Tolna Megyei Népújság, 1972. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-23 / 119. szám

on » immunem VAIS uotHJtinl täYesWei et! Névnap: Dezső . A Nap kél 3,38 — nyugszik 19,24 órakor A Hold kél 14,57 — nyugszik 1,26 órakor — Fennállásának 25. év­fordulóját ünnepli május Ut­en a tamási Béri Balogh Ádám Gimnázium. Délelőtt tíz órakor a művelődési központ, ban rendeznek emlékműsort, amelyen dr." Gyugyi János, a megyei tanács elnökhelyettes- se mond beszédet. Délután a gimnáziumban nyílik kiállítás, ezt követően az iskolaalapító öregdiákok tiszteletére rendez­nek baráti találkozót, majd a sportpályán tornaünnepélyt. — A raktári kártevők elleni védekezés újabb eredményei­ről, időszerű kérdéseiről tart előadást Kiss Károly, a MÉM növényvédelmi főosztálya fő. előadója május 26-án Szek- szárdon, a tsz-szövetség ta­nácstermében azón a növény- védelmi ankéton, amelyet a növényvédő állomás és a MAE Tolna megyei szervezete nö­vényvédelmi szakosztálya ren­dez, — összevont klub-közgyű­lést tartott május 18-án az MHSZ paksi községi vezetősé­ge, amelyen az MSZMP Köz­ponti Bizottsága titkársága ha­tározatából adódó feladatokat vitatták meg. A tanácskozá­son részt vettek a község ál­lami, párt-, társadalmi gazda­sági vezetői is. Az ülésen az aktivistáknak jutalmat adtak át. — Tizenegy jelentkező. Ä SZOT felsőfokú munkavédel­mi tanfolyamára, ahol üzem­mérnöki .képesítést kapnak a hallgatók, eddig tizenkét Tol­na megyei szakember jelent­kezett. A felvételi vizsga a jö­vő hónap elején lesz. — Nőfelelősök tanfolyamai Tegnap, május 22-én kezdő­dött Domboriban az SZMT szervezésében a szakszerveze­ti nőfelelősök egy csoportjá­nak tanfolyama. Egyed Mi­hály a Szakszervezetek Me­gyei Tanácsának titkára nyi­totta meg a tanfolyamot. Szer­dán Cerván Mártonná a SZOT nőbizottságának) elnöke tart előadást. — Helyszínen. À szekszárdi járási pártbizottság végrehajtó bizottsága legközelebb a Sió­völgye Termelőszövetkezetben tartja ülését. Ugyanis a sió- agárdi—harci termelőszövet­kezet pártalapszervezeténék munkájáról tanácskoznak. A vb-ülés csütörtökön, reggel ki­lenc órakor kezdődik. — Verőcén, az Express-tá- borban 18 és 20-a között a nyári vezetőképző táborok ve. zetpinek és reszortosainak fel­készítése volt. Megyénket há­rom fiatal. Béres Judit. Pócs Margit és Dobog Gyula kép­viselte. — A 21. heti totónyeremé­nyek az illeték levonása után p következők: 13 és 13 plusz egy talalatos szelvény nincs. 12 találata« szelvény 10 db, nyereményük egyenként 106 825 forint. 11 találatos Szelvény 162 db, a nyeremé­nyük 2638 forint, a 10 talála­tos szelvények száma 1833 db, ezekre 350 forintot fizetnek. A 22. hétre átvitt jutalomösz- szeg 296 735 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. ZÄPORFSÖ, ZIVATAR k LEHETSÉGES ^ Várható időjárás ma estig! Változóan felhős idő, egy-két helyen előforduló záporesőve!, zivatarral. A hajnali és kora reggeli órákban a nyugati me­gyékben néhány helyen köd. Gyenge, a nappali órákban időnként kissé megélénkülő, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet 21—25 fok. NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNÁ MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Rakasd nyerte a vándorserleget Vasárnap délelőtt Kakasdon tartották a bonyhádi járási önkéntes tűzoltók versenyét. A résztvevőket és a közönséget Juhász József, a megyei ta­nács vb. bonyhádi járási hiva­talának elnöke köszöntötte. Az érdeklődők között megjelent Daradics Ferenc, à járási pártbizottság első titkára, a megyei képviselőcsoport elnöke is. Szép időben szép verseny színhelye volt a sportpálya. Az egyes kategóriákban az alábbi győzelmek születtek: Községi, 8Ö0 litef/perc kis­motor-fecskendő szerelésében holtversenyben lett első Győré és Máza raja. Községi, 400-as kismotor­fecskendő férfi: Kakasd. KözBégi, 400-as kismotor­fecskendő fiú: Kakasd. Községi, osztott sugár szere­lése női: Tevel, fiú: Bonyhádi I. számú általános iskola. Létesítményi, 800-as kismo­tor-fecskendő: Lengyeli Tan­gazdaság. Létesítményi, 400-as kismo­tor-fecskendő : Lampart Zo­máncipari Művek bonyhádi gyára. Létesítményi, osztott sugár szerelése: Hőgyészi Állami Gazdaság tabódi üzemegysége. Kocsifecskendő szerelése, fér­fi: Lengyel, fiú: Izmény, leány : Aparhant. Az aparhantiak, — mint emlékezetes —, a tavalyi országos versenyen a harma­dik helyezést érték el. Az önkéhtes tűzoltók járási Vándorserlege a vendéglátó Ka­kasd testületéhez került. Növényvédelmi előrejelzés Almamoly elleni védekezés A Növényvédő Állomás megfigyelése szerint oz almamoly rajzása május ele­jén megkezdődött, a