Tolna Megyei Népújság, 1972. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-20 / 143. szám

< V v ti i 1 A megyei labdarugó-bajnokságért Csak az utolsó fordulóban dől el, hogy Fadd, vagy az Alpári lesz a második kieső Az utolsó forduló következik a megyei labdarúgó-bajnokság­ban. A bajnoki cím már rég eldőlt, ugyanakkor még mindig tisztázatlan, hogy Gyönk mellett Fadd, vagy az Alpári SE lesz a máso­dik kieső. (Az NB III. alakulásától függ azonban a 13. helyen vég­zett csapat sorsa is.) . A vasárnapi fordulóban Fornád Szedrest fogadta. Fornádi tudó­sítónk szerint a hazai csapat félgőzzel is biztosan nyert Szedres ellen. A vendégeket csak Bálint jó védése mentette meg a nagyobb arányú vereségtől. Bölcske Tamásit fogadta, ahol a hazaiak gyengén kezdtek, mert Tamási a 18. percben már 2:0-ra vezetett. Az első félidő 2:2-es eredménnyel ért véget, de a második félidőre feljavult Bölcske biz­tosan nyert 6:2-re, a játék második részében elfáradt Tamásival szemben. A simontornyaiak Szekszárdon az Alpári SE ellen 0:0-ás félidő után 1:0 arányban nyertek. A győzelmet jelentő gól befejezés előtt 17 perccel született. Az Alpári SÉ legénysége nagy lelkesedéssel harcolt és majdnem meglepetés született. A dombóvári szövetkezetiek Hőgyészt fogadták. A hazaiak az első félidőben már 5:0-ra vezettek. A második félidő 14. percében Gaál (Dombóvár), majd két perc múlva Törő íHőyyész) került ki­állításra. Á mérkőzés érdekessége: a második félidőben Hőgyész jól játszott és mezőnyfölényt harcolt ki. A gyönkiek Tolnát fogadták. A megyebainokság biztos kiesője nem tudott komolv ellenállást kifejteni Tolnával szemben. A tol­naiak az első félidőben 2:0-ra vezettek, végül a találkozót 6:3 arány­ban nverték. Faddon Bátaszék volt az ellenfél. A két csapat azonos játékerőt képviselt, így a találkozó l:l-es döntetlennel ért véget. FORNÁD—SZEDRES 5:1 (3:0) Fornád: 100 néző. Vezette: Kel­ler. Fornád: Kovács I., — Buczkó, Priger, Káló, Kovács ül., Hado- bás, Stemler, Németh II.. Szalai, Déczeg, Kovács II. Csere : Penes, Németh I. Szedres : Bálint — Sza­bó, Tornai, Koleszár, Bíró, Dán, Ferkelt, Boros, Loboda, Szabóko­vács, Balogh. A hazai csapat já­tékosai és az egyesület vezetősé­ge a mérkőzés előtt búcsúztatta az aktív játéktól visszavonuló Szála­it. Csúszós talajon, esőben kezdő­dött a mérkőzés. A hazaiak kez­dés után átvették az irányítást és a 10. perében Stemler vezetést szerzett. 1:0. Négy perc múlva Stemler beadását Délczeg fejelte a kapuba. 2:0. A 38. percben baloldali szögletrúgásból Káló fe­jesgóllal növelte a hazaiak elő­nyét. 3:0. Szünet után góllal kezdett For- íiád: Németh II. egyéni akció ré­vén lőtt a hálóba. 4:0. Ezután ki­engedtek a hazaiak, de a vendé­gek Ferkelt révén csak a 25. percben szépítettek 4:1. A 40. perc­ben kapu előtti kavarodásnál Ko­leszár kezezett, a 11-est Káló ér­tékesítette. 