Tolna Megyei Népújság, 1972. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-04 / 103. szám
Amerikai próbaválasztásol New York (MTI) Az Egyesült Államokban kedden négy elnökjelölő próbaválasztást tartottak: Ohióban, Indiánéban, Alabamában és a főváros közigazgatási körzetében, District of Columbiában. Az előválasztások végeredménye még nem ismeretes. A szavazófülkéket helyi idő szerint éjfélkor zárták (magyar idő szerint 7 órakor). Indiánéban a szavazatok 80 százalékának összeszámlálása után a demokratapárti elnökjelöltségre pályázók közül Hubert Humphrey volt alelnök vezetett 47 százalékkal. Öt követte George Wallace alabamai kormányzó 41 százalékkal. Az Ohióban leadott demokrata- párti szavazatok 30 százalékának összeszámolása után szin- » tén Humphrey került az élre 40 százalékkal, ami viszont mindössze egyetlen egy százalékos előnyt jelentett McGovern háborúellenes szenátor 39 százalékával szemben. Alabamából és a fővárosi körzetből még nem érkeztek számadatok. Az AFP szerint a hivatalban lévő elnöknek, a köztársaságpárti Nixonnak pártjában gyakorlatilag egyik próbaválasztáson sem akadt ellenfele. A vele szemben álló demokratapárti politikusok állásfoglalásai alapján pedig világosan elkülönül a baloldal (polgári baloldal), a középút és a jobboldal, azaz McGovern, Humphrey és Wallace. Jarring föladni készül megbízatását Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára kedden New Yorkban Gunnar Jarring svéd diplomatával, közel-keleti külön- megbízottjával tárgyalt. A téma a Jarring-misszió jövője volt. ENSZ-körökben feltételezik, hogy a „közvetítő küldetés jövőbeni iránya” kifejezés, amellyel egy hivatalos közlés a találkozó célját megjelölte, alkalmasint a Jarring-miaszió lezárását is jelentheti. Nem zárják ki, hogy a svéd diplomata, négy év eredménytelen fáradozásai után, föladja megbízatását. Maga Waldheim főtitkár eközben azt fontolgatja, miként kapcsolódhat be személyesen a közel-keleti válság rendezését célzó erőfeszítésekbe. Tervezi, hogy ha szüksége mutatkozik, felkeresi az érintett fővárosokat. Anvar Szadat egyiptomi elnök Kadhafi líbiai elnök társaságában kedden az egyiptomi haditengerészet alexandriai egységeit ellenőrizte. A tisztek előtt kijelentette, hogy az Izraellel megvívandó háború célja nem csupán a megszállt kerületek felszabadítása, hanem Izrael „kihívó magatartásának lerombolása, az ország méreteinek csökkentése”. Kadhafi elnök a maga részéről azt hangsúlyozta, hogy Egyiptom az egész arab világ védelmezője. Dajan izraeűti hadügyminiszter kedden visszautasította a gázai övezet déli részéről erőszakkal kitelepített beduin törzseknek azt a kérését, hogy visszatérhessenek lakóhelyükre. A gázai katonai kormányzat, mint ismeretes, „védelmi övezetté” nyilvánította a beduinok lakta területet, a földeket kisajátította, a házakat lerombolta. Körülbelül 4000 ember veszítette így el a vagyonát. Dajan megígérte a beduinoknak, hogy segítséget kapnak a letelepüléshez és kárpótolják őket elveszített javaikért. Beduin-ügyben még a kormánypárti sajtó is súlyosan bírálta Dajan „önkényeskedését”. Kedden, a libanoni fővárostól délkeletre, Baabda város közelében „ismeretlen fegyveresek” megtámadtak egy rendőrjárőrt. A megtámadottak közül hárman életüket vesztették, tízen megsebesültek. A körzetbe a kormány katonai alakulatokat küldött azzal a felhatalmazással, hogy lőjenek bárkire, kinél fegyvert látnak. Tetőfokán az olasz választási küzdelem Olaszországban tetőfokán áll a választási küzdelem. Az utolsó napokra minden eddigit felülmúló aktivitással összpontosítják erőiket a pártok, a választási gyűlésekén — elsősorban az Olasz Kommunista Párt nagyszabású tömeg- megmozdulásain — tízezrek vesznek részt. A televízióban a pártvezetők választási sajtóértekezletei