Tolna Megyei Népújság, 1972. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-28 / 124. szám
I ’ ! o Megyénk egyik községében szinte rendszeresen Zaklatják éjszaka a pedagógusnőket. Hét fiatal magányos tanítónő, tanárnő él a faluban egyedül, férj, család nélkül. A község a közelmúltban megoldotta lakásproblémájukat, ketten-hárman laknak egy-egy lakásban. Ezt megelőzően többször változott a szolgálati lakásnak kijelölt ház és változtak az albérletek is. A lányok egymás között többször cseréltek helyet, attól függően, ki, kivel lakott szívesebben. A községben nem tudják pontosan megmondani, melyik tanítónő hol, és melyik kolléganőjével lakik együtt. De egyik lakásban se volt nyugalom. Éjfél körül, vagy még annál is később, egyidőben, szinte rendszeresen, zörgettek az ajtón, ablakon. A rendzavarásokkal a tanács végrehajtó bizottsága is foglalkozott. — Mi a véleménye minderről a tanács elnökének ? — Ez régi ügy. A télen és ezt megelőzően, valóban voltak zörgetések. Az utóbbi időben csend van. Az a véleményem, hogy nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. — Nem értem. — Nézze, nem is tudom, hogyan mondjam. Van két tanárnő, M. Eszter és D. Erzsébet, ők nagyon szeretik a férfiakat. (!) — Ezt miből gondolja? — Nem gondolom, tudom. M. Eszter lakott nálunk, de fölmondtám neki, mert egy tanácselnöknek vigyáznia kell a háza jó hírére. Nagy vendégforgalmat bonyolított le. Egyik kocsi jött, a másik meg ment. Szombatonként elvitték, és hétfőn csak késve került elő. Mindenkinek joga van az élethez, de nem a kötelessége rovására. Persze, mindez nem menti az éjszakai zörgetőket, mert ilyesmihez senkinek sincs joga, de mégis magyarázza a tettüket. — Ha valóban kifogásolható a két tanárnő magatartása, miért bízzák rájuk a gyerekek nevelését? A rossz munkáért, késésért fegyelmi úton is felelősségre lehet vonni bárkit. — Ha ismerné a kocsik rendszámait, nem kérdezne ilyeneket. Vannak pártfogóik... — Nem is ez a legnagyobb baj — folytatja a tanácselnök —, bár az iskola igazgatója a megmondhatója, mennyi baj volt a két tanárnővel, és milyen életet élnek. Kérdezze meg tőle is. A pedagógusok, és ez mind a tizenhétre vonatkozik, nem vesznek részt a falu társadalmi, kulturális életében. Persze, ehhez szív kellene. Régen háromszáz gyereket négy tanító oktatott, s volt színjátszó csoport, dalárda. A tanítók voltak a falu mindenesei. Most kevesebb a gyerek, a pedagógus négyszer annyi, mégsincs semmi. (Baj, ha a pedagógus nem mindenes?) — A szép, új művelődési ház a tanács kezelésében, fenntartásában váh; Miért kocsma?___ ... — Ez nekünk is sok gondot okoz. A töményszesz árusításának betiltása kívánatos (?) volna, de erre az ÁFÉSZ üzleti okok miatt nem hajlandó. A büfére pedig szüksége van a tanácsnak, mert a bevétel négy százaléka a miénk. A pénzt a többi támogatással együtt vissza is juttatjuk a művelődési háznak. Nyolcszáz forintért van egy tiszteletdíjas népművelőnk, de az technikus, nem ért hozzá. (Miért nem?) — A termelőszövetkezet és a községben működő üzem nem járul hozzá a művelődési ház fenntartásához? — Ngm. Az üzem miért törődne vele, a központja se nálunk van. A termelőszövetkezet gyenge, tíz év alatt három elnök, hat mezőgazdász, nyolc főkönyvelő fordult meg. náluk. Pedagógus kellene a művelődési házba, ha kevesebbet szórakoznának, erre is jutna idő. A közvéleményt se háborítaná föl a magatartásuk. Vannak bizonyos falusi „erkölcsi normák”, amelyeket be kell tartani. Egy, faluban nem lehet úgy élni, mintha az