Tolna Megyei Népújság, 1972. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-28 / 150. szám
Nyári tragédiák Dêl-amerîkaî mozaikok H. Santiagói Sajátos forradalom Vasárnap délután érkeztem Santiagóba, Chile fővárosába. Az európai számára amúgyis szokatlan meleg délután négy óra felé érte el csúcspontját. A több ezer kilométeren húzódó keskeny dél-amerikai ország fővárosa száztíz kilométerre van a Csendes-óceántól, a hárommillió lakosú Santda- gótól az ölelő karként körbefogó hegyek, az Andok láncai elzárják az enyhítő áramlatok elől. A szálloda, ahol tíz napot töltöttem, a város központjában, az üzleti negyedben van. A centrum semmiben sem tér el a nyugat-európai nagyvárosok képétől, tíz-tizenkét emeletes épületek, reklámok, áruházak és kis boltok kirakatai váltogatják egymást. A vasárnapi utcakép Santiagóban is csendes. Aki tehette, Vina del Mar, vagy Valparaiso világhírű tengerparti üdülőhelyein keresett menedéket a meleg elől. A főváros szegényebb rétegei pedig, akiknek nincs anyagi lehetőségük a hosszabb kirándulásra, a parkokban vagy a San Cristobal dombon, Santiago „Gellérthegyén” töltötték el a délutáni órákat, Szinyei Merse „Majális” című képe elevenedik meg, s az európai látogató pironkodva nézi a domboldalon csókolózó párokat. Estére viszont benépesednek a központ szűk utcái, a hömpölygő, mindig vidám tömeg a cukrászdák zsúfolt hangulata, a mozik előtt várakozó, farmerekbe, tarka virágos ingekbe, pulóverekbe öltözött fiatalok sokasága adja meg a város latinos izét. Santiagóban' még csodálkoztam. Később Limában és Quitóban már megXV. — Hölgyem, a legszebb férfierény az önmegtartóztatás. Túl kell élnünk. Egyetlen igaz német sem rendelkezhet szabadon a saját erejével. Nem pazarolhatja el. Várnunk kellel e ezt maga úgysem érti. És ebben a korban már nagyon meg kell fontolni az élvezeteket... csak egy esetben tennék szívesen kivételt— — Nos? — az asszony felhúzta a szemöldökét. — A maga kedvéért! — Flessburger merően és meg nem rebbenve nézett az asz- szony szemébe. Megismételte: — A maga kedvéért. Az asszony tagadólag rázta a fejét. — Nem! Ahhoz még ez is kevés — s kezével félkört írt le a levegőben. Mozdulatába belefoglalta a kocsit, a tengert, a hegyeket és a fákat, a pezsgőzéseket,. a túrákat, a szállodát, mindent —■ Ahhoz több kell! — Mi kell, mondja meg, s egy szavával boldoggá tehet. — A férfi suttogva, mintha valaki is a magányos úton, a néma fák között meghallhatta volna, árasztotta el ajánlataival az asszonyt. Kérte, hogy valamivel megajándékozhassa... Arany, dollár? Férje újságíró, bármikor kijöhetnek. Kölnben is rendelkezésükre áll— Később könyörgőre fogta a dolgot, s azt magyarázta, hogy Éva az ő számára valamiféle személyes szükségszerűség alapján minden vágyának a csúcsát jelenti. Ravasz fordulatokkal teletűzdelt beszédét azonban az asszony nem értette meg, csak érezte a mondanivaló lényegét, hogy ő jobb és szebb életre született, ragyogásra, fényűzésre, szokottá vált, hogy a forgalomban részt vevő gépkocsik nagy része siralmas állapotban van, különösen az autóbuszok. Nemcsak a melegnek, hanem a dél-amerikai „lezser- ségnek” is tulajdonítható, hogy a buszvezetőnek jókedve van, elég egy intés és a jármű megáll, s aiki teheti a busz lépcsőjén utazik. A központból kisebb séta vezet el a „barrio alto”-hoz, a főváros polgári lakónegyedéhez. Itt kertes, földszintes, vagy egyemeletes családi házak váltogatják egymást, s a bejáratoknál nem ritka, hogy több amerikai luxusautó is parkol. Ha valaki csak ezen a több kilométeren húzódó részen tesz sétát, feltétlenül hamis képet formál a chilei élet- színvonalról. Bár Chile a fejlettebb dél-amerikai államokhoz sorolható, a nyomor sajnos itt is természetes tartozéka a valóságnak. 