Tolna Megyei Népújság, 1972. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-03 / 129. szám
\} JÚNIUS 3 SZOMBAT----------------------------------1. Névnap: Klotild A Nap kél 3,50 —« nyugszik 19,35 órakor A Hold kél 23,40 — nyugszik 9,47 órakor — Kitüntetés. Tegnap délután a KISZÖV székházában a pedagógusnap alkalmából a Szövetkezeti ipar kiváló dolgozója kitüntetést kapta Mezei Aurél, a Tolna megyei Ipari Szövetkezetek szakmunkástanuló felelőse. A kitüntetést Págány István, az OKISZ osztályvezetője adta át. — Befejeződtek a bonyhádi járásban a Hazafias Népfrontban dolgozó kommunisták tanácskozásiad. Az utolsó tanácskozásra tegnap délelőtt, Nagymányokon került sor. Az aktívaülésen megjelent Csaj- bók Kálmán, a megyei párt- bizottság tagja, a Hazafias Népfront megyei tátikára. ■— Háromnapos kirándulás-* ra mennek a hónap végén a 'dombóvári Gőgös Ignác gimnázium II. A osztályos tanúim az Express Ifjúsági és Diák- Utazási Iroda Tolna megyei kirendeltségének szervezésében. A diákok a három nap egyikét Csehszlovákiában töltik. — Óvodások búcsúztatása. Szombaton délután három órakor a szekszárdi alsóvárost óvodában búcsúürinepséget rendeznek. Kedves műsorral köszönnek a kis- és középső- csoportos gyerekek azoktól, a társaiktól, akik szeptemberben iskoláiba mennek. Az ünnepségre természetesen a szülőket is meghívták; — Móka Miki bábszínháza. Június 7-én délután háromkor Iregsze-mcsén, a Bartók Béla művelődési házban vendégszerepei Levente Péter, azaz Móka Miki bábszínháza, —* Ma délelőtt a mözsi Uj Elet Tsz-ben a szekszárdi járás ifjú mezőgazdasági gépszerelő szakmunkásai mérik össze szaktudásukat. Részletes eredményeket lapunk holnapi számában közlünk. — Az első színes! Tegnap á szekszárdi rádiószaküzletben megvásárolták az első Video- ton-gyárfcmányú színes televíziót. / — Az iráni rendőrség közöl. te hogy a Nixon-látogatás idején elkövetett teheráni bombamerénylet tettesei közül kettőt elfogtak. — Hét kiló hetven dekás óriásbébit szült egy Sydney-i asszony, a 25 éves Janice Tuerney. A súlytól eltekintve minden normális volt a szülés körül: a kisfiú nem császármetszéssel jött a világra, hanem természetes úton. Az anya, aki maga is: csaknem két méter magas, gyermekével együtt kitűnő egészségnek örvend. Feltételezik Sydneyben, hogy az ifjú Tuerney súly-világrekordot állított feL SZÓRVÁNYOSÁN ESŐK Várható időjárás ma estig:. Változóan felhős idő, szórványosan kialakuló esőikkel, egy-két helyen zivatarral, gyenge, napközben kissé megélénkülő, változó irányú szék Az évszakhoz képest hűvös , idő. A hőmérséklet kora délután nyugaton 17—20 fok, az ország többi részén 20—24 fok között várható. ' A Balaton vízének hőmérséklete 11 órakor Siófoknál 18 fők volt. ■ !I A Tóttá e heti nyerőszámai Ipari bemutató a tolnai' iskolában Július 1-től : hivatalos utakra saját kocsi használatáért 2 forint kilométerpénz, yagy átalánydíj jár Lassan apadnak a nyugat-magyar• országi folyók A megáradt nyugat-magyarországi folyók rendkívül lassan apadnak. A vízzel telített medreknek és ártereknek már egészen kis csapadék is elég a vízszint stagnálásához és . újabb kis árhullámok kialakulásához. A Rába Szentgott- hárdnál mindössze 4 centimétert kisebbedéit pénteken. A kisebb folyókon és patakokon valamivel számottevőbb a víz- szintsüllyedés. A Mura magyar szakaszán”!» csütörtökön kialakult új árhullám hatására pénteken hajnalban első fokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. ÁFOR-állomás nyílt Tolnán Hitchcock! jelenet a tengerparton • Hitchcocki jelenet játszódott le a svédországi Huskvarna közelében, a tengerparton. A 61 éves Ivar Hellmann sétálni indult, amikor egy vijjogó tengeri sirály csapott le rá. Az állat belekapaszkodott a férfi hajába, s hiábavaló volt Hell- mann mindén igyekezete, hogy távozásra bírja. Két percnyi birkózás után Hellmann összeesett és meghalt. Halálát az orvosok szerint szívroham okozta. Tolna nagyközségben, a 6- os fő közlekedési úttól mintegy kétszáz-háromszáz méternyire, a fácánkerti bekötő út közelében korszerű ÁFOR- üzemanyagtöltő állomást helyeztek tegnap üzembe. A mintegy kétmillió forint költséggel létrehozott, öt töltőoszlopos