Budapest, Pécs, vagy akár Szekszárd lenne. Q A község véleménye elítéli a két tanárnő magatartását? Ezt nehéz bizonyítani, mint ahogy az ellenkezőjét is az. A „közvélemény” nem tud nyilatkozni, és X, meg Y, sőt Z is óvatosan fogalmaz. Rossz a falubeli közhangulat, aminek nyilván gazdasági okai is vannak. A szövetkezet fedezethiánya a múlt évben egymillió-nyolcszázezer forint volt. A művelődési házba, jobb híján, inni járnak az embérek. A presszó délután kettőkor bezár, a falatozónak, büfének elkeresztelt kocsmában csak kifli kapható és néhány fajta halkonzerv. Rosszkedvű, elhanyagolt külsejű férfiak ülnek, és isszák a sört, meg a pálinkát. Ilyen az egész falu? Képtelenség! Nem lehet harminc vagy negyven, sőt még száz emberről sem megítélni egy kétezerlelkes községet, márpedig a kocsmában rendszerint ugyanazok az arcok láthatók. Az éjszakai zörgetéseket sem „a falu” követte el. Csak néhány ember. A pedagógusnők szerint fiatalok, volt tanítványok is akadtak köztük. Valaki másnap megkérdezte, megijedt-e a tanító néni? Úgy vélte, jó vicc az ilyesmi. A kitartóbb, és durvább zörgetők között ott volt — részegen — a község orvosa is. A nemzeti és nemzetközi ünnepeken, mint minden községben, itt is az általános iskolások adtak, adnak műsort. A szülők úgy látszik, saját gyerekeik szereplésére sem kíváncsiak. Előfordult, hogy a november 7-i ünnepségen csak a díszelnökség, meg a szereplők jelentek meg. A gyerekek végül „fellázadtak”, és azt mondták, nem szerepelnek többet. Jelenleg a KISZ-titkár egy maszek fodrász. A vidékről bejáró pedagógusnők nem találták meg a hangot a község fiataljaival sem. Lassan elmaradoztak a feálokrói is, Ä faluban élő fiatalemberek ma sem marnék Udvarolni a tanítónőknek, s amíg azok eljártak a bálokra, konfliktus konfliktust követett. Mindenki őket kérte fel, voltak, akik önmaguk bátorítására fölhajtottak néhány kupica pálinkát. A beképzeltség vádja következett, ha valamelyikük nem táncolt egy illuminált állapotban lévő fiatalemberrel. Ha meg táncoltak, a helybéli lányok utálták ki őket. Maradt az albérlet, vagy közös szolgálati lakás, esetleg televízióval. 0 Hétvégeken a fiatal pedagógusok hazautaztak. A falubéli fiatalok pedig akkor érkeznek meg a környékbeli nagyobb településekről, munkahelyeikről. *5^ Ha egy nő, vagy egy férfi albérletet keres, városban, vagy falun, a háziak első és legfontosabb kikötése, hogy nő, illetve férfilátogatót nem fogadhat. Házaspár esetében természetesen kevés főbérlőnek jut eszébe meghatározni a látogatók számát és nemét a falu Nehéz a vidéki pedagógusnők helyzete. Nagyon sok a véglegesen magára maradt köztük. Nem megy férjhez, mert nem talál megfelelő társat. Egyre ritkább lesz a tantestületen belüli há? zasság, részben azért, mert házaspárok érkeznek, részben meg azért, mert egyre magasabb ezen a pályán a nők aránya. Ráadásul falun fokozott érdeklődéssel nézik és szigorúbb, vagy inkább kegyetlenebb mércével mérik azt a lányt, aki eljött a szülői háztól, és „felügyelet” nélkül él. Az egyetemet, főiskolát, vagy tanítóképzőt végzett fiatalok az általános iskolától kezdve fiú, illetve férfikollégáikkal együtt tanulnak. A felsőfokú tanintézetek diákotthonaiban sincsenek egymástól elkülönítve, hét lakattal elzárva. Természetes tehát számukra az együttlét, a közös szórakozás. A középiskolában, egyetemen kötött barátságok tovább is tarthatnak, mint az iskolaévek. Miért ne látogathatnák meg egymást később is a barátok, ismerősök, volt évfolyamtársak? O Az általános iskola