hűvös, csapadé­kos időjárás miatt azonban tömegessé csak a 16—17-én bekövetkezett felmele­gedéssel vált. Az alma „férgesedését” okozó lár­vák tömeges kelése a lepke rajzása alapján a megye mindhárom tájegy­ségében — az időjárástól függően má­jus 26—30-a körül kezdődik és várha­tóan június végéig elhúzódik. A védekezés eredménye szempont­jából döntő a tömeges lárvakelés kez­detén végzett kezelés. {Május 26—30). A várhatóan elhúzódó lárvakelés miatt azonban 10—12 napos időközönként még két védekezést célszerű elvégezni. (Június 8—10, június 18—20.) Nagyüze­mekben az almamoiy első nemzedéke ellen főleg a hosszú hatástariamú in- szekticidek használatát javasoljuk. (Ült* racid, Dimecron, Gusathion stb.) Házikertekben Safidon 0,25 százalé­kos, Vagy Ditrifon (Fiiból) 0,2 százalé­kos, vagy Bi 58 0,1 százalékos, vagy Lebaycid 0,1 százalékos, vagy SeVin 0,2 százalékos töménységben való haszná­latát ajánljuk. Felhívjuk a termelők figyelmét O munka- és egészségvédelmi óvórendsza­bályok betartására. % Tolna megyei Növényvédő AHomáff Fáeánkert „Önkiből” a fogházba Galamb Lajos 41 éves bajai lakos a legutóbbi majdnem másfél évben csak itt-ott dol­gozott, s ennek megfelelően keveset is keresett. A rendőr­hatásági felügyelet alá helye­zés, az elzárás ellenére sem változtatott életmódján. Ga­lamb ez év elején. — bejelen­tett lakás nélkül — Szekszár- don tartózkodott. Február el­ső napjaiban öt alkalommal lopott pálinkát, likőrt, bort a szekszárdi 50. számú önkiszol­gáló boltból, s ezzel 158 forint 40 fillér kárt okozott. Galamb volt olyan előzékeny, hogy az elcsent üvegeket ugyanabban az üzletben váltotta vissza.. : A tolvajt Varga Ilona bolti el­adó éberségének köszönhetően érte tetten László Béla üzlet­vezető. v * V Tegnap délután a Szekszár­di Járásbíróság Galamb La­jost jogerősen hathónapi fog­házra ítélte, és egy évre el­tiltotta a közügyektőL Kény­szer alkoholelvonó kezelés el­rendelését kizárólag azért mel­lőzte a bíróság, mert Galamb egészségi állapotára tekintet­tel az belgyógyászatilag ellen- javallt. Az elítélt megkezdte büntetése kitöltését. ítélethirdetés után kérdé­sünkre Vargia Ilona elmondta, hogy eddig körülbelül 250— 300 „feledékeny” vásárló szó­rakozottságára' ’■ hívta fel a boltvezetők figyelmét. László Béla ehhez annyit fűzött, hogy a tettenéréseket mindannyiszor a megfelelő intézkedés követ­te, s hogy válóban szórakozott vevő még sosem került kelle­metlen helyzetbe. < — Sajnos, olykor nemcsak a most elítélthez hasonló lum­pen elemek élnek vissza a ke­reskedelem által előlegezett bizalommal, hanem köztiszte, letben álló személyek is. Ked- den, például, hasonló cselek­ménnyel vádolva egy falusi körzeti orvos áll a járásbíró­ság elé. Lapunk holnapi számában megkezdjük jr­című dokumentum-regény közlései. A hiteles adatokra támasz­kodó folytatásos írás az amedkai gengszterbandák kialakulá­sával és működésével foglalkozik. Űj parkírozóhely Városunkban is, a személy­autók növekvő száma nvatt, egyre több gondot jelent a parkírozás. E gondokon enyhít majd az az új parkírozóhely, melyet a Gemenc Szálló és az ötven­két lakásos bérház között ala­kítanak' kl a költségvetési üzem dolgozói. Jelenleg a földmunkákat végzik, amit rövidesen be is fejeznek, és, ahogy a tervek­ből kitűnik, talán egy hónap múlva már itt parkírozhatnak a helyet kereső személygép­kocsik, teherautók,, motorok: Dunagyöngye Mg. Tsz Bogyiszló tipizálás miatt az alábbi gépeket ajánlja fel ELADÁS CÉLJÁBÓL, kedvező áron: 4 db CSD—450 TEHERGÉPKOCSI 2 db DT—54-es ERŐGÉP A gépkocsik és erőgépek műszaki állapota kifogás­talan. ... . Ügyintéző: Zsemberi Fe­renc, Bogyiszló. Telefon : 6 (371) dk À Szekszárdi Vasipari Vállalat FELVÉTELRE KERES paksi üzeméhez PORTASOKAT Jelentkezni lehet az üzemvezetőnél. (374) Értesítjük a lakosságot, hogy a Tolna megyei Ál­lami Építőipari Vállalat Szekszárd, Tartsay úti te­lepén az újonnan épített ISZTR transzformátor­állomást folyó hó 28-án feszültség alá helyezi J; A vezeték érintése, vagy bárminemű rongálása ti- los és életveszélyes. A bonyhádi kórház 1 fő BETEGKÍSÉRŐT AZONNAL FELVESZ. Jelentkezés a kórház gondnokánál. (342) TOLNA MEGYEI NEpOJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd,- J Mártírok tere 15—17 . [rri Telefon: 129—01, 123—61 ; Kiadta: Tolna megyei Lapkiadó Válla&t Szekszárd, Béla tér u i Telefon: 120—11, 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46, Telefon: 129—21. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta FUflflzethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Indexszám : 25 ou

Next

/
Thumbnails
Contents