keretében kedden este Forlani, a kereszténydemokrata párt főtitkára válaszolt az újságírók kérdéseire. Forlani kijelentette, hogy Olaszország háború utáni történetének fő ellentéte a DC és a kommunista párt közötti összecsapás. A „DC feladata a kommunisták elleni frontális harc” — hangoztatta a keresztény- demokrata főtitkár. Nkrumahot hazájában temetik el Accrában hivatalos közleményben jelentették be, hogy a múlt héten elhunyt Nkru- mah volt elnök holttestét május közepén szállítják haza Guineából. Az ügyben nemrég öttagú ghanai delegáció járt Conakry ban, a küldöttséget fogadta Sékou Touré gui- neai elnök is. Az újságírók kérdései nyomán később Forlani kénytelen volt elismerni, hogy az újfasiszta párt lényegénél fogva nem demokratikus csoportosulás, míg az OKP része a parlament demokratikus, alkotmányos erőinek. A DC főtitkára kijelentette, a választások számszerű eredményétől függ, hogy pártja a liberális párttal lép-e kormányszövetségre május 7. után. Nem titkolta azonban, hogy előnyben részesíti ezt a megoldást a szocialistákkal való koalícióval szemben. Azokra a vádakra, hogy a DC halogatja a társadalmi reformokat és magatartásával konzervatív érdekeket védelmez, Forlani megpróbálta bizonygatni, hogy a kereszténydemokrácia „népi, demokratikus és reformokat akaró párt”. De Martino és Mancini, a szocialista párt vezetői ismét élesen elítélték a DC centrista törekvéseit és figyelmeztettek az ezzel járó jobboldali antidemokratikus veszélyekre. Berlinguer, az Uniténak adott interjújában kijelentette: „Az OKP el akarja kerülni a frontális összecsapást. Ha azonban a DC és centrista szövetségesei meg akarják semmisíteni az ellenállási mozgalomból született demokráciát, a kivívott szabadságjogokat, elkerülhetetlen lesz a kemény válasz a baloldali erők részéről”. Hűé felé nyomulnak a dél-vietnami szabadságharcosok (Folytatás az 1. oldalról) A saigoni rádió szerdán bejelentette, hogy Thieu elnök leváltotta az északi katonai körzet főparancsokát. Az elnök visszahívta e katonai körzet egy másik tábornokát is és mindkettőjük ügyének tisztázására vizsgálatot rendelt el. Szerdán délelőtt sajtókonferenciát rendezett Hanoiban az amerikai háborús bűnöket kivizsgáló bizottság, amelyen Nguyen Tran Ho, a Tanh Hoa tartományi albizottság tagja ismertette a tartomány területén április második felében elkövetett háborús bűntettek sorozatát. Az amerikai légikalózok április 13. és 27. között több alkalommal, összesen négyszáz berepüléssel intéztek támadást a tartomány sűrűn lakott területei ellen. Kereken ötezer bombát, valamint több száz golyós és gömb, továbbá úgynevezett ananászbombákat tartalmazó konténert dobtak a tartomány területére. A támadások során a tartomány 21 járása közül 11-ben összesen hatvan falut bombáztak, továbbá 22-őt pedig a 7. flotta hajóiról lőttek. A tartomány lakott területei ellen elkövetett barbár bombatámadásoknak és ágyútűznek 267 halálos és 382 sebesült áldozata volt. Az áldozatok többsége gyermek, asz- szony és öreg. A bombatámadások során a tartomány területén 14 amerikai gépet lőttek le, köztük két B—52-es stratégiai bombázót, s felgyújtották a 7. flotta két hadihajóját. A francia sajtó fő témája továbbra is a vietnami helyzet, a lapok vezető helyen számolnak be a felszabadító erők újabb győzelmeiről és különösen kiemelik a saigoni csapatok körében megindult bomlási folyamatot, melynek egyre feltűnőbb jelei mutatkoznak. A Le Monde- washingtoni tudósítója hangsúlyozza: az amerikai fővárosban különösen megdöbbentette a katonai szakértőket, hogy egyre szaporodnak azok az esetek, amikor a saigoni csapatok harc nélkül meghátrálnak. E katonai szakértők különösen szigorúan elítélik a vietnami csapatok tisztjeit, akiknek-„harci kedve” sok kívánnivalót