igazgatóhelyettese szerint, M. Eszter, aki kilencedik éve tanít a községben: kiváló tanerő. D. Erzsébet két éve végezte el a főiskolát. Az első évben nehezebben ment a munka, de az idén már semmi kifogás nincs oktató-nevelő tevékenysége ellen. Magánéletükről ugyanaz a véleménye, mint a tanácselnöknek. — Felháborító, még az a szerencse, hogy az iskola falain kívül történik... — és meséli egyik hallott történetet a másik után. Azt is elmondja, hogyan leskelődött egyik nőnapon a két szóban forgó tanárnő után, akik korábban elmentek a háziünnepségről. A két tanárnő elmegy a községből. A következő tanévben már másutt tanítanak. D. Erzsébet magas, csinos nő. Nadrág, divatos mellény, hosszú haja simán hátrafésülve, és egy szalaggal összekötve. Az első mondatok után elsírja magát. — Nem bírom tovább a pletykákat! Minden vágyam, hogy el innen, minél előbb! Lehet, hogy igazságtalan vagyok, de már szinte gyűlölöm az embereket, amiért ilyen ártatlanul meggyanúsítottak bennünket. Csak azért volt mindez, mert meglátogattak az ismerőseink. Mondja meg nekem, miért kell hazudni, miért fontosabb a látszat a valóságnál? Engem már eleve előítéletekkel fogadtak, mert városból jöttem, s talán egy-két centivel rövi- debb volt a szoknyám, mint a falusiaké. Miért nem akartak előbb megismerni, és csak aztán ítélni? M. Eszter harminc körülinek látszik. Már megtanult úgy öltözködni, hogy ne legyen rajta semmi feltűnő. Vidám álaptermészetű, az a fajta, aki mindig kimondja hangosan is, amit gondol, de megvan az a képessége, hogy ezt a legmegfelelőbb formában tegye, így azok sem sértődnek meg, akiket bírál. — Netai a pletykák miatt megyek el. Szeretem a gyerekeimet, s nagyon sajnálom, hogy épp a hetedikben hagyom itt őket. Kilenc éve vagyok itt, ez alatt megszoktam és megszerettem... talán még a községet is. Nehéz szívvel megyek el, de a felkínálkozott lehetőséget kár lenne, kihagyni. Képesítés nélkül kezdtem iff, az Iskola neveltje vagyok. Mivél gyerekkoromat falun töltöttem, tudom, hogy mindenkinek köszönni kell, annak is, akit nem ismerek, mert attól még ő ismerhet. Fontosak az ilyen formaságok. Az igazságtalanságokkal már nem törődöm, az első években sokat bőgtem, de nincs értelme. A magánéletembe viszont nem hagyok beleszólni! Nincs semmi titkolnivalóm, szeretem a társaságot, jönnek hozzánk vendégek. Soha orgiákat nem rendeztünk, nem hangoskodtunk. Különben kérdezze meg az igazgatónkat, ő tárgyilagosan elmondja, mi az igazság a pletykákból. e — Mi a véleménye az iskolaigazgatónak az eddig elmondottakról? — Üjságcikket akar írni? — Igen. — Akkor netn nyilatkozom (!). Senki se teregeti ki szívesen a családja szennyesét. Nekem a község is egy kicsit a családom. Nem látom értelmét, hogy világgá kürtöljük a falu bajait. Sajnálom, hogy a helyettesem megtette. — Akkor beszéljünk arról, miért nem vesznek részt a pedagógusok a község társadalmi, kulturális életében? A kérdéstől tűzbejön, és elmondja mindazt, amiről nem kívánt nyilatkozni. — Ez a vád már nagyon sokszor elhangzott a község vezetői részéről. Nem is igaz egészen. Lehet, hogy a tantestülettől többet lehetne elvárni, de hogy több nem telik tőle, az biztos. Ez egyrészt a munkatársaim összetételéből adódik. Nem bírnak el többet. Van, aki sok mindent képes egyszerre csinálni, nálunk úgy látszik, nincsenek ilyen nagy teherbírású emberek. Mindez a felsőoktatásunkból is következik. Az elméleti képzés jó, de minden mást a gyakorlatban kell megtanulniok. Egy matematika- tanár tud számtant