Tolna Megyei Népújság, 1972. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-17 / 141. szám

Ülést tartóit a MíiiígaEferíaiiáes jogosultság szabályozásának' -■ terjesztett javasiaiot a Mintáz* Módosították a mezőgazdasági szövetkezetek és társulásaik építőipari kivitelezési jogosultságát A lakosságnak korlátozás nélkül végezhetnek építőipari munkát (Folytatás az 1; oldalról). gár tagozatának elnökei június 7—’9. között Budapesten át­tekintették a két ország együtt­működése további fejlesztésé­nek lehetőségeit. Megállapod­tak abban, hogy az illetékes szervek a bizottság következő ülésszakára kidolgozzák a KGST komplex programjából adódó kétoldalú feladatok tennivalóit és más időszerű kérdéseket. A kormány a be­számolót jóváhagyólag tudo­másul vette. Vályi Péter, a Miniszterta­nács elnökhelyettese előter­jesztése alapján a kormány megtárgyalta és jóváhagyta a KGST soron következő XXVI. ülésszakán részt vevő magyar küldöttség által képviselendő álláspontot. A kormány megtárgyalta a Minisztertanács gazdasági bi­zottsága elnökének előterjesz­tését a nagyüzemi ipari ter­melőkapacitások kihasználásá­val kapcsolatos feladatokról. Az állami ipar jelentős kapa­citástartalékainak jobb kihasz­nálása érdekében a Miniszter- tanács határozatot hozott. El­rendelte, hogy a minisztériu­mok jelöljék ki azokat a leg­fontosabb területeket, ahol a \ kapacitástartalékok feltárását és kihasználását a termékek iránti kereslet és a termelés '■gazdaságossága elsősorban in-7 dokolja. Az ágazati főhatósá­goknak és más felügyeleti szer­veknek intézkedéseket kell tenni, hogy a vállalatok az üzem- és munkaszervezés ja­vításával, a gazdaságtalan termelés visszaszorításával összhangban programot dol­gozzanak ki a kapaci­tások jobb kihasználására. Ezt a követelményt a közgazdasá­gi szabályozók továbbfejlesz­tésénél is figyelembe kell ven- . ni. A kormányhatározat kitér a tervezéssel, a munkaerő- gazdálkodással és az infra­strukturális beruházásokkal kapcsolatos tennivalókra is. Az építésügyi és városfej­lesztési miniszter, valamint a , mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter közös előter­jesztése alapján a Miniszterta­nács az építőipari kivitelezési t Ä 'MEDOSZ vendégeként csütörtökön hazánkba érkezett a Szíriái parasztszövetség de­legációja, amely tegnap meg­látogatta Szekszárdon a Mező­gép Vállalatot. A küldöttség tagjai: Nassir Shibli, szervező- titkár, Al-Nhadiri Khalil, te­rületi szakszervezeti vezető, Nahifouz Nayef, szervező bi­zottsági vezető, míg a tolmács tisztét a hazánkban tanuló Zaid Ali, IV. éves orvostan­hallgató látta el — mint a látogatás végén elhangzott — teljes közmegelégedésre. A szíriai vendégeket Zsi- govits Ferenc igazgató fogad­ta. Elmondotta, hogyan ala­kult ki a hajdani gépállomá­sokból a jelenlegi, mezőgazda- sági gépgyártással foglalkozó vállalat, illetve, az elmúlt években milyen erőfeszítése­ket tettek a termelésfejlesztés érdekében. Al-Nhadiri Khalil, a szakszer­vezet munkája iránt érdeklő­dött. Kérdésére Ördögh Árpád, a Vállalati szakszervezeti tanács titkára ismartette a szakszer­vezeti szervek felépítését, a munkahelyektől kezdve a VSZT-ig. A vendégeknek rend­kívül imponált a vállalat kol­lektív szerződése, amellyel a vállalat vezetői illusztrálták a gazdasági vezetés és a szak- szervezet közötti kapcsolatot. Az üzemlátogatás során ha­sonlóan nagy tetszéssel szem­lélték az acél, az alumínium öntözőcső, azonkívül zárt pro­modositását határozta el. A kormány rendelete lehetővé teszi, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetek és társu­lásaik illetékességi területükön a lakosság részére korlátozás nélkül végezhetnek építőipari munkát. A Minisztertanács megtár­gyalta és elfogadta az építés­ügyi és városfejlesztési minisz­ter előterjesztését az építő­anyagipar termelésének ala­kulásáról, valamint a vállalati beruházások helyzetéről. Az építőanyagipari termelés növe­lésére tett intézkedések hatá­sára téglából, cementből és más építőanyagból az idén a korábbi évekénél nagyobb mennyiség áll a vásárlók ren­delkezésére, ugyanakkor tőkés országokból kevesebb építő­anyag behozatalára lesz szük­ség. Az építésügyi és városfej­lesztési miniszter előterjeszté­se alapján a kormány meg­tárgyalta a könnyűszerkezetes