1970 szeptemberében, amikor az ország lakosai a válasz- tóumákhoz járultak, a többség éppen arra adta voksát, hogy megszűnjenek ezek a társadalmi különbségek. Azóta a hét baloldali párt tömörüléséből alakult, Salvador Al- lende vezette Népi Egység nehéz harcot vív a barrio alto nagytőkéseivel, a nemzeti burzsoáziával összefonódó külföldi, elsősorban észak-amerikai monopóliumokkal. A santiagói hétköznapok talán nem is érzékeltetik eléggé, hogy valójában, mekkora méretű ez a harc. Az utcai gyümölcsárusak, újságos bódék, ikávézók hangulata bizonyára nem sokat változott a korábbi évekhez képest. A forgalmas nem pedig arra, hogy Szász mellett nyomorogjon. — Mit képzel? — érvelt az asszony. — Fel fogok kötni a karomra egy aranyórát és felteszek még egy-két ékszert? Bár a férjem szegény eléggé sajátos módon szórakozott és nagyvonalú, de annyira nem buta, hogy ne tudná rögtön, mi van közöttünk. — Flessburger erre is tudott magyarázatot, módjában van Pestre is eljuttatni, amit kíván, sőt szerinte Éva innen is magával viheti, ha nagyanyjával megbeszéli a dolgot Múltak a pillanatok, Flessburger várt, de sem az asz- szony hangjából, sem mozdulatából nem kapott jelt, beleegyezést. Ez az ellenkezés, amire a többszöri együttlét, s a túlságosan barátságos közeledés után egyáltalán nem számított, felingerelte. Megnyomta az önindítót kapcsolt, s a kocsi szilaj tempóban nekilendült. Flessburger fagyos arccal, mereven az úttestet nézve hajtott tovább. Arra gondolt, mi lenne, ha közölné vele, hogy már 1934- ben kapcsolatba került Ehren- burgi Bayer Olga bárónővel, a nagyanyjával? Es ha a továbbiakban közölné vele ennek a kapcsolatnak a lényegét, sőt eredményét? Mindjárt nem lenne ilyen fölényes, nyugodt és pökhendi ez a taknyos. Boldog lenne* ha drága nagyanyját kimenthetné a pácból és tisztára moshatná Szász előtt. Nem vitás, az a férfi a bolsevik rendszer híve. Talán még kommunista párttag is ráadásul... Szép malőr lenne. A mamlasz állandóan a teraszon üldögél és ócska iratokat böngészget, olvas, járkál, mint egy megszállott. Talán azért a felesége hajlana a jó szóra, képbe azonban estefelé szokatlan zajok vegyülnek: kisebb-nagyobb felvonuló csoportok tüntetnek valamelyik gyár vagy iroda előtt, követelik a termelést szabotáló igazgató leváltását, az üzem államosítását. A jobboldal is kivonul az utcára, s a „magán- tulajdon szentségére” hivatkozva próbálja megszervezni az ellentábort. Sajátos forradalom megy végbe Chilében, ezt a látogató előbb-utóbb megérzi és mégis érti. A második -világháború óta eltelt időszak forradalmi kísérletei után most nyílt először lehetőség arra. hogy egy kormány a választások akaratából kezdjen hozzá az elmaradott társadalmi és gazdasági szerkezet megváltoztatásához Dél-Amerikában. Az első este a szállodában a chilei lapokat böngésztem. Az ellenzéki sajtó rafinált módon támadja Al- lende kormányát, vádaskodik, s légből kapott hírekkel kívánja befolyásolni a lakosság hangulatát. Ezzel a taktikával szemben a kormánynak mindent el kell követnie, hogy leleplezze a reakciós manővereket, s az alkotmányos keretek között mozgósítsa a tömegeket. Kiválasztom a Naciont, a népi egység kormányának lapját. Az első oldalon Allende beszédét ismerteti a lap a nyári önkéntes ifjúsági építőtábor nagygyűléséről. Chile a fiatalok országa, s a fiataloknak kell a legtöbbet tenniök azért, hogy a jobboldal reakciós támadásaival szemben a baloldali program sikerre vezessen — mondja az elnök. LOVAS GYULA (Következik: Lima) talán sikerülne pénzért megkapnia, de több idő kellene hozzá. Az