5:1. Fornád félgőzzel is biztos győ- »elmet szerzett. A vendégcsapatot a nagyobb arányú vereségtől a ki­tűnően védő Bálint mentette meg. Jók: Káló, Kovács III., Stemler, illetve Bálint, Tornai, Bíró. — Samu — BÖLCSRE—TAMÁSI 6:2 (2:2) Bölcske, 300 néző. Vezette: Hó- fsa E. Bölcske: Mármarosi — Be- reezki, Papp I., Hídvégi II., Si­pos, Gárdái, Szauer, Varga, Híd­végi I., Májrák, Papp II. Csere: Pásti. Tamási: Kiss II. — Háti, Tóth, Demkó, Jurasics, Sándor, Noé, Wittmann, Hirth, Fölös kei, Sebestyén. Csere: Tóth II., Mé­száros. Veszélyes támadásokkal kezdett Bölcske, ennek ellenére a 9. percben kapu előtti kavarodás­ból Papp I. öngóljával a vendé­gek szereztek vezetést. 0:1. A 18. percben szögletrúgásból beívelt labdát Hirth fejelte a hálóba. 0:2. A két gyors gól nem törte le a hazaiakat és sorra vezették táma­dásaikat. A 25. percben a kitörő Vargát csak szabálytalanul tudták szerelni a 16-oson belül, a 11-est Sipos értékesítette. 1:2. A 43. percben Papp I. 25 méteres sza­badrúgásgólja vágódott a hálóba. 2:2.. A második félidő teljesen a ha­zaiaké voit. A 22. percben Papp I. 30 méteres hatalmas szabadrúgása vágódott a kapuba. 3:2. A 25. perc­ben a szögletrúgásból beívelt lab­dát Varga fejelte a kapuba. 4:2. A 28. percben Sipos partdobását Szauer kapásból vágta Kiss H. mellett a hálóba. 5:2. A végered­ményt Varga a 34. percben állí­totta be. 6:2. Az első 20 perc kapkodó játéka után Bölcske átvette az irányí­tást és rászolgált a győzelemre. Jók: Bereczki, Mármarosi, Papp I., Hídvégi n., illetve Jurasics, Noé, Hirth. — Kovács — SIMONTORNY A—ALPÁRI SE 1:0 (0:0) Szekszárd. 50 néző. Vezette: Ber­ta F. Simontornya: Halbax — Pé­ter, Havel. Ihász, Szabó, Csepregi, Nagy, Beidek, Baranyai, Szelei. Jancskí. Csere: Kovács és Mol­nár. Alpári SE: Vass — Kamba, Sipos, Bildhéber. Szabó, Lakner, Ruppert. Kovacsevics, Földi, Mik­lós, Horváth. Csere: Geiger, Ro­zoga. A vendégcsapat sok hibá­val játszott és ennek következté­ben beszorult. A 19. percben Hor­váth lefutotta a vendégek védel­mét. baloldalon kisodorva lőtt, Halbax tisztázott. ^Nyomasztó, ha­zai fölény után Simontornya csak a 35. percben jutott el Vass kapu­jához. de Baranyai átadását Nagy gólhelyzetben mellé lőtte. Szünet után a vendégeknél be­állt Molnár új színt hozott a tá­madósor játékába, a 3. percben lefutotta a védőket, Vass kifut va lábbal szögletre mentett. A 20. percben hazai támadás végén Földi közeli lövése az egyik vé­dőről az elmozduló Halbaxba vá­gódott. A 25. percben Szelei be­adását Baranyai az ötösről kapu­fára fejelte. A 28. percben Molnár vezette fel a labdát, beadott, Nagy lövését Vass kiütötte és Kovács közelebbről nem hibázott. 1:0. Lelkes és jó játékkal lepte meg a kiesőjelölt a BTC-t. Hetven percen keresztül fölényben ját­szottak a szekszárdiak, helyzetek sorozatát hagyták ki. Jók: Molnár, Szelei, Csepregi, illetve az egész hazai csapat, dicséretet érdemel lelkes küzdeni akarásáért. F. DOMBÓVÁR—HOGY ÉSZ 6:1 (5:0) Dombóvár, 200 néző. Vezette : Szabó. Dombóvár: Besenyei — Hertelendi, Vida H., Lakos, Szó­ka. Taksonyi, Nagy, Gaál. Tóth I., Tóth II., Lódri. Csere: Sazbó és G. Kiss. Hőgyész : Balaskó — Ba­rabás. Banai. Törő, Magyar, Witzl, Asztalos. Fonyódi II., Fonyód! I., Nübl, Pintér. Csere: Mandhald. A 8. percben Lódri egyéni akció végén szerzett vezetést a hazaiak­nak. 1:0. A 15. percben Gaált buktatták a 16-oson belül, a 11-est Lódri a kapusba lőtte. A 20. perc­ben Tóth II. volt eredményes. 