Tolna Megyei Népújság, 1972. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-10 / 108. szám

-N i T » Illést tartott a dombóvári tanács végrehajtó bizottsága Napirenden: a balesetmentes közlekedés biztosítása és a városi bölcsőde A KISZ javasolja t Mérsékeltebb lakáshitel-törleszt és terhelje a fiatal házasokat Újabb tízezer KISZ-lakás Tegnap délelőtti ülésén Dom­bóvár város Tanácsa Végre­hajtó Bizottsága többek között a város közlekedési problémái­ról tárgyalt. A vb két jelentés alapján vitatta meg a baleset- mentes közlekedés biztosításá­nak további lehetőségeit és a helyi közlekedés problémáit. A műszaki osztály és a város­gazdálkodási — műszaki —• kommunális bizottság jelenté­sei azonos véleményt tükröz­tek. Az idén a város területén csökkent a balesetek száma, amely részben a forgalom­szervezésnek, a megfelelő számban biztosított parkoló­helyeknek és a forgalomszer­vezéssel foglalkozó szakembe­rek munkájának köszönhetői. A parkolóhelyek kiépítésére 'A cím olvastán bizonyára sokan meghökkennek, hiszen a geometria nem ismeri a pár­huzamos vonalak találkozását Annál inkább a politika, ez esetben pedig az európai biz­tonságért vívott küzdelem. Miről van szó voltaképpen a „rejtélyesnek” tűnő bevezetés után? Megállapításunkban nincs semmiféle titokzatos­ság: hosszú hónapok óta pár­huzamosan „fut egymással” az összeurópai biztonsági és együttműködési értekezlet elő­készítése. Az egyik vonal a hagyományos: valamennyi eu­rópai kormány kinyilvánítva közvetlen érdekeltségét saját eszközeivel és erejéhez képest igyekszik őszinte akarással — vagy kevésbé őszinte, csupán á külszínnek szolgáló látszat- tevékenységgei —■ hozzájárul­ni földrészünk ez idő szeriint legfontosabb kérdésének meg­oldásához. Ugyanakkor azon­ban maguk az európai népek — társadalmi osztályra, réteg­re, világnézetre, foglalkozási ágra, vallásra való tekintet nélkül — szintén hozzákezd­tek saját legfőbb fórumuk mű­ködésének kialakításához. íme: ezek a furcsa és szo­katlan párhuzamosok, ame­lyek a nemzetközi életben, az európai tárgyalóasztaloknál, a kormányok (munkálkodásában és a népek aktív közreműkö­désével mégis találkoznak a célok, törekvések, elképzelések azonosságát tekintve. És ez így van rendjén. Ennek min­denki csak örülhet, ezen a „kétoldali”, de egyirányú buzgólkodáson mindannyian, egész Európa, az egyetemes béke kizárólag csak nyerheti A tét óriási. Robert Op­penheimer annak' idej én, ami­kor a hírhedt „boszorkány­üldözések”, a rosszemlékezetű Joseph McCarthy Amerika-el- lenes tevékenységet vizsgáló bizottsága előtt állt, egy hoz­zá intézett kérdésre ezt vála­szolta: „Tehetünk-e jobbat, mint hogy megkíséreljük meg. őrizni a világból azt, ami még megőrizhető?”. Oppenheimer, akit az Egyesült Államokban az „atombomba atyjának” ne­veztek, tisztában volt vele, milyen fenyegető perspektí­vát jelent az atomroaghasadás felfedezéseinek felelőtlen és bűnös felhasználása az embe­riségre. s éppen ez a felisme­rése döbbentette rá a teen­dőkre. Európáról más kontinensek ezernyi sebtől vérző, súlyos megpróbáltatásokkal dacoló lakói előszeretettel beszélnek úgy, mint a „béke szigetéről”. Csak mi tudjuk igazán, hogy mennyire törékeny, ingatag még ez a béke. Viszont tőlünk függ, hogy szilárd alapokra helyezzük. B. Flecher angol tevékenysége tavaly a dombóvári tanács 80— 85 ezer forintot költött A par­kírozóhelyek további kialakí­tása, a szabványnak nem meg­felelő közlekedési táblák ki­cserélése a jövőben is fontos feladata a tanácsnak, mint er­re a végrehajtó bizottság teg­napi határozata is felhívta a figyelmet. A balesetek számát emeli és a tanácsnak is komoly gondot okoz a város útjainak rossz állapota. A több mint 87 km városi kezelésű útból 55 km a belterületi. A belterületi útból 16 km van ellátva különböző minőségű szilárd útburkolattal. Április elsejével a Volán be­indította a 4-es számú autó- buszjáratot, amelyet egyhóna­pos próbaüzem után be is szün­munkáspóirti képviselő, ami­kor az európai biztonság meg­teremtéséről nyilatkozott, ki­jelentette: A békét ugyanúgy kell felépíteni, mint egy házat Előbb lerakják az első téglát, majd