalásokat folytat az arab ál­lamfőkkel, uralkodókkal és külügyminiszterekkel a követ- ' kező időszakra szóló akció- program részleteiről. Az A1 Ahram értesülése sze­rint Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter pénteken fo­gadta Egyiptom moszkvai nagykövetét, s megbeszélést folytatott vele Nixon ameri­kai elnök és a szovjet vezetők Gromiko Berlinben Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter szombaton Berlinbe, a Német Demokra­tikus Köztársaság fővárosába érkezett — jelenti az ADP hír- ügynökség. tozására. Az elnöknek még az­nap válaszolt az PNFP szóvi­vője. Hangoztatta, hogy a szervezet nem működtet tájé­koztató irodát a libanoni fő­városban; az egyetlen ilyen bejrúti palesztin intézmény az El Fatah-é. Hozzátette még, hogy a PNFP-hez köze] álló El Hadaf-magazin továbbra is megjelenik. Mint ismeretes, a repülőtéri mészárlásért — tagjainak vallva a japán merénylőket; >—® PNFP vállalta a felelősséget. legutóbbi tárgyalásairól, a kö­zel-keleti válságról, az arab— izraeli konfliktusról. A lap washingtoni tudósítása viszont jól tájékozott forrásokra hivat­kozva azt jelenti, hogy Nixon moszkvai tárgyalásai során felvetette a Szuezi-csatorna új- ramegnyitásának tervét. A kairói jelentések arról ta­núskodnak, hogy a liddai ge­rillaakció nyomán fokozódott a közel-keleti feszültség. Izrael Libanont és Egyiptomot teszi felelőssé a merész fegyveres tá­madásért, s ezzel az ürüggyel megtorló terrortámadásokkal fenyegetőzik. Kairóban felhív­ják rá a figyelmet, hogy az utóbbi napokban Egyiptom a fenyegetések fő célpontja, Iz­rael ugyanis azzal vádolja Szá­dat elnököt, hogy a Palesztinái nemzeti tanács kairói ülésén az Izrael-ellenes gerillatevé­kenység fokozására szólította fel az ellenállási mozgalom harcosait. Kairói megfigyelők szekint nem várat magára sokáig az izraeli visszavágás, csupán az a kérdés, bol, és milyen for­mában hajtják végre. (Folytatás az 1. oldalról). juk a felelősség ránk eső há­nyadát, az egész emberiség Számára egyedül elfogadható alternatíva, a békés egymás mellett élés elvei alapján. Napjaink eseményei is arra figyelmeztetnek, hogy mi eu­rópaiak ne feledkezzünk meg a béke és a biztonság egyete­mességéről. Nem zárkózhatunk be Európába, nem feledkezhe­tünk meg a béke és a bizton­ság egyetemességéről. Vannak, akik nem értik, vagy nem (Folytatás az 1. oldalról). „Az oktatásügy kiváló dol­gozója” kitüntetésben ré­szesült: Apáthi Gyuláné vezető tanító (Dúzs), Dorímeister Ma­ii y ás igazga tó (Fürgéd), Farkas Jánosné) (Dombóvár), Gaái László' Szekszárd), Grúsz József szakfelügyelő (Szekszárd), Ka­tus Gyuláné (Döbrököz), Ki­rály László (Tamási), Koval- csik Antal vezető szakfelügye­lő (Fadd), Pető Edéné (Bony­hád), Pintér Ferenc (Szaka- dáf), Póla Károly tanulmányi felügyelő (megyei tanács), Schmidt József (Mözs), Schwarz Tibor (Bonyhád). Miniszteri dicséretet kapott: Boros Ernesztin (Tolnanéme- di). Eretnek Jánosné (Dombó­vár), Höfler Lajosné (Bony­hád), Kartai István (Duna- szentgyörgy). Kovács Ferenc (Bonyhád), Kovács Józsefné (Dombóvár), Szakács Zoltánná (Bonyhád), Tarlós Lászlóné (Sióagárd), Vágh Mátyásné (Szekszárd) és Vukován Sán- domé (Dombóvár)/ 1 ■' „Kiváló dolgozó” címre lett érdemes: Béres József hivatal- segéd (Györköny), Duska La­josné dajka (Tolnanémedi), Gondi Lajosné szakácsnő (Dombóvár), Kovács József hi­vatalsegéd (Tolna), Németh Julianna hivatalsegéd (Paks), Reiser Ferencné gondnok (Nagymányok) és Reith And- rásné szakácsnő (Szekszárd) A szekszárdi ünnepségen ugyan erről nem esett szó, de a Pedagógus Szakszervezettől akarják megérteni, hogy a más kontinenseken dúló há­ború az európai békét is fe­nyegeti, hogy nem lehet az együttműködést Európára kor­látozni, s közben a világ más