program végrehajtásának hely­zetét és az ezzel kapcsolatos további tennivalókra határoza­tot hozott. A művelődésügyi miniszter, a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter, valamint az egészségügyi miniszter rekto­rok megbízására és rektori megbízások meghosszabítására Henry Kissinger, Nixon el­nök nemzetbiztonsági főta­nácsadója csütörtökön este el­indult Pekingbe. Az amerikai diplomácia „szürke eminenciá­sa” 5 napon keresztül fog tár­gyalni Csou En-laj kínai mi­niszterelnökkel. A Fehér Ház közlése szerint a tárgyalások napirendjén elsősorban a két ország viszonyával összefüggő kérdések fognak szerepelni, de minden bizonnyal szóba ke­rülnek más nemzetközi vo­natkozású problémák is. filú szerkezeti elemek gyártá­sára egyaránt alkalmas auto­mata gépsort. Az üzemlátogatást követő beszélgetés során nagyon sok kérdés hangzott el mindkét részről, hiszen szíriai vendé­geink elsősorban tapasztalat- szerzésre jöttek, tanulmányoz­ni a magyar mezőgazdaságot, hazánkban viszont kevéssé is­mert Szíria mezőgazdasága. Vendégeink elmondották, ná­luk is átalakulóban van a mezőgazdaság, a termelés meg­oszlik magángazdaságok, szö­vetkezetek és állami gazdasá­gok között. A szövetkezetek közösen művelik meg a föl­det, közösen értékesítik a fő terményeket, a búzát, a gya­potot. A búzatermés mintegy 90 százalékát takarítják be géppel, főleg nyugatnémet kombájnokkal. Elmondották, hogy a szíriai gazdaság fej­lesztéséhez nagy segítséget kapnak a Szovjetuniótól, ame­lyet azért értékelnek igen nagyra, mert minden feltétel nélkül kapják, nem úgy, mint az imperialista országoktól. Elmondották, az ország fejlő­dése lényegesen gyorsabb len­ne, ha nem kellene a nemzeti jövedelem nagyobb részét vé­delmi kiadásokra fordítani. Elmondották azt is, hogy jö­vő évben parasztkongresszust hívnak össze, amelyre szeret­nének magyar mezőgazdasági delegációt is meghívni. r tertanács elé. A kormány dr. Ádám György egyetemi tanárt az Eötvös Lóránd Tudományegye­temen, dr. Simon Sándor egye­temi tanárt a Miskolci Nehéz­ipari Műszaki Egyetemen, dr. Kovács Ferenc egyetemi ta­nárt az Állatorvos-tudományi Egyetemen, dr. Cziráki József egyetemi tanárt az Erdészeti és Faipari Egyetemen és dr. Szontágh Ferenc egyetemi ta­nárt a Szegedi Orvostudományi Egyetemen a rektori teendők ellátásával három évre meg­bízta. Egyidejűleg dr. Perényi Imrének, a Budapesti Műszaki Egyetem rektorának, dr. Rap- csák Andrásnak, a Kossuth Lajos Tudományegyetem rek­torának, valamint çir. Pethő Györgynek, a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem rektorá­nak megbízatását további há­rom évre meghosszabbította. A Minisztertanács tudomásul vette a kormány tudomány- politikai bizottságának dönté­sét arról, hogy a Magyar Tu­dományos Akadémia automa­tizálási kutatóintézetét és számítástechnikai központját összevonják. A két akadémiai intézet egyesítésével a számí­tástechnikai kutatások össze- hangoltabbá válnak. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Kissinger útközben megáll 8 Hawaii-szigeteken és csak hét­főn érkezik Pekingbe. ♦ A jelenlegi közel-keleti helyzet összetevőit elemezve Heikal az A1 Ahram főszer­kesztője szokásos pénteki ve­zércikkében azt a következte­tést vonja le, hogy egyedül Izrael húz hasznot a se nem béke, se nem háború állapotai­ból. Heikal idézi De Gaulle Nasszerhee intézett üzenetét, amelyben a francia elnök az 196’,j-es vereségeit követően a következőket tanácsolta: Semmi áron ne hagyják, hogy a válság a se nem béke. se > nem háború állapotába jusson, ­Csehszlovákia és a Német Szövetségi Köztársaság kormá­nyai megállapodtak abban, hogy e hónap 29-én és 30-án Prágában folytatják a megbe­széléseket a kapcsolatok kér­déseiről — jelentették be pén­teken reggel a csehszlovák fő­városban. A csehszlovák küldöttséget Jlri Götz külügyminiszter-he­lyettes, a nyugatnémet dele­gációt pedig dr. Paul Frank külügyi államtitkár vezeti. Makariosz érsek, Ciprus el­nöke csütörtökön átalakította kormányát —, de nem Athén szája íze szerint. Papadopulosz rendszere, mint ismeretes, ez év februárjában ultimátumban követelte Maka- riosztól a ciprusi kormány At­hén- és Grivasz-barát politi­kusokkal való kiegészítését, ahogyan ők mondták, „a nem­zeti egység kormányának