a másodikat s a falak emelkedni kezdenek, össze­cseng fejtegetésével Raymond Goor kanonoknak, a leuveni katolikus egyetem professzo­rának, a kiváló békeharcosnak a megállapítása: Az európai biztonság és együttműködés lépcső lehet a világbéke terv­szerű építésének útján. Falak és lépcsők. Egyaránt nélkülözhetetlen tartozékai a háznakt közös otthonunknak, a békét és biztonságot, együtt­működést és zavartalan alko­tómunkát szavatoló Európá­nak. Nem elég azonban a kor­mányok erőfeszítése, a népe­ket is be kell vonni a közös munkába. Nem mintha a szo­cialista országok egész politi­kájától, diplomáciai „alapállá. sától”, magatartásától valaha is idegen lett volna a tömegek mozgósítása. Itt azonban nem­csak az új társadalmi rendben élők „felrázásáról" volt szó, hanem a nyugat-európai köz­vélemény nemegyszer közöm­bösségből, fáradságról és ki- ábnándullságróH tanúskodó képviselőit kellett riadóztatni. S a földrészünket átfogó ak­ció sikerrel járt. Nem túlzás ezt kijelentenünk, hiszen min­den előkészület megtörtént az európai közvélemény képvise­lőinek az európai biztonsággal és együttműködéssel foglalko­zó közgyűlésének megtartásá­ra Június 2—5 között Brüsz- szelben találkoznak mindazok, akik nem felejtették még el két világháború tanulságait és Oppenheimer intelmeit Érde­kes — részben színfalak mö­götti, részben pedig nyíltszíni — viták zajlottak le arról, hogy mi legyen az igen jelen­tős nemzetközi seregszemle hivatalos megjelölése. Kezdet­ben a „népek konferenciájá­ról” beszéltek, később finomí­tották és árnyaltabbá tették a megnevezést, s így alakült ki az első hallásra talán bonyo­lult, de a valóságot pontosan kifejező meghatározás: „Az európai közvélemény képvi­selőinek értekezlete”. A ta­nácskozáson mindazok a kér­dések napirenden szerepelnek, amelyek tényleges hozzájáru­lást jelentenek a kormányok, a hivatásos diplomaták Hel­sinkiben végzendő munkájá­nak megkönnyítéséhez.­Brüsszel és Helsinki. Nem egyszerűen két főváros neve. Sokkal több annál. A béke és biztonság felé vivő párhuza­mos út két kimagasló állo­mdSæMA5KÂCSI KAMM tetett. Harminc nap alatt csu­pán hetvenöt ember vette igénybe a buszt, ami gyakorla­tilag azt jelenti, hogy csaknem mindig üresen közlekedett. A Somogy megyei községek be­kapcsolásának a városi közle­kedésbe viszont a vártnál na­gyobb sikere volt. Főként az iskolások utazását könnyítette meg. A közeljövőben újabb já­rat indítására kerül sor Alsó- heténybe. Ez az ellátatlan dombóvári városrészek közle­kedésén is javítani fog. A másik napirendi pont a városi bölcsőde működésének vizsgálata volt. A szakigazga­tási szerv és az illetékes taná­csi társadalmi bizottság jelen­téseiből kiderült, hogy a hat­vanszemélyes bölcsőde rend­kívül rossz, korszerűtlen kö­rülmények között működik. Az épület vakolata kívül-be- lül, szinte állandóan hullik. Az udvar kopár, a helyiségek, ahol a gyerekeket foglalkoz­tatják, nincsenek ellátva me­leg falburkolattal. A felszere­lés régi és hiányos. A télre ter­vezett felújítási, javítási mun­kák máig sem készültek el. A nyári megnövekedett gyerek­létszámmal már nem lehet úgy megoldani a tatarozást, hogy a bölcsőde közben is üze­meljen. A végrehajtó bizottság hatá­rozatában gyors intézkedést ígért. Utasította a költségveté­si üzem igazgatóját, hogy a felújítást soron kívül végezze el. A kulturális, egészségügyi, szociális bizottság határozati javaslatában felhívta a figyel­met arra, az óvodai akcióhoz hasonló társadalmi összefogás­sal kellene megoldani, hogy a negyedik ötéves terv közepén felépítendő bölcsőde a jelen­leg tervezettnél több gyerek befogadására épüljön. A végrehajtó bizottság el­ismerését fejezte ki a bölcső­de dolgozóinak azért, hogy a jelenlegi körülmények között is jó a gyerekek ellátása, amit még az is nehezít, hogy az élelmezésre költhető napi 7 forint 50 fillér rendkívül ke­vés, a megfelelő változatos ét­rend előállításához. A vb-ülés bejelentésekkel és interpellációkkal ért véget. A KISZ országos lakásépíté­si akciójának sikeres befeje­zése nem jelenti azt, hogy az ifjúsági szövetség a jövőben nem foglalkozik a fiatalok