hagy hátra. Az egységek parancsnokai nem hallgatnak tanácsainkra, rosszul harcolnak és Vikentyij Matvejev, az ismert szovjet hírmagyarázó az Egyesült Államok című folyóirat májusi számának hasábjain a szovjet—amerikai kapcsolatok távlatait elemzi, tekintettel az amerikai elnök közeledő látogatására. A szovjet vezetők és az amerikai elnök május 22-én kezdődő találkozójára olyan körülmények között kerül sor, írja többek között Matvejev, amikor az alacsonyabb szintű tárgyalásokon már megfelelő haladást értek el a felek azoknak a kérdéseknek és problémáknak egész sorában, amelyek nemcsak a kétoldalú kapcsolatokban nagyfontosságúak, hanem általában a béke és a biztonság szempontjából is. A Szovjetunió és az Egyesült Államok viszonyának egésze szempontjából lényeges az (Folytatás az 1. oldalról). runk Magyarországon. Csodálatos számunkra a mindenfelé gyakran elsőként hagyják el a fenyegetett támaszpontokat — mondotta az egyik amerikai szakértő. „De még ennél is rosszabb az, hogy csak védekezésre gondolnak és sohasem támadásra.” A helyzetet Washingtonban annál súlyosabbnak tartják, mivel úgy vélik, hogy az of- fenzíva egész augusztusig vagy talán még tovább is folytatódhat, s a harcok elérhetik a delta-vidéket, sőt — városi gerillaharc formájában — magát Saigont is. egyenjogúság elvének tiszteletben tartása. Ezzel összefüggésben Matvejev emlékeztet, hogy Nixon pekingi látogatása idején egyes amerikai hírmagyarázók felvetették azt a lehetőséget, hogy az amerikai— kínai dialógus segítségével az Egyesült Államok gyakoroljon nyomást a Szovjetunióra. „Míg korábban az ilyen számítások illuzórikusok voltak, ma még fokozottabban irreálisak, ha figyelembe vesszük, hogy a Szovjetunió ereje közben új fokozatot ért el." Ezért az amerikai közvélemény elégedetten fogadta Nixon legutóbbi külpolitikai üzenetének azt a megállapítását, amely szerint nincs szándékában „bármilyen módon felhasználni a kínai—szovjet kapcsolatokban keletkezett feszültséget”. megnyilvánuló barátság és a mindenünnen áradó őszinte szeretet. Szekszárdon a szálloda és a kulturális központ tetszett legjobban. Nem különlegességre törekvő, hanem ízléses, célszerű épületek. Yliagmar Banzar, a mongol szakszervezetek országos tanácsának elnökségi tagja és Birin Beh Ocslr a mongol elnöki tanács törvénybizottságának tanácsadója: Budapest gyönyörű. Csodálatos számunkra a múltat idéző városrészek és a modern lakótelepek harmóniája. A megyében meglepő volt számunkra a Korszerű mezőgazdaság, mellette az ipar gyors fejlődése. Loza Facunda, az argentin textilipari szakszervezet gyári bizottságának tagja, civilben harisnyagyári munkásnő: Számomra eddig ismeretlen új világba léptem, a földnek arra a részére, amelyet úgy hívnak, szocialista tábor. Az itteni emberek baráti kedvessége kísért végig az úton. & egy felejthetetlen emlék: május 1. a Hősök terén. Amit pedig itt a gyárban láttam, az meglepett. Az emberek takarékoskodnak az anyaggal. Nálunk nem nézzük, mennyit pazarlunk. A lényeg csak az, hogy minél többet termeljünk. Azért kapjuk a fizetést. Itt látszik, hogy az emberek érzik, hogy maguknak dolgoznak. Pham Ngoc Luu, a DNFF szakszervezeti bizottságának tagja, é5 Luu Ki cm, a DNFF nemzetközi osztályának munkatársa: A magyar néo irántunk érzett szeretete és őszinte barátsága meghatóan jól esett. A megyében a zöldellő földek láttán fájón emlékezünk az ottani kiégett mezőkre, bomba szaggatta földekre. SZEPESI LÁSZLÓ Az USA Idaho államában, Kellogg városában nagyszabású hány ászkatasztrófa történt: eddig 5 bányász meghalt, 77 eltűnt, illetve a bányatűz fellobbanása után a bányában rekedt. Képünkön a mentőcsapat tagjai készülődnek. (Képtávárónkon érkezett). Szovjet hírmagyarázó Nixon közelgő látogatásáról Vendégeink négy világrészből