térségeiben veszélyeztetni a békét. Elég, ha az indokínai háborúra, a közel-keleti konf­liktus megoldatlanságára utalok. Európa nagyon is érdekelt a vietnami békében, a más égtá­jakon tapasztalható konfliktu­sok békés és igazságos politi­kai rendezésében. Ezért tart­nyert értesüléseink szerint tegnap nyújtották át nyugdíj­ba vonulásuk alkalmából is köszöntve őket az „Oktatásügy kiváló dolgozója” kitüntetést Páli György tanítónak (Sió­agárd), és Bendekövics Jó­zsefné óvónőnek (Dunaföld- vár) miniszteri dicséretet. Mindkettejüknek lakóhelyü­kön. Varjas János, a KIGZ me­gyei bizottsága és az úttörő- elnökség részéről azoknak a pedagógusoknak adott ét ki­tüntetéseket, akik az ifjúság nevelésében a maguk ilyen területén értek el kiváló ered­ményt: „Ifjúságért Érdemérmet" ka­pott Vajnai János (Paks). ÉÍISZ'-Érdemérmet” Bodrogi István (Szekszárd), „Úttörő- vezetői Érdemérmet” Mészá­ros Józsefné (Dombóvár). Fa­ragó Antal (Dunai öld vár), Pinczési Pál, az MTI tudó­sítója jelenti: A nyugat-berlini Potsdamer Strassen, a volt szövetséges ellenőrző tanács épületében szombaton délben pontban 12 órakor a négy hatalom kül­ügyminisztere aláírta a tavaly szeptember 3-án parafáit négyhatalmi egyezményt. Ez- zel a ténnyel az egyezmény azonnal életbe is lépett. Kollégáit Rogers amerikai juk fontosnak, hogy közgyűlé­sünk kifejezze azt a reményét: az európai béke és biztonság őszinte hívei nem szűnne1; meg küzdeni valamennyi há­borús tűzfészek felszámolásá­ért, az egész világ békéjéért éa biztonságáért is. Kedves Barátaim! Mindez arra figyelmeztet bennünket, hogy a közyyűls-' sünkön kifejezésre jutó nemes célokért, az európai béke éj biztonság megteremtéséért erőfeszítéseinket nem csökken­teni, hanem növelni kell. Gombai József (Simontornya),- Faludi János (Szekszárd). „Ki­váló úttörővezető’ le.t raj-, vagy csapatvezetői munkája nyomán: Tápai Vidomé (Szek- Gzárd), Márkus Béla (Dombó­vár), Balassa ErnŐné (Dom­bóvár), Lacza György (Paks), Ágoston Lászlóné (Dunaföld- vár), Kerekes László (Duna- földvár) Kelemen Gergely (Ka- kasd), Szabados Éva (Nagymá­nyok), Kurucz Józsefné (Nagy- kónyi), Bacsa Antal (Pince­hely), Csáky László (Gyuiaj), Novák Istvánná (Bátaszék), Ko­vács Zsuzsanna (Decs). Kiosztották még a pectagô-" gusok tanulmányi pályadíjait is. A pedagógusnap szekszárdi ünnepsége szombaton a helyi III. sz. általános iskola, a Ga­ray gimnázium és az ifjúsági- zenekar műsorával ért véget. O. I. külügyminiszter, mint vendég­látó vezette >be a terembe, hi­szen a aláírás Nyugat-Berlin amerikai övezetében történt, öt követte Gromiko szovjet, Douglas-Home angol és Schu­mann francia külügyminisz­ter. A külügyminiszterek aláírá­sukkal látták el az egyezmény négy. hivatalos példányát, amelyek közül egy orosz, egy francia és kettő angol nyelvű. Forró május végi napok a külpolitikában Riad, az Arab Liga új főtitkára tárgyalásai Pedagógusok köszöntése Szekszárdion Berlinben aláírták a tavaly parafáit négyhatalmi egyezményt „Forróak voltak ezek a május végi napok, időnként nyugtalanító lehűlésekkel, né­ha fagyokkal, de végeredmény­ben győztek a tavaszi áramla­tok. ..” Nem, ne gondoljon té­vedésre az olvasó: külpoliti­kai kommentárt és nem me­teorológiai jelentést idézek, Jurij Zsukov, az egyik legis­mertebb szovjet hírmagyarázó summázta eképpen a helyze­tet, amikor a moszkvai tele­vízió képernyője előtt — egy amolyan Fórum jellegű műsor keretében — a nézők kérdé­seire válaszolt. Az elmúlt napok hosszú időre meghatározó jelentősé­gű eseménye a moszkvai csúcs- találkozó volt. A különtudósí. tók a matematika eszközeit is igénybevették ennek az igaz­ságnak alátámasztására. Ki­számították például, hogy a szovjet és amerikai vezetők negyvenegy órát és ötvenhá­rom percet töltöttek