meg­alakítását”. Az AP jelenti az enózisz- hívő Grivasz tábornok környe­zetére hivatkozva, hogy az ér­A Minisztertanács pénteki ülésén az építésügyi és város- fejlesztési miniszter és a me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszter előterjesztésére a kormány módosította a mező- gazdasági szövetkezetek és tár­sulásaik építőipari kivitelezési jogosultságát. Az előterjesztés olyan módosítást indítványo­zott, amely sem az építőipari munka éves teljes termelési értékében, sem más módon nem kényszeríti e szervezete­ket a lakosságnak végzett épí­tési tevékenységük szűkítésére. A lakosság építési igényének jobb kielégítése a cél. Ezért a kormány — az előterjesztés­ben javasoltaknak megfelelő­en — elrendelte, hogy a me­zőgazdasági szövetkezetek és A Külügyminisztérium meghívására június 14-től 16- ig Milan Vénásaik külügymi­niszter-helyettes vezetésével Budapesten tartózkodott a Ju­goszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság külügyminiszté­riumának küldöttsége. A küldöttséggel Marjai Jó­zsef külügyminiszter-helyettes és a Külügyminisztérium több vezető munkatársa baráti megbeszélést folytatott a Ma­A VDK külügyminisztériu­mának szóvivője pénteken nyilatkozatban számolt be ar­ról, hogy június 14-én és 15- én amerikai repülőgépek Ninh Binh tartományi székhelyet és több észak-vietnami tarto­mány lakott területeit bom­bázták. B—52-es légierődök Quang Binh tartomány falvalt támadták. Lakóházakra, üze­mekre. gátakra, iskolákra hul­sek-elnök új miniszterei közül egyik sem számít a ciprusi gö­rög egyesülés harcos hívének. Makariosz környezetében azt mondják — írja az AP —, hogy a kormányátalakítást az érsek-elnök valóban „békítő” gesztusnak szánta Athén felé, ha azt tekintjük, hogy a gö­rög junta által kifogásolt mi­nisztereket leváltotta. Ugyan­akkor viszont szigorúan maga választotta az utód-minisztere­ket, akik közül egyik sem mondható Athén vagy Grivasz kedvelnének. társulásaik illetékességi terü­letükön a lakosság részére korlátozás nélkül végezhetnek építőipari munkát. E határozat végrehajtási rendeletében az építésügyi és városfejlesztési miniszter módosítja a mezőgaz­dasági termelőszövetkezetek építőipari részlegének területi illetékességére vonatkozó sza­bályokat is. A lakosságot szol­gáló, megyén belüli építőipari kapacitás jobb kihasználásáéi összehangolása érdekében le­hetővé teszi, hogy e szerveze­tek nemcsak a járás, hanem a termelőszövetkezet működé­se szerinti megye területén vállaljanak és teljesítsenek építési feladatokat a lakosság­nak, (MTI) gyár Népköztársaság & -a 3u* goszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság közötti kapcsai»* tokról, az együttműködés to-; vábbíejlesztéSének lehetősé-' geiröl, véleményt cseréltek az időszerű nemzetközi kérdések­ről, az európai biztonsági rendszer megteremtését előse­gítő soron következő lépések* ről. Milan Venlsniket fogadta, Péter János külügyrninis ztac­lottak a bombák. Sokan meg. haltak és jelentős károk ke­letkeztek lakóházakban, gaz­dasági é& kulturális létesítmé­nyekben. A külügyminisztérium szó­vivője erélyesen elítélte az újabb támadásokat és köve­telte, hogy az Egyesült Álla­mok szüntesse be a VDK szu­verenitását és biztonságát sér­tő összes háborús cselekmé­nyeket. A saigont amerikai parancs­nokság péntek délben közölte, hogy az utóbbi 24 órában amerikai vadászbombázók 340 bevetésben és B—52-es légi- erődök 12 bevetésben bom­bázták a VDK déli területe­it. Egyebek között hidakat, közutakat és repülőtereket tá­madtak. Délnyugatról 86 kilo­méternyire közelítették meg Hanoit. A B—52-es gépeket Dél-Vietnamban is bevetették. Az utóbbi 24 órában a négy dél-vietnami katonai körzet 15 tartományában folytak harcok —, közölte pénteken a saigoni rezsim parancsnokságának szóvivője. A VNA hírügynökség jelen­tette, hogy a dél-vietnami Binh Long tartományban jú­nius 13-án és 14-én a felsza­badító erők az ellenség 160 ka­tonáját tettek harcképtelenné és lelőttek két repülőgépet. / i • » 1 ; -V • • ~ À szíriai parasztszővetség képviselőinek látogatása a Szekszárdi Mezőgép Vállalatnál Makariosz átalakította kormányát À jugoszláv külügyminisztérium küldöttségének budapesti látogatása Amerikai terrortámadások a lakosság ellen

Next

/
Thumbnails
Contents