állomáson a normál benzinen kívül keveréket, szuper- és extraszuper benzint, gázolajat, háztartási tüzelőolajat és minden, hazánkban forgalomban levő külföldi olajat kiszolgálnak. A Szedresi úton épült töltőállomás nagy köny- nyebbséget jelent a dombori üdülőtelepre kiránduló autósoknak, motorosoknak. Valószínűleg a szekszárdi ÁFOR- töltőállomás már túlzsúfolt forgalmát is mentesíti majd, mivel a környező Duna menti községedet is ellátja üzemanyaggal. Az új töltőállomás hétköznapokon hajnali 6-tól este 21 óráig, vasárnaponként 6-tól 13.30 óráig áll a járművezetők, fogyasztók rendelkezésére. Gottvald Károljr felvétele. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárdi. Mártírok tere 15—17 Telefon : 129—01, 123—61 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon : 120—11, 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában •z.échenyi utca 46. Telefon : 129—21. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyár Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél mnzetés) dij egy hónapra 20 Ft Indexszám; 25 069 A munkaügyi miniszter rendeletben szabályozta a saját gépkocsik hivatalos utakra történő felhasználását. A vállalatok és más szervek vezetői engedélyezhetik, hogy belföldi hivatalos kiküldetés, külszolgálat esetén a dolgozók saját személyautójukat használják, ha ez gazdaságosabb az egyéb járműveknél, feltéve, hogy a gépkocsira Casco-biztosítás van érvényben. Ilyen esetekben a gépkocsi használatáért kilométerenként 2 forintot kell fizetni, ezen felül azonban semmiféle pénzbeni, vagy természetbeni térítés nem adható. Azokban a munkakörökben, ahol a munkát egészben, vagy részben a helységek belterületén kell végezni, ott e célra is engedélyezhető a saját kocsi használata, a térítés itt is kilométerenként 2 forint. Azok számára, akik kocsijukat hivatalos utakra rendszeresen használják, az esetenkénti elszámolás helyett átalányt kell megállapítani. A kollektív szerződésekben kell meghatározni, hogy a dolgozók mely munkakörökben használhatják rendszeresen hivatalos célokra a saját kocsit, a kojlektív szerződésben szabják meg az átalánydíjat is. Azokon a területeken, ahol kollektív szerződést nem kötnek, ott a miniszterek határozzák meg az említett munkaköröket és az átalánydíjat. A kiküldetési költségek összességükben nem lehetnek nagyobbak, mint 1971-ben, kivéve azokat az eseteket, amikor a vállalat lead személygépkocsit. Ilyenkor ugyanis a leadott kocsik üzemeltetési költségének 50 százalékával «emelhetik a kiküldetési költségeket. A rendelet 1972. július 1-én lép hatályba. (MTI) A tolnai I. számú általános iskola két úttörőraja Rencz Antalné és Villányi László rajvezető tanárok irányításával már második éve folytat ország- és megyejáró tanulmányi kirándulásokat. Az elmúlt két évben felkeresték a tolnai selyemgyárat és annak új fonal- terjedelmesítő üzemét, a régi és az új textilgyárat, a Szekszárdi Szabó Ktsz tolnai üzemét, a Gép- és Műszeripari Szövetkezetét, a Béke Halászati Tsz műanyagkészítő üzemét, Szekszárdon a BVK mű- anyagajtó-gyárát és a Mechanikai Mérőműszerek Gyárát, Pakson a konzervgyárat, s a tanulók megismerkedtek az üzemekben folyó munkával. A mezőgazd.asági üzemek közül a tolnai Aranykalász Tsz központi majorját látogatták meg. Dokumentációs anyagot gyűjtöttek a Simontornyai Bőrgyárból és a Pécsi Kesztyűgyárból is. Az összegyűlt anyagokból a tanteremben ízlésesen megrendezett, jól szemléltető kiállításon láthatják állandóan a tanulók az üzemeki termékeit, fotóit, színes ismertetőit. Ez és a személyes tapasztalatok könnyítik a tanulást, s jelentősen bővítik a paj-' tások látókörét. A példás kezdeményezést folytatják a jövőben is, még több gyár, vállalat és gazdaság életével és termelésével ismerkednek meg. IT 2 3 4 5 6 7 8 9 X 11 12 13 14 is| u 17 18 X 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 3é 37 y 38 39 40 41 42 43: 44 45 4Í 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 OO »0 5 9 60 él é2 é3 64 X éé 61 68 69 70 71 72 73 74 75 7é 77 78 19 X 81 82 83 U 85 X 87 88 89 90 SOINS MNOSSt VltXö PSOLETAríAI ECÍEStiUETEEl NÉPÚJSÁG A MAOYAR SZOCIALISTA MBMKABPABT TOLNA MEGYEI BIZOTTSAOANAKLAP)A*