la­káshelyzetének javításával — foglald állást a közelmúltban a KISZ KB intéző bizottsága. A fiatalok lakásgondjainak enyhítése változatlanul fontos feladata a KISZ érdekvédelmi tevékenységének, a teendők azonban a párt ifjúságpoliti­kai határozatával, illetve a la­káspolitikai körülmények meg­változtatásával összhangban módosulnak. Az operatív szer­vező és lebonyolító munka helyett a jövőben döntően a fiatalok érdekképviseletére, a jogszabályokban biztosított lehetőségek kihasználására, az állami szervekkel való együtt­működésre keli a fő hangsúlyt fordítani. Az új lakásügyi jogszabá­lyok számos speciális rendel­kezése segíti a fiatalokat. A tanácsi bér- és a tanácsi ér- tékesítésű lakásoknak jogsza­bályokban meghatározott há­nyadát kell a fiatal házasok­nak biztosítani, s az elosztás­ról tanácsi terv készül. A fia­talok jogos és méltányos igé­nyednek érvényesítése érdeké­ben az elosztási tervet tár­gyaló illetékes tanács végre­hajtó bizottságának ülésén a KISZ képviselőjének is részt kell vennie. El kell érni to­vábbá, hogy a konkrét lakás­kiutalási névjegyzéket össze­állító társadalmi bizottságok­ban is képviseletet kapjon a KISZ. A KISZ-szervezetéknek se­gíteniük kell a „szobabérlők háza” akció mielőbbi országos elterjesztését, mert, ez a la­kó sf orma alka lmas a más építési módokhoz kellő anya­gi fedezettel még nem rendel­kező fiatalok igényeinek ideig­lenes kielégítésére. Kedvező a jelentős kedvez­ményeket nyújtó, telepszerű, több szintes házakat tető alá hozó lakásépítő szövetkezeti forma is. A KISZ KB intéző bizottsága javasolta, hogy ilyen módon a következő négy esztendőben újabb tízezer la­kást építenek fel. Nagyváro­sokban célszerű ifjúsági lakás­építő szövetkezetek megalakí­tása. — ennek indokoltságát a konkrét területi körülmények figyelembe vételével a megyei és a helyi KlSZ-szervezetek- nek kell mérlegelniük. A KISZ-szervezetek fontos feladata a falun élő fiatalok lakásellátásának segítése. A negyedik ötéves terv eszten­deiben — főleg falusi telepü­léseken — 150 OOO családi ház épül, ezek anyagi feltételei azonban kedvezőtlenek a fia­taloknak, a kezdő összegek igen magasak. Arra kell te­hát törekedni, hogy a szódái politikai kedvezmények igény­bevételét lehetővé tevő kor­szerű épülettípusok terjedje-- nek el vidéken is — ez egy­ben a települések arculatának kedvező átformálását, a falu­si életforma fokozatos átala-j kítását is szolgálja. Annak érdekében, hogy az új lakásügyi jogszabályok kedvező lehetőségei eredmé­nyesen járuljanak hozzá a fia-} talok lakáshelyzetének javítá­sához, az állami és szövetkezeti szervek további erőfeszítései is szükségesek. A munkálta­tóknak kötelességüknek kell tekinteniök dolgozóik — kö} zöttiik a fiatalok — lakásépí-j tésének támogatását. Az if­júsági takarékbetét-akció el­terjesztésével a lakásgondok-} kai küzdő fiatalok mind na-} gyobb számban éljenek az akció nyújtotta előnyökkel} Az ifjúsági törvény végrehaju­tásáról szóló határozat kötele-} zi a minisztériumokat, az or-} szágos hatáskörű szerveket és a tanácsokat, hogy legalább kétévenként vizsgálják meg területük ifjúságának helyze­tét — arra kell törekedni} hogy a felmérés kísérje figyel lemmel a lakásügyi jogszabá-} lyok fiatal házasokra vonatko­zó rendelkezéseinek érvénye-} sülését. Az intéző bizottság szüksé-' gesnek tartja, hogy a Pénz­ügyminisztérium, valamint az Építésügyi és Városfejlesztés Minisztérium — a KISZ és a SZŐ VOSZ bevonásával —} megvizsgálja, miképpen, bizto} sítható, hogy a fiatal háza­sokat magánlakás-építésnél az első éveikben mérsékeltebb hi­teltörlesztési és kamatfizetési kötelezettség terhelje. (MTI) Termel a „primőrgyár44 A Sárszentmihályi All -mi Gazdaság Inota szomszédságában több mint 80 millió fo­rintból építette fel ház'. •'t ' legnagyobb üvegházi kertészetét. Az erőműből kapott energiával fűtik a Ír ' ■'hók már beérett az első termés. Szedik a primőr pap­rikát és paradicsomát, it : >. . ián 2 millió darab paprikát és 18 vagon paradicsomot szál­lítanak a kereskedelemnek. (MTI foto: Jászai Csaba felvétele — KS) Párhuzamosok, ha találkoznak

Next

/
Thumbnails
Contents