2:0. A 27. percben egyéni alakítás után ismét Lódri szerzett gólt. 3:0. A 34. percben Lóri—Gaál ak­ció után Tóth II. lőtt a hálóba, 4:0. A 40. percben Taksonyi fe­jesgólja akadt meg Balaskó háló­jában. 5:0. A második félidő 8. percében Barabás ll-esből szépített. 5 :l A 14. percben Gaál, a 16. percben pedig Törő került kiállításra. A végeredményt a 35. percben Lódri állította be. 6:1* Az első félidőben nagyszerűen játszott a dombóvári csatársor, szünet után Hőgyész erősen felja­vult, és mezőnyfölényt harcolt ki. Jók: Lódri, Tóth II., Taksohyi, il­letve Balaskó, Banai, Fonyódi II. TOLNA—GYÖNK 6:3 (2:0) Gyönk. 100 néző. Vezette : Ba­ráth. Tolna: Rajos — Vincze, Ha­vasi II., Strich, Havasi I.. Fazekas, Somorjai, Scheffer, Pintér, Her- czig, Markos. Csere: Csöndes. Gyönk : Zsiga — Borsányi, Zsi­linszky Gaál, Szabó, Császár, Molnár. Habjanecz I., Dúsa, Pé­ter, Habjanecz II. Csere: Jakab. Az első félidőben a hazaiak tá­madtak. többet, mégis a vendégek szereztek két gólt. Tolna az 5. percben lőtte első gólját, majd a 45. percben újabbat. A második félidőben egy gyors vendéggól után Gyönk feladta a küzdelmet és Tolna már 5:0-ra, majd 6:l-re vezetett, amikor a hazaiak két alkalommal szépítet­tek. Gólszerzők: Pintér 3, Her- ezig, Scheffer és Markos, illetve* Péter, Szabó és Habjanecz II. (11-esből.) A vendégcsapat mutatott játéka és helyzetei kihasználásával meg­érdemelten nyerte a találkozót. Jók: Strich, Vincze, Pintér, Schef­fer, illetve Szabó. " — Bölcsföldi — FADD—BÁTASZÉK 1:1 (1:0) Fadd, 150 néző. Vezette: Dra­vecz. Fadd : Soponyai — Oláh, Kovács, Szabadi, Gálfi, Kugli, Rácz, Papp II., Papp III., Aradi, Horváth. Bátaszék: Micsky — Mo- nlgl* Pomsár, Lukács, Zágonyi, Hurtony, Péter, Kovács, Holacsek, Hosnyánszki, Tóth n. Csere : Fa­zekas, Tóth I. A sorsdöntő utolsó hazai mérkőzésre tartalékosán állt fel a faddi csapat, mert néhány játékos cserbenhagyta játékostár­sait, és a sportkört. Ennek elle­nére már az első félidőben meg­nyerhették volna a mérkőzést, de a sok gólhelyzet közül csak egyet sikerült értékesíteni a 19. perc­ben, Aradi révén. 1:0. Szünet után Bátaszék kezdett jobban és a 14. percben Tóth II. gólt lőtt. 1:1. Ezután hiába táma- .dott végig a hazai csapat, gólt nem sikerült elérnie. Bátaszék ön- feláldozóan védekezett, s időnként gólveszélyes ellentámadásokat is vezetett. A mutatott játék alapján a döntetlen igazságosnak mondható. Jók: Papp II., Kovács, Soponyai, Gálfi, illetve Pomsár, Holacsek, Tóth II., Hurtony. KISDOROG—DUNAFÖLDVÁR 7:1 (3:0) Kisdorog, 200 néző. Vezette : Csordás. Nagy hazai fölényt ho­zott az első félidő. Az 5. percben Bogár öngólt vétett. 1:0. A 20. percben Varga volt eredményes. 2:0. A 40. percben Boda fejesgól­lal növelte Kisdorog előnyét. 3:0. A második félidőt nagy hajrával kezdte Kisdorog. Az 5. percben Szőcs lőtt a hálóba. 