együtt s ebből húsz óra huszonkét per­cet vettek igénybe a kimon­dottan munkaülések. Ezúttal valóban háttérbe szorultak a protokolláris külsőségek, a lé­nyeg az intenzív és tárgyszerű tanácskozásokra tevődött. A Szovjetunió és az Egye­sült Államok vezetőinek eddi­gi legkiadósabb eszmecseréje nemcsak általában javította a légkört, hanem hét konkrét megállapodásban is realizáló­dott, beleértve az első SALT- egyezményt. (Megint egy kis számtan: az elmúlt másfél év­tized alatt tizenhat kétoldalú egyezmény született szovjet— amerikai viszonylatban — eb­ből hét most Moszkvában.) Szeretném külön felhívni a figyelmet a két ország kapcso­latainak alapelveit rögzítő ti­zenkét pontos elvi nyilatko­zatra. amelynek első és legsar­kalatosabb megállapítása, hogy korunkban nincs más reálisan járható út, mint a békés egymás mellett élés. A Szovjetunió ezt nem mostantól vallja, a ko- egzi6ztencia lehetőségeit és szükségességét maga Lenin fo­galmazta meg. A csúcstalálkozó, a jelek szerint, jótékony hatást gya­korol az európai kibontakozás meggyorsulására. A ratifikáció után aláírásra került a Nyu- gat-Berlin ügyében kötött négyoldalú megállapodás is. Megnyílt tehát az út az össz­európai biztonsági értekezlet felé. Első ízben nyilvánított pozitív álláspontot a NATO miniszteri tanácsa: bonni ülés- ~ szakán a korábbi sárgával Kilenc napja folyik a harc Koníumért szemben zöldre váltotta a lámpát. Ügy tűnik, hogy még ősszel, valószínűleg közvetle­nül ® novemberi amerikai el­nökválasztás után megkezdőd­hetnek Helsinkiben a többol­dalú előkészítő megbeszélések. Emlékeztetném az olvasót, hogy a budapesti felhívás har­mincnyolc hónapja hangzott el, vagyis egy több, mint há­rom esztendős harc vezetett eredményre. Hosszú előkészítő munkála­tok után a hét végén Brüsz- szelbe sereglettek kontinen­sünk számos országának kép­viselői, hagy minden eddigi békemegmozdulásnál széle­sebb körben kinyilvánítsák véleményüket. Az európai biztonság elsőrendű magyar nemzeti érdek is, ez jut kife­jezésre abban, hogy Európa több más vezető államférfiá- val együtt Kádár János is kö­szöntötte a brüsszeli közgyű­lést. Nemzetközi kapcsolataink további megélénkülése termé­szetesen elsősorban itthon tük­röződött: nagy érdeklődés kí­séri Fidel Castro látogatását hazánkban, s már bejelentet­ték az egyik következő ma­gas rangú vendéget, Indira Gandhi indiai kormányfőt. Hírügynökségi jelentések szerint pénteken új és elkese­redett harcok robbantak ki Dél-Vietnam középső területe­in, Quang Ngai part menti tar­tomány vidékén. Legnagyobb összecsapások Binh Son kör­zeti székhelynél voltak. Itt a a felszabadító erők először ak­na- és rakétatűzzel árasztották el a saigoni csapatok állásait, majd gyalogsági rohamot in­téztek ellenük. Binh Dinh tartományban, Phu My körzeti székhelyen a kormanycsapatok számára sú­lyossá vált a helyzet. Az ame­rikai tanácsadókat már ki­vonták és hírügynökségek sze­rint a kormányerők nem so­káig tudják tartani állásaikat. Kontum tartományi szék­hely birtokáért már kilence­dik napja folynak a harcok. A hazafias erők továbbra is a város belterületén tartózkod­nak. A kormánycsapatok hely­zetét nehezíti, hogy ezen a vi­déken beköszöntött az esős év­szak és emiatt a minimumra csökkent a B—52-esek beveté­seinek száma. A kedvezőtlen időjárás következtében már iégiúton sem tudják biztosíta­ni a város belterületén rekedt kormánycsapatok utánpótlá­sát. Harcok voltak pénteken és szombaton délelőtt Hűétől északra is. Ezekre a terüle­tekre a B—52-esek néhány óra alatt 750 tonna bombát szór­tak. Szombaton délelőtt a haza­fias erők egyik különítménye a Quin Nhon városban felrob­bantotta a saigoni hadsereg tar­tományi főparancsnokságának épületét, „ . '

Next

/
Thumbnails
Contents