tanítani, de nem ért az irodalmi színpadok irányításához. Tapasztalatokkal sem nagyon rendelkeznek, hiszen tantestületünk nagyrészt fiatal. Egy fiatal pedagógus eszmei, szakmai, politikai fejlődéséért nemcsak az igazgató felelős, bár természetesen ő a felelős elsősorban. A pedagógusok központi szerepet töltenek be egy község életében, s jól is van ez így, hiszen rájuk van bízva a jövő nemzedéke. De addig, amíg a közvélemény és a tanács vezetősége csak a rosszat hajlandó ész- rgvenni, addig semmivel nem megy előre a falu közművelődése sem. És attól sem, hogy annyit foglalkoznak a „lányaim” magánéletével. Sorolom a példákat, hogy mi mindent csinál az iskola. Volt színjátszó csoportunk, pedagóguskórus. Senkinek sem kellett. (Miért?) A művelődési ház programjának egy részét mi adjuk, van minden évben farsangi karnevál, anyák napja, öregek és fiatalok találkozója. A szülői értekezleteken időnként ismeretterjesztő előadásokat tartunk, a művelődési házban. Hogy nem veszünk részt a falu társadalmi életében?! A tantestületünk négy tagja párttag, ketten tanácstagok vagyunk, magam az ügyrendi bizottság elnöke, kollégám pedig a számviteli bizottságban dolgozik. A népfront titkára pedagógus, rajta kívül még hárman vannak a vezetőségben. A népfront nőbizottságában dolgozik egy kolléganőm. A községi könyvtáros tanárnő. Két összekötő pedagógus működik a községi KISZ és az iskola között. Az ifjúsági mozifelelősünk havonta nyolcvan—száz gyereket visz el moziba. Bár csak a felnőttek néznének meg ennyi filmet! o „Vannak bizonyos falusi erkölcsi normák, amelyeket be kell tartani” — így a tanács elnöke. Sajnos, még vannak külön falusi erkölcsi normák. És hiába ül össze a végrehajtó bizottság, hogy tárgyaljon a zörgetésekről, hiszen más ember éjszakai nyugalmának zavarását írott törvényele tiltják, amelyek mindenütt érvényesek, Budapesten éppúgy, mint a legkisebb tanyán. A tanács elnöke közmondásokat emleget, de hagyja, hogy az ő fenntartásukban lévő, rájuk bízott művelődési házból kocsma legyen. Bírálja a pedagógusokat, holott tények bizonyítják, hogy ők megpróbáltak lendíteni a község közművelődésén. A két tanárnő méltatlan helyzetbe került a községben. A falu szájára vette őket. Igazságtalanul, és az igazgatón kívül senki sem kelt védelmükre. Hogy szolgáltattak-e alapot a pletykákra? Szolgáltattak. Az ítélet mégis jogtalan és igazságtalan volt, mert egyetlen közösség közvéleménye sem tilthatja meg senkinek, hogy társasága, barátai legyenek. A község közművelődési helyzete és a vihar, amit a két lány kavart, szoros összefüggésben van egymással. Egyre csökken nálunk a falu és a város közötti különbség. A paraszti munka változik, a mezőgazdaság — lassabban, mint az ideális lenne — iparosodik. Ezzel kellene lépést tartani a falu művelődésének. Tükröződnie kellene a változásnak a vidéken élők tudatában is. Ebben a községben is. (Irreális kívánság?) A jelenlegi viszonyok között alig várható változás. Az iskola igazgatója, aki eddig megpróbált küzdeni mindezért, elfáradt. Betegségére hivatkozva lemondott az iskola igazgatásáról. Nem várható abban a községben, hogy a fiatalok színházba, moziba járjanak, az éjszakai részeg rendzavarások helyett olvassanak, ahol az iskola igazgatóhelyettese helyén valónak érzi, hogy munkatársai után leskelődjön és a tanácselnök a leírt módon „vigyáz a háza jó hírére”. Meggyőződéssel jelenti ki: „Egy faluban nem lehet úgy élni, mintha az Budapest, Pécs, vagy akár Szekszárd lenne.’’ Miért nem lehet?! IHÁROSI IBOLYA