4:0. A 15. percben Fazekas volt eredményes. 5:0. A 30. percben a dunaföldvári kapus lerántotta Szócsőt, a 11-est Szőcs értékesítette. 6:0. A 40. percben Illés egyéni akció végén növelte a gólok számát. 7:0. Az utolsó percben a vendégek Tóth révén szépítettek, 7:1. Teljesen egyoldalú találkozót vívott a két csapat, a hazaiak ilyen arányban is megérdemelten nyertek. Jók: Kerekes, Boda, An­tal II., Győrfi, illetve Nagy, Jó­nás, — Höffler — SZ DÓZSA II.—TENGEL1C 5:2 (0:0) Szekszárd, 100 néző. Vezette: Kiss II. Küzdelmes első félidő után kapushibákkal vesztett Ten- gelic. Gólszerzők: Bús 2, Gulyás, Kocsis, Lizák, illetve Huj bért 2. Jók: Polák, Bús. Lizák, Vezsenyi, illetve Sallai, Bölcsföldi, Molnár. r Nagyobb figyelmet Vasárnap az Aparhant—Izmény megyei II. osztályú labdarúgó- mérkőzést paksi játékvezető ve­zette, míg a partjelző gerjeni volt. A sportköri vezetők joggal kér­dezték: ez véletlen, vagy a küldő­bizottság szándékosan akarja tönk­re tenni anyagilag az egyesülete­ket. A paksi játékvezető útiátalá­nya száz forint volt, melyhez jött még a játékvezetői díj. Nagyjából ugyanennyi volt a gerjeni játék­vezető számlája is, tehát kettőjük­nek közel háromszáz forintot kel­lett kifizetni. Mivel a mérkőzést központi döntés alapján 14 órakor kellett kezdeni, talán mondani sem kell, a bevétel nem fedezte a két játékvezető díját. Nem az első esetben tesszük szó­vá az ilyen küldést, de a jelekből Ítélve hiába. Pedig egyszer jó len­ne, ha a vidéki egyesületek any.' helyzetét is szem előtt tartaná a küldőbizottság. A mezőny Kisdorog—Dunaf öld vár : Fornád—Szedres ; Gyönk—Tolna : Bölcske—Tamási: Dombóvár—Hőgyész : Alpári SE—Simontornya : Fadd—Bátaszék i legjobbjai Kerekes (Kisdoro-g) Bálint (Szedres) Strich (Tolna) Bereczki (Bölcske) Lódri (Dombóvár) Molnár (Simontornya) Papp II. (Fadd) Heppné új* megyei csúcsot futott A Népszava nemzetközi atlétikai versenyén sikeresen szerepelt Hepp Györgyné, a Szekszárdi Dózsa nagyszerű formában levő közép­távfutója. Hatalmas mezőny és erős iram jellemezte a női közép­távfutást ezen a két napon a Nép­stadionban és a versenyzők nem is maradtak adósok a jó eredmé­ny ekkr.l. ■- né az első napon 1500-on álic rajthoz és bátor futással 4:32,4­ről . 4:28,0-ra. javította a megyei csúcsot. Ez a kiváló eredmény az erős mezőnyben a 9. helyhez volt elég. Másnap 800-on 2:08,6-tal az előkelő 5. helyet szerezte meg. Sikeresen szerepelt Takács I^óra is, aki a meghívásos ifjúsági 803 méteres síkfutásban győzött 2:15,G- os egyéni csúccsal. Kovács Éva magasban várako­záson alul szerepelt, 166 cm-t. ug­rott. Szekszárdon rendezték a területi kerékpáros csapat- bajnokságot, melyen több mint ötvenen álltak rajthoz. Leg­népesebb csoporttal a pécsiek érkeztek. I Események képekben Szombaton és vasárnap ismét benépesült az őcsényi repülőtér. Az MHSZ Gyulai György repülöktubjának tag­jai közel száz felszállást hajtottak végié. A falusi dolgozók spartakiádjának járási dö tóit Tolnán rendezték. A felső képen a férfi 400 méter, alul a női 400 méter mezőnye. v ^

Next

/
Thumbnails
Contents