kellene, hogy mellette még jobban beleszokjon ebbe az életbe, hiányozzon neki. De erre nincs idő... Kockáztasson? Kétszeresen kockáztasson? Hát nem elég neki, hogy ez az öreg nő egyből felismerte?... — Nagyon szótlan lett Flessburger úr!? — mondta Éva gúnyos mosollyal. — Azt hiszem, kissé belefáradtam a beszédbe, ennyi az egész — válaszolta a férfi és fordított egyet a kormányon. — Nemsokára elérjük azt a kis vendéglőt, amit meg akartam mutatni magának. Majdnem olyan, mint a mi Gasthausaink az Alpokban. Az úton tábla. Flessburger egy pillanatra megállt és az útjelzőt vizsgálta. A tábla mellett kis márványtömb állt, rajta felírás, szöveg és sok név. Éva tanult oroszul, betűzni kezdte a szöveget: ...Innen indult ki a nagy partizán támadás... Nem kis éllel mutatta Flessburgernek a táblát és magyarázta a szöveget Alfred Flessburger megdöbbenve nézte az asszonyt. Csak nem utálja ő is a németeket? Gázt adott és közben a gondolatai messze jártak. A támadás... a támadások mindig kockázattal járnak és a kockázatok támadást igényelnek. Hogyan is mondta Mussolini? Veszélyesen élni. Ez a lényeg, ö tíz őrig élt permanens veszélyben, hozzászokott és életelemévé vált. 1933. január 30-án reménydús fiatalemberként ő is ott masírozott az SA-különítménnyel Berlin utcáin. Már kora reggeltől keftdve hóvihar készült, a felhőket vad iramban kergette a szél. Apró száraz hó esett, olyas éles szemű, akár a gramafontű. A szél mind erősebben tombolt. Éjjel jött a bizalmas parancs, világoskor ki az utcára. Horogkeresztes zászlókat cipeltek, énekeltek. „Die Fahne hoch, dei Az idén is megtartatták hagyományos júniusi nagy sajtótájékoztatójukat az egészség- ügyi szakemberek. Csakúgy, mint korábban, most is felhívták a figyelmet az élénkülő idegenforgalom, a nyaralási szezon következtében várható fertőzési veszélyekre. Hangsúlyozták, hogy az illetékesek minden tőlük telhetőt megtesznek a kánikulával járó veszélyek minimálisra csökkentéséért, szigorítják a fürdőhelyek, vendéglők, szállodák, élelmiszerboltok és raktárak higiéniai ellenőrzését. Megtudhattuk azt is, hogy a hazai járványhelyzet sokat javult, valamint, hogy a nyaraló gyermekek számára rendelet írja elő a kötelező diftéria, szamárköhögés és tetanusz oltást, ami már egy szérumban is kapható. A világért sem kívánom kisebbíteni a nyár higiénés veszélyeit. Mindenképpen helyes, hogy az egészségügyi hatóságok fokozott szigorral lépnek fel a nyárra vonatkozó észszerű szabályok megsértése és megsértői ellen, nyilvánvalóan, a mi érdekünknek cselekszenek. (A munkájukat végző KÖJÁL-szakemberekre sajnos nem egy helyen úgy tekintenek, mint ellenségekre, holott ők a baktériumok, főként a szalmonella, a hanyagság, piszok, fertőzések ellenségei, ha emiatt akadékoskodnak, teljes joggal teszik.) Tavaly Budapesten például hatvanezren betegedtek meg fertőző hasmenésben, meglehetősen kellemetlen tünetektől kísérve. Helyénvaló tehát, hogy nyaranta újra és újra fokozódó elővigyázatosságra és tisztaságra intenek bennünket, mindezt nem lehet elégszer elmondani. Úgy tűnik, hogy a gyakori intelmeknek, a kellő szigornak Reihen fest geschlossen” — mellette Heinznek megfeszültek a nyakizmai. És Heinz azóta hol van? Ott porladnak a csontjai Olaszországban, innen talán nem több, mint 400 kilométerre. — „SA marschiert in ruhig festem Schritt...” Adolf Hitler birodalmi kancellár lett. Helyettesévé von Pa- pent nevezték ki. Alfred Flessburger négy évet járt a közgazdasági egyetemre, de nem tudta befejezni, mert állandóan fontos külön feladatokat kapott. Dr. Werner Daitz az NSDAP külkereskedelmi osztályára hívta be őket, lehettek vagy húszán. — A Führer intenciói szerint szervezzük meg a munkát — mondta dr. Daitz —, akárcsak a külügyben, itt is össze kell majd állítani a kartotékokat a világ valamennyi befolyásos pénzemberéről, bankárokról, gyárosokról, felfedezőkről. Ez és ez vajon pénzért meg- kapható-e? Meg lehet-e és mivel vásárolni? Vajon büszke-e? Milyen erotikus hajlamai vannak? Milyen típusú nőket kedvel? Nem homoszexuális-e? Erre különös gondot kell fordítani! — mondta dr. Daitz —, mert ezeket könnyű megvásárolni, megzsarolni. Eltitkol-e valamit a múltjából? Az uralkodó osztályokat korrumpálni kell. Aki a pénzt szereti, azt nem nehéz felhasználni. Flessburger megszorította a kormányt, s útitársáról szinte tudomást sem véve vezetett a kanyargós úton. A hegyek — gondolta — a hegyek mindig jó rejtekhelyek. Nyersanyag, nyersanyag és nyersanyag! Dr. Werner Daitz szeme tűzben égett, amikor ezeket mondta: — az kell az egész világról. Amit lehet, most beszerezni, uraim, tartalékolni. Acélt Svédországból, vasércet Franciaországból, ónt, rezet Jugoszláviából. — Flessburgerből halk nevetést csalt ki az emlékezet... (Folytatjuk.) csakugyan van hatása. Amlotä a nyári hónapokban megtiltották a könnyen romló krémes szállítását és a süteményt csak ott lehet kiszolgálni, ahol készítették, azóta nemigen betegszik meg senki krémestül: Hirteleniében azt sem tudom, hogy mikor olvastam utoljára a régebben oly gyakori fagy- laltmérgezésről. Csaku gyan kevesebb lett tehát a ránk leselkedő nyári veszély. Kivéve egyet és éppen a legsúlyosabbat. A vízbefúlás ve- szélye a jelek szerint semmivel sem lett kisebb, mint öt vagy tíz esztendővel ezelőtt. Amint melegszik az idő, szinte törvényszerűen bukkannak! fel a gyermek- és felnőtttragédiáikról hírt adó közlemények az újságokban. „Tiltott helyen fürdött...” A vízhalállal szemben tehe- tetlenek volnánk? Utólag tényleg nem tehetünk semmit a gyógyításért; nincs az a csodadoktor, aki a vízbefúltat visz- sza tudná adni az életnek. A megelőzésnek sincs higiénés vagy szérumos módszere, a felelőtlen fürdőzés elleni kötelező védőoltást nem találták éá nem is találhatják fel. Nem állíthatunk százméterenként rendőrt folyóink és vizeink partjaira — hány rendőrré volna szükség? Tiltó táblák vannak ugyan, de azokat kevesen veszik komolyan. Azt hiszem, hogy a vízbefullad ás ok veszélyének megelőzése és csökkentése csak részben állami-hatósági feladat. Igaz, sok mindent lehet és kell is tenni, hogy úgy mondjam, hivatalból: hatásod sabb propaganda a felelőtlen fürdőzések ellen, a vízirendészet megerősítése, ellenőrzés seinek szigorítása, legfőképpen pedig az iskolai kötelező úszóoktatás általánosabbá tétele é3 persze lehetőségeinek megteremtése mindenütt az or- szágban. Ezek halaszthatatlanul fontos és életbevágó állami feladatok, de még maradéktalan megvalósításuk sémi zárja id teljesen, hogy ne legyen több tragikus végű nyári fürdőzés. Meg kell kísérelnünk, hogy, — az elkoptatott kifejezésnek tartalmat adva — közös üggyé tegyük a felelőtlen fürdőzés megelőzését. A családban és az iskolában nőj jenek fel úgy a gyerekeink, hogy legyenek tudatában a leggyakoribb vízi veszélyeknek. Ne csak tiltsuk; de értessük is meg velük —j csakúgy, mint magunkkal —• hogy miért tilos feühevült testtel vízbe ugrani, miért többszörösen veszélyes hídpillérek* nél, hajók és uszályok közelében, téglagyári tavakban fürödni. És ha mi, felnőttek ilyen látványnak vagyunk tanúi, ne érjük be a néma aggodalom^ mai. A nyár vízi tragédiái, há már megtörténtek, jóvátehetetlenek. Olyan drámai igazság ez, amelyről különösen ezekben a hónapokban nem feledkezhetünk meg. A. J. Népújság 4 • • a tn-M :3 a w a Kaszinó